hirdetés
gyerek-vezsely.png

„Ők az egyik legveszélyeztetettebb csoport” – daganatos gyerekeknek gyűjt járvány idején a CsodaCsoport

Maradj otthon, és nyújts támogatást kreatívan! Mutatunk egy biztonságos közösségi módot a segítségnyújtás és társadalmi felelősségvállalás gyakorlására járvány idején.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 26.


hirdetés

A rendkívüli járványhelyzet a legyengült immunrendszerű daganatos gyerekeket is súlyosan érinti. Ezért most a CsodaCsoport - Civil Jótékonysági Licit aukciós közössége beteg gyerekek számára indított gyűjtést a Facebookon.

A több, mint 90 ezer fős CsodaCsoport a Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány kezdeményezéséhez csatlakozva most 50 daganatos és leukémiás gyerek otthoni ellátásához kíván gyors segítséget nyújtani alapvető fertőtlenítőszerek és higiénés eszközök biztosításával. Céljuk 1,5 millió forint összegyűjtése.

Olyan családok számára tudnak ezzel krízistámogatást nyújtani, akik gyermekét a miskolci vagy debreceni onkológián kezelik, és akik a kezelések közötti időt otthon töltik. A megfelelő higiénés körülmények biztosítása életbevágóan fontos ezeknek a gyermekeknek, hiszen ők a legveszélyeztetettebb csoportba tartoznak.

Immunvédelmük gyenge, sokan csontvelő-transzplantáltak, tömegközlekedéssel nem szállíthatók, közösségbe nem mehetnek. Otthon úgynevezett „steril szobában” élnek, amit naponta kell fertőtleníteni, az ágyneműt, törölközőket, ruházatot naponta mosni és vasalni. A játékokat fertőtlenítő törléssel megtisztítani, a fürdőkádat, wc-t használat előtt és után is fertőtleníteni, és még rengeteg előírásnak kell megfelelni.

Tasi Nikolett, a csoport egyik alapítója mesél:

hirdetés

„Sok család számára a mindennapi megélhetés is gondot okoz, ebben a helyzetben óriási terhet jelent a szigorú higiénés körülmények biztosítása. Ha mi nem állunk melléjük, a gyermekeik élete kerülhet veszélybe. A segítségünkkel ezek a családok 30 ezer forint rendkívüli támogatást kaphatnak, így be tudják szerezni a szükséges eszközöket: szájmaszkokat (áruk többszörösére drágult a járvány miatt), gumikesztyűket, fertőtlenítő és higiénés törlőkendőket, antibakteriális felülettisztítókat és kézmosó szereket. Bízunk a CsodaCsoport tagjaiban, akik már sokszor megmutatták, hogy a bajban számíthatnak rájuk a rászorulók!”

A csoport rendkívül hatékonyan működik, hiszen a fennállásuk óta eltelt fél évben már 250 millió forinttal tudták segíteni gyermekek gyógyulását. A tagok által a csoportban felajánlott szolgáltatásokra licitálni lehet, a befolyt összeg pedig közvetlenül a támogatott bankszámlájára érkezik.

Így tudsz segíteni

Aki az otthon maradáson túlmenően is szeretne segíteni a nehéz helyzetbe került daganatos és leukémiás gyermekeknek, az alábbi számlaszámra küldhet adományt, vagy csatlakozhat a CsodaCsoport itthoni vagy egyik külföldi aukciós közösségéhez!

Kosztyu Ádám Emlékére Alapítvány

11734138-20017125 (OTP Bank)

IBAN: HU12 1173 4138 2001 7125 0000 0000

SWIFT/BIC: OTPVHUHB

Közlemény : CIVIL LICIT

https://www.facebook.com/groups/licitcsodacsoport/

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
czibok-laszlo.jpg

Emlékvideókkal búcsúznak Czibók Lászlótól, az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplőjétől

A vlogger nemrég agyvérzést kapott, amiből már nem épült fel.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 27.


hirdetés

Mint megírtuk, meghalt Czibók László, az Éjjel-nappal Budapest című sorozat egykori szereplője. A férfi Mikit alakította egy ideig a sorozatban, de vloggerként is tevékenykedett.

Május 17-én agyvérzést kapott, kritikus állapotban vitték kórházba. Sokáig altatásban tartották, és bár barátnője szerint kicsit javultak az eredményei, és már abban bíztak, hogy egy hét múlva felébreszthetik, végül nem épült fel.

Georgina többször is bejelentkezett a YouTube-csatornáján, mindig elmondta a friss információkat párja állapotával kapcsolatban. Kedden azonban szomorú hírt közölt azokkal, akik imádkoztak és szurkoltak Czibók László gyógyulásáért:

"Laci feladta. Elment. Egy csupaszív jó embert veszítettünk.

Minden egyes adományt visszautalok. Köszönöm az imákat, bátorítást"

hirdetés

- írta posztjában Czibók László párja.

A YouTube-on már több olyan emlékvideó is megjelent, amellyel Czibók Lászlótól búcsúznak ismerősei, követői, rajongói.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
czibok-laszlo2.jpg

Egy szál virággal lehet búcsút venni Czibók Lászlótól – Tatabányán temetik el

Az Éjjel-nappal Budapest egykori szereplője agyvérzés miatt halt meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 27.


hirdetés

Mint azt megírtuk, meghalt Czibók László, az Éjjel-nappal Budapest című sorozat egykori szereplője, aki a youtube-os videóiról is ismert volt.

A férfi május 17-én agyvérzést kapott, kritikus állapotban vitték kórházba, ahol mesterséges kómában tartották. Bár a barátnője, Georgina nemrég azt mondta, hogy jövő héten megpróbálhatják felébreszteni a párját, végül nem épült fel.

Georgina kedden közölte a szomorú hírt, hogy Czibók László meghalt.

Czibók László barátnője szerdán saját Facebook-oldalán jelentette be, hogy

hirdetés

párja hamvasztás utáni búcsúztatása Tatabányán lesz, a pontos időpontot azonban majd csak később közli. Azt kérte, hogy aki szeretne végső búcsút venni Czibók Lászlótól, csak egy szál virágot vigyen.

A YouTube-on már több olyan emlékvideó is megjelent, amellyel ismerősei, követői, rajongói búcsúznak az egykori sorozatszereplőtől.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
Customer-Signature-Floyds-Barbershop-Released.jpg

Milliós borravalót hagyott egy vendég az amerikai fodrászatban, ami majdnem csődbe ment a járvány miatt

A fodrásznő mellett a recepciós, az üzletvezető és az üzlet többi dolgozója is kapott a nagylelkű jutalomból.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 27.


hirdetés

A 32 éves, gyermekét egyedül nevelő Illsia Novotnynak, ahogyan szakmájában szinte mindenkinek a világon, a túlélésért kellett küzdenie azóta, hogy a koronavírus-járvány miatt be kellett zárni szalonját. Bár számíthatott törzsvendégei anyagi támogatására, még így is kénytelen volt lakásbérleti és közüzemi számláit átütemezni.

Május elején végre újra megnyithatott szigorú távolságtartási és egészségügyi szabályok mellett. A múlt szombaton már zárásra készült, amikor besétált egy férfi egy hajvágásra. Illsia elbeszélgetett vendégével a baseballról, Colorado állam helyzetéről, a karantén okozta nehézségekről. Amikor kész lett, a férfi fizetett a recepciósnál, de mielőtt távozott, odavetett egy rejtélyes mondatot: „Csak hogy tudja, nem tévedés”

Néhány perccel később a recepciós sírva rohant kollégáihoz. A férfi ugyanis összesen 5800 dollár borravalót hagyott ott: 2500 dollárt a fodrásznőnek, 500-at a recepciósnak, 1000-et az üzletvezetőnek és további 1800-at a szalon 18 dolgozójának.

Novotny is elsírta magát örömében, hiszen az elmúlt hónapokban teljes bizonytalanságban élt, azt sem tudta, hogy kinyithat-e még.

A szalon megosztotta a szívmelengető történetet az amerikai sajtóval és felkerült Facebook-oldalukra is, hogy kifejezhessék hálájukat az ismeretlen jótevő iránt és egyben köszönetet mondtak mindazoknak, akik a nehéz időkben is mellettük álltak – a Goodnewsnetwork.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
zente2.jpg

Zente már állva is ügyesen megtartja magát - újabb jó híreket osztott meg a kisfiú édesanyja

Zente anyukája videókat is készített az egyre ügyesebb kisfiúról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 26.


hirdetés

Nem is olyan sokkal a legutóbbi jó hírek után újabb szívmelengető bejegyzés érkezett Zente, az SMA1-beteg kisfiú édesanyjától.

Ahogy írja, a kisfiú apukája nemrég tért haza 3 hét után, és rögtön egy remek ajándékot kapott:

ő vette észre, hogy Zente már állva is nagyon ügyesen megtartja magát, miközben egyik lábáról a másikra helyezi át testsúlyát.

Az anyuka videót is posztolt arról, mikor a fiú igyekezett megismételni a nagyszerű teljesítményt:

hirdetés

Újabb fejlődés! Boldogság!

null

A Facebook-bejegyzésben egy másik videó is van az egyre ügyesebb Zentéről, amin látszik, hogy a kisfiú már térdel. Zente szüleinek boldogsága határtalan, annak ellenére is, hogy néha bizony őket is megtalálják a rosszakarók, őket sem kerülik el negatív kommentek és üzenetek.

Security Check Required

null


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!