hirdetés
niki-lauda-cimkep.jpg

43 éve már beintett a halálnak, majd összeégett fejjel és tüdővel még kétszer a világ legjobbja lett

Niki Lauda halálával a Forma-1 egyik legnagyobb legendáját veszítette el a világ. Ő nemcsak egy született autóversenyző és egy sikeres világbajnok volt, hanem egy olyan ikonikus figura, akiről a motorsport rajongóin kívül is minden ember példát vehet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 21.


hirdetés

"A Forma-1-ben minden idénynek 25 pilóta vág neki. És minden évben ketten meghalnak közülünk. Milyen emberek vállalnak ilyen munkát? Nem hétköznapi fazonok, annyi szent. Lázadók, bolondok, álmodozók, olyanok, akik nyomot akarnak hagyni, maguk után - akár az életük árán is"

- mondja Niki Lauda (azaz az őt alakító színész) a Hajsza a győzelemért (Rush) című film elején, ami Lauda és legfőbb ellenfele, James Hunt parázs rivalizálását mutatja be. Olyan élethűen, hogy az ember beleremeg, amikor belegondol: minden, amit ebben lát, valóban megtörtént Niki Laudával.

A fent említett sorok pedig tökéletesen jellemezték őt. Niki Lauda valóban mindent megtett azért, hogy a világ most, a halála után hősként, egy igazi legendaként emlékezzen rá.

Gazdag osztrák családba született Nikolaus Lauda néven, apja pedig azt szerette volna, hogy ő legyen az utódja a vállalkozása élén. Ám Niki nem volt elkényeztetett gazdag ficsúr, egyetemre sem akart menni, csak az autóversenyzés izgatta. Ezek után apja kitagadta a vagyonából, így nem az ő pénzén indította be karrierjét, hanem hitelekkel. Életbiztosítást kötött, majd azt elzálogosította, hogy elegendő pénzt szerezzen ahhoz, hogy bevásárolhassa magát a Forma-1-be. Hazájában, az 1971-es Osztrák Nagydíjon állhatott először rajthoz, amelyen végül nem ért célba, sőt az egész első szezonja pocsékul sikerült, de Lauda nem arról volt ismert, hogy feladja. Pláne nem a versenyzést.

Elszántságát bizonyítja az is, hogy amikor újabb banki hitellel bevásárolta magát a BRM istállóhoz, hogy jobb eredményeket érhessen el, volt, hogy még csak fizetést sem kapott a munkájáért. Az 1973-as Belga Nagydíjon viszont ötödik lett, így megszerezte első pontjait a világbajnokságban, a csapatfőnök pedig ezután fizetést ajánlott neki.

A fiatal osztrák ezután szárnyalt: folyamatosan megverte rutinosabb csapattársát, Clay Regazzonit, ezzel felhívta magára Enzo Ferrari, a legendás F1-es istálló alapítójának figyelmét. A következő évben már az ikonikus vörös autót vezethette. Pechjére akkor a Ferrarinak nem ment jól a szekér, Lauda pedig hamar rájött erre, amikor először ült új versenygépébe a csapat tesztpályáján, Fioranóban.

"Borzalmas! Úgy mozog, mint egy disznó" - panaszkodott a Ferrari egyik szerelőjének, miután megállt.

"Nem mondhatsz ilyet!" - mondta döbbenten a szerelő.

"Miért?" - kérdezett vissza Lauda.

"Ez egy Ferrari!"

"Ez egy sz.rkupac! Rohadtul alulkormányzott és a súlyelosztás is katasztrófa. Elképesztő! Minden körülmény adott, mégis ilyen sz.rt csinálnak!" - válaszolta Lauda kíméletlen őszinteséggel. Zöldfülűként is volt annyi bátorsága, hogy mindezt kimondja.

A Ferrari végül be is látta, hogy igaza van. Hallgattak Niki technikai tanácsaira, aki nemcsak pokoli sebességével és versenyzői képességeivel tűnt ki társai közül, de lenyűgöző műszaki tudásával is.

A versenyhétvégéken gyakran a szerelőkkel együtt dolgozott az autón a garázsban, de volt olyan is, hogy egymaga bütykölte. A kocsi tervezésére és fejlesztésére is hasznos javaslatokat tett, sőt a versenytaktikáját is magának dolgozta ki. Profizmusa és munkamorálja nemcsak a közvetlen kollégáit, de versenytársait és a szakértőket is lenyűgözte.

A kemény munka végül meghozta a gyümölcsét: a következő szezonban ő volt az egyik leggyorsabb pilóta, sorra futotta a pole pozíciós időket és nyert két versenyt is, viszont az autó megbízhatatlansága és saját rutintalansága miatt még nem tudott harcba szállni a világbajnoki címért. A második ferraris szezonjában azonban már semmi sem állíthatta meg abban, hogy ő legyen a világ legjobbja ebben a sportágban.

Ezek után hatalmas tragédia lett volna, ha már alig 27 évesen, pályafutása csúcsán elveszítette volna őt a Forma-1. Pedig nagyon közel volt hozzá.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
fiatal.jpg

Ez a 13 éves találhatta fel a hasnyálmirigyrák kezelésének legbiztonságosabb módját

A fiatal diák egy rangos díjat is elnyert ötletével.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 14.



A hasnyálmirigyrák túlélési mutatói rendkívül alacsonyak - körülbelül 9%-os akkor, ha öt évet veszünk alapul, és körülbelül 1%-os 10 év távlatában. A helyzet az elmúlt 40 évben nem is javult jelentősen.

Ám a 13 éves Rishab Jain elhatározta, hogy megváltoztatja ezeket a statisztikákat AI-alapú eszközével, a PCDLS Net-tel, amely javítja a hasnyálmirigy állapotának nyomon követését a sugárkezelés során. Jain ötletével megnyerte a 2018-as Discovery Education 3M Young Scientist Challenge-t, úgy, hogy akkor még a középiskolát sem kezdte el.

A szakértők szerint a fiatal egy biztonságosabb módszert alkotott meg a hasnyálmirigyrák kezelésére.

A fiatal a Business Insider-nek elmondta: az egész 2017 nyarán kezdődött, amikor meglátogatta a bátyját Bostonban, és ott megtudta, hogy milyen kutatások zajlanak. Megismerte a meglepően rossz statisztikákat a hasnyálmirigyrákról.

"Ezek után létrehoztam egy mesterséges intelligencia alapú PCDLS Net-eszközt, ami segíti a hasnyálmirigy állapotának követését a sugárkezelések során - mondta a fiatal.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
maklari-kotelugro-csapat.eb-europa-bajnoksag-norvegia-2.jpg

Lenyűgözte a világot a maklári kötélugró csapat - arannyal és ezüsttel tértek haza

Hatalmas sikert arattak.
Fotó: Maklári Bosch Kötélugró Klub - szmo.hu
2019. július 14.



Tarolt egy magyar csapat a kötélugrók világbajnokságán, Norvégiában.

Mint arról a heol.hu beszámolt,

aranyérmekkel és ezüstérmekkel jöttek haza a Maklári Bosch Kötélugró Klub versenyzői.

A nemrég lezajlott World Jump Rope-on a Demó Versenyben például, ahol tizenhárom versenyző öt percen keresztül zajló összehangolt munkájára volt szükség, ezüstéremmel jutalmazták a csapat teljesítményét

A megmérettetésen 26 ország majdnem 1000 versenyzője vett részt. A maklári csapat fiatal versenyzői, Bozsik Regina, Zelei Dorottya, Zelei Diána és Hanuszik Lilla, páros duplakötélben hibátlan gyakorlatot mutattak be, ez első helyet ért.

"A 4×30 másodperces csapat gyorsasági számban Hanuszik Éva, Bánhegyi Hanna, Bánhegyi Flóra, Tatár Laura első helyen végeztek. A 2×60 másodperces duplaköteles gyorsasági számban Kurtán Adél, Hanuszik Éva, Bánhegyi Hanna, Bánhegyi Flóra aranyérmet vehettek át. Ugyancsak a legjobb volt a Kovács Réka, Bánhegyi Hanna és Bánhegyi Flóra alkotta hármas a 3×40 másodperces duplakötél számban. Ezüstérmet szerzett Bánhegyi Hanna és Tatár Laura a 2×30 másodperces duplázásban. Mind a négy gyorsasági számmal a legjobbak között a Grand Fináléban újra versenyezhettek, amely végén a 4×30 másodperc gyorsaságiban győztesként a magyar himnuszt hallhatták ismét" - írja a lap.

Az egyéni számokban Zelei Diána a juniorok között ezüstöt szerzett szabadon választott gyakorlatával. Ugyancsak ezüstérmet vehetett át Bánhegyi Hanna a 30 másodperces és 3 perces gyorsasági számokért is.

Hanuszik Éva egy másik korcsoportban szerzett ezüstérmet gyorsasági eredményével, akit ugyanebben Bánhegyi Flóra követett a harmadik helyen.

Bánhegyi Flóra összetett bajnok lett - az összes korcsoport eredményeit figyelembe véve ő volt a legjobb.

A fotókért és videókért kérjük, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
rubik-erno-buvos-kocka-magyarorszagom-magyarorszag-szeretlekmagyarorszag.jpg

75 éves Rubik Ernő, a magyar zseni, akinek a világhírű bűvös kockát köszönhetjük

Hatalmas sikert aratott Magyarországon és külföldön a találmányaival, elgondolásaival. 2014-ben Budapest díszpolgára lett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 13.



A mérnök-feltaláló 1944. július 13-án született Budapesten a repülőgép-tervező Rubik Ernő fiaként.

A találékony szellemet apai ágon öröklő fiú a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett építészmérnökként 1967-ben, majd 1971-ig az Iparművészeti Főiskolán belsőépítészetet tanult. Ezután építész-tervezőként dolgozott, 1970 és 1988 között az Iparművészeti Főiskolán (a mai Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen) tanított.

1974 tavaszán oktatási segédeszközként tervezte meg a térbeli mozgások szemléltetésére alkalmas, mérnöki modellezést segítő szerkezetét.

Egy interjúban annak idején elmondta, hogy amikor a főiskolán tanított, azon gondolkodott hogyan tudná érzékeltetni a 3D-s mozgást a tanítványai számára. A kocka elforgatási mechanizmusához az ötletet végül az adta, hogy megfigyelte a Dunában a kavicsok között áramló vizet.

A szemléltető eszközről később kiderült, hogy játéknak is szórakoztató.

A későbbi Rubik-kocka prototípusának összeállításával a legenda szerint a mérnök az édesanyja lakásán kísérletezett, fa, befőttes gumi és gemkapcsok segítségével.

Ezután fejlesztette tovább. A kockát alkotó elemek alapja polisztirol granulátum lett, a végső formáját pedig fröccsöntő gépben nyerte el. A kocka alapeleme a kereszt nevű elem, erre épülnek a kiskockák, amelyekből összeáll a Rubik-kocka.

A bűvös kockának eleinte nem voltak színei.

Amikor Rubik Ernő kitalálta, hogyan jelöli a kockát alkotó egységeket, az alapszíneket választotta. Ezzel tette láthatóvá és érzékelhetővé a kocka elemeinek elforgatását. Azt is elmondta, hogy neki hetekbe került, mire kirakta a már kész kockát.

1975-ben állt elő Rubik Ernő a bűvös kocka nevű játékkal, amelyre 1976. október 28-án RU-158 ügyszámon, "Térbeli logikai játék" néven kapott szabadalmat.

A kocka a játékosok körében rövid idő alatt elképesztő sikert aratott.

2019-ben Kolodko Mihály Budapesten élő szobrász mini gerillaszoborral tisztelgett Rubik Ernő előtt. A miniszobrot bemutató anyagunkat erre a linkre kattintva olvashatjátok.

Rubik Ernő találmánya, a kocka a világ legnépszerűbb játéka lett

Több mint 500 millió darabot adtak már el belőle a világon. Kirakási variációinak száma negyvenháromtrillió-kétszázötvenkétbilliárd-hárombillió-kétszázhetvennégymiliárd-négyszáznyolcvankilencmillió-nyolcszázötvenhatezer.

Rubik Ernő 70. születésnapjára, 2014-ben Jersey Cityben a Google közreműködéséve szerveztek lenyűgöző tárlatot.

A Liberty Science Centerben, a New York-i Szabadságszobor közelében látható "Beyond Rubik's Cube" című kiállítás interaktív formában mutatta be a közönségnek a különböző tudományos területeket.

Az ötmillió dollárból felépített kiállításon azt is bemutatták hogyan hatott a kocka a művészetekre és a mérnöki tudományokra.

Rubik Ernő találmánya előtt tisztelegve, és a kiállításhoz kapcsolódva 2014-ben gigantikus bűvös kockát úsztattak le a Hudson folyón.

470_470_rubik-kocka

Rubik Ernő 1987-től címzetes egyetemi tanár, 1990-1996 között a Magyar Mérnök Akadémia elnöke, 1996-tól tiszteletbeli elnöke.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el, 1983-ban Állami Díjat kapott, 1995-ben életművéért, innovációs tevékenységéért Gábor Dénes-díjjal, 2007-ben Kossuth-díjjal tüntették ki. 2008-ban Moholy-Nagy-díjat, 2009-ben Esztergomban díszpolgári címet és Magyar Örökség-díjat kapott, valamint a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal kitüntetést vehetett át.

2010-ben Prima Primissima Díjjal, 2012-ben Hazám díjjal és az Amerikai Magyar Alapítvány George Washington-díjával ismerték el, 2014-ben Budapest díszpolgára lett, és ugyanebben az évben megkapta a legmagasabb hazai állami kitüntetést, a Magyar Szent István Rendet.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
rasovszky-kristof-arany-1.jpg

Rasovszky Kristóf történelmi sikert aratott - az ő aranyérmével indult a vizes világbajnokság

22 éves sportoló az első magyar, aki megszerezte a nyíltvízi úszás világbajnoki aranyát.
MTI, Fotó: MTI/Kovács Tamás - szmo.hu
2019. július 13.



Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében.

A Dél-Koreában zajló világbajnokság szombati napján

53:22.1 perces idővel győzött.

Székelyi Dániel 53:34.4-gyel a hatodik lett.

A 22 éves Rasovszky Kristóf történelmi sikert aratott: ezzel megszerezte a szakág - a nyíltvízi úszás - első magyar világbajnoki aranyát.

Ezt megelőzően 1994-ben Rómában Kovács Rita 25 kilométeren ezüstöt szerzett, 2015-ben Kazanyban Olasz Anna is ezen a távon állhatott fel a dobogó második fokára, míg Gercsák Csaba 2011-ben Sanghajban lett harmadik ugyancsak a leghosszabb távú versenyszámban.

A világbajnokság fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre található Joszuban

szemerkélő eső és 20 Celsius-fokos hőmérséklet fogadta a versenyzőket.

Rasovszkyt a 60 fős mezőnyből a 9., Székelyit pedig a 19. helyen szólították.

Rasovszky Kristóf - aki két éve Balatonfüreden hetedik volt ebben a számban - egyből az élmezőnyben indult el

és az első ellenőrző pontnál egy orosz úszóval holtversenyben haladt az élen. Az első kör végén, 1,7 kilométer úszás után a magyar vezetett, ahogy a táv felénél is, igaz, rendkívül szorosan tapadtak rá az üldözők. A második kör végén a Balatonfüreden a francia csapattal aranyérmes Logan Fontaine vezette a mezőnyt, Rasovszky - és egy tízfős boly - szorosan mögötte haladt.

Hétszáz méterrel a cél előtt Rasovszky ritmust váltott és négy másodpercre ellépett a mezőnytől,

eközben pedig az addig a bolyban úszó Székelyi a második helyre jött fel. Előbbi iramát nem tudták tartani a többiek és gyakorlatilag könnyű győzelmet aratott, míg a 24 éves Székelyi hatodiknak ért célba.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x