hirdetés
szurkolok.png

Nyomozás indul: összeverekedtek a zalaegerszegi és a kispesti focidrukkerek a meccs előtt

70-80 ember vett részt a bunyóban Zalaegerszegen szombat délután, mielőtt a helyi csapat a Budapest Honvéddal mérkőzött volna.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 21.


hirdetés

Ismeretlen tettesek ellen indult nyomozás Zalaegerszegen, ahol szombat délután 70-80 futballdrukker verekedett össze.

A Zalai Hírlap hétfői beszámolója szerint

szombaton, a ZTE FC - Budapest Honvéd NB I-es labdarúgó-mérkőzést megelőzően a két csapat szurkolói összecsaptak a városban.

A Göcseji út és a Platán sor kereszteződésénél a két tábor drukkerei közül

nagyjából 70-80 ember vett részt a tömegverekedésben.

hirdetés

Tóth Evelin, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI érdeklődésére hétfőn elmondta: bejelentés alapján vonultak ki a rendőrök a helyszínre, de mire megérkeztek, már vége volt a verekedésnek. A Zalaegerszegi Rendőrkapitányságon csoportosan elkövetett garázdaság bűntettének gyanúja miatt indítottak nyomozást ismeretlen tettesek ellen.

Mi az az ustawka?

Az ustawka: lebeszélt boksz, a futballhuliganizmus modern változata. Új jelenség. Az ustawka során szigorú szabályok és előre egyeztetett feltételek szerint zajlik a küzdelem két, egyenlő létszámú csoport között. A legfontosabb szabály, hogy segédeszközök nélkül, kizárólag puszta kézzel küzdenek a szemben álló felek, továbbá a harcképtelenné váló vagy a küzdelmet feladó drukkert már nem szabad támadni. Az ütközet az egyik csoport tagjainak védtelenné válásáig vagy éppen megfutamodásáig tart. Ezt követően a korábban egymást csépelő szurkolók adott esetben lepacsiznak, és mindenki megy a saját dolgára. Az ustawka helyszínének kiválasztása során lényeges szempont, hogy a csata színtere eldugott, oda nem illő személyektől mentes környék legyen. A huligánok lebeszélt boksz melletti érvelése leginkább azon alapul, hogy az ustawka kizárólag a küzdelemre vágyó felek részvételével zajlik, és járókelők, átlagos szurkolók nincsenek veszélynek kitéve. Továbbá a kézzel vívott küzdelem kevésbe sérülésveszélyes, mint az eszközökkel (lánccal, bottal, kővel, sörösüveggel, viperával, késsel) zajló csata. Emellett nem elhanyagolható, hogy a szurkolók szerint a nyomozóhatóságnak már-már lehetetlen feltárnia egy, a verekedés után hetekkel, hónapokkal később nyilvánosságra hozott, eltorzított videofelvétel alapján az esetleges bűncselekmény részleteit.

Forrás: veol.hu.



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
roszke-nagyobb-migranscsoport-rendorok-hatar.jpg

Nagyobb migránscsoport bejutását akadályozták meg a rendőrök

Több figyelmeztető lövést is leadott egy szolgálatban lévő fegyveres őr.
Forrás: Police.hu, Nyitókép: Illusztráció/Irimiás László - szmo.hu
2020. január 28.


hirdetés

Egy nagyobb migránscsoport próbált meg jogellenesen Magyarország területére bejutni Csongrád megyében, a rendőrök megakadályozták őket.

Egy szolgálatban lévő fegyveres biztonsági őr több figyelmeztető lövést adott le.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy nagyobb migránscsoport 2020. január 28-án 5 óra 30 perc körül a Röszke Közúti Határátkelőhely két oldalán közel, egy időben próbált meg illegális módon bejutni.

A zárva tartó határátkelőhely őrzését végző fegyveres biztonsági őr ezt észlelve három figyelmeztető lövést adott le.

A helyszínre irányított járőrök körülbelül 60 fő bejövetelét akadályozták meg, 4 főt feltartóztattak, a területet pedig lezárták.

hirdetés

A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a helyszínen továbbra is területzárást alkalmaz. A Röszke Közúti Határátkelőhely jelenleg nem üzemel.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
kobe-bryant-880x760.jpg

Kirúgták az újságírónőt, amiért felemlegette Kobe Bryant nemi erőszak-ügyét

Az újságírónő szerint „minden közszereplőre a maga teljességében kéne emlékezni”.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 28.


hirdetés

Néhány órával azután, hogy Kobe Bryant helikoptere lezuhant, és a kosárlegenda életét vesztette, elözönlötték a közösségi médiát a részvétnyilvánító posztok a közösségi médiát.

A Washington Post újságírója, Felicia Sonmez azonban egy teljesen más jellegű posztot osztott meg: azt az esetet emlegette fel, amikor az NBA-sztárt 2003-ban nemi erőszakkal vádolták meg.

Mint ismeretes, Bryantet 2003-ban jelentette fel egy akkor 19 éves szállodai alkalmazott, azt állítva, hogy a sztár megerőszakolta őt. A szexuális aktust Bryant ugyan beismerte, azt viszont nem, hogy erőszak történt volna, szerinte közös megegyezésen alapult a dolog. A két fél végül peren kívül egyezett meg, és a dolgot a közvélemény hamar el is felejtette.

Sonmez azonban most éppen ezt emlegette fel: 15 órával a baleset után megosztott ugyanis egy cikket ezzel az üggyel kapcsolatban.

hirdetés

Az azóta nyilvánvalóan már törölt poszt hatalmas vihart kavart, több ezren írtak az újságírónőnek, hogyan merészeli bemocskolni a halott legenda nevét, aki a tweet alatt tovább posztolt.

"Annak a tízezer embernek üzenem, akik kommentben vagy emailben erőszakkal vagy gyilkossággal fenyegettek, hogy álljanak meg, és olvassák el a sztorit, ami egy több mint hároméves cikk és nem én írtam.

Minden közszereplőre a maga teljességében kell emlékezni még akkor is, ha egyébként közkedvelt volt, és emiatt az egész teljesen felkavaró"

- írta posztjában.

AZ újságírónőt azóta az őt alkalmazó Washington Post kirúgta, azzal az indokkal, hogy megsértette posztjaival az újság közösségi médiás irányelveit.


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
dusnoki-baba-anyakonyv-gyamugy.jpg

Magyar Nemzet: Kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoznak a dusnoki szülők után

Nem anyakönyveztették a szeptemberben született kisbabájukat, és miután nem voltak hajlandók átadni a gyereket a gyámhivatal embereinek, erőszakkal vették el tőlük.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 28.


hirdetés

Kiskorú veszélyeztetése miatt folytat büntetőeljárást a kalocsai rendőrkapitányság egy dusnoki házaspár ellen - írja a Magyar Nemzet.

Mint arról mi is beszámoltunk, Január 22-én tíz órakor rendőrautók állták el egy kocsi útját Dusnokon. A rendőrségi jelentés szerint egy babát szerettek volna elhozni, akit édesapja egy gyermekrögzítő hámmal magára kötözött, és hiába szólították fel, nem adta át a gyereket.

Ezután a rendőrök lefogták a férfi kezeit, és elvették tőle a gyereket, őt pedig szabálysértés miatt előállították.

A baba állami gondozásba vétele után az édesanya az RTL Klubnak azt nyilatkozta, hogy ők a természetességre törekednek, ahogy törekedtek a várandósság, és az otthonszülés alatt is, és szerinte ehhez nem kellenek papírok.

hirdetés

A folytatáshoz, kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
rendorseg-bunugy-keseles.jpg

Késsel rabolt ki egy 10 éves fiú egy 13 éves lányt a 28-as villamoson

A rendőrségi kihallgatáson azt mondta, korcsolyát szeretett volna venni a zsákmányolt pénzből.
Fotó: Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. január 28.


hirdetés

Egy tízéves fiú késsel rabolt ki egy fiatal lányt Kőbányán

- írja honlapján a rendőrség.

A kisfiú 2020. január 26-án, vasárnap 15 óra körül a 28-as villamoson egy késsel megfenyegetett egy 13 éves lányt. A lány a fenyegetés hatására 700 forintot adott a fiúnak, aki a következő megállónál leszállt a villamosról, és elszaladt a pénzzel. A lány szülei értesítették a rendőrséget, akik nemsokára elkapták a támadót.

A gyerek a rendőrségi kihallgatáson azt mondta, korcsolyát szeretett volna venni a zsákmányolt pénzből.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság X. kerületi Rendőrkapitánysága felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett miatt folytat eljárást. A rendőrök a kihallgatáson beszéltek a fiú szüleivel, azóta pedig értesíteték az illetékes gyámhivatalt is - írja a Police.hu.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!