hirdetés
 
 
Nevettető útmutató arról, hogyan vehetjük észre magunkon, ha elkezdünk öregedni
Aki megéri, egyszer öreg lesz, de nem mindegy, hogyan éli meg. Az nem árt, ha nem tekintjük tragédiának az évek múlását.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 14.


hirdetés

Esther Rantzen, neves brit újságírónő 78 évesen sem vesztette el humorát, és a korosodás tüneteit nem kevés iróniával ecseteli a Daily Mailben.

„A közelmúltban egy, a hosszú életről szóló konferencián egy férfi azzal akart nekem hízelegni, hogy a mai 70 évesek korunk ötvenesei. Engem viszont idegesített. Miért kell azt állítani, hogy 20 évvel fiatalabbak vagyunk, hogy elmagyarázzuk, még képesek vagyunk egyik lábunkkal a másik után lépni, és emlékszünk a szorzótáblára? Én 78 vagyok. A 78 éves öreg. Én nem így érzem, és nem vagyok ezzel egyedül. Amikor az Alsóház volt elnöke, George Thomas Tonypandy vikomt 90 éves volt, és megkérdeztem tőle, hogy mennyi idős, azt felelte: „Önnél mindig tíz évvel idősebb” – meséli a lovagi címmel is kitüntetett Dame Esther.

És melyek azok tünetek, amelyek az öregedésről árulkodnak? Rantzen megosztotta gyűjtését olvasóival.

„Felkészültünk a ráncokra, a hal-ajkak, és szélcsatorna-arccsontok emlékeztetnek bennünket a plasztikai műtétek lehetőségére. De figyelmeztettek-e valaha arra, hogy a mellkasunk kinövi a melltartónkat, vagy a hajunk eltűnik eredeti helyéről, és a szőrök új helyeken jelennek meg? De mind közül a legkellemetlenebb, hogy fülkagylóink megnőnek.„

Dame Esther emlékszik arra az időre, amikor egy filmben a szerelmesek csókolózni akartak, a rendező azonnal bevágott egy tűzijáték, vagy vízesés-képet, és mindent a nézők képzeletére bíztak. Ma már ez nincs meg.

„A színészek nyalják-falják partnerüket, a kezük mindenfelé járkál. Lehet, hogy a fiatalok élvezik és szexuális nevelésként fogják fel. De mi idősek úgy érezzük, hogy ezek az izzadságszagú együttlétek a költészet útjába állnak”.

Ugyancsak az öregedés tünetének tekinthető az újságírónő szerint, hogyha valaki nem bír megbarátkozni a fiatalok nyelvtani pongyolaságaival. Ezzel ő sincsen kibékülve, ami szakmáját tekintve teljesen érthető is.

Dame Esther szerint a tárgyakhoz való viszonyban két felfogás van az idős embereknél. „Évtizedek alatt összegyűjtött ruhákat, fotókat, tárgyakat őrzünk porfogónak, de mindegyik jelent valamit nekünk. Vagy ha Marie Kondo felfogását követjük, mindent kidobunk, ami nem okoz örömet. Kíváncsi lennék, hogy mi történne a legtöbb házassággal, ha ezt a szigorú szabályt követnék”. Elmeséli, hogy egyszer így adott oda a brit szívalapítványnak egy számára nagyon kedves tárgyat, és amikor rájött arra, hogy mit tett, szégyellte visszakérni. „Remélem, hogy legalább segítettem ezzel a szívbetegségek kutatását”.

Az öregség jele lehet az is, ha nem figyelünk az élelmiszerek szavatosságára. „Állandóan harcban állok a gyermekeimmel, akik rendszeresen megtámadják a frizsideremet, mert azt állítják, hogy egyszer ételmérgezést fogok kapni a kiváló minőségű, hat hónapos tojásoktól, amiket reggelire eszem. Emlékszem, a háború idején azokat a ráncos almákat ettük, amelyeket egész télen újságpapírba csomagoltunk, és még régebbi tojásokat. Így aztán úgy nőttem fel, hogy nem figyeltem a címkékre és ma sem figyelek."

Rantzent bosszantja, hogy miközben a színházban tökéletesen hallja a jól képzett színészeket, a tv-ben csak motyogást hall, ráadásul nem tud mit kezdeni a mostanában divatos háttérhang-hatásokkal.

„Gyermekeim nem értik, miért nem vagyok hajlandó hallókészüléket viselni, de vannak olyan tv-drámák, főleg amerikaiak, amelyben a színészek követhetetlen sebességgel motyognak.”

A feledékenységről is megvan Dame Esther véleménye. „Van az agyunknak egy része, amely a neveket jegyzi meg, és ez 40 éves korunk körül betelik. Éppen ezért emlékezünk az addigi nevekre és a helyekre, ahol jártunk, és utána semmire. Egyetértek Marilyn Monroe-val, aki azt mondta, hogy ahhoz, hogy valami újra emlékezzen, el kell felejtenie valamit.”

A társaság, a beszélgetés hiánya sok idős ember gondja. „Nagyanyám képes volt egész napot a bevásárlással tölteni, mert minden boltossegéddel elbeszélgetett. Ma már ha egy pillanatra megszállsz és elmerengsz valakinek a műszempilláján, máris rád ordítanak a sor végéről. Múltkor egy hölgy így szólt rám: „Gyerünk már, nem állhatok itt egész nap”. Erre megkérdeztem tőle, hogy mi az a sürgős dolog. Erre megeresztett egy félmosolyt. De tudom, hogy vannak idős emberek, akinek egész nap ez az egyetlen beszélgetési lehetősége.

Dame Esther nem tagadja, hogy gyermekei kinevetik, hogy nem hajlandó átállni az on-line vásárlásra, és nem spórolja meg magának a cipekedést sem.

„Tudom, hogy igazuk van, mégis jobban bízom abban, amit évtizedek óta ismerek. És különben is: mi lesz akkor, ha egyszer leáll az elektromos hálózat vagy egy idegen hatalom leállítja az internetet? Akkor lehet, hogy én nevetek utoljára?”


KÖVESS MINKET:




Ez volt az a 15 gyógyszer, amit a legtöbben váltottak ki 2018-ban Magyarországon
Szívgyógyszer, köszvény vagy fekélyek elleni készítmény, koleszterinszint-csökkentő is szerepel a listában.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 12.


hirdetés

Az Index összeállítást közölt a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai alapján arról, milyen receptköteles gyógyszert szedtek a legtöbben Magyarországon 2018-ban.

Tavaly legalább 1,5 millióan váltottak ki valamilyen antibiotikumot. Több mint félmillió embernek írtak fel értágító és vérhígító gyógyszereket, amelyek az infarktus és stroke kezelésére utalnak. Némileg többen szedtek valamilyen gyomorsavtermelést gátló szert reflux, gyomor- és nyombélfekély gyanúja miatt. Félmillió betegnek koleszterinszint-csökkentőt írtak fel, emellett több százezren váltottak ki köszvény és más mozgásszervi fájdalmak elleni gyógyszert.

A jogszabályok miatt a gyógyszerek nevét nem lehet leírni, a bennük lévő hatóanyagokról azonban részletesen ír a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő. A statisztikából megállapítható a csak receptre felírt, tb-támogatásban részesülő gyógyszerek toplistája. Ezeket háziorvos vagy szakorvos írhat fel, a kiváltáskor pedig regisztrálják a taj-számokat. Így létrejön egy olyan nyilvántartás is, ami arról szól, hogy 2018-ban hány beteg váltott ki legalább egy alkalommal egy adott hatóanyagú gyógyszert.

Az Index összeállítása szerint ezek voltak a legnépszerűbb gyógyszerhatóanyagok tavaly (a legtöbb betegnek felírt gyógyszerfajták alapján)

amoxicillin és enzim-inhibitor – antibiotikum (1 342 367 felhasználó)

kolekalciferol – D3 provitamin csontritkulás ellen (708 459 felhasználó)

azitromicin – antibiotikum (700 265 felhasználó)

acetilszalicilsav – vérhigító stroke és infarktus megelőzésére (682 572 felhasználó)

pantoprazol – gyomorsav-termelést gátló szer (663 339 felhasználó)

perindopril and diuretics – értágító (553 575 felhasználó)

nebivolol – szívgyógyszer (534 006 felhasználó)

allopurinol – húgysavcsökkentő köszvényeseknek (515 556 felhasználó)

rosuvastatin – koleszterinszint-csökkentő (507 826 felhasználó)

amlodipin – szívgyógyszer (489 764 felhasználó)

famotidin – gyomorsav-termelést gátló szer (488 329 felhasználó)

levofloxacin – antibiotikum (475 529 felhasználó)

cefuroxim – antibiotikum (474 144 felhasználó)

diclofenac – fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő (461 196 felhasználó)

naproxen – fájdalomcsillapító, gyulladáscsökkentő (452 722 felhasználó)

A NEAK adataiból az is kiderül, hogy több mint 400 ezren használt tavaly vesekárosodásra, anyagcsere-betegségekre alkalmazott kálium-kloridot, stroke után létrejött, kóros görcsök kezelésére szolgáló gyógyszert és allergia tüneteit enyhítő antihisztamint. Több mint 300 ezer embernek írtak fel pajzsmirigy-alulműködés kezelésére szolgáló gyógyszert vagy asztma, hörghurut, tüdőtágulat esetén fellépő hörgőgörcs elleni szert.


KÖVESS MINKET:



Egy buszmegállóban várakozó idős nő adta a legjobb tanácsot a szerelemhez a férfinak
'Ezt évek múlva sem fogom elfelejteni' - írta a férfi.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. február 13.


hirdetés

Egy férfi a Reddit közösségi oldalon osztott meg egy kedves történetet arról, mit tanult egy számára idegen, idős nőtől.

Éppen egy buszmegállóban várakozott az Új-Mexikó államban található Albuquerque-ben, amikor megismerkedett egy szintén ott álló latin asszonnyal. A férfi tudott spanyolul, így beszédbe elegyedtek. Az idős nő elmesélte, hogy a fia szerelmes volt egy lányba a középiskolában, de szakítottak, később viszont újra egymásra találtak, nemsokára pedig összeházasodnak. Nagyon aranyos történet volt, amire a férfi - akit pont nemrég szakított a párjával - így reagált: "Bárcsak én is rátalálnék a szerelemre, valami ilyesmire."

Erre a néni elmosolyodott, megrázta a fejét, majd ezt mondta:

"Fiacskám, a szerelem nem olyasmi, amit csak úgy meg lehet találni. A szerelmet építeni kell. Szerinted hány tökéletes, szépen kidíszett templomra bukkantak az őseink Tikalban [a lenagyobb város a maláj civilizációban - a szerk.) vagy Tenocstitlanban [az Azték birodalom fővárosa - a szerk.]? Egyre sem. Találtak egy jó helyet, aminek a közelében lehetett egy kis víz és azt mondták: 'itt építhetünk valamit.' Ne egy rejtett várost keressen, fiatalember, hanem egy tisztást az erdőben. Keressen egy tisztást az erdőben!"

"Ezt évek múlva sem fogom elfelejteni" - írta a férfi a posztjában.

A kommentelőket is nagyon meghatotta és elgondolkoztatta az idős nő tanácsa.

"Nagyon biztató szavak, és igazak is. Köszönjük, hogy megosztottad velünk."

"Ez gyönyörű. Amikor az emberek megkérdezik, hogyan lettünk szerelmesek egymásba a feleségemmel, vagy milyen szerencsés vagyok, hogy ő van nekem, mindig azt mondom, hogy ez nem véletlenül történt. Mi döntöttünk így. A szerelem ugyanannyira egy döntés, mint egy érzés."

"Ez egy nagyszerű üzenet, és annyira is. A rövid életű szerelem akkor találja meg az embert, amikor nyitott a szíve és testi vágyat érez, de az igaz szerelmet építeni kell, folyamatosan táplálni, és türelem, tisztelet, idő és elköteleződés kell hozzá."

Forrás: Bored Panda


KÖVESS MINKET:




6 fontos mondat, ami gyakran elhagyja a legboldogabb párok tagjainak száját
Ha boldog kapcsolatra vágysz, használd ezeket a mondatokat minél gyakrabban!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 12.


hirdetés

Egy kiegyensúlyozott párkapcsolatban nagyon fontos, hogy cselekedeteink érzéseinket tükrözzék, de nem szabad elfelejtkezni arról sem, hogy időről időre szóba is öntsük őket.

1. Itt vagyok neked

Azok a párok, akik következetesen emlékeztetik egymást arra, hogy számíthatnak a másikra, nagyobb valószínűséggel küzdenek meg sikeresen minden kihívással, amit eléjük állít az élet. Talán egyiküknek lelki problémái vannak, a másikuk egy mérgező barátságban vergődik. Bármi legyen is a probléma, felbecsülhetetlen az a tudat, hogy az embernek van egy feltétel nélküli támogatója, akire mindig számíthat.

"Ez azt jelenti, hogy a partnered szükségleteit helyezed előtérbe és nem számít, hogy mit mond, vagy mire van szüksége, te ott leszel és támogatod. Ha a partnerek nem biztosak a másik hajlandóságában és abban, hogy számíthatnak rá, akkor a kapcsolat hamar lerombolódhat"

- mondta Samantha Rodman pszichológus a HuffPostnak.

2. Segíthetek ebben?

"Bevinni a bevásárolt cuccokat, beágyazni, navigálni a technológiai katasztrófákat, zsonglőrködni a túl sok tennivalód között - még ha valójában nincs is szükséged segítségre, jó érzés tudni, hogy valaki ott van, ha szükség lenne rá"

- állítja Winifred M. Reilly családi és házasság terapeuta.

A legboldogabb párok független emberek, de sose feledjük, hogy ugyanakkor csapattársak is. Ha úgy érzed, hogy a partnered ideges, lépj közbe és kérdezd meg, hogy tudsz-e bármiben segíteni neki.

"Néha az embernek eszébe sem jut segítséget kérni, de ha a parnered magától felajánlja a segítségét, az életmentő lehet. Az együttérzés jele és azt mutatja, hogy tényleg törődik a párja jólétéről"

- teszi hozzá Shannon Chavez pszichológus és szexterapeuta.

3. Csodásan nézel ki

Rendszeres emlékeztetőt kapni arról, hogy a párod még mindig vonzódik hozzád - igen, még olyan sok idő után is - elég jó érzés. Nem kell egész nap nyálas bókokkal bombáznotod egymást (ha csak nem erre buktok) de egy apró megjegyzést elengedni arról, hogy milyen csodásan is fest a másik az adott pillanatban egy kis extra lépés a boldogságotok felé.

"Az ilyen bókok azt sugallják, hogy a partnered lát téged és észreveszi a megjelenésed változásait. Még mindig fel tudod kelteni az érdeklődését"

- magyarázza Chavez.

4. Hiszek benned

Amikor az önbizalomhiány belép a képbe, egy olyan ember, aki hisz benned, hatalmas segítség lehet. Akár ha munkahelyi előléptetést kaptál, ami kicsit megijeszt, vagy attól félsz, hogy nem tudod majd betartani az egészségesebb élet irányába tett lépéseidet, a partneredtől kapott megerősítés emlékeztethet arra, hogy képes vagy elérni bármilyen célt.

Persze másként is ki lehet fejezni. Például: "Bízok az ítélőképességedben." vagy "Tudom, hogy jól fogsz dönteni." Ha arról biztosítuk életünk párját, hogy jól tudja navigálni saját életét, magabiztosabb lesz és nagyonn biztonságban érzi majd magát.

5. Köszönöm

A legboldogabb kapcsolatokban lévő párok gyakran köszönetet mondanak egymásnak. Nem Valentin napon vagy egy születésnapon, emlegetik fel partnerük cselekedeteit; inkább egész évben, a leghézköznapibb dolgokért is köszönetet mondanak.

"A kis mindennapi 'köszönömök' többet érnek minden romantikus költészetnél." - jelenti ki Spencer Northey házassági és családi terapeuta. "A valóság az, hogy ez a szokás, hogy elismerjük azokat a kis dolgokat, amelyeket egymásért és a háztartásért teszünk, megerősíti egymás iránti érzéseinket és megbecsülésünket."

6. Sajnálom

A hibákkal való megküzdés és annak elismerése, hogy tévedtél, együtt jár azzal, hogy néha lenyeld a büszkeséged, ami nem mindig könnyű. De az a képesség, hogy őszintén bocsánatot tudsz kérni a partneredtől, meg tudja akadályozni, hogy egy kisebb nézeteltérés hosszútávú konfliktussá mérgesedjen.

Forrás: huffpost.com


KÖVESS MINKET:




Nők, akiknek súlyos testi-lelki problémákat okozott a fogamzásgátló tabletta
Bár nők milliói szednek minden probléma nélkül tablettát, egy nem elhanyagolható, érzékeny kisebbségnek súlyosan befolyásolja érzelmi jólétét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. február 14.


hirdetés

A Daily Mail olyan nőket szólaltatott meg, akiknek a tabletta egészen riasztó elváltozásokat okozott, testben és lélekben egyaránt.

A most 34 éves Triona élete tökéletesnek tűnt. Korai huszonéveiben járt, stabil párkapcsolatban ért, voltak jó barátai és szerette a munkáját. Egy nap egyik barátjuknál ebédeltek, amikor egyszercsak a fürdőszobában találta magát, amint zokogva kutat vendéglátója gyógyszerei között, és azon gondolkodik, hogy lesz-e ereje véget vetni az életének. Szerencsére magához tért. Akkor már három hete szinte egyfolytában sírt.

Ez az eset végleg kijózanította, orvoshoz, pszichológushoz fordult, de egyikük sem jött rá a valódi okra. Triona csak kilenc évvel később jött rá, hogy a depresszióját a fogamzásgátló okozta.

Bár nők milliói szednek minden probléma nélkül fogamzásgátlót, egy nem elhanyagolható kisebbségnek súlyosan befolyásolja érzelmi jólétét. A depresszió szerepel a használati utasításon az apróbetűvel szedett mellékhatások között, akárcsak a súlygyarapodás, vagy a libidó-csökkenés, de a szakemberek szerint az orvosok ritkán figyelmeztetik a nőket ezekre a kockázatokra.

Triona először 15 éves korában kezdte szedni, mert nagyon erős menstruációs fájdalmai voltak, és ezek enyhítését remélte. Néhány hónap múlva azonban elkezdte magát szétszórtnak érezni, bizonytalan lett a járása. Az orvosok elintézték azzal, hogy tipikus tinédzsertünet.

Valójában arról volt szó, hogy felborult a hormonháztartása. Így jutott el egészen az öngyilkosság gondolatáig.

Végül problémáját úgy oldotta meg – újabb orvosi konzultáció nélkül – hogy leállt a tabletta szedésével, párjával inkább az óvszerhez folyamodtak, és néhány hét alatt elmúltak szuicid gondolatai. Azóta boldogabb, mint tinédzser kora óta bármikor.

A 31 éves Shaveve egy kombinált pirulát szedett, mielőtt teherbe esett most 13 éves fiával, aztán három évvel később újra szedni kezdte és egyre rosszabbul érezte magát. Először az anyaság intenzív érzésének tudta be rossz közérzetét. Hirtelen haragú lett, ok nélkül kezdett veszekedni bárkivel. Szorongások gyötörték, nem törődött másokkal. Ugyanakkor elvesztette érdeklődését a szex iránt is. Aztán 2008-ban olyan súlyos légzészavara támadt, hogy sürgősen kórházba kellett vinni.

Az orvosok vérrögöt találtak a tüdejében. Hónapokig kezelték, azt hitte, meg fog halni. Végül kiderült, hogy a vérrögöt a fogamzásgátlóban lévő szintetikus ösztrogén okozta.

Két hónappal később már kezdett depressziója oldódni, többet járt emberek közé, odafigyelt magára, örömét lelte fia növekedésében, és egy idő után már a szexet is kezdte újra élvezni.

A 25 éves Emmie szintén 14 évesen kezdett tablettát szedni. Miután számos hangulathullámzást és szorongást élt át, 19 éves korában az implantátum mellett döntött.

Ez azonban még rosszabb lett: menstruációja három hónapig tartott, nemi élete a nullával lett egyenlő, mert utálta a testét és egész önmagát, de nem törődött azokkal sem, akik aggódtak érte.

Így aztán megszabadult az implantátumtól is egy olyan spirált tetetett fel magának, amely csak kis adag progesztogént tartalmaz. Emmie számára ez életmentőnek bizonyult.

A cikk szerzője, Caroline Allen várja a hasonló tapasztalatokat átélt nők leveleit, hogy ezzel is segítsék a fogamzásgátlók és a mentális egészség összefüggőseiről folyó kutatásokat.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x