hirdetés
portik1-1000x541.jpg

Öngyilkosságot kísérelt meg a börtönben Portik Tamás

A Prisztás-gyilkosság miatt elítélt férfi kétszer is végezni akart magával, de az őrök megmentették az életét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 19.


hirdetés

Öngyilkos akart lenni a börtönben Portik Tamás - értesült a Blikk.

Információik szerint

a férfi két egymást követő napon is megpróbált végezni magával. Először az ereit akarta felvágni, másnap pedig az orvosi ellátáskor kapott varratokat tépte le a kezéről. A fegyőrök mindkét alkalommal észlelték a bajt, még időben rátörték a zárkaajtót.

Portik Tamás ügyvédje, dr. Bolyai János nem cáfolta a lap értesülésért, ügyfele kérésére viszont nem akart többet mondani erről.

Portik Tamást több emberöléssel kapcsolatban is megvádolták. Az 1996-os ügetői emberölési kísérlet ügyében 2018 augusztusában emeltek vádat ellene felbujtóként, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés kísérlete miatt. Az ügyészség szerint Portik 1996 novemberének elején rávett egy másik férfit arra, hogy végezzen egy hajtóval, akire 1996. november 13-án este az ügetőn négy lövést adtak le és három golyó el is találta. Az életét csak a szakszerű orvosi ellátás mentette meg.

hirdetés

A Prisztás-gyilkosság ügyében a Fővárosi Ítélőtábla 2016 májusában jogerősen 15 év fegyházra ítélte Portik Tamást, mivel az ügyészség szerint ugyancsak az ő megbízásából ölték meg 1996. november 1-jén a budapesti Ladik utcában Prisztás Józsefet.

Ezen kívül a Fenyő-gyilkosság ügyében is érintett. Portik Tamással szemben a Fenyő-gyilkosság ügyében nemrég perújítást rendelt el a Fővárosi Ítélőtábla, abban az eljárásban azt vizsgálják, ő volt-e az emberölés felbujtója.

Portik november végén a bíróság előtt azt vallotta,

nemhogy az ügetőn történt bűncselekményhez nincs köze, hanem a szintén 1996 novemberében történt Prisztás-gyilkosságnak sem a felbujtója.

Ha segítségre van szükséged

Ha te is úgy érzed, segítségre van szükséged, hívd a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123-as telefonszámot, akár mobiltelefonról is.



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
ecuador.jpg

Koronavírus: az utcán hevernek a holttestek Ecuadorban

Nincs, aki elvigye a halottakat, a hűtőházak is megteltek, a lakosok a kormányt vádolják, mert nem készült fel a járványra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

Ecuador egészségügye már most összeomlott a járvány következtében, a gyógyítás mellett már nem működik a halottak összegyűjtése sem, sok beteg otthon hal meg - írja a hvg.hu.

A dél-amerikai országba a járvány gócpontja Guayaquil városa, ahol már megteltek a halottakat tároló épületek, ide már nem tudják szállítani az elhunytakat. A közösségi médiában terjednek képek az utcán a földön fekvő halottakról vagy épp a járdán lévő koporsókról.

Az egészségügy akadozása mellett az is óriási gond, hogy sok család nyakába szakad az otthon ápolás a karantén miatt, és sokszor a lakásban hal meg a beteg is, akinek a holttestével aztán nem tudnak mit kezdeni.

Egy helyi lakos a közösségi médiában osztotta meg a képet, ahol azért könyörgött, hogy a szomszédja utcán heverő holttestét szállítsák el. Ami aztán megtörtént végül, de jól jelzi az országban uralkodó állapotokat.

Lapozz a továbbiakért:

hirdetés

Az ecuadoriak a kormányt okolják, mert nem készült fel a járványra, annak ellenére sem, hogy az európai esetek jelezték, mi várható. Emellett persze az emberek sem vették komolyan sokáig a fertőzést, azt gondolván, hogy „ez csak egy influenza”

Mivel a tesztelés itt sem széles körben zajlik, nem tudni, hogy a halottak közül pontosan héányan estek áldozatául a járványnak.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
newyork.jpg

Koronavírus: sehol nem haltak még meg annyian egy nap alatt, mint az Egyesült Államokban

1169 halálos áldozata volt a járványnak 24 órán belül. A fertőzöttek száma közelít a negyedmillióhoz.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

Már több mint 6000 emberrel végzett a koronavírus az USA-ban, közülük 1500-an New Yorkban haltak meg. Csak az elmúlt egy nap alatt 1169 ember halt bele a fertőzésbe, korábban egyetlen országban sem szedett ennyi áldozatot egyetlen nap leforgása alatt a vírus, írja a BBC-re hivatkozva az Index.

Az országban a diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma 245 000 felett van.

A portál a CNN-re hivatkozva megemlíti, hogy a fertőzés egyik legjelentősebb gócpontja az országban egy kaliforniai szláv templom, a Rancho Cordova nevű városban található Bethany Slavic Missionary Church, amelyhez mostmár legalább 71 igazolt fertőzött köthető. A hatóságok szerint hiába zárták be a felekezet templomát, a hívek kisebb csoportokba gyűlve találkoznak egymással és gyakorolják a vallásukat. Ezzel viszont könnyen terjeszthetik egymás között a fertőzést.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
korhaz_agy_beteg.jpg

Koronavírus: tízszer annyi fertőzött lehet Magyarországon, mint a hivatalos adat

A tudósok szerint a hatalmas eltérés az ismert esetek száma és a feltételezett valóság között. Erre a kevés tesztből és az eddig elhunytak számából következtetnek.
képünk illusztráció, fotó: Unsplash - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

Nagyjából 8-10-szer annyi koronavírus-fertőzött lehet Magyarországon, mint ahány a hivatalos statisztikákban szerepel és ez szakmai körökben nem is kérdés, állítja Ferenci Tamás klinikai biostatisztikus. Az Óbudai Egyetem docense az Indexnek egy hosszabb interjúban azt is kifejtette, hogy a kormányzati lépések időben érkeztek és úgy tűnik, hogy eredményre is vezettek, így valóban sikerült ellaposítani a járvány görbéjét.

A csütörtökön készült beszélgetés során végig az akkor ismert esetszámot (585) veszi figyelembe a kutató, ennek megfelelően nagyjából 5 ezer valós magyarországi fertőzöttel számol. Mindezt szerinte leginkább az elhunytak számából lehet kikövetkezetni, amit más országok átlagos halálozási arányához viszonyítva jön ki a nagyjából tízszeres különbség.

"Minél súlyosabb egy eset, annál valószínűbb, hogy észrevesszük. A halálozásokról elvileg mind tudunk"

- mondja Ferenci Tamás.

Hozzáteszi: ha minden úgy ment volna tovább, ahogy a járvány előtti időben, mostanra a többi országéhoz hasonló lenne a magyarországi statisztika is, ami csupán néhány hét alatt felfoghatatlan magasságokba ért volna. A fertőzöttek számának folyamatos emelkedése pedig nagyjából addig tartana, amíg az átfertőződés elérné teljes népesség 60-80 százalékát.

hirdetés

A biostaisztikus szerint az alacsony magyar fertőzésszám még a kevés elvégzett teszttel is magyarázható. Értelemszerűen ha többet tesztelnének, több esetről lenne tudomásunk, a fertőzötteket pedig gyorsan lehetne izolálni, hogy ne adják át a vírust másoknak.

„Ha optimisták vagyunk, akkor bejöhet a dél-koreai forgatókönyv is: a nagyon hatékony, tömeges tesztelés és a fertőzöttek gyors izolációja kontaktkutatással elégséges anélkül, hogy hosszabb távon drákói lezárásokra lenne szükség"

- idézi a lap a kutatót.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
orban1.jpg

Orbán: 500 ezer forintos pluszjuttatást kap idén minden egészségügyi dolgozó

Minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget. Kedden mutatják be „a magyar gazdaságtörténet legnagyobb gazdaságélénkítési tervét”.
MTI - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

Idén minden egészségügyi dolgozónak 500 ezer forintos pluszjuttatást biztosítanak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió reggeli műsorában.

A kormányfő közölte: a kijárási korlátozások jövő hét szombatig vannak érvényben, és dönteni kell, hogy fenntartják-e vagy sem. "Ha a kényszer rávisz, megtesszük" - fogalmazott. Megjegyezte, közeleg a húsvét, amely egy családi ünnep, "vinné az embert a lába, a szíve", de "ez most aligha lesz lehetséges" vagy csak szigorú korlátozások között.

Az ország legfontosabb dokumentumának nevezte Orbán az úgynevezett egészségügyi átcsoportosítási tervet, amely arról szól, hogyan kell majd az erőket átcsoportosítani, amikor tömegessé válik a koronavírus-fertőzés.

A törvények egészségügyi veszélyhelyzetben minden egészségügyi dolgozónak kötelezővé teszik a vezényelhetőséget, ilyenkor központilag lehet gazdálkodni velük - mondta.

A kormányfő azt is hozzátette, hogy 110 kollégiumot foglaltak le - ahol 19 820 embert tudnak elhelyezni - és 58 hotelt - ezek 5661 ember elhelyezésére alkalmasak -, továbbá szolgálatba van állítva 3543 gépjármű, és 203 770 ember étkeztetésére vannak felkészülve.

hirdetés

Ez egy katonai vezénylési akcióterv a tömeges járvány időszakára - mondta Orbán Viktor.

A munkahelyek megőrzéséről és újak létrehozásáról szólva a miniszterelnök közölte: kedden mutatják be „a magyar gazdaságtörténet legnagyobb gazdaságélénkítési tervét”.

"Úgy küzdjünk meg ezzel a válsággal, hogy ne adjunk fel a céljainkat, ne adjuk fel azt, amit elértünk, ne adjuk fel Magyarország függetlenségét (...), a munkaalapú gazdaságot és a büszke élet lehetőségét sem!" - fogalmazott.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!