OLIMPIA
A Rovatból

„Egy élet munkája veszett most kárba” – mondta a koronavírusos magyar műkorcsolyázó

„Azért dolgoztam, azért készültem, különösen az utolsó négy évben, hogy olimpikon lehessek, hogy megmutathassuk Iouliával, hogy mit tudunk olimpián” - mondta az érezhetően letört Magyar Márk.

Link másolása

Magyar Márk műkorcsolyázó úgy érzi, hogy egy élet munkája veszett most oda azzal, hogy pozitív lett a pekingi olimpián megérkezéskor vett koronavírustesztje, és ezért párjával, Chtchetinina Iouliával nem tud indulni a pénteki rövidprogramban és a szombati kűrben.

Magyar az MTI-nek közvetlenül az előtt nyilatkozott helyi idő szerint péntek reggel, hogy az olimpiai faluból átszállították az izolációs hotelbe.

"Egy élet munkája veszett most kárba. Azért dolgoztam, azért készültem, különösen az utolsó négy évben, hogy olimpikon lehessek, hogy megmutathassuk Iouliával, hogy mit tudunk olimpián"

- mondta az érezhetően letört versenyző.

Hangsúlyozta: fájó, hogy így hiúsult meg a szereplésük, egy pozitív koronavírusteszt miatt.

"Minden tesztem negatív volt elutazás előtt, amúgy fel sem engedtek volna a gépre. Amikor megérkeztünk a pekingi repülőtérre csütörtök délután, vettek tőlem mintát. Ezután beszállítottak minket az olimpiai faluba, és ott kellett várnom a szobámban. Néhány óra múlva szóltak, hogy a reptéri tesztem érvénytelen, és most azonnal vesznek tőlem még egy mintát. Ennek eredményére is kellett várni, de később közölték, hogy ez pozitív, így most átszállítanak egy izolációs hotelbe" - tette hozzá.

Magyar Márk azt is kiemelte, hogy semmilyen tünete nincs, de nem tud mit tenni.

"Akkor szabadulhatok a karanténhotelből, ha 24 óra különbséggel két negatív PCR-tesztem lesz. Hétfőn utaztunk volna haza, remélem, én is a gépen lehetek"

- mondta.

Edzője és Chtchetinina negatív tesztet adtak, de ők közeli kontaktnak számítanak, így rájuk - elutazásukig - napi két teszt vár, és azoknak negatívnak kell lenniük.

A magyar páros a januári, tallinni Európa-bajnokságon hatodik, a tavalyi világbajnokságon 14. volt.

Utoljára 66 évvel ezelőtt, 1956-ban szerepelt magyar műkorcsolya-páros olimpián, akkor a Nagy Marianna, Nagy László kettős harmadik lett.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


OLIMPIA
Nagypapája gyógyszerét vette be tévedésből - ezzel védekezett a doppingteszten megbukott 15 éves orosz műkorcsolyázó
Kamila Valijeva szervezetében egy olyan készítmény nyomait találták meg, amit a szívizom kezelésére szoktak alkalmazni, egészséges ember szervezetében pedig javítja a vér oxigénellátását.

Link másolása

A doppingügybe keveredett orosz Kamila Valijevát érzelmileg viselték meg az elmúlt napok, de boldog, hogy kedden rajthoz állhat a női műkorcsolyázók női versenyében a pekingi téli olimpián.

"Nagyon nehezek voltak számomra ezek a napok. Olyan, mintha kifogytam volna az érzésekből. Boldog vagyok, de ugyanakkor érzelmileg kimerült"

- mondta a 15 éves Valijeva az orosz Channel One televíziónak kedden reggel, még a rövidprogram előtt.

Az orosz műkorcsolyázóról egy hete derült ki, hogy egy december végén adott doppingmintájának vizsgálata pozitív eredménnyel zárult. Ezért a pekingi csapatverseny érmeit nem adták át - az oroszok megnyerték a viadalt -, s egészen hétfőig kérdéses volt, hogy folytathatja-e szereplését a játékokon. Az Orosz Olimpiai Bizottság az ilyenkor automatikus előzetes eltiltást felfüggesztette, ám döntését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB), a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) és a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) is megtámadta a nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS), mely ugyanakkor hétfőn helybenhagyta a határozatot.

A lausanne-i székhelyű CAS jelezte azt is, hogy döntésében kivételes körülmények játszottak szerepet, ezek egyike, hogy a WADA szabályai szerint Valijeva védett személynek számít. A CAS azt is kiemelte, hogy a doppingvizsgálat eredményét szerencsétlen időpontban jelentették be. A bíróság ugyanakkor magát a doppingesetet nem vizsgálta.

A CAS-bejelentéssel Valijeva a kedden kezdődő női versenyben elindulhat, viszont a csapatverseny végeredményét az nem érinti, így abban továbbra sem született döntés. A NOB közölte, hogy azokban a számokban, amelyekben Valijeva szerepel, az ügyének teljes lezárása után lesz majd éremosztás. Az ötkarikás testület "helytelennek" tartaná a pekingi olimpia alatt megtartani ezeket az éremátadó ceremóniákat.

A csapatversenyben a friss Európa-bajnok Valijeva szenzációsan korcsolyázott, a nők közül először ugrott négyfordulatost olimpián, rögtön kétszer is, s ugyan harmadjára elesett, de így is ő végzett az élen mezőnyben. Ő lett az első nő, aki négyfordulatos ugrást mutatott be, s nagy szerepe volt abban, hogy az orosz csapat az első helyen zárt, megelőzve az Egyesült Államok és Japán válogatottját.

A Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) pénteken jelentette be, hogy Valijeva mintájában a doppingszerek közé tartozó trimetazidinre bukkantak. Ezt a szert a szívizom kezelésére szokták alkalmazni, egészséges ember szervezetében pedig javítja a vér oxigénellátását.

A sportoló ügyvédeinek védekezése alapján a szer úgy került Valijeva szervezetébe, hogy a nagyapjának felírt készítményt vette be tévedésből.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

OLIMPIA
A Rovatból
A dicsőség mellett anyagilag is nagyot aratott az olimpiai arannyal Liu Shaoang
Az egyszeri, 50 milliós jutalom mellett később az olimpiai életjáradéknak is örülhet.
MTI/Kovács Tamás - szmo.hu
2022. február 14.


Link másolása

Ahogy arról több cikkben mi is beszámoltunk, 500 méteres gyorskorcsolyában olimpiai aranyérmet szerzett Liu Shaoang.

A dicsőségen túl azonban azonnali 50 millió forintot is magáénak tudhat a fiatal sportoló

– emlékeztet a hvg.hu.

2020-ban a kormány megemelte az olimpiai sportolók jutalmának és életjáradékának összegét, olimpiai aranyért 50 millió, ezüstért 35,7 millió, bronzért 28,5 millió forint jár. A férfi váltóval, amely címvédőként a B döntőben lesz érdekelt szerdán, tovább gyarapíthatja ezt az összeget.

Mindemellett az olimpiai dobogósok 35 éves koruktól kezdve életük végéig jogosultak az olimpiai életjáradékra, amely aranyérem esetén az előző évi átlagkeresetnek felel meg, míg ezüstnél 70, bronznál pedig 50 százaléka az az évi nettó átlagbérnek. Liu két arannyal (egy Pekingben, egy Pjongcsangban) és két bronzzal büszkélkedhet, így a jelenleg érvényes, 403 600 forintos átlagbérrel számolva havi több mint 1,2 millió lenne az életjáradéka, a 35 éves korhatárig azonban még 12 éve van a sportolónak.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


OLIMPIA
A Rovatból
Videón Liu Shaoang szenzációs győzelme: így lett olimpiai bajnok 500 méteren
A magyar sportoló remekül kapta el a rajtot, végig jó tempóban ment, és minden előzési szándékot visszavert.

Link másolása

Liu Shaoang megnyerte vasárnap a férfi rövidpályás gyorskorcsolyázók 500 méteres versenyét a pekingi téli olimpián. A Ferencváros 23 éves gyorskorcsolyázója sikerével Magyarország első egyéni olimpiai bajnoka lett a téli játékokon.

Videó: Liu Shaoang történelmi győzelme

Shaoang remekül kapta el a megismételt rajtot, jó tempóban ment, és minden előzési szándékot visszavert - főleg Ivlijev támadta -, így végül történelmi sikert ért el. Az orosz Konsztantyin Ivlijev lett a második, a kanadai Steven Dubois pedig a harmadik.

Liu Shaoang 2018-ban a férfi váltóval 5000 méteren már szerzett egy olimpiai aranyat. Az idei játékokon pedig két bronzérmet szerzett, az egyiket a vegyes váltóval, a másikat pedig 1000 méteren.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


OLIMPIA
A Rovatból
A téli olimpiák első magyar snowboardosa máris történelmet ír
Kozuback Kamilla és a cseh Sarka Pancochova az első nők, akik a hódeszka mindhárom szabadstílusú szakágában indulnak az olimpián.

Link másolása

Kozuback Kamilla, Magyarország első hódeszkás olimpikonja hétfőn indulhat a big air szám selejtezőjében a pekingi téli olimpián.

A sportoló édesapja, Jeremy Kozuback vasárnap arról tájékoztatta az MTI-t, hogy egy orosz versenyző nem áll rajthoz, míg egy japán sérülés miatt visszalépett, így lánya ott lesz a magyar idő szerint 2.30-kor kezdődő kvalifikációban. A döntőt kedden rendezik a pekingi Big Air Soukangon.

A 17 esztendős snowboardos eredetileg félcsőben szerzett kvótát - ebben a számban 19. lett -, de előtte slopestyle-ban is szerepelhetett, mert egy japán versenyző sérülése miatt bekerült a mezőnybe. Csakhogy a veszélyes pályán csupán néhány órát gyakorolhatott, így aztán múlt szombaton - első magyar pekingi szereplőként - 28. helyen végzett.

Kozuback csütörtökön kapott engedélyt, hogy tartalékként edzhessen a sáncon, így péntektől már ott gyakorolhatott. A hódeszkás sérülések miatt ebben a szezonban kevés big air versenyen indult - pedig ez a kedvenc száma -, legutóbb december elején.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint Kozuback Kamilla és a cseh Sarka Pancochova az első nők, akik a hódeszka mindhárom szabadstílusú szakágában - slopestyle, félcső, big air - indulnak olimpián. Mindketten Pekingben rajtolnak.

A big air az egyetlen havas szám az olimpián, amelyet nem a hegyekben, hanem a fővárosi Big Air Soukangon, egy használaton kívüli hatalmas gyártelepen felépített ugratón rendeznek.

A versenyzők közel 80 méter magas mesterséges lejtőn csúszhatnak lefelé - valaki előbb lejjebb is jön, hogy ne legyen akkora lendülete -, és a megszerzett lendületből hatalmas ugrást hajtanak végre és közben több trükköt mutatnak be.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk