hirdetés
orban-viktor-interju-kormanyparti-sajto.jpg

Orbán Viktor szerint nem lesz Liget-projekt és csarnoképítés sem, ha a budapestiek nem akarják

A miniszterelnök kijelentette, hogy nem fognak olyan beruházást befejezni, amit a főváros lakossága nem akar.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 22.


hirdetés

Az Országgyűlésben tartott azonnali kérdések órájában Szabó Tímea és Tordai Bence a Párbeszéd Magyarországért képviseletében közösen szólaltak fel - számolt be az Index.

Tordai Bence elmondta, hogy szerinte a miniszterelnök Gulyás Gergelyen keresztül megfenyegette Budapestet, hogy ha nem Tarlós István lesz a polgármester, akkor a Tarlós és a kormány között lévő megállapodások semmissé válnak.

Többek között arról kérdezte Orbán Viktort, hogy ki fogják-e véreztetni Budapestet.

A miniszterelnök felháborítónak tartotta ezt a vádat és válaszában kijelentette, hogy ő soha nem mondott olyat, hogy a korábban kötött megállapodások érvényüket vesztik.

hirdetés

Szerinte minden megállapodás érvényes marad, amit a korábbi főpolgármesterrel megkötött és jelenleg 4000 milliárd forintnyi beruházás van folyamatban.

Tordai Bence ezután a kormány várba költöztetésének kérdését, illetve a Liget-projektet hozta fel.

Orbán Viktor pedig azt mondta, hogy készek együttműködni Budapest felelős vezetőivel, és nem fognak olyan beruházást befejezni, amit a budapestiek nem akarnak.

Ha nem akarják, nem lesz sem Liget-projekt, sem kézilabda-eb-döntő a vele járó csarnoképítéssel, sem 2023-as atlétikai világbajnokság.

Egyben arra szólította fel az új városvezetést, hogy tisztázzák, hogy mi az, amit nem akarnak, mivel ők nyílt, egyenes beszédet szeretnének.

Budapest új főpolgármestere, Karácsony Gergely nemrég egy interjúban azt mondta, hogy a városligeti építkezéseknél a stratégiai cél szerinte leállítani azokat, amelyeknek még nincs hatályos építési engedélyük.

A "jó elemek", mint a játszótér és az Olof Palme ház megújítása, maradhatnának.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lezuhant-kamion.png

„Végtelenül jó ember volt” - családja és barátai gyászolják a mélybe zuhant magyar kamionost

Sajólászlófalván élt, imádta a kamionozást. Két gyereket hagyott hátra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 14.


hirdetés

Korábban mi is írtunk a borzalmas tragédiáról: 20 méter magasról zuhant a mélybe egy magyar kamion Szlovéniában. Vezetője, egy 53 éves férfi szörnyethalt. A magyar kamion szerda reggel egy hídon haladt át a szlovén fővárost, Ljubjanát elkerülő úton, amikor egy autó oldalról nekiütközött. Ezután először a tartálykocsi billent át a korláton, majd magával rántotta az utasfülkét is. Mindezt az autópálya kamerái is felvették.

Az Opel a nedves úton megcsúszott, és oldalról ütközött a kamionnak. A több tonnás jármű ezután vált irányíthatatlanná. A ljubjanai rendőrség szerint egyértelmű, hogy az Opel vezetője felelős a balesetért, számol be az RTL Klub híradója.

"A felvételből kiderült, hogy a személyautó csúszott meg a nedves úton. A kamionnak ütközött. A teherautó vezetője megpróbált korrigálni, de előbb egy terelőkorlátnak, majd a híd korlátjának ütközött. A kamion ezután repült le a hídról. A húsz méteres mélységben a sofőrt a fülkében találtuk meg"

hirdetés

- nyilatkozta Aleksander Vrabic ljubjanai rendőr.

Az áldozat egy 53 éves magyar sofőr, aki Sajólászlófalván élt, az egyik legnagyobb magyar fuvarozócégnél dolgozott. Gyermekkori barátja, Papp Tibor megrendülve beszélt róla a híradóban.

"Végtelenül jó ember volt. Együtt nőtünk fel, több helyen is dolgoztunk együtt"

- beszélt róla, hozzátéve, hogy barátja imádta a munkáját.

"Mi gyerekkorunkban már kisautókat tologattunk szinte napi rendszerességgel, ezzel játszottunk.. aztán így hozta a sors, hogy ezt csinálta ő is, meg én is."

Szabadidejében családja volt az első. Két gyermeke van, a nagyobbik egyetemre jár. A faluban élőket is megdöbbentette a halálhír, aggódnak a férfi családjáért. Munkatársai a közösségi oldalukon búcsúztak tőle, nyilatkozni azonban kegyeleti okok miatt nem akartak. A munkáltató közleményt adott ki, amiben azt írják: mindent megtesznek azért, hogy enyhítsék a gyászolók fájdalmát. Ha a család igényli, munkatársuk hazaszállíttatásban és a temetés lebonyolításában is segítenek.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
karácsonygergely.jpg

Karácsony Gergely: Orbán Viktor és a kormány felrúgta a korábbi megállapodást

A főpolgármester szerint nem nyújthatnának be a fővárossal való egyeztetés nélkül olyan javaslatot, amely Budapest működését érinti. Azt mondta: „Politikailag életveszélyes irány, ha az állam azt gondolja, hogy nem kell részt vennie a közösségi közlekedés finanszírozásában”.
Fotó: MTI/Balogh Zoltán - szmo.hu
2019. november 14.


hirdetés

A kormány új törvénymódosítási javaslatai csökkentenék az önkormányzatok hatáskörét egyes területeken. Ez pedig konfliktushelyzetet okozhat a kerületi és fővárosi vezetés között, a központosítás eddig sem volt hatékony - vélik a kerületi polgármesterek, míg a főpolgármester szerint a miniszterelnök nem tartja a szavát, ha nem vonja vissza a két napja benyújtott javaslatokat - írta az Index.

A kormány november 12-én nyújtott be sok javaslatot, ezek némelyike nehezítené az önkormányzati munkát. Ilyen többek között az építési igazgatással kapcsolatos terv, mely szerint a helyi önkormányzatoknak át kéne ezt adniuk az államnak, és vele együtt az eddig erre fordított pénzt is. Ezzel együtt helyben nem tudnának beleszólni abba, hogy mi épülhet a településen vagy a kerületben.

A másik terv szerint az iparűzési adóbevételükből elsősorban a közösségi közlekedést kéne finanszírozni. Egy ilyen lépés súlyos terhet jelentene például a fővárosnak.

hirdetés

Mindezek miatt Karácsony Gergely a javaslatok visszavonására szólította fel a kormányt:

"Budapesten jelenleg úgy néz ki a közösségi közlekedés finanszírozása, hogy a források túlnyomó többségét a főváros állja, és a főváros legfontosabb bevételi forrása az iparűzési adó, de az önkormányzat nem tudja megcímkézni sem a bevételeit, sem a kiadásait.

Nem tudom azt mondani, hogy egy bizonyos bevételt egy bizonyos kiadási sorra teszek, ez költségvetésileg értelmezhetetlen"

- mondta. Szerinte a főváros döntését nem befolyásolja érdemben a mostani törvényjavaslat, de ettől függetlenül mindent megtesznek azért, hogy bővíthessék Budapesten a tömegközlekedésre fordítható forrásokat. Annál is inkább, mert úgy vélik, "egy élhető és zöld város élete a fenntartható közösségi közlekedésen alapszik".

Úgy véli, hogy politikailag életveszélyes irány, ha az állam azt gondolja, hogy nem kell részt vennie a közösségi közlekedés finanszírozásában. Márpedig ezek a tervek arra mutatnak, hogy a kormány ki akarna vonulni a BKK finanszírozásából.

Karácsony szerint a törvényjavaslat benyújtással Orbán Viktor és a kormány felrúgta azt a megállapodást, amely szerint a kormány nem nyújthatna be a fővárossal való egyeztetés nélkül olyan javaslatot, amely Budapest működését érinti. Ráadásul arra is ígéretet tettek, hogy Tarlós Istvánnal korábban kötött megállapodások is érvényben maradnak. Ha ez sérül, akkor kérdés, hogy mi marad belőle.

Ezért írt levelet Gulyás Gergelynek a Miniszterelnökséget vezető miniszternek, és kérte a javaslat visszavonását. Karácsony szerint "a miniszterelnök úr adott szava fontos, márpedig ha nem vonják vissza a javaslatot, akkor sem Orbán Viktor sem a kormány nem tartja magát a fővárossal kötött megállapodáshoz".

A főpolgármester kitart az utolsó pillanatig amellett, hogy a főváros és a kormány viszonya "ne egy háborús viszony" legyen.

Pikó András, nyolcadik kerületi polgármester szerint a törvényjavaslatok egy beépített konfliktus a fővárosi és a kerületi vezetések között. Ez háborút jelent - vélte. Szakmailag is indokolatlannak tartja a változtatást, mert az önkormányzatok nem fognak tudni segíteni a helyi lakosoknak, és elveszik a jogot a településektől ahhoz, hogy beleszólhassanak abba, mi épül a területükön.

Őrsi Gergely, második kerületi polgármester szerint a korábbi központosítások sem voltak hatékonyak.

V. Naszályi Márta első kerületi polgármester úgy vélte, hogy ha a főváros iparűzési adója elmegy, akkor előfordulhat, hogy a kerületeknek kell "besegíteni". Ez viszont a kerületeknek nem érdeke.

A csütörtöki kormányinfón Gulyás Gergely többek között azt mondta, hogy az állam tovább finanszírozza a BKV-t.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
varhelyiolicer.jpg

Nem szavazta meg Várhelyi Olivért az EP szakbizottsága

A jelöltnek újabb kérdésekre kell választ adnia.
Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás - szmo.hu
2019. november 14.


hirdetés

Nem ment át Várhelyi Olivér a szakbizottsági koordinátorok szavazásán - tudta meg a 24.hu. A lapnak Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője mondta el, hogy a csütörtöki szavazáson nem fogadták el a magyar biztosjelöltet.

A reggeli meghallgatás után szavaztak a személyéről. Ahhoz, hogy az EP egyben szavazhasson a teljes bizottságról, előbb egyenként döntenek a pártcsaládok vezetői a tagokról. A szavazatok kétharmadát kell megkapni ahhoz, hogy sikeres legyen a voksolás.

A mai szavazás még nem jelenti, hogy Várhelyi személyét teljesen elutasították, ezt követően

hirdetés

egy újabb kérdéskörre kell majd írásban választ adnia

- írta a lap.

Az egyik problémaként azt írták, hogy bár a jelölt felkészült volt, de bizonyos kérdésekre nem válaszolt. Például,

mikor garanciát akartak kapni arra a képviselők, hogy Orbán Viktortól függetlenül fog biztosként dolgozni, erre többször is csak azt válaszolta, hogy a munkájába senki nem szólhat majd bele, és neki az uniós irányvonal a fontos.

Az MTI beszámolója szerint Gál Kinga fideszes EP-képviselő magyar újságíróknak azt mondta, hogy a biztosjelölt meggyőzően és méltó módon válaszolt a feltett kérdésekre. Bizonyította, hogy kiválóan érti azt a bővítési és szomszédságpolitikai területet, amelyért a jövőben felelős lesz. Nem valószínű, hogy találnának felkészültebb embert egész Európában a portfólióhoz tartozó feladatokra - jelentette ki. Ő úgy vélte, Várhelyi Olivér minden olyan kérdésre megfelelő választ adott, ami ahhoz szükséges, hogy a portfólióját és az uniós bizottságban végzett munkáját a legjobban végezze. A hivatali idejét hamarosan megkezdő Európai Bizottság tagjához és pozíciójához méltó válaszaival minden elvárásnak megfelelt - tette hozzá Gál Kinga.

David McAllister, az Európai Parlament külügyi bizottságának elnöke a meghallgatást követően adott rövid nyilatkozatában kijelentette, a meghallgatás tisztességes volt, amely lehetőséget biztosít a biztosjelöltről szóló véleménycserék lezárásához. A német politikus fontosnak nevezte, hogy kinevezése esetén az EP portfóliójához köthető közös célokat tud majd megvalósítani a magyar biztossal.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
mszp-fidesz.jpg

Két MSZP-s képviselő megállapodott a Fidesszel a 22. kerületben, kilépésre szólította fel őket a pártjuk

Emellett arra is, hogy azonnal adják vissza a mandátumukat, miután felrúgták az ellenzéki összefogást.
Címkép: Havasi Gábor Facebook - szmo.hu
2019. november 14.


hirdetés

A 22. kerületben, Budafok-Tétényben a fideszes Karsay Ferenc nyerte a polgármester-választást, az ellenzéki pártok azonban többséget szereztek a képviselő-testületben. Az alakuló ülésen azonban két MSZP-s képviselő, Dankóné Hegedűs Jolán és Daróczi Károlyt már a napirend megszavazásánál beállt a Fidesz mellé, és elfogadták azt, annak ellenére, hogy az ellenzéki pártok előzetesen nem így egyeztek meg, írja az Index.

"A Magyar Szocialista Párt XXII. kerületi képviselői hatalomért és pénzért elárulták szavazóikat és a teljes ellenzéket.

A Fidesszel együtt megszavaztak egy olyan napirendet a helyi alakuló ülésen, és több olyan javaslatot, amelyet Karsay Ferenc polgármester önkényesen, az ellenzéki képviselők akarata ellenére nyújtott be.

hirdetés

A többség biztosításáért cserébe az MSZP helyi politikusa, Dankóné Hegedűs Jolán megkapta az alpolgármesteri pozíciót, és kaptak egy bizottsági elnöki helyet is"

- írta Facebook-oldalán Havasi Gábor momentumos politikus, korábbi polgármesterjelölt csütörtökön. Egyben felszólította az MSZP-t, hogy azonnal zárja ki tagjai sorából a két képviselőt, illetve őket magukat is, hogy azonnal adják vissza mandátumukat.

Rövidesen megérkezett rá a párt reakciója is. Az MSZP ugyancsak a közösségi oldalán közölte: szerintük

"teljes mértékben elfogadhatatlan, hogy a 22. kerületi ellenzéki többségű önkormányzati testületben az MSZP két képviselője - az ellenzéki megállapodással ellentétben - az alakuló ülésen a Fidesszel és szatellitszervezeteivel szavazott".

Azt írják, a két politikus annak ellenére vállalta az alpolgármesteri illetve bizottsági elnöki pozíciót, hogy ezzel a döntéssel szembementek az MSZP érdekeivel. Ezzel kapcsolatban nem tájékoztatták sem a párt budapesti, sem az országos elnökségét.

Végül felszólították a két politikust, hogy azonnali hatállyal adják vissza a mandátumukat és lépjenek ki a pártból.


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!