hirdetés
paks-1-1.jpg

Nézz körül a romantikus paksi pincefaluban, ahol újraéledt a régi borkultúra

A Sárgödör tér környékén megismerheted a siller-készítés titkát, miközben megkóstolod a vidék többi remek borát is.
Fotók: Németh Zsolt - szmo.hu
2020. március 11.


hirdetés

A Duna partján található, 20 ezer lakosú Paks egyik különleges hangulatú helye a pincefaluja. Ezen a vidéken is a 18. században indult be a szőlőtermesztés, és a 20. század elejére már a környező löszös hegyeken többféle szőlőfajtát is termesztettek. Leginkább kisebb ültetvények voltak, egy-egy gazda tudott csak eladásra is termelni, a többiek saját használatra készítettek borokat.

A présházakat a 19. század elején kezdték el építeni, a legtöbbjük, hatvanhat épület, a Sárgödör tér mentén található.

A név igen találó, hiszen az itt kitermelt löszös földből, vályogból épületek a kis házak, melyek általában 50 nm-esek. A szép pincék hagyományosan gerendás, famennyezetű présházak, szoba helyett főleg padlást alakítottak ki bennük. A borokat tavaszig tárolták itt a gazdák, majd a meleg beköszönte előtt vitték el az italt a löszbe vájt pincékbe. A pincék 10-20, néha 30 méteresek is.

Az 1900-as évek első felében országos hírnévre tettek szert a paksi borok, a „Paksi Siller” mintegy negyven budapesti kocsmában volt az egyik legjobban keresett ital. A második világháború után a pincék elnéptelenedtek, romossá váltak, sokat elbontottak. Ám az elmúlt két évtizedben újra virágzásnak indult a Sárgödör tér környéke, felújították és használatba vették a paksiak.

A pincék ma már városi védelem alatt állnak, és a borturizmus is egyre jelentősebb. Rendszeresen tartanak rendezvényeket is, boráldást, bormustrát, borversenyt is.

hirdetés

A pincékben többféle borfajta is megtalálható a kadarkától a kékfrankosig, a cabernet sauvignon-tól a roséig, de a legnagyobb kihívást a siller jelenti a helyi borászoknak. A sillerkészítés mikéntje és a régi ízek felelevenítése kapcsán született meg, a ma már országos hírű Siller Fesztivál. A siller egy könnyű, friss, gyümölcsös ízű bor, amely a rosénál teltebb, fűszeresebb, élénkvörös, gyümölcsös ízű. Ez az ősi magyar borfajta ma már szinte feledésbe merült.

A méltán híres paksi halászlé mellé érdemes megkóstolni az itt készült borokat is, majd egy jó kis sétával el lehet jutni a város legmagasabb pontjára, a Sánchegyre, amely Közép-Európa egyik legnagyobb löszképződménye.



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.


hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.


hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.


hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés

Szeretlek Magyarország - szmo.hu
1970. január 01.


hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!