hirdetés
ov-szavaz-cimkep.png

Orbán Viktor már vasárnap reggel szavazott feleségével

A XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában adták le voksaikat, a miniszterelnök újságírói kérdésekre is válaszolt.
Képek: MTI fotó, Koszticsák Szilárd - szmo.hu
2019. május 26.


hirdetés

Orbán Viktor miniszterelnök már vasárnap reggel elment szavazni a XII. kerületi Zugligeti Általános Iskolában, az 53. szavazókörben - erről egy fotót és egy videót is feltöltött Facebook-oldalára, és nyilatkozott is a helyszínen lévő újságíróknak.

Mint mondta, azt reméli, hogy az európai parlamenti választáson a bevándorlást ellenző erők egész Európában megerősödnek, és a bevándorlást ellenző politikai vezetők jutnak jóval nagyobb szerephez a következő öt évben.

"A részvétel tekintetében is és az esélyeket tekintve is több vagyok, mint bizakodó"

- mondta a kormányfő, aki feleségével, Lévai Anikóval ment szavazni.

Azt is megjegyezte, hogy a 2014-es EP-választás óta sokat változott a világ elsősorban a migránsválság miatt, és úgy érzi, hogy az emberek ezért a mostani szavazáson nagyobb arányban fognak részt venni, erre egyébként ő is biztat mindenkit.

Mivel listás választásról van szó, tudni lehet majd, melyik politikai erő mögött milyen arányban állnak a magyar választók, magyarázta, ezért szerinte ez a magyar belpolitikát is meghatározó választás. "Nagyon szeretném, ha hosszú éveken keresztül hivatkozhatnánk arra a választási eredményre, amelyet ma érünk el" - tette hozzá.

Orbán válaszolt a szavazás után a nemzetközi sajtó kérdésére is, szerinte a hagyományos európai pártszövetségek átalakulnak a közeljövőben, ezért nem találgatna, hogy hol lesz a Fidesz helye majd, de ők szeretnének az EPP-be tartozni továbbra is. Az ideológiai és egyéb erőviszonyoktól függ, ott hol állnak majd.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
jaszapati-google-1000x579.jpg

Késsel szúrt meg egy 11 éves kisfiú egy idős nőt Jászapátin

Egy vita miatt vette elő a fiú a bicskáját, amivel rátámadt az asszonyra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



Megkéselt egy 11 éves fiú egy idős nőt Jászapátin - számolt be róla a rendőrség a police.hu oldalon.

A támadás csütörtökön, a reggeli órákban történt. A település egyik utcájában

a kisfiú összevitatkozott egy asszonnyal, ami végül addig fajult, hogy a gyerek elővette a nála lévő bicskáját, amivel combon szúrta a nőt. Az elsődleges orvosi vélemény alapján az asszony súlyos sérülést szenvedett.

A rendőrök rövid időn belül azonosították a 11 éves fiút, aki beismerte a tettét.

A Jászberényi Rendőrkapitányság testi sértés gyanúja miatt indított eljárást.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
igor.jpg

Két év után Zeuszként került vissza gazdájához Igor, az ellopott kutya

A kutyát eredeti gazdája egy apróhirdetésben szúrta ki az interneten.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 20.



A Szarvasi Járási Ügyészség kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat egy 28 éves szolnoki férfi ellen, aki még 2016 decemberében lopott el egy nagyértékű kutyát Gyomaendrődről.

A férfi 2016 decemberében rokonlátogatóban járt a településen, amikor megpillantott az utcán egy fekete színű, vágott fülű, törzskönyvezett, mikrochippel ellátott cane corso fajtájú kan kutyát, Igort.

A 7 hónapos kutya nem sokkal korábban szökött ki az utcára, és piaci értéke 300 ezer forint volt.

A férfi beültette a szelíd kutyát a kocsijába, majd Szolnokra vitte, ahol az albérletében hónapokig házőrzőként tartotta.

Ez idő alatt nem vitte állatorvoshoz, arról sem győződött meg, hogy van-e benne chip, és nem is állt szándékában a kutya gazdájának felkutatása.

Időközben azonban ki kellett költöznie az albérletből, ezért az állatot az interneten meghirdette, és 2017 tavaszán el is adta, oltási könyv és egyéb dokumentumok nélkül.

Az új gazda egy nemespátrói nő lett, aki 100 ezer forintér vásárolta meg a házi kedvencet.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
leckek.jpg

Magyar állampolgár lett az életét dokumentumfilmben is megmutató szomáliai menekült

Csütörtökön letette állampolgári esküjét Kafiya Mahdi, a 15 évesen Magyarországra menekült lány.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



-adta hírül a HVG.

A Szomáliából 15 évesen elmenekült Kafiya Mahdi megpróbáltatásairól, Könnyű Leckék címmel mutattak be dokumentumfilmet tavaly októberben.

A Zurbó Dorottya által készített filmben végigkövethetjük egy rokonok és társak nélkül Magyarországon maradó fiatal lány történetét, aki megküzd a gyerekotthoni léttel, a magyar közoktatással és a Szomáliában maradt édesanyja fájó hiányával.

A ma modellként dolgozó lány a fóti önkormányzati hivatalban tette le esküjét, abban a városban, ahová először érkezett.

Íme a lányról készült film:


KÖVESS MINKET:




hirdetés
segito-kutya-ikea-1000x533.jpg

Nem engedtek be az IKEA éttermébe egy látássérült férfit a vakvezető kutyájával

Az áruház elismerte, hogy hibáztak, mert a házirendjükben is szerepel, hogy segítő kutyák lehetnek az étterem területén.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. szeptember 19.



Egy látássérült férfi múlt csütörtökön a vakvezető kutyájával ment volna be az egyik budapesti IKEA éttermébe, ám nem engedték be oda - számolt be róla az RTL Híradó.

Az Ikon nevű eb májusban került új gazdájához, Széll Sándorhoz. A férfi párjával, annak édesapjával, és persze a segítő kutyával a bútorboltban vásároltak, majd

az étteremben szerettek volna vacsorázni, ám az áruház egyik pénztárosa felszólította őket, hogy az állattal nem mehetnek be. Sándor hiába mutatta volna meg Ikon papírjait, nem engedték meg, hogy az étterem területén tartózkodjanak. Pedig a szabályok szerint ezt nem tilthatták volna meg nekik.

Ugyanis már 10 éve létezik az a rendelet, amely előírja, hogy segítő kutyával gyakorlatilag bárhová be lehet menni, ami nincs elzárva a közforgalom elől.

Az IKEA házirendjében is benne van, hogy be lehet vinni az áruházba a kutyákat és a macskákat is, a segítő ebek pedig az étterem területén is ott lehetnek.

Az IKEA elismerte, hogy hibáztak, elnézést is kértek a férfitól a kellemetlenségek miatt. Az áruház kommunikációs szakértőkje az RTL Híradónak azt mondta, ez az eset felhívta a figyelmüket arra, hogy megfelelően tájékoztassák a dolgozókat.

Az RTL Híradó riportja:


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x