FOCI EB

Igazi karácsonyi hangulat Újpesten

Megnéztük az Újpesti Karácsonyi Vásárt, ahol ingyenes jégpálya és szuper koncertek is várnak rátok.

Link másolása

Újpest központjában, a metró végállomásától alig pár percre található Szent István téren már komoly hagyománya van a karácsonyi vásárnak: advent beköszöntével évek óta ünnepi díszbe öltözik a tér, színpadot és takaros fabódékat állítanak fel.

Bár Budapesten számos hasonló rendezvényt tartanak az évnek ebben az időszakában, mégis megéri kiruccanni ide akár a belvárosból is. Hogy miért? Egyrészt közelebb van, mint gondolnátok: a Deák térről metróval negyed óra alatt odaértek. Másrészt programok terén is sok olyasmivel készültek a szervezők, ami mondjuk a Vörösmarty téren, vagy a Bazilikánál hiányzik a kínálatból.

_RPF3065_resize

_RPF3111_resize

A legnagyobb hangsúlyt a családi programokra helyezték:

minden szombaton és vasárnap délután 3 órától gyerekkoncerttel várják a kicsiket. Eddig fellépett már a Kaláka és Palya Bea, 13-án az Eszter-Lánc lesz soron, másnap a Katáng, az utolsó adventi hétvégén pedig a Kiskalász és Szalóki Ági zenél.

A térrel szemben lévő Ifjúsági Házban szombatonként kézműves foglalkozásokat és workshopokat tartanak: a vállalkozó szelleműek megtanulhatnak marcipánfigurát és karácsonyfadíszt készíteni, illetve elsajátíthatják a mézeskalács-díszítés fortélyait. Természetesen itt is, ahogy az összes programon, ingyenes a részvétel.

_RPF2980_resize

Míg a délután a gyerekeké, esténként inkább már a nagyobbakat várják a színpad elé. Múlt hétvégén Sub Bass Monster és a Mistery Gang koncertezett, 13-án a Balkán Fanatikra bulizhattok, másnap Szekeres Adrien lép fel, 20-án MÁZS (vagyis Mészáros Árpád Zsolt), aranyvasárnap pedig Caramel koronázza meg az ünnepi hangulatot.

Ha a téli sportok rajongói vagytok, nem fogtok csalódni: a téren jégpálya is van, ahol a vásár nyitva tartása alatt végig róhatjátok a köröket. Ottjártunkkor külön meglepetésként még a Mikulást is felfedeztük a korcsolyázó tömegben.

_RPF2966_resize

_RPF3003_resize

_RPF3024_resize

Ami a vásár szó szerinti részét illeti: a bódékban mindenféle ilyenkor szokásos portékát megtaláltok. A választék a karácsonyi gyertyáktól és szappanoktól az ékszerekig és ruhákig terjed, sőt egy helyen még babzsákfoteleket is árulnak.

Na meg persze rengeteg édességet: csokoládét, szaloncukrot, lekvárokat, és még hosszan sorolhatnánk. Van egy külön újpesti márkabolt is, ahol a városrészhez kapcsolódó emléktárgyakra tehettek szert, például sálra, bögrére és még jó néhány más dologra.

_RPF3072_resize

_RPF3080_resize

_RPF3087_resize

_RPF3101_resize

_RPF3105_resize

Hogy az enni- és innivalókról is szót ejtsünk: mondanunk se kell, akad kürtőskalács, kenyérlángos és hurka-kolbász is, ha megéheznétek. Ez már-már kötelező minden karácsonyi vásárban, ahogy a forralt bor is. Itt semmiben nincs hiány, sőt ha másfajta forró italra vágytok, puncsot és teát is kaphattok. Egy szó mint száz: érdemes elmennetek.

_RPF3058_resize

_RPF3117_resize

_RPF3140_resize

_RPF3143_resize

Újpesti Karácsonyi Vásár

Időpont: 2014. november 29. - 2014. december 24.

Helyszín: Szent István tér

Szervező: Újpest Önkormányzata

A vásár mindennap délelőtt 10-től estig tart nyitva. További infókért és részletes programért KATT IDE.

Nyomj egy lájkot, ha te is várod már a karácsonyt!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


FOCI EB
„Nem vagytok angol szurkolók, nem kelletek” - ezt üzeni Harry Kane a csapattársait ért rasszista sértésekre
Az angol csapatkapitány határozottan állt ki fiatal játékostársai mellett, szerinte támogatást érdemelnének, nem gyalázkodást.

Link másolása

Korábban mi is hírt adtunk róla, hogy rasszista szóbeli támadások érték a labdarúgó-Európa-bajnokság három fiatal angol játékosát, akik a döntő büntetőpárbajában tizenegyeseket hibáztak.

Most Harry Kane, az angol válogatott csapatkapitánya üzent a gyalázkodóknak Twitteren. Mint írja:

Három legény, akik egész nyáron briliánsak voltak, bátran előléptek, és elvállalták a büntetőket, amikor a legnagyobb volt a tét. Amit érdemelnek, az a támogatás, nem pedig a hitvány rasszista mocskolódás, amit azóta kapnak. Ha valakit a közösségi médiában gyaláztok, nem vagytok Anglia szurkolói, és nincs szükségünk rátok.

Marcus Rashfordnak, Jadon Sanchónak és Bukayo Sakának egyaránt nagy teher nehezedett a vállára, amikor Gareth Southgate szövetségi kapitány őket jelölte ki a később sordöntőnek bizonyult tizenegyesek elvégzésére.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

FOCI EB
A Rovatból
Kiderült, hogy miért nem ünnepelt a mindent eldöntő védés után az olasz kapus az Eb-döntőben
Gianluigi Donnarumma egyszerűen elszámolta magát.

Link másolása

Egyáltalán nem azért sétált egykedvűen a pálya széle felé a mindent eldöntő büntető kivédése után az olasz válogatott kapusa, mert annyira higgadt, írja a Metro. A torna legjobb játékosának választott Gianluigi Donnarumma elárulta, hogy ennél sokkal prózaibb oka volt viselkedésének.

A 22 éves kapus egész egyszerűen elszámolta magát, és még azt hitte, hogy hátravan egy olasz tizenegyes a párbajból. Akkor döbbent rá, hogy megnyerték az Európa-bajnokságot, amikor meghallotta az időközben az örömtől szabályosan felrobbanó olasz szurkolókat, és hallotta a felé rohanó lábak dobogását:

A torna alatt a Milanból a PSG-be igazoló kapus nem sokkal később arról is majdnem lemaradt, hogy az UEFA őt választotta az Eb legjobb játékosának. Az egymás mellett felsorakozó olaszok közül a sor végén elmélázó Donnarummának a mellette álló Bernardeschi szólt: rajta kívül már az egész világ tudja, hogy ő lett a torna legjobbja. A kapus ezután gyorsan felrohant a pódiumra a különdíjért.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


FOCI EB
Csatatér lett az olasz öltöző az Eb-döntő után, az angol játékosok bánatukban pizzát ettek
Az olasz edzői stáb egyik tagja hason csúszott egy sörrel fellocsolt asztallapon.

Link másolása

Óriási kuplerájt hagyott maga után a Wembley öltözőjében az Eb-győztes olasz válogatott, írja a The Sun. A féktelen ünneplés után távozó olaszok szanaszét dobált papucsokat, törölközőket, zoknikat és alsónadrágokat hagytak mindenhol, a földön és az asztalokon pedig pezsgős- és borosüvegek, valamint összegyűrt sörös dobozok gyülekeztek. A német Bild egyenesen "csatatérnek" nevezte az olaszok távozása után az öltözőt.

A vasárnapi döntő után már a pályán megkezdődött a buli, miután Olaszország a rendes játékidőt és a hosszabbítást követően végül büntetőkkel legyőzte Angliát. Az edzői stábból Daniele De Rossi egy sörrel fellocsolt asztallapon csúszkált:

A játékosok telefonjairól kiszivárgott többi videón is jól látszik, hogy Chielliniék egyáltalán nem fogták vissza magukat vasárnap este:

Eközben jóval szerényebb hangulatban telt az este hátralévő része a szomszéd öltözőben, ahol az angol válogatott tagjai némileg érthetetlen módon néhány pizzával próbáltak túllépni a kínos vereségen. Gareth Southgate csapatának szomorúságát jól leírja a katonás rendben egymásra tornyozott néhány pizzás doboz is:


Link másolása
KÖVESS MINKET:


FOCI EB
Vilmos herceg is üzent az Eb-döntőben vereséget szenvedett angol válogatottnak
A herceg is nagyon sajnálja az elszalasztott esélyt a győzelemre, de próbált lelket önteni a nemzeti csapatba.

Link másolása

Mint arról már beszámoltunk, Olaszország nyerte a foci Európa-bajnokságot, miután vasárnap este a rendes játékidőben lejátszott 1-1-es döntetlent követő hosszabbítás után büntetőpárbajban legyőzte Angliát.

A mérkőzést a helyszínen nézte végig Vilmos herceg és felesége, Katalin hercegné, valamint legnagyobb gyerekük, György herceg is. A család nagyon örült, amikor az angol csapat már a második percben megszerezte a vezetést, aztán láthattuk a közvetítésben, ahogy kissé szomorúan figyelik az eseményeket a vereség után.

A herceg a meccs után nem rejtette véka alá, hogy csalódott az eredmény miatt, ugyanakkor próbálta vigasztalni is a nemzeti csapatot.

"Szívszorító. Gratulálok az olasz válogatottnak a nagyszerű győzelemhez. Angolok, nagyon sokáig eljutottatok, de sajnos ez ma nem a mi napunk volt. De mindannyian büszkék lehettek magatokra! Tudom, hogy lesz még ennél jobb is"

- üzente a Katalinnal közös hivatalos Instagram-oldalukon.

Természetesen egész Anglia nagyon csalódott volt, amiért ezúttal sem sikerült győznie a válogatottnak. Nem túlzás azt állítani, hogy forrnak az indulatok, a szurkolók pedig igencsak durva stílusban kritizálják azt a három angol játékost, akik hibáztak a büntetőknél.


Link másolása
KÖVESS MINKET: