hirdetés
ellen-1.png

Nevelőapja sokáig molesztálta, amit anyja évekig nem hitt el neki – árulta el Ellen DeGeneres

A hírességet többször is molesztálta az édesanyja férje.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 28.


hirdetés

DeGeneres David Lettermannal beszélgetett a Netflix egyik új show-jában, ahol azt mondta, anyja, Betty feleségül ment egy „nagyon rossz emberhez”, akit nem nevezett meg - szúrta ki a Daily Mail.

DeGeneres elmondta, hogy 15-16 éves lehetett, amikor a férfi azt mondta neki, hogy meg kell vizsgálnia a mellét, hogy vannak-e benne rákos csomók.

A híresség anyja mellrák-túlélő volt, ám a helyzet egyre kellemetlenebb lett, amikor a férfi újabb és újabb hasonló ellenőrzéseket akart tartani.

Amikor anyjának elmesélte, ő azt mondta, hogy nem hisz neki. 18 évig élt a férfival, majd elváltak, és most már azt is elhiszi, amit lánya annak idején mondott.

A 61 éves híresség ugyan nem nevezte meg a férfit, de annyit tudni, hogy anyja akkoriban Roy Grussendorffal élt, aki 1997-ben halt meg. Azt mondja: a férfi egyszer nem engedte ki az ajtón, és nagyon bánja, hogy nem volt olyan erős, hogy ellenkezzen. Minden fiatal lánynak azt tanácsolja, hogy ne hagyják, hogy hasonló történjen velük.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
szulak-andrea-megszunteti-profiljat.jpg

Szulák Andrea beszólt Hajdú Péternek, és megszünteti az Insta-profilját

Hajdú Péter lett a Life és Ozone TV vezérigazgatója. Nemsokkal ezután pedig meg is szüntette Szulák Andrea műsorát.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 28.


hirdetés

Korábban mi is beszámoltunk arról, hogy Hajdú Péter lett a Life és Ozone TV vezérigazgatója. Kinevezése után pedig igencsak felborította a csatorna életét: például Szulák Andrea és Várkonyi Andrea műsorát is megszüntette, mivel szerinte "nem hozták a várt nézettséget".

Szulák Andrea erre reagált az Instagramján.

"Hajdú Péter személye és megnyilvánulásai megerősítettek abban az elhatározásban, hogy ne fogadjam el a csatorna ajánlatát, így mostantól nem tartozom a Life TV-hez"

- írta posztjában a színészhő, aki egyébként egy korábbi bejegyzésében azt is közölte, hogy mától megszünteti a profilját.

hirdetés

"Kedves Mindenki! A mai nappal ez a profil megszűnik. Itt az ideje a megújulásnak! Ha lesz, majd a "hivatalos oldalamon" tudtok követni. Love!!!"

- írta posztjában a színésznő.

Azt egyébként nem lehet tudni, hogy ennek van-e bármi köze ahhoz, hogy Hajdú megszüntette a műsorát. Több követője is sírós emojikkal reagált a poszt alatt, és volt olyan is, aki a hozzászólásokban a műsor megszűnését is megemlítette.

"Olvastam, hogy megszűnik a műsor, de inkább nem írom le, mit gondolok az új.....ezzel nem leszek egyedül. Remélem látunk még itt."

- írta egyikük.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
hajdu-peter.png

Hajdú Pétert kinevezték vezérigazgatónak, majd rögtön meg is szüntette Várkonyi Andi és Szulák Andrea műsorát

Hajdú Péter lett a Life és Ozone TV vezérigazgatója. A kinevezése után pedig rögtön fel is forgatta a csatorna életét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 28.


hirdetés

Hajdú Pétert eddig főként műsorvezetőként láthattuk a tévéképernyőn. Most viszont új kihívások várnak rá, ugyanis ő lett a Life és Ozone TV vezérigazgatója. Hajdú Péter pedig már most igencsak felforgatta a csatorna életét. A Story Magazinnak adott interjújában elmondta, hogy azt szeretné, ha a Life Tv három éven belül a legnézettebb csatornák egyike legyen.

A legfontosabb számára pedig a nézettség. Emiatt szüntette meg Várkonyi Andrea és Szulák Andrea műsorát is.

"Az eddigi, saját gyártású produkciókat megszüntetjük, köztük van Várkonyi Andrea és Szulák Andrea műsora is, mivel nem hozták a várt nézettséget"

- mondta az interjúban Hajdú Péter, aki azt is hozzátette, hogy a senki nem fog munkát kapni nála csak azért, mert jóban vannak.

"Kizárt, hogy valaki csak azért kapjon műsort a csatornánál, mert a barátom. Ha van benne ötlet, kreativitás, és hiszünk benne, akkor kap esélyt, ellenkező esetben nem"

hirdetés

- fogalmazott.

Hajdú Péter arról is beszélt, hogy ő visszatér-e a képernyőre a jövőben.

"Az én képernyőn való megjelenésem másodlagos. Nem zárom ki, de akkor sincs semmi probléma, ha nem térek vissza. Ha van olyan ötlet, műsor, amiben a programigazgató engem tud elképzelni, és erre rábólint az igazgatótanács is, akkor elképzelhető, hogy igent mondok. De természetesen ezért nem jár pluszpénz, -fizetés"

- mondta a tévés.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szakitott-hodi-pamela-es-volegenye.jpg

Szakított Hódi Pamela és vőlegénye

A pár már az esküvőre készült, de a koronavírus miatt el kellet halasztaniuk. Hódi Pamela azt mondja, a szakítás viszont váratlanul érte.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 28.


hirdetés

Már hetek óta sejteni lehetett, hogy valami nincs rendben Hódi Pamela és vőlegénye, Tóth Bence között. A követőit jó ideje találgattak már, hogy egyáltalán együtt vannak-e még. A találgatásoknak most Hódi Pamela vetett véget.

A Hot! Magazinnak adott interjújában könnyes szemmel beszélt arról, hogy valóban szakítottak Bencével.

"Pontot tettünk a kapcsolatunk végére, és nincs visszaút. Bevallom, a szakításunk derült égből villámcsapásként ért, hiszen még abból sem ocsúdtam fel teljesen, hogy a karantén miatt el kellett halasztanunk az esküvőt. De, hogy úgy hozza az élet, hogy másfél hónap leforgása alatt odáig jutunk, hogy végleg elengedjük egymás kezét, azt az első napokban képtelen voltam felfogni"

- fogalmazott Pamela.

Pamela arról is beszélt, a karantén náluk is felszínre hozta a nézeteltéréseket, pedig két és fél év alatt szinte alig veszekedtek. A modell pedig azt is elárulta, hogy kapcsolatuknak nem félrelépés, vagy egy harmadik fél miatt lett vége, hanem egyszerűen azért, mert Bence még nem állt készen a házasságra.

hirdetés

"Egyfajta kapuzárási pánik tört rá, hirtelen a haverok fontosabbak lettek nálam és Natinál is, ami borzasztóan rosszulesett, ám felnyitotta a szemem"

- mondta Pamela, aki utólag már úgy gondolja, hogy így megspóroltak egy válást, hiszen, ha a kapcsolatuk a koronavírust sem élte túl, akkor az élet többi nagy problémáját sem tudták volna megoldani.

Bence már ki is költözött a közös otthonból, ám lehet, hogy Pamelának is költöznie kell a kislányával, hiszen a nagyobb lakás magasabb bérleti díját nem egyedül tervezte fedezni.

A Hot! Magazinban megjelent interjúról Pamela az Instagramján is posztolt. Ebben arról ír, hogy először és utoljára beszélt a szakításukról

"Tisztelettel vagyunk a közös múltunkra és egymás felé, éppen ezért intelligensen visszük végig! Először és utoljára szólaltam meg ezzel a témával kapcsolatban!"

- fogalmazott a posztban Pamela.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nagyon szeretek írni... van úgy, hogy az első sort újra és újra írom , és van úgy hogy éjjel arra ébredek ezt az érzést- gondolatot le kell írnom! Sokszor elkezdtem ezt a posztot, de mindig úgy éreztem hogy nem kell ebbe többet tennem! A ma megjelent Hot magazinban olvashattok a szakításunkról! Tisztelettel vagyunk a közös múltunkra és egymás felé, éppen ezért intelligensen visszük végig! Először és utoljára szólaltam meg ezzel a témával kapcsolatban! Kérem a sajtót, hogy tartsák tiszteletben hogy mindig nyitott voltam és vagyok a nyilatkozatokra, korrekten kezeltem minden megjelenést, de most nem kívánok megszólalni többet! Köszönöm Mindenkinek a megértést!

Hódi Pamela (@hodipamela_official) által megosztott bejegyzés,


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
varga-viktpr.jpg

Meztelen barátnőjéről készített fotókat Varga Viktor

Úgy tűnik, az énekes jelenlegi párja sem szégyenlős típus.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. május 28.


hirdetés

Varga Viktor korábban is fotózta már párját, Anitát. Készült néhány extravagánsabb kép is a lányról, ezeket a sztár művészi igényességű Instagram-oldalán meg lehet tekinteni.

Most azonban szintet léptek a közös fotózásban:

Viktor teljesen meztelenül fotózta le szerelmét a Rám-szakadéknál.

A képet látva nem véletlenül jutott eszébe többeknek Lars von Trier Antikrisztus című filmjének néhány képkockája: a szürkés tónus és a szerteágazó fagyökerek a dán rendező munkáját idézik.

Azt viszont immár teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy Varga Viktornak sikerült újra hozzá méltóan extrém barátnőt találnia.

hirdetés

Anita különleges meztelen fotójáért lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!