hirdetés
orban-radu.png

Orbán Viktort egy román színész játssza majd a Merkelről szóló filmben

A történet a 2015-ös menekültválságra fókuszál ugyan, de felbukkan benne például Lázár János is.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 11.


hirdetés

Angela Merkelről készül film a 2015-ös menekültválságra fókuszálva, és felbukkan benne Orbán Viktor karaktere is. A magyar miniszterelnököt egy román színész, Radu Banzaru játssza majd, írja a Romania Insider a Hollywood Reporterre hivatkozva.

A filmet Stephan Wagner rendezi, a cselekménye alapjául Robin Alexander 2017-ben megjelent könyve, a Die Getriebenen szolgál.

A történet 2015 júliusában kezdődik, akkor, amikor a német kancellár hatalmának csúcsán volt. Közben azonban szír menekültek ezrei keltek útra - a helyzet kezelésére Merkel olyan döntéseket kényszerült meghozni, amik gyakorlatilag a pályafutása mélypontját eredményezték. Külföldi politikussal és belpolitikai riválisaival is szembe kellett néznie.

Merkel szerepét Imogen Kogge német színésznőre osztották, bár, ha összevetjük kettejük portréját, elég nyilvánvaló, hogy nagyjából akkora köztük a hasonlóság, mint Orbán Viktor és az őt megformáló Radu Banzaru között.

A film adatlapja szerint egyébként más magyar politikai szereplők is felbukkannak a vásznon: így Lázár János, akit Bács Zsolt alakít, és Czukor József, akit pedig László I. Kish játszik.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
1-33.jpg

Ennyi dráma két életre is elég - Hulk, azaz Mark Ruffalo 800 meghallgatáson járt, mielőtt befutott

Megálmodta, hogy agydaganata van. Nem gyúr, nem extra jóképű, és csak jóra használja a hírnevét generációjának egyik legnagyszerűbb színésze.
fotó: Instagram - szmo.hu
2019. július 19.



Háromszor jelölték Oscar-díjra, számtalan remek rendezővel dolgozott együtt, és az utóbbi években a Bosszúállók-franchise egyik vezető alakja annak ellenére, hogy éveken át főként kisebb költségvetésű független produkciókhoz adta a nevét. Sokszínű a karrierje, és sokan nem tudják róla, hogy sokáig komoly személyes dráma árnyékolta be a magánéletét. Összegyűjtöttünk pár érdekességet a Hulk alakítójáról.

Küzdelmes gyermekévek

Mark Ruffalo 1967-ben született a Wisconsin állambeli Kenoshában. Boldog gyermekkora volt, de nem nehézségek nélküli. Diszlexiás volt, ami azt jelentette, hogy hiába volt intelligens, az olvasás fájdalmasan küzdelmes volt a számára. Ezen kívül figyelemzavaros is volt, azaz ADD-vel diagnosztizálták, amitől csak még jobban szenvedett az iskolában, és amikor a tanulásra került a sor.

Nem verekedett, inkább birkózott

Nem csoda hát, hogy inkább a fizikai területen találta meg önmagát. Mivel édesapja háromszoros birkózóbajnok volt a városban, ő is kacérkodni kezdett a sportággal, és általános és középiskolai éveiben is birkózott, sőt, versenyekre járt több államban. Ez a tapasztalata aztán nagyon jól jött akkor, amikor egy gyilkosságot elmesélő, valós történet alapján készült Foxcatcherben hivatásos birkózót kellett alakítania (ennek a filmnek köszönheti az egyik Oscar-jelölését is).

Ha elesett, felállt, és felállt újra

#TBT

824.3k Likes, 7,785 Comments - Mark Ruffalo (@markruffalo) on Instagram: "#TBT"

A küzdés, a nehézségekkel való találkozás úgy tűnik, Ruffalo egész életét végigkísérte. Állhatatos személyisége segítette át a kemény időszakokon. Egy, a Moviemaker magazinnak adott interjújában elárulta, hogy 800 (!!) meghallgatáson vett részt, mielőtt befutott volna filmszínészként.

Egy évtizeden keresztül bárpultosként dolgozott

Sok sztár élettörténetében hasonló motívum, hogy pincérként, éttermi/kávézói alkalmazottként keresték a kenyerüket, míg a nagy lehetőségre vártak. Ruffalo azonban nem pár hónapot, vagy évet, hanem egy egész évtizedet töltött a bárpult mögött, míg felelősséggel otthagyhatta a melót, hogy átnyergeljen a színészetre. A bárpultosoknak egyébként nem árt, ha jó a humorérzékük, a szociális és kommunikációs képességeik, tehát nem volt hiábavaló ez az évtized sem. Végül egy Kenneth Lonergan nevű drámaíró fedezte fel egy véletlen találkozás során, és kezdte felkérni a munkáiban való szereplésre.

Agytumorral műtötték

Éppen kezdett komolyabb filmekben szerepelni és eljött a várva várt siker, amikor a színészt agydaganattal diagnosztizálták 2002-ben. Szerencsére a daganat jóindulatú volt és gyorsan eltávolították, ám a betegség következtében Ruffalo arca részlegesen lebénult. Mégis sikerült teljesen felgyógyulnia, a karrierje pedig még nagyobb sebességgel indult be, mint valaha. 2003-ban már Az élet nélkülem című drámában játszott Sarah Polley oldalán, 2004-ben pedig mellékszereplő volt minden idők egyik legegyedibb szerelmes filmjében, az Egy makulátlan elme örök ragyogásában. Az agydaganatra egyébként úgy derült fény, hogy Ruffalo megálmodta - majd elment az orvoshoz, hogy vizsgálják meg.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Thor_Comic-Con_Panel.jpg

Mindenkit meglepett a Marvel, amikor 10 új szuperhősfilmet jelentett be

Ováció fogadta, hogy Mahershala Ali játssza majd a vámpírvadász Pengét, de jön a The Eternals Angelina Jolie és Salma Hayek főszereplésével. Az persze nem meglepetés, hogy egy raklapnyi folytatás is érkezik.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 21.



Egy sor új szuperhősfilmet és folytatást jelentett be a Marvel filmstúdió a San Diegó-i Comic Con szórakoztatóipari vásáron a hétvégén - számolt be a BBC News.

A popkultúra rajongóinak legnagyobb éves találkozóján az egyik legnagyobb meglepetést az a bejelentés okozta, hogy az Oscar-díjas Mahershala Ali játssza majd a vámpírvadász Pengét. Ezt a szerepet korábban Wesley Snipes alakította.

A Marvel stúdió elnöke, Kevin Feige több tucatnyi hollywoodi filmsztár kíséretében beszélt a közönségnek a stúdióban készülő tíz új szuperhősfilmről. Mahershala Ali megjelenését nagy ováció fogadta.

Natalie Portman megerősítette, hogy a negyedik Thor-filmben is szerepelni fog. A Thor: Love and Thunder című produkcióban ismét Jane Fostert játssza, de ezúttal vele lesz Thor pörölyének ereje is. A 2021. november 5-én debütáló filmet Taika Watiti rendezi, Thor szerepében Chris Hemsworth látható.

Lapozz a többi filmért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
tomcruise-Copy-1000x618.jpg

Egyszerűen hihetetlen, hogy Tom Cruise nem öregszik - kijött a Top Gun 2 trailere

És egy nap alatt már majdnem 10 millióan nézték meg.
Metro - szmo.hu
2019. július 19.



Tom Cruise-ról mostanában elég ellentmondásos híreket hallhattunk. Például azt, hogy Justin Bieber kihívta őt egy nyilvános bunyóra Twitteren, de az 57 éves szupersztár nem reagált a merész húzásra.

Vagy azt, hogy Tom megtiltotta volt feleségének, Nicole Kidmannek, hogy részt vegyen közös fogadott fiuk, Connor esküvőjén, mivel a színésznő válásukkor elhagyta a szcientológus vallást is.

Most viszont Hollywood egyik legidőtállóbb nagyágyúja olyasvalamivel állt elő, amiben - valljuk be - ő az egyik legjobb. Kijött ugyanis az 1986-os filmklasszikus, a Top Gun folytatásának első előzetese.

A film címe Top Gun - Maverick (Maverick volt a beceneve a Cruise által játszott, fiatal, szemtelen és ambíciózus vadászgép-pilótának az első részben).

A sztár elárulta, hogy rajongói harminc éve nyüstölik a vadászgépes filmlegenda folytatásáért, ezért "ideje volt, hogy szállítsam nekik."

A filmet, amely 2020-ban kerül a mozikba, a Paramount Pictures jegyzi, Joseph Kosinski rendezi, és elképesztő sztárparádé vonul fel benne.

A filmben szereplő sztárokért és a trailerért kattints.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
1-35.jpg

Fehér éjszakák: könny hull, vér fröccsen, tűz a nap és elrohad egy kapcsolat az év horrorjában

Magyarországon forgott az Örökség rendezőjének filmje, amiben számos tabudöngető dolog történik, de nem öncélúan.
Szajki-Vörös Adél, fotó: YouTube - szmo.hu
2019. július 22.



Ari Aster 1986-os születésű, szakmájában fiatalnak számító rendező, aki számos rövidfilm után 2018-ban hirtelen megrendezte az Örökséget, amivel meglehetősen felforgatta a horrorfilmes műfajt. Állóvíznek azért mondjuk nem nevezném a zsáner tavaly előtti állapotát, hiszen időről időre felbukkannak markánsan egyedi darabok, de amit Aster csinált az Örökségben, az egyedibb volt az egyedinél is.

Egyszerre volt gyomorforgató és szívszorító, irritáló és mélyen elgondolkodtató, drámai horror és horrorisztikus dráma. Az Örökség egy családban történt, az elképzelhető legborzalmasabb tragédia utóéletét mesélte el, de igazából azt mutatta meg egy kis okkult csavarral, hogy

milyen az, amikor az élet legszorosabbnak szánt közössége, a család valójában széttartó

és csak a felszínen működőképes, a mélyben valójában rothadó, nihilista közeg, amiben egy kisgyereknek is csak a legiszonyatosabb sors juthat.

Az Örökség Aster elmondása szerint eredetileg drámának indult, végül a horror zsáner-fiókjában kötött ki egyes erős jelenetei miatt, pedig valójában beskatulyázhatatlan. A Fehér éjszakák is nehezen bekategorizálható - mint amúgy számtalan fontos film a filmtörténetből - , de azért érződik rajta a szerzői szándék, vagyis az, hogy Asternek elvileg ez lett volna az első horrorfilmje. De azért drámából is van bőven.

LET THE FESTIVITIES BEGIN. From @Ari.Aster, writer and director of @HereditaryMovie​, this is #MIDSOMMAR ? Join us - July 3

5,486 Likes, 761 Comments - Midsommar (@midsommarmovie) on Instagram: "LET THE FESTIVITIES BEGIN. From @Ari.Aster, writer and director of @HereditaryMovie​, this is..."

A film erős jelenetsorral indít, ami rendesen megadja az alaphangot. Spoilermentesen: a főszereplő lánnyal, Danival (Florence Pugh fantasztikusan megrázó alakítást nyújt) egy borzalmas családi tragédia történik, ami szinte feldolgozhatatlan. Ő is küzd vele. Közben van egy pasija, Christian (Jack Reynor), aki nem épp az érzelmi intelligenciájával menőzhetne, és már a baj előtt is szakítani akarna a lánnyal, és ráadásul van egy haveri köre, akik arra biztatják, hogy hagyja már ott a csajt, keressen egy másikat, aki biztos nem depizne ennyit, viszont jókat akarna szexelni.

Christian azért még annyit tesz a kapcsolatért és a lányért - és kábé ez az utolsó dolog, amit megtesz érte - , hogy elviszi magával Svédországba, ahová eredetileg a fiú baráti társaságával indult volna. Egyikük, Pelle a helyi faluból származik, ő vezeti be a társaságot a közösség hagyományaiba. Igazából egy nyári fesztivál miatt jöttek, ez lesz az az esemény és a hosszú, véget nem érő svéd nappalok és fehér éjszakák, valamint a csodás magyar - khm, bocsánat, svéd - táj, zöldellő-virágos dombok, fehér ruhás férfiak-nők képe, ami magával ragadja Danit.

A lány már érkezésekor hallucinálni kezdi a lábába kapaszkodó füvet-természetet, és ezek a képek - például a lélegző virágok képei - végig fel-feltűnnek a filmben, vizuálisan még emlékezetesebbé téve azt.

Közben azonban elég ellentmondásos ez a természetközeli univerzum: a közösség - ami valójában egy szekta - törvényei, szabályrendszerei sokszor erőltetettnek, erőszakosnak, épp természetellenesnek hatnak. Persze a film tele van utalásokkal, szimbólumokkal - például a szereplők bibliai nevei, illetve a Christian nevű karakter sorsa -, de egyes motívumok néhol kimódoltnak tűnnek.

A Fehér éjszakák olyan látványvilággal bír, amit nem felejt el egyhamar az ember. A vakító világosban, napsütötte, idilli környezetben történő borzalmak új szintre emelik a horrort, és bár a film rokonságot mutat bizonyos svéd folk-horrorokkal, az idei érkező amerikai főhősök kívülállósága az ő szemszögükből ábrázolja ezt a nagyon furcsa univerzumot.

Az érkező társasággal ugyanis már egészen hamar szokatlan dolgok történnek, és mire a végére ér a történet, egyértelmű lesz, hogy mi miért történt, minden körbeér, és hogy Dani miért tudja meghozni úgy a végső, drámai döntését, hogy azt érezzük: az ő figurája, az ő háttértörténetével az egyetlen, akitől el tudjuk fogadni a megdöbbentő tettet.

☼ "WICKED" (@vanityfair) ☼ "FEROCIOUS" (@variety) ☼ "DELIRIOUSLY FUN" (@thrillist) ☼ "LIVES UP TO THE HYPE" (@wmag) On the longest day of the year, let the countdown to #MIDSOMMAR⁠ ⁠ begin. Happy Solstice! ?

3,680 Likes, 261 Comments - Midsommar (@midsommarmovie) on Instagram: "☼ "WICKED" (@vanityfair) ☼ "FEROCIOUS" (@variety) ☼ "DELIRIOUSLY FUN" (@thrillist) ☼ "LIVES UP TO..."

Előtte azonban még látunk szerelmi mágiát a gyakorlatban, rituális öngyilkosságot, darabokra hasadó koponyákat és loccsanó vért, tradicionális nemi erőszakot és eközben egy olyan jelenetet, ami talán a leghatásosabb mind közül: nők veszik körbe a hősnőt és mélyről üvöltenek, sírnak vele, őserővel. Asternek már két filmjében hallottam ugyanazt a szörnyű, női gyászüvöltést, amit úgy tűnik, csak ő tud kihozni a színésznőiből.

Reposting from @thehaxancloak ?? - - - - - - In early 2017 I met @ari.aster on the premise that he had written a script almost entirely while listening to my music. What followed, I don't think either of us could have anticipated. Writing the music for @midsommarmovie has been an amazing experience and true collaboration. The film is a truly unique vision, executed by a true artist, and it's a complete joy to have been invited on the journey of its creation. Soundtrack out 5 July @officialmilanrecords and @archaicdevices

2,634 Likes, 49 Comments - Midsommar (@midsommarmovie) on Instagram: "Reposting from @thehaxancloak ?? - - - - - - In early 2017 I met @ari.aster on the premise that he..."

Ari Aster szándékai szerint ez volt az utolsó horrorfilmje. Viszonylag gyorsan megvolt vele, egyből az Örökség tavalyi premierje után zöld utat kapott, majd

röpke egy év alatt el is készült vele, mintha le akarta volna tudni ezt a fajta filmnyelvet.

Talán tényleg mindent elmondott így, amit akart, és lehet, hogy ezt nem is tudta volna fokozni. Mindkét film a szeretetvágyról, a szeretet haláláról és valamiféle sötét újjászületésről mesél, és meglehetősen borúlátóan beszél az emberi természetről. Kíváncsi vagyok, mit mond majd rólunk legközelebb.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x