OLIMPIA
A Rovatból

Kizárták Jászapáti Petrát az 1500 méteres gyorskorcsolya elődöntőjében Pekingben

Egy szabálytalan előzés miatt nem juthatott tovább a magyar versenyző.

Link másolása

A vegyesváltóval bronzérmes Jászapáti Petrát szabálytalan előzés miatt kizárták a rövidpályás gyorskorcsolyázók női 1500 méteres számának elődöntőjében a pekingi téli olimpián szerdán.

A 22 indulót három futamba sorolták, mindegyikből az első kettő, valamint a leggyorsabb harmadik került az A, majd a további hét legjobb a B döntőbe.

Az 500 méteren hetedik és 1000-en nyolcadik Jászapáti a Pekingben már két aranyat (1000 méter, női váltó) begyűjtött holland Suzanne Schultinggal, az 1000-en bronzérmes belga Hanne Desmet-vel, az olasz Cynthia Mascittóval, az 1000-en negyedik amerikai Kristen Santosszal, a cseh Michaela Hruzovával és a japán Kikucsi Szumirével futott.

A szegedi versenyző a táv elején a mezőny végére sorolt be, majd egy-egy előzéssel az ötödik pozícióba jött fel.

Ám amikor gyorsult a tempó és ő maga is ritmust váltott, úgy előzött a harmadik helyre, hogy közben a kanyar előtt ütközött Santossal, és ezért – noha harmadiknak jött be – kizárták.

A címvédő dél-koreai Csoj Min Dzsong 2:16.831 perccel olimpiai csúcsot ért el a harmadik, utolsó elődöntőben.

A negyeddöntőben Kónya Zsófiát is kizárták. A pekingi női versenyen először van magyar főbíró Pádár Beáta személyében. A férfi váltó - amely négy éve megszerezte Magyarország történetének első téli olimpiai aranyérmét - a B döntőben szerepel a hollandokkal és a japánokkal, így - ha nincs kizárás a fináléban - legfeljebb hatodik lehet.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


OLIMPIA
Nagypapája gyógyszerét vette be tévedésből - ezzel védekezett a doppingteszten megbukott 15 éves orosz műkorcsolyázó
Kamila Valijeva szervezetében egy olyan készítmény nyomait találták meg, amit a szívizom kezelésére szoktak alkalmazni, egészséges ember szervezetében pedig javítja a vér oxigénellátását.

Link másolása

A doppingügybe keveredett orosz Kamila Valijevát érzelmileg viselték meg az elmúlt napok, de boldog, hogy kedden rajthoz állhat a női műkorcsolyázók női versenyében a pekingi téli olimpián.

"Nagyon nehezek voltak számomra ezek a napok. Olyan, mintha kifogytam volna az érzésekből. Boldog vagyok, de ugyanakkor érzelmileg kimerült"

- mondta a 15 éves Valijeva az orosz Channel One televíziónak kedden reggel, még a rövidprogram előtt.

Az orosz műkorcsolyázóról egy hete derült ki, hogy egy december végén adott doppingmintájának vizsgálata pozitív eredménnyel zárult. Ezért a pekingi csapatverseny érmeit nem adták át - az oroszok megnyerték a viadalt -, s egészen hétfőig kérdéses volt, hogy folytathatja-e szereplését a játékokon. Az Orosz Olimpiai Bizottság az ilyenkor automatikus előzetes eltiltást felfüggesztette, ám döntését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) is megtámadta a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), mely ugyanakkor hétfőn helybenhagyta a határozatot.

A lausanne-i székhelyű CAS jelezte azt is, hogy döntésében kivételes körülmények játszottak szerepet, ezek egyike, hogy a WADA szabályai szerint Valijeva védett személynek számít. A CAS azt is kiemelte, hogy a doppingvizsgálat eredményét szerencsétlen időpontban jelentették be. A bíróság ugyanakkor magát a doppingesetet nem vizsgálta.

A CAS-bejelentéssel Valijeva a kedden kezdődő női versenyben elindulhat, viszont a csapatverseny végeredményét az nem érinti, így abban továbbra sem született döntés. A NOB közölte, hogy azokban a számokban, amelyekben Valijeva szerepel, az ügyének teljes lezárása után lesz majd éremosztás. Az ötkarikás testület "helytelennek" tartaná a pekingi olimpia alatt megtartani ezeket az éremátadó ceremóniákat.

A csapatversenyben a friss Európa-bajnok Valijeva szenzációsan korcsolyázott, a nők közül először ugrott négyfordulatost olimpián, rögtön kétszer is, s ugyan harmadjára elesett, de így is ő végzett az élen mezőnyben. Ő lett az első nő, aki négyfordulatos ugrást mutatott be, s nagy szerepe volt abban, hogy az orosz csapat az első helyen zárt, megelőzve az Egyesült Államok és Japán válogatottját.

A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) pénteken jelentette be, hogy Valijeva mintájában a doppingszerek közé tartozó trimetazidinre bukkantak. Ezt a szert a szívizom kezelésére szokták alkalmazni, egészséges ember szervezetében pedig javítja a vér oxigénellátását.

A sportoló ügyvédeinek védekezése alapján a szer úgy került Valijeva szervezetébe, hogy a nagyapjának felírt készítményt vette be tévedésből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk
OLIMPIA
A Rovatból
A dicsőség mellett anyagilag is nagyot aratott az olimpiai arannyal Liu Shaoang
Az egyszeri, 50 milliós jutalom mellett később az olimpiai életjáradéknak is örülhet.
MTI/Kovács Tamás - szmo.hu
2022. február 14.


Link másolása

Ahogy arról több cikkben mi is beszámoltunk, 500 méteres gyorskorcsolyában olimpiai aranyérmet szerzett Liu Shaoang.

A dicsőségen túl azonban azonnali 50 millió forintot is magáénak tudhat a fiatal sportoló

– emlékeztet a hvg.hu.

2020-ban a kormány megemelte az olimpiai sportolók jutalmának és életjáradékának összegét, olimpiai aranyért 50 millió, ezüstért 35,7 millió, bronzért 28,5 millió forint jár. A férfi váltóval, amely címvédőként a B döntőben lesz érdekelt szerdán, tovább gyarapíthatja ezt az összeget.

Mindemellett az olimpiai dobogósok 35 éves koruktól kezdve életük végéig jogosultak az olimpiai életjáradékra, amely aranyérem esetén az előző évi átlagkeresetnek felel meg, míg ezüstnél 70, bronznál pedig 50 százaléka az az évi nettó átlagbérnek. Liu két arannyal (egy Pekingben, egy Pjongcsangban) és két bronzzal büszkélkedhet, így a jelenleg érvényes, 403 600 forintos átlagbérrel számolva havi több mint 1,2 millió lenne az életjáradéka, a 35 éves korhatárig azonban még 12 éve van a sportolónak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


OLIMPIA
A Rovatból
Videón Liu Shaoang szenzációs győzelme: így lett olimpiai bajnok 500 méteren
A magyar sportoló remekül kapta el a rajtot, végig jó tempóban ment, és minden előzési szándékot visszavert.

Link másolása

Liu Shaoang megnyerte vasárnap a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyét a pekingi téli olimpián. A Ferencváros 23 éves gyorskorcsolyázója sikerével Magyarország első egyéni olimpiai bajnoka lett a téli játékokon.

Videó: Liu Shaoang történelmi győzelme

Shaoang remekül kapta el a megismételt rajtot, jó tempóban ment, és minden előzési szándékot visszavert - főleg Ivlijev támadta -, így végül történelmi sikert ért el. Az orosz Konsztantyin Ivlijev lett a második, a kanadai Steven Dubois pedig a harmadik.

Liu Shaoang 2018-ban a férfi váltóval 5000 méteren már szerzett egy olimpiai aranyat. Az idei játékokon pedig két bronzérmet szerzett, az egyiket a vegyes váltóval, a másikat pedig 1000 méteren.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


OLIMPIA
A Rovatból
A téli olimpiák első magyar snowboardosa máris történelmet ír
Kozuback Kamilla és a cseh Sarka Pancochova az első nők, akik a hódeszka mindhárom szabadstílusú szakágában indulnak az olimpián.

Link másolása

Kozuback Kamilla, Magyarország első hódeszkás olimpikonja hétfőn indulhat a big air szám selejtezőjében a pekingi téli olimpián.

A sportoló édesapja, Jeremy Kozuback vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy orosz versenyző nem áll rajthoz, míg egy japán sérülés miatt visszalépett, így lánya ott lesz a magyar idő szerint 2.30-kor kezdődő kvalifikációban. A döntőt kedden rendezik a pekingi Big Air Soukangon.

A 17 esztendős snowboardos eredetileg félcsőben szerzett kvótát - ebben a számban 19. lett -, de előtte slopestyle-ban is szerepelhetett, mert egy japán versenyző sérülése miatt bekerült a mezőnybe. Csakhogy a veszélyes pályán csupán néhány órát gyakorolhatott, így aztán múlt szombaton - első magyar pekingi szereplőként - 28. helyen végzett.

Kozuback csütörtökön kapott engedélyt, hogy tartalékként edzhessen a sáncon, így péntektől már ott gyakorolhatott. A hódeszkás sérülések miatt ebben a szezonban kevés big air versenyen indult - pedig ez a kedvenc száma -, legutóbb december elején.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Kozuback Kamilla és a cseh Sarka Pancochova az első nők, akik a hódeszka mindhárom szabadstílusú szakágában - slopestyle, félcső, big air - indulnak olimpián. Mindketten Pekingben rajtolnak.

A big air az egyetlen havas szám az olimpián, amelyet nem a hegyekben, hanem a fővárosi Big Air Soukangon, egy használaton kívüli hatalmas gyártelepen felépített ugratón rendeznek.

A versenyzők közel 80 méter magas mesterséges lejtőn csúszhatnak lefelé - valaki előbb lejjebb is jön, hogy ne legyen akkora lendülete -, és a megszerzett lendületből hatalmas ugrást hajtanak végre és közben több trükköt mutatnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET: