hirdetés
Nyomtalanul tűnt el a maglódi vállalkozó a kutyájával együtt - péntek óta nincs róla hír
Pintér Gyula luxusautók felújításával foglalkozott, a családja már nagyon aggódik érte.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 16.


hirdetés

Nyomtalanul tűnt el egy maglódi vállalkozó: az ötvenéves Pintér Gyula péntek óta nem adott magáról életjelet, az autósműhelyében látták legutóbb, írta meg a Blikk.

A férfi luxusautók felújításával foglalkozott, a családja már nagyon nyugtalan a rejtélyes eltűnése miatt, hiszen péntek óta semmilyen információjuk nincs róla. A lapnak nyilatkozott keresztlánya, Niki, aki, mint elmondta, apjaként szereti Gyulát. A férfinek már a telefonja is elérhetetlen, sőt, a kutyája, Répa sincs meg.

"Hiszek abban, hogy napokon belül újra látjuk, ezért is kértünk segítséget a közösségi oldalon és ismerősöktől. Reméljük, ez az egész csak egy rossz rémálom, szükségünk van még az én szeretett keresztapumra"

– mondta el a nő, aki az édesanyjával és a testvérével keresi a keresztapját.

Az eltűnt férfit nem fenyegették és nem voltak rosszakarói.

"Végtelenül kedves, soha nem veszekedett vagy balhézott a környéken. Ezért kérdezgeti mindenki egyfolytában a rokonait, ismerőseit, igaz-e a hír, vagy előkerült-e már"

– nyilatkozta a lapnak egy gyömrői eladó.

Gyula körülbelül 170-175 centiméter magas, átlagos testalkatú, barna, rövid hajú. Eltűnésekor fekete színű szövet pólót és fekete színű, oldalzsebes nadrágot viselt.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
Brutális történet: fa építőkockákat találtak egy 27 évesen meghalt, értelmi fogyatékos férfi testében
A férfit még januárban vitték kórházba egy szekszárdi otthonból, mert nehéz légzésre panaszkodott. Pár nappal később viszont meghalt.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 20.



Fa építőkockákat találtak a boncoláskor egy 27 évesen meghalt, értelmi fogyatékos férfi testében, Szekszárdon - számolt be az RTL Híradó. A férfi állandó gondozásra szorult, ezért az egyik helyi szociális otthonban élt. Még januárban nehéz légzésre kezdett panaszkodni és, mivel az állapota napokkal később sem javult, a szekszárdi kórházba szállították. Itt tüdőgyulladás gyanújával ápolták, de pár nappal később váratlanul meghalt.

A fa építőkockákat a boncoláskor találták meg, egyet a férfi nyelőcsövében, kettőt pedig a gyomrában. Azt egyelőre nem tudni, hogyan kerültek a játékok a férfi szervezetébe. A rendőrség most azt közölte, hogy gondatlanság miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A szakértők pedig arra is keresik a választ, hogy a férfi a lenyelt fakockák miatt halt-e meg.

Az RTL Híradó kereste az intézményt is, amelyben a férfi élt, de nyilatkozni nem akartak, azt ígérték írásban válaszolnak majd a kérdésekre.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
6 év után egy emésztőből került elő egy hétgyermekes anya holtteste
A nőt fia ölhette meg, de az ismerősök nem hibáztatják.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 20.



A Budakörnyéki Járásbíróság vádemelési közleményéből derült ki, hogy április 5-én egy tóalmási emésztőgödörből került elő egy 2013 óta eltűntként keresett nő. Az erősen bomlásnak indult holttest mellett egy magzat combcsontja is volt. A rendőrség a holttest megtalálása után őrizetbe vette a most 23 éves Sz. B. Cs-t, aki elismerte, hogy megölte az anyját, O. S.-nét.

A bíróság közleménye szerint a nőnek több apától hét gyermeke született, 2001 óta testvére tóalmási házában élt gyermekeivel. Munkahelye soha nem volt, egy barátnője és egyik gyermekének apja támogatta őt.

A nő a hírek szerint gyermekeiről sem gondoskodott megfelelően és többször bántotta is őket.

Férjével kapcsolatuk megromlott, miután egyik lányát azzal gyanúsította meg, hogy a férfival szexuális kapcsolatba került. A lány mellkasát leforrázta, aki harmadfokú égési sérüléseket szenvedett. A férj ezért elköltözött, és magával vitte közös gyermeküket is.

Később a nő összejött egy másik férfival, akivel összeköltöztek, majd közös gyermekük is született. Az élettárs is többször összeveszett a nővel annak agresszivitása miatt, így ő is elköltözött a közös gyermekükkel.

A nő nem tudta feldolgozni, hogy elhagyták, a vele maradt gyerekei előtt többször dührohamot kapott, a ház több ablakát kitörte, végül öngyilkossági szándékkal fagyállót ivott. Az életét a gyors orvosi ellátás mentette meg, viszont újra kellett tanulnia járni és beszélni. A gyanúsított és testvérei ezért hazaköltöztek, hogy a segítségére legyenek.

A nőt utoljára egyik lánya látta 2013. szeptember 7-én délután, ő jelentette az anya eltűnését a rendőrségén. Hat évvel később, idén április 5-én egy tetemkereső kutya találta meg egy romos ház emésztőjében.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Felforgatták a rendőrök az eltűnt férfi maglódi házát – hírességekkel is kapcsolatban állt a vállalkozó
Legalább tíz rendőrautó állt meg a ház előtt. Kezes-lábas védőruhában mentek be, sokáig nem is jöttek ki.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 21.



Ahogy azt korábban megírtuk: lassan két hete nincs nyoma Pintér Gyula maglódi vállalkozónak. A férfi rejtélyes körülmények között tűnt el: a kutyájával és fekete Hummerével indult útnak, de még a rokonai sem tudják, hová mehetetett és miért nem tért még haza, a telefonján keresztül sem érik el.

A vállalkozó szeretett Répa nevű vizsláját végül Szlovákiában találták meg, ő már otthon is van gazdája családjánál.

A keddi Blikk azt írja: a férfinak felforgatták a házát és a kertjét is a rendőrök.

"Legalább tíz rendőrautó állt meg a ház előtt. Kezes-lábas védőruhában mentek be, sokáig nem is jöttek ki"

– mesélte egy utcabeli asszony a lapnak, aki szerint gyanús, hogy szomszédja begyújtotta a kemencéjét néhány hete, miközben étel illatát nem lehetett érezni.

A lap úgy tudja a férfi számos hírességgel dolgozott együtt, előfordult, hogy valamelyik méregdrága luxusautóját kölcsön is adta nekik egy-egy klipforgatáshoz.

A rendőrség tájékoztatása szerint jelenleg is személyi szabadság megsértése miatt nyomoznak az eltűnése kapcsán, ismeretlen tettes ellen. A magyar rendőrök felvették a kapcsolatot a szlovák egyenruhásokkal is.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Záróvonalon előzte meg a rendőrautót – nem ez volt élete legjobb döntése
A sofőrt három hónapra eltiltották a vezetéstől, az előzést a rendőrautó kamerája is rögzítette.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 21.



A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei május 17-én a 37-es számú főút Gesztely és Újharangod közötti szakaszán haladtak, amikor egy férfi figyelmen kívül hagyta a felfestett záróvonalat, és a tiltás ellenére megelőzte az előtte haladó rendőrautót - írja a police.hu.

A sofőrt a közlekedésrendészeti járőrök előállították a Miskolci Rendőrkapitányságra, ahol a hatóság - még aznap meghozott - elsőfokú határozatában

a szabálysértőt három hónapra eltiltotta a járművezetéstől, és pénzbírsággal sújtotta.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya felhívja a közlekedők figyelmét, hogy a folyamatos közúti ellenőrzések során a rendőrök a kiemelt szabálysértéseket elkövetőkkel szemben alkalmazza az azonnali intézkedés és hatósági eljárás elvét a közlekedés biztonsága érdekében.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x