hirdetés
orban.jpg

Orbán Viktor: Közép-Európa nehéz próbatételek előtt áll

A magyar miniszterelnök szerint a nyugat-európai gazdaságokra hidegebb, borúsabb idők jönnek. 'Mi azt reméljük, hogy a saját lábunkon is meg tudunk állni, hogy ez így van-e, ez most elválik' - mondta.
MTI - szmo.hu
2019. november 17.


hirdetés

"Nehéz próbatétel előtt állunk, mert az előrejelzések szerint a nyugat-európai gazdaságokra hidegebb, borúsabb idők jönnek" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Pozsonyhoz tartozó Dévényben vasárnap.

Orbán Viktor erről a magyar közmédiának beszélt, miután a szlovák és a cseh kormányfővel, valamint a lengyel külügyminiszterrel megkoszorúzta a Szabadság Kapuja emlékművet a 30 évvel ezelőtt kezdődött csehszlovák rendszerváltoztatásra emlékezve.

"Mi azt reméljük, hogy a saját lábunkon is meg tudunk állni, hogy ez így van-e, ez most elválik"

- mondta Orbán Viktor. Rámutatott arra: hamarosan kiderül, hogy a közép-európai országok mennyire képesek önállóan "mozogni", függetlenül a nyugat-európai fejleményektől.

A miniszterelnök elmondta: természetesen a közép-európai országok teljesen nem tudják teljesen elszakítani magukat ezektől a fejleményektől, hiszen például az exportjuk 85 százaléka az Európai Unió nyugati részébe irányul.

hirdetés

"Illúziónk nem lehet, hatása lesz ránk, de hogy milyen erősek vagyunk valójában, hogy milyen az ellenálló képességünk, mennyire tudjuk megvédeni azt, amit már elértünk, az a következő egy-két évben dől el"

- jelentette ki Orbán Viktor. Hozzáfűzte: úgy érzi, Magyarország jó erőben van és hasonlóan jó erőben vannak a közép-európai országok, a visegrádi négyek - Magyarország, Szlovákia, Csehország és Lengyelország is - ahhoz, hogy továbbra is legalább 2 százalékponttal magasabb gazdasági növekedést tudjanak elérni a nyugat-európai országoknál és az uniós átlagnál.

"Optimista vagyok, de nehezebb idők jönnek, mint az előző évek voltak" - jelentette ki Orbán Viktor.

A miniszterelnök kiemelte: a közép-európai gazdaság szereplői kezdenek összekapcsolódni, nő a vegyesvállalatok száma, ami nagyon fontos, különösen akkor, ha ezek az országok a külvilág fejleményeitől függetleníteni akarják magukat, vagy legalábbis nem akarják azt, hogy kívülről határozzák meg a sorsukat.

"Egyre inkább összenövő, összekapaszkodó közép-európai gazdasági térséget látok, ami reményekkel tölt el bennünket" - vélekedett Orbán Viktor.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Benko Vivien Cher


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szent-laszlo-korhaz-hazatert-magyar-diakok-olaszorszag-koronavirus.jpg

Zokogtak az Észak-Olaszországból hazaért magyar diákok, amikor megtudták, hogy karanténba kell menniük

Az egyik diák édesanyja korábban Milánóban volt főkonzul. Ő értesítette a magyar hatóságokat, hogy a csoport a koronavírus miatt lezárt terület környékéről tér haza.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 24.


hirdetés

Zokogtak az Észak-Olaszországból hazaért magyar gimnazisták, amikor megtudták, hogy két hétre karanténba kell menniük a budapesti Szent Laszló Kórházba - erről az egyik diák édesanyja beszélt az RTL Híradónak.

Timaffy Judit korábban Milánóban volt főkonzul. Ő maga szólt a magyar hatóságoknak, hogy lánya és társai a koronavírus miatt lezárt terület környékéről térnek haza. Az RTL Híradónak azt mondta, anyaként nehéz volt meghoznia döntést, amikor a gyerekek megtudták, hogy karantéba kell menniük, zokogtak a telefonban.

"Vívódás, lelki tusa, mert tudtam, hogy minek teszem ki ezeket a kamasz lányokat, akik három hét után alig várták, hogy újra lássák a szüleiket, a barátaikat, az iskolatársaikat. És nagyon nagy csalódás volt számukra, hogy ez nem következett be. Nem ölelhették át a szülőket. A szülőknek is csalódás volt"

- mondta Timaffy Judit az RTL Híradónak.

A busz végül vasárnap este egyenesen a Szent László Kórházhoz érkezett. A 11 gyereket, a 2 kísérőtanárt és a 2 buszsofőrt egy elkülönített épületben helyezték el.

hirdetés

Dr. Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház infektológusa az RTL Híradónak azt mondta, hogy a 14 napos karantén meghatározott időszakaiban különböző általános orvosi vizsgálatokat végeznek, illetve azt is vizsgálják, hogy a csoport tagjainak szervezetében a koronavírus jelen van-e. A vizsgálatok pedig már meg is kezdődtek.

Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
diamond-princess-1.jpg

Koronavírus: Megvan az első magyar fertőzött

Pozitív lett a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozó egyik magyar állampolgár koronavírustesztje.
MTI, fotó: Northfoto - szmo.hu
2020. február 24.


hirdetés

Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban - jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

Menczer Tamás közölte:

a japán hatóságok tájékoztatása szerint pozitív lett a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozó egyik magyar állampolgár koronavírustesztje.

A Diamond Princesst február 5-én karantén alá helyezték. Ezt február 19-én feloldották, és az emberek többsége február 22-éig elhagyta a hajót, de a személyzet jelentős része ott maradt. Köztük volt három magyar: egy zenész testvérpár és egy felszolgáló - tette hozzá.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
koronavirus-olaszorszag.jpg

„Nagy a felfordulás” - Olaszországban élő magyarok meséltek a koronavírus miatt kialakult helyzetről

A Fókusznak Lakatos Márk is beszélt arról, mit tapasztalt Milánóban. Ott ugyanis nemrég ért véget a divathét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 24.


hirdetés

Totális káosz és pánik kezd úrrá lenni Olaszországban a koronavírus miatt. Kevesebb mint egy nap alatt majdnem kétszeresére emelkedett a koronavírus áldozatainak száma Olaszországban. A legtöbb áldozatot Lombardiából jelentették, egy idős férfi Venetóban halt meg. A fertőzöttek száma meghaladja a 200-t, ebből több mint 170 személyt Lombardiában, több mint 30-t Venetóban tartanak számon. További betegeket Emilia Romagnában, Piemontban és a közép-olaszországi Lazióban regisztráltak.

Ötszáz kilométerre a magyar határtól, Olaszországban két tartományt is elzártak a koronavírus miatt a külvilágtól. A karantén 50 ezer embert érint. A lezárt tartományokban szinte teljesen megállt az élet, a boltok polcait lefosztották. Vannak olyan üzletek, amik már ki sem nyitottak, de egy hétre bezártak a gyárak, a hivatalok, az iskolák és még a templomok is.

A tartományokba vezető utakat az olasz rendőrség lezárta, a be és kilépőket ellenőrzik. Milánó utcái szellemvárosra hasonlítanak, a metrókocsikon alig utaznak. Itt hétfőn ért véget a divathét, Lakatos Márk vasárnap ért haza Milánóból. A Fókusznak azt mondta, érezhető volt az eseményen a feszültség, már az odaúton is ellenőrizték az érkezőket.

"Érezhető volt egyébként, amikor Milánó felé mentünk, hogy valami gáz van, mert a belépéskor mindenkinek megmérték a hőmérsékletét maszkos, gumikesztyűs emberek. Tehát, az már egy kicsit para volt. És aztán ugye természetesen a show-k alatt is egyre több ember volt, aki maszkban volt"

hirdetés

- mondta a Fókusznak Lakatos Márk, aki azt is hozzátette, hogy az utazása során sokakat látott gumikesztyűben és maszkban a reptéren és például a szállodában is.

A Fókusz több magyarral is beszélt, akik Venetóban laknak. Ők azt mondják, hogy pánik inkább csak a lezárt városokban van, a helyiek sokkal elővigyázatosabbak és betartják az óvintézkedéseket, inkább a külföldiek pánikolnak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
korhaz.jpg

Koronavírus: hétre emelkedett a halottak száma Olaszországban

Kevesebb mint egy nap alatt majdnem kétszeresére nőtt az olaszországi áldozatok száma.
MTI, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2020. február 24.


hirdetés

Immár heten veszítették életüket, ebből hatan az északnyugat-olaszországi Lombardia tartományban a koronavírus okozta fertőzés nyomán, mindannyian idős, más betegségben is szenvedő emberek voltak - jelentette az Ansa olasz hírügynökség hétfőn. A végleges adatokat a katasztrófavédelem a következő órákban közli.

Az utolsó beteg, egy 80 esztendős férfi a nap folyamán a milánói Sacco kórházban halt meg. A vesztegzár alá helyezett Lodi térségéből származott.

Kevesebb mint egy nap alatt majdnem kétszeresére emelkedett az olaszországi áldozatok száma. A legtöbb áldozatot Lombardiából jelentették, egy idős férfi Venetóban halt meg. A fertőzöttek száma meghaladja a 200-t, ebből több mint 170 személyt Lombardiában, több mint 30-t Venetóban tartanak számon.

További betegeket Emilia Romagnában, Piemontban és a közép-olaszországi Lazióban regisztráltak. Utóbbiban két kínai turistáról van szó, akiket még február elején szállítottak kózrházba egy római szállodából, állapotuk javulóban van.

A betegek felét kórházban ápolják, mintegy harmincat intenzív osztályon.

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!