hirdetés
orban-viktor-tenyek.jpg

Orbán: A gazdaságot helyre lehet hozni, de az elvesztett emberéleteket nem lehet pótolni

A miniszterelnök a TV2-ben beszélt a járvány elleni védekezésről.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 27.


hirdetés

Orbán Viktor a TV2 Tények című műsorában beszélt Gönczi Gábornak a koronavírus-járvány elleni védekezésről.

A műsorvezető azzal indította az interjút, hogy jó hír, hogy az egyik nagy nemzetközi hitelminősítő intézet felminősítette Magyarország hitelképességét, a rossz viszont az, hogy megint nagyon sok, 960 új fertőzöttet regisztráltak (a beszélgetést szombaton vették fel). Gönczi ehhez azt fűzte hozzá: "az egyik szemünk sír, a másik nevet, nekünk, átlagembereknek".

Orbán viszont úgy válaszolt:

"Nekem az egyik jobban sír, mert a gazdaságot helyre lehet hozni, de az elvesztett emberéleteket nem lehet pótolni".

A fertőzöttek számának emelkedésével kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta, hogy a járvány felszálló ágában vagyunk, nehéz a helyzet, ezért nagy nyomás nehezedik most az egészségügyre és az oktatásra is. Szerinte ez a következő hónapokra is jellemző lesz.

hirdetés

Orbán azt mondta, bár "közelebb vagyunk hozzá", hogy legyen vakcina, de azt nem tudja megmondani, hogy ez mikor lesz. Szerinte az Egyesült Államokban már az év végére meglehet a védőoltás.

A miniszterelnök szerint fontos, hogy olyan legyen a járvány elleni védekezés, amit az emberek elfogadnak. A nemzeti konzultáció eredményeire hivatkozva elismételt, hogy az emberek nem akarják, hogy az ország újra megálljon, ezért annak működnie kell. Szerinte a magyarok most jobban oda is figyelnek a szabályok betartására, mint nyáron.

"A nyár nagy csábító, nagy kerítő, de az ősz lehűti a kedélyeket, az emberek most sokkal inkább betartják a szabályokat."

A kormányfő elmondta, hogy járja a kórházakat, szerinte van mindenhol elég orvos, ápoló és védőeszköz, az átcsoportosítások pedig szükségesek az egészségügy megfelelő működéséhez. Hozzátette, hogy már kijelölték az első nyolc járványkórházat, és ha ezekben már nem tudnak több beteget ellátni, jönnek az újabbak.

A gazdaságról szólva azt mondta, a beruházás-fejlesztésre és a munkahelyteremtésre kell koncentrálni, ezért a vállalkozókat segíteni kell adócsökkentéssel, de az is egy lehetőség, hogy az állam vegyen fel dolgozókat. Ezen kívül ott van még a közmunka, de az „nagyon elmaradt a kívánatos fizetéstől”, ezért ott emelni kell a béreket. A miniszterelnök szerint azonban most nem rossz a foglalkoztatottság:

„Most több ember dolgozik, mint januárban, vagy márciusban, több mint négy és fél millió ember dolgozik ma Magyarországon"

- mondta.

Orbán Budapest helyzetével kapcsolatban azt mondta, bár a főváros üzleti modellje a külföldiekre épül, "kell, hogy a magyarok is itt legyenek Budapesten". Mint mondta, a kormány nagyon sok pénzt hagyott a budapesti vállalkozóknál a hitelmoratóriummal, ami a miniszterelnök szerint a világon egyedülálló.

A kormányfő arról is beszélt, hogy magánemberként, családfőként hogyan élte meg a koronavírus tavaszi hullámát. Azt mondta, márciusban-áprilisban aggódott, főleg az idős nagymamájáért. Eleinte attól is tartott, hogy a gyerekekre is közvetlenül veszélyes a vírus, mert az szerinte "katasztrófa lett volna", de megkönnyebbült, hogy nem ez a helyzet.

"Lesz egy pont, amikor ki fogunk szabadulni ebből a helyzetből. Meglesz a vakcina, meg fogjuk szervezni, hogy legyen Magyarország számára vakcina, időben elérhető legyen mindenkinek, aki akarja, és ki fogunk ebből a nyomorúságból szabadulni. Addig pedig ki fogjuk bírni. Működni fog az egészségügy, működni fog a gazdaság, és nem fogunk hátralépni, hanem megőrizzük az esélyét annak, hogy Magyarország a válságból megerősödve kerüljön ki. Ha egyszer sikerült, akkor újra sikerülni fog - ez az én meggyőződésem. Egy dolog fontos, hogy addig is vigyázzunk egymásra"

- zárta a beszélgetést Orbán Viktor.

A teljes beszélgetést itt lehet megnézni:


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
mti-zacher.jpg

Zacher Gábor: a járványkezelés ma politikai kérdés Magyarországon

Azt mondta, hogy kijárási korlátozás, idősávos vásárlás, iskolák bezárása, sokkal több tesztelés, amire szükség lenne. De a kormány politikát csinál a járványkérdésből.
Fotó: MTI Fotó: Mohai Balázs - szmo.hu
2020. október 25.


hirdetés

Szigorításokra lenne szükség a járvány miatt – erről beszélt az ATV Civil a pályán című műsorában Zacher Gábor toxikológus.

Azt mondta, hogy kijárási korlátozás, idősávos vásárlás, iskolák bezárása, sokkal több tesztelés az, amire most szükség van. Elmondta, hogy tudja, az egészségügyi szempontok mellett gazdaságiakat is figyelembe kell venni, ő viszont az előbbieket részesítené előnyben.

"A járványkezelés az egy szakmai, egészségügyi, szervezési, és szakmai kérdés, nem politikai kérdés"

- mondta.

A kormány szerinte politikai kérdésként kezeli az ügyet.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
koronavirus-tuntetes-napoly-mti-ap.jpg

Utcai csatatér lett a legnagyobb belvárosi térből: a kijárási tilalom ellen tüntettek Rómában

A tüntetők tűzijátékkal indítottak, majd rátámadtak a rendőrökre, és többek közt köveket és rollereket dobáltak rájuk.
MTI, fotó: MTI/AP/LaPresse/Alessandro Pone - szmo.hu
2020. október 25.


hirdetés

Utcai csatatérré változott Róma belvárosának legnagyobb tere, ahol szélsőjobboldali csoportok a koronavírus-járvány miatt bevezetett kijárási tilalom ellen tüntettek vasárnapra virradó éjszaka.

Az Új Erő nevű szélsőjobboldali mozgalom az "egészségügyi diktatúra" és a Rómában éjféltől reggel öt óráig tartó kijárási tilalom ellen tiltakozott. A helyszín a Piazza del Popolo volt, a város központjában.

A tetőtől talpig feketébe öltözött, arcukat eltakaró tüntetők pontosan éjfélkor zöld, fehér, piros színű tűzijátékkal indítottak, majd rátámadtak a rendőrökre. Füst- és papírbombákat dobáltak, járműveket rongáltak meg, az utcai összetűzések több mint egy órán keresztül tartottak, és a város több kerületére átterjedtek, ahol fiatalok kövekkel támadtak az utcákat a korlátozások miatt lezáró rendőrökre, vagy rollereket hajítottak rájuk.

Tíz tüntetőt vettek őrizetbe, több rendőr megsérült.

hirdetés

Pénteken, Nápolyban is rendőrökkel csaptak össze a járvány miatti korlátozások ellen meghirdetett demonstráció résztvevői.

Az Il Messaggero című római napilap úgy vélte, a fővárosban komoly veszély fenyegeti a közrendet a koronavírus-járvány miatti gazdasági és társadalmi feszültségek miatt.

Luciana Lamorgese belügyminiszter elismerte, hogy "nehéz ősz" ígérkezik. Korábbi kijelentéseiben azonban hangoztatta, hogy szándékosan erőszakos, szervezett megmozdulásokról volt szó, amelyeknek "semmi köze a nehéz gazdasági helyzet miatti polgári tiltakozáshoz, a vállalkozók és dolgozók aggodalmainak jogos kifejezéséhez". Lamorgese szerint nem a "normális emberek" vonultak utcára. Nápolyban a tüntetést a helyi bűnszervezet, a camorra rendezte.

Az államfő, Sergio Matterella egyeztetésre hívta a nemzetbiztonságért felelős hatóságok vezetőit.

Giuseppe Conte miniszterelnök - a szombat esti sajtótájékoztatóját az utolsó pillanatban lemondta, és vasárnap estére halasztotta az újabb szigorítások bejelentését.

Sajtóértesülések szerint a kormány azt tervezi, hogy elrendeli a kereskedelmi és vendéglátó egységek este hat órai bezárását, és legalább egy hónapig korlátozza a tartományok közötti közlekedést. Az ország ilyesfajta lezárását a tartományi kormányzók ellenzik, súlyos gazdasági és társadalmi következményektől tartva.

A koronavírus-járvány olaszországi görbéje jelenleg napi húszezer újonnan azonosított fertőzöttnél tart, napi százötven halálos áldozattal. A hatóságok szerint az újabb szigorításokkal elkerülhető, hogy ezek a számok karácsony időszakára két-háromszorosukra emelkedjenek. Az egészségügy azonnali és országos zárást sürget, azt hangoztatva hogy több kórházban már a mentőautókban helyezik el az ágy nélkül maradt betegeket.

A címkép a pénteki, nápolyi tüntetésen készült.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-milano-scaled.jpg

Koronavírus – egymást érik a szigorítások, szükségállapot, kijárási tilalom, mozik, színházak, vendéglátóhelyek zárása Európa országaiban

Spanyolországban szükségállapot és éjszakai lakhelyelhagyási tilalom, Olaszországban este 6-kor bezárnak a vendéglátóhelyek, Horvátország kötelezővé teszi kötelező lesz a maszk viselését nyílt térben is.
MTI, fotó: MTI/EPA/ANSA/Matteo Corner - szmo.hu
2020. október 25.


hirdetés

Európában egymást érik a szigorítások, a koronavírus-járvány terjedésének megfékezése érdekében változatos intézkedéseket léptettek életbe több országban is holnaptól.

Spanyolország

A spanyol kormány vasárnap ismét szükségállapot elrendeléséről döntött, amely törvényi keretet biztosít az éjszakai kijárási tilalom bevezetéséhez.

"Rendkívüli helyzetben élünk.(...) Azért rendeltünk el újból szükségállapotot, mert a fertőzések megfékezéséhez és a vírus feltartóztatásához ez a leghatékonyabb eszköz"

- fogalmazott Pedro Sánchez miniszterelnök a kormány rendkívüli ülése után tartott madridi sajtótájékoztatón.

hirdetés

Hozzátette: az ország 17 tartománya és két észak-afrikai exklávéja közül 11 kérvényezte ezt a lépést a kormánynál az elmúlt néhány napban.

A járvány miatt országos szükségállapot bevezetésére legutóbb március közepén került sor, a spanyol parlament ezt összesen hatszor hosszabbította meg és fenntartotta egészen június 21-ig.

Míg a tavaszi intézkedéssel lakhelyelhagyási tilalom is együtt járt, most csak az éjszakai kijárást korlátozzák, általánosságban este 23 órától másnap reggel 6 óráig, amelynek kezdetét és végét a tartományok saját hatáskörben módosíthatják plusz-mínusz egy órával.

Az egyetlen kivételt a Kanári-szigetek jelentik, ahol a kedvező járványügyi adatok miatt nem lép életbe korlátozás. Több európai ország, például Nagy-Britannia, Németország és Svédország épp feloldotta a karantén-kötelezettséget a spanyol szigetekről érkezőkkel szemben.

Pedro Sánchez, epidemiológiai szakértőkre hivatkozva, elmondta: a járvány második hulláma nagyban eltér az elsőtől, kevesebb a halálos áldozat, alacsonyabb a fertőzöttek átlagéletkora és kisebb az egészségügyre nehezedő nyomás, ezért most más típusú intézkedésekre van szükség.

A spanyol hatóságok szerint jelenleg az illegális utcai és házibulik okozzák a legtöbb problémát. Például a madridi városi rendőrség adatai szerint a múlt hétvégén több mint 300 összejövetelen kellett intézkedniük.

A miniszterelnök elmondta: hatnál többen nem gyűlhetnek össze sehol sem, kivéve, ha együtt élő családtagokról van szó. A most országossá váló szabályt már több tartomány bevezette korábban.

A további járványügyi tilalmakról, mint például a szabad mozgás területi korlátozása, a tartományok maguk dönthetnek.

Olaszország

A vendéglátóhelyek este hat órai bezárását jelentette be a koronavírus-járvány elleni újabb szigorításként vasárnapi sajtótájékoztatóján Giuseppe Conte olasz miniszterelnök, arra kérve a lakosságot, hogy csak munkavégzés vagy iskolába járás miatt hagyja el otthonát.

Az újabb intézkedések országosan vasárnap éjféltől lépnek életbe, és november 24-ig érvényesek.

A bárok, presszók, fagylaltozók, éttermek és más vendéglátóhelyek esti zárását 18 órára tették, és a korlátozás a hét minden napjára vonatkozik. Az éttermekben minden asztalnál legfeljebb négy vendég foglalhat helyet, kivéve ha ugyanannak a családnak több tagjáról van szó. Betiltották az utcán vagy szabadtéren történő étel- és italfogyasztást. Az étel házhozszállítás éjfélig engedélyezett.

Ismét bezárják Olaszországban a mozikat, színházakat, koncerttermeket, edzőtermeket, uszodákat, diszkókat és játéktermeket. A múzeumok nyitva maradnak.

Szüneteltetik az amatőr csapatsportokat. Tilos lesz mostantól a hivatalos és magán jellegű rendezvények, ünnepek rendezése, közöttük a házibuli, az esküvői ebéd és a jelenléttel tartott konferenciák is.

Horvátország

Horvátország hétfő éjféltől két hétig újabb szigorításokat léptet életbe, korlátozza a rendezvényeken részt vevők maximális létszámát, tilos lesz alkoholt árulni éjfél és reggel hat óra között, továbbá kötelező lesz a maszk viselése nyílt térben is - közölte vasárnapi sajtótájékoztatóján a válságstáb.

A szigorításokról azután döntött a testület, hogy a héten sorra dőltek meg a korábbi csúcsok az újonnan regisztrált fertőzöttek számában, és egyre több embernek van szüksége kórházi ellátásra.

Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője ismertetése szerint

ötven fő felett tilosak lesznek a nyilvános összejövetelek, esküvőkön, temetéseken legfeljebb 30-an, más magánjellegű rendezvényeken legfeljebb 15-en vehetnek részt. A sporteseményeket nézők nélkül lehet csak megrendezni, abban az esetben, ha nem tartható be a 1,5 méteres távolság, és nyitott térben is kötelező lesz a maszk viselése. Éjféltől reggel hat óráig tilos lesz szeszesitalt árulni.

Ez utóbbit a válságstáb azzal magyarázta, hogy miután egy korábbi rendelet miatt a vendéglátóhelyeknek legkésőbb éjfélkor be kell zárniuk, sokan a benzinkutakon és éjjel-nappali boltokban vásárolnak szeszesitalokat, amit azt követően köztereken fogyasztanak el.

Vili Beros egészségügyi miniszter elmondta: a legnagyobb kihívás az egészségügyi rendszer túlterheltsége. Bejelentette, hogy a jövő héten újra felszerelik az Arena Zágráb sportcsarnokban még tavasszal kialakított ezer férőhelyes ideiglenes kórházat is.

Az egészségügyi minisztérium szombaton felhívást tett közzé, amiben arra kéri a nyugdíjas orvosokat és szakképzett kórházi ápolókat, hogy álljanak ismét munkába.

A válságstáb jelentése szerint egy nap alatt, vasárnapra 2421-gyel nőtt és elérte a 36 380-at az azonosított fertőzöttek száma. Nyolc ember meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma így 437-re nőtt. Kórházban 825 beteget ápolnak, közülük 58-an vannak lélegeztetőgépen.

Szlovénia

A szomszédos Szlovéniában a kormány által vasárnap közzétett adatok szerint szombaton 1675-tel 22 952-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. Öt beteg meghalt, a járvány halálos áldozatainak száma ezzel 240-re nőtt. A diagnosztizált betegek közül 508-an vannak kórházban, közülük 71-et ápolnak intenzív osztályon.

Tomaz Gantar szlovén egészségügyi miniszter bejelentette: két hétig beszüntetnek minden olyan egészségügyi szolgáltatást, amely nem sürgős jellegű, és elsőbbségben részesítik a Covid-19-betegségben szenvedő betegek ellátását.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-parizs.jpg

Dicsőítette a tanárgyilkosságot az interneten, őrizetbe vettek egy csecsent Franciaországban

A gyanúsított olyan kommenteket írt, amelyek terrorizmus dicsőítésének minősülnek. A nyugat-franciaországi Blois-ban található otthonában a házkutatás során számos fegyvert és késeket is lefoglaltak a nyomozók.
MTI, fotó: MTI/AP/Lewis Joly - szmo.hu
2020. október 25.


hirdetés

Terrorcselekmény dicsőítésének gyanújával őrizetbe vettek és előzetes letartóztatásba helyeztek vasárnap Franciaországban egy 22 éves csecsent, aki lájkolta a múlt héten lefejezett tanárról az internetre feltöltött képeket.

A 47 éves Samuel Paty történelemtanárt azért gyilkolta meg és fejezte le október 16-án Abdoullakh Anzorov, egy 18 éves csecsen iszlamista Párizs közelében, mert a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákoknak.

A dzsihadista a gyilkosságot követően képeket tett közzé az interneten az áldozatáról, amelyeket a vasárnap őrizetbe vett, a gyilkoshoz hasonlóan Moszkvában született 22 éves csecsen a Twitteren lájkolt.

Az illetékes ügyészség tájékoztatása szerint a gyanúsított olyan kommenteket írt, amelyek terrorizmus dicsőítésének minősülnek. A nyugat-franciaországi Blois-ban található otthonában a házkutatás során számos fegyvert és késeket is lefoglaltak a nyomozók.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!