hirdetés
neptancos-cimkep.png

Néptáncos lányok is bevállalták a tetriszes kihívást – fotókon a gyönyörű népviseletek

A Virtus Kamara Táncegyüttes a nagyrédei és a mérai viseletek ruhadarabjait mutatja be.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 10.


hirdetés

Az elmúlt hetekben a közösségi média egyik toptémája lett a #tetrischallenge, amiről már mi is többször beszámoltunk.

A kihívás eredetileg utazó bloggerektől indult, és a lényege az, hogy az ember kipakolja szépen rendben a bőröndje tartalmát vagy a használati tárgyait és melléjük fekszik, majd így fotózzák le.

Most már azonban számos más követője akadt: többek között a magyar rendőrök és mentősök is pózoltak így a felszerelésükkel. Sőt, már a magyar légierő és Hodász András katolikus pap is beszállt, hatalmas tetszést aratva, és persze a katasztrófavédelem sem maradhatott ki a muriból. Nemrégiben pedig, magyar kórházként először, a Bethesda Gyermekkórház is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A magyar néptáncosok köréből elsőként a Virtus Kamara Táncegyüttes kezdte el a tetriszes fotózkodást, hogy megmutassák, mennyi különleges, csodaszép darabból áll egy-egy viselet.

hirdetés

Az első fotón a nagyrédei viseletet láthatjuk Heves megyéből. Alinán és körülötte pruszlik (mellény), vállkendő, ingváll, fejkendő, főkötő, nuder, pendely, singolt fehér alsószoknyák, felsőszoknya, kecele (vagyis kötény), csatos cipő, szalag díszítések, kaláris és papucs van, utóbbi jellemző volt néhány Heves megyei (Eger környéki) palóc faluban.

A másodikon pedig a mérai viselet szerepel Kalotaszegről (Erdély, Kolozs megye). Lili fehér fersinget (szoknya), piros ruhát (kötény), zöld mellényt, fehér réklit (blúz), keszkenőt (fejkendő), két alsószoknyát, pendelyt, fekete keményszárú csizmát és piros gyöngysort vett fel, de mellette még számos gyönyörű darab látszik: piros fersing, piros rékli, gyönggyel kivarrott mellény, loptás (labdamintás) keszkenő, pántlikás ruha (díszes kötény), újabb két alsószoknya, pendely, harisnya, piros gyöngysor, hímzett szalagdíszek, valamint egy mérai piros díszvarrott ráncos csizma is.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
testet-vallalo-influenszer.jpg

„Te vagy a legrondább ribanc az Instagramon” – durva kommenteket kap a nem tökéletes testét bátran vállaló influenszer

Az ausztrál nő nem is tudta szó nélkül hagyni a rosszindulatú megjegyzéseket, frappáns választ adott a kritikusainak.
Fotók: karinairby/Instagram - szmo.hu
2020. augusztus 09.


hirdetés

Elképesztően durva üzenetekben és kommentekben kritizálják azt az ausztrál influenszert, aki nem fél megmutatni plusz kilóit és bőrhibáit az Instagramon.

Karina Irby fürdőruhákat tervez, ezért ő maga is sokat fotózkodik bikiniben, még akkor is, ha a teste közel sem olyan, mint a fürdőruhamodelleké.

A nő bátran vállalja súlyfölöslegét, narancsbőrét, ekcémáját, és rendszeresen posztol olyan képeket magáról, amelyek nem éppen a legelőnyösebbek róla.

Többek közt azt akarja elérni, hogy a nők ne szégyelljék a testüket, ne takargassák nem tökéletes testrészeiket, és ne tüntessék el a hibákat a fotókon képszerkesztéssel.

hirdetés

Az utóbbi időben többször írt arról, hogy nem olyan csillogó az élete, ahogy sokan látják vagy a képei alapján gondolhatnánk. A rajongók mellett ugyanis bőven akadnak utálkozók és rosszindulatú kommentelők, akik rendszeresen beszólnak neki, sőt igencsak durva üzeneteket írnak neki.

Karina már több posztban is megmutatta a követőinek, milyen negatív kritikákat kapott az elmúlt időszakban. Ezek közül idézünk néhányat:

"Kár, hogy nem fogadta el magát úgy, amilyen régen volt. Amikor még jól nézett ki és normál méretű feneke volt narancsbőr nélkül."

"Ez a s*gg már túl sok, egyáltalán nem természetes."

"Te megvetendő sz*rdarab. Te vagy a legrondább r*banc az Instagramon."

"Azt hiszed, ez vonzó? Hát egyáltalán nem!"

"Csajszi, a s*gged és a tested borzasztóan néz ki. Mi a fenét csináltál magaddal? Azt hiszed, ez egészséges? Étkezz egészségesen és mozogj, akkor majd egy valóban egészséges embert láthatsz a tükörben!"

Karina természetesen nem tudta szó nélkül hagyni a rosszindulató üzenetek és kommentek sorát, frappáns választ adott a kritikusainak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
idos-par-kezek-pexels.jpg

„Nem fogom hagyni, hogy egyedül menjen el” – odafeküdt elhunyt férje mellé, percekkel később az idős amerikai nő is meghalt

Nemrég ünnepelték 70. házassági évfordulójukat, végül együtt is haltak meg, ahogy szerették volna.
A címkép illusztráció: Pexels - szmo.hu
2020. augusztus 09.


hirdetés

Szinte egyszerre halt meg egy idős házaspár az amerikai Virginia államban.

Raymond és Kathleen Atkins július 22-én ünnepelték 70. házassági évfordulójukat. A két éve tüdőrákban szenvedő férj ebből az alkalomból szeretett volna hazamenni a kórházból, hogy a feleségével lehessen.

A 90 éves férfi az évforduló előtti napon a fiának azt mondta, egész éjjel imádkozott, hogy a nagy napra kiengedjék. Sajnos azonban már nem érte meg a reggelt, álmában meghalt.

Felesége, a 86 éves Kathleen akkor is ott volt mellette. Annyira megviselte férje halála, hogy odafeküdt mellé a kórházi ágyba. A lányuknak azt mondta, nem tudja elképzelni az életét a férje nélkül.

"Nem fogom hagyni, hogy egyedül menjen el" - ezek voltak az utolsó szavai az asszonynak. Percekkel a férje után ugyanis váratlanul ő is meghalt.

hirdetés

Az idős házaspár szomorú történetét fiuk, Les Atkins mesélte el a WRAL portálnak. Azt mondta, szülei

együtt élték le szinte az egész életüket, semmi sem szakíthatta el őket egymástól, ezért együtt is akartak meghalni. A kívánságuk végül teljesült is.

Az nem derült ki a cikkből, hogy pontosan miért halt meg az idős asszony.

A szerelmeseket természetesen egymás mellett helyezik majd örök nyugalomra. Négy gyermekük, hat unokájuk és 17 dédunokájuk gyászolja őket.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
tiktok.jpg

Csattanós válasszal reagált a TikTok az Instagram új szolgáltatására, ami kísértetiesen hasonlít rá

Valószínűleg sokak fejében megfordulhatott az, amit TikTok gondol a dologról.
Fotó: Stefan Coders/Pixabay - szmo.hu
2020. augusztus 08.


hirdetés

A héten vált nyilvánossá, hogy a Facebook a tesztidőszak után beindítja rövid videókra építő szolgáltatását, az Instagramon keresztül elérhető Reelst.

A lényege tulajdonképp ugyanaz lesz, mint a TikTok nevű, a fiatalok körében rendkívül népszerű, bár az amerikai kormányzat szemét szúró alkalmazásnak:

a felhasználók 15 másodperces videókat rögzíthetnek, amihez zenét választhatnak egy beépített katalógusból, vagy akár mások videóiból is kölcsönözhetnek hangokat, hogy abból mémet, vagy viccet készítsenek.

A TikTokkal való finoman szólva nem kis mértékű hasonlóságra egy felhasználó is rákérdezett a közösségi oldal Twitter fióknál, akik kissé humorosra véve a dolgot, azt válaszolták:

„zseniális. meghökkentő. teljesen egyedi. abszolút senki nem csinált még ilyet ezelőtt”

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
gyorfi-pal.jpg

Így talán még soha nem láthattuk Győrfi Pált

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője egy nyaralós képet posztolt Instagram-oldalán.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. augusztus 09.


hirdetés

Győrfi Pál egyébként is belopta magát az emberek szívébe már az évek során, de a koronavírus-járvány alatt sokak kedvence lett az Országos Mentőszolgálat szóvivője. Ki ne emlékezne még a szigorú "Maradjanak otthon!" felszólításra, amiből egyébként rengeteg mém született. Sőt, még a saját fia is kiparodizálta:

Most viszont Győrfi Pál is úgy döntött, lazul egyet a családdal. Erről osztott meg egy cuki fotót az Instagram-oldalán:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Pancsi? #tisztaerőbőlnyár

Győrfi Pál (@gyorfipal) által megosztott bejegyzés,

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!