hirdetés

Nemzetközi gyűjtés indult Velence megsegítésére, a városban pedig szolidaritási lánc működik az ott élők között

A polgármester egymilliárd euróra becsülte az eddigi károkat, de a következmények még felmérhetetlenek. A házakat tartó cölöpök is károsodtak és a bazilikában is komoly gondokat okoz a sós víz.
MTI - szmo.hu
2019. november 16.


hirdetés

Továbbra is a legmagasabb fokozatú riasztás van életben Velencében, ahol vasárnap az ár ismét teljesen víz alá temetheti a szigeteket. Az utcákon lefektetett pallókon vagy magas gumicsizmában lehetett közlekedni. A pallók 120 centiméteres vízmagasságig nyújtanak segítséget, e fölött megemeli őket az ár.

A Szent Márk teret újra megnyitották, és újraindult a vízibuszforgalom is, de több megálló továbbra is zárva van. Az óvodák, iskolák, bankok, posták, más hivatalok szerdától zárva tartanak, az üzletek többsége szintén nem nyit ki, ezért akadozik az élelmiszer-ellátás. Továbbra sem látogatható a Szent Márk-bazilika, a dózse palota és a velencei múzeumok, paloták nagy része. A Biennálé területe nem szenvedett jelentős kárt.

hirdetés

A legmagasabb fokozatú, vörös színű időjárási riasztás egész Veneto tartományra érvényes a viharos esőzések miatt. A készültséget vasárnapra is meghosszabbították: hajnali három óra körül várják az első tetőzést, majd vasárnap dél körül 160 centiméteres árvizet jeleznek Velencében, ami azt jelenti, hogy a Szent Márk téren - amely a lagúnák egyik legalacsonyabb pontja - ismét térd fölé fog érni a víz. Ilyen magas vízállásnál ismét lezárják a teret, és leállítják a hajóforgalmat, mivel a vaporettók nem férnek át a hidak alatt.

Luigi Brugnoli velencei polgármester egymilliárd euróra becsülte az eddigi károkat.

Nemzetközi pénzgyűjtés indult a város segítésére, a Chievo labdarúgócsapata felajánlotta hétvégi bevételét, és szolidaritási lánc működik a velenceiek között is, akik megosztják egymással élelmiszer-tartalékaikat, szivattyúikat, és segítenek a város tisztításában is.

Nicola Ligi, a velencei katasztrófavédelem koordinátora elmondta, hogy még a kora téli árvízhez hozzászokott Velencét is térdre kényszerítette, hogy a szerda éjjeli rendkívüli, 187 centiméteres ár óta folyamatos a tetőzés, és a város egyfolytában víz alatt áll.

Pierpaolo Campostrini, a Szent Márk-bazilika művészeti felelőse azt mondta, hogy hiába tették vízhatlanná a kriptát még 1990-ben, a beáramló vizet a falak magukba szívták. A sókristályok átitatják a téglákat, a márványt, a mozaikpadlókat és idővel "szétrobbantják" őket: "az ár elvonul, de mély nyomot hagy maga után" - hangoztatta Campostrini.

A kulturális tárca 200 millió eurót ígért a következő két évre. Velence ezenkívül 20 millió euró gyorssegélyben is részesült, de a legkisebb presszó tulajdonosa is több ezer euróra becsülte a tengervíz alá került hűtőládákból kidobott áru értékét. Ehhez járul hozzá a forgalomkiesés is.

Az olasz sajtónak nyilatkozó Sergio Costa környezetvédelmi miniszter azt mondta, hogy a talán 2021 tavaszára működőképessé váló Mose-mobil zsiliprendszer önmagában nem lesz elegendő a város megvédésére. A velenceik szerint az is problémát jelent, hogy a várost tartó cölöpök a hosszú nyári szárazságban megrepedeztek, most pedig a megemelkedett vízben szétmállnak.

A velenceieket szirénazúgás figyelmezteti az ár érkezésére, valamint a polgármesteri hivataltól és a katasztrófavédelemtől telefonos és internetes értesítéseket kapnak a mindenkori vízszintről és a legfontosabb teendőkről.

hirdetés


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
tree-648624_960_720.jpg

Hatalmas szél jön: kilenc megyére adtak ki vészjelzést

Ráadásul újra fagyni is fog jövő héten.
Kép: Pixabay - szmo.hu
2019. december 08.


hirdetés

Az ország nagy részén erősen felhős lesz az ég, több helyen is tartósan ködös idő várható (emiatt a mai nap folyamán kilenc megyére adtak ki vészjelzést), csak északnyugaton és a középső tájakon csökkenhet majd a felhőzet és süthet ki a nap rövidebb időszakokra. Hétfőn még nyugodt idő várható, kedden jöhetnek a viharos szelek.

Az Időkép azt írja: hétfőn egy hidegfront hozhat többfelé esőt, záporokat. Északkeleten a nap első felében még kitarthat a köd, délre és nyugatra viszont az esővel enyhülés érkezik. A légmozgás nem lesz jelentős. A maximumok 1 és 11 fok között alakulhatnak, hidegebb a még nyirkos északkeleti tájakon lesz.

Kedden erős, viharos északnyugati szél mellett elkezd felszakadozni a felhőzet. Kisebb csapadék már csak délen fordulhat elő. Délután 4-9 fok közé emelkedik a hőmérséklet.

hirdetés

Szerdára kiderül az ég, újra fagypont alá csökken a hőmérséklet. Napközben hűvös, napos idő lesz jellemző, mindössze 1-6 fokos maximumokkal. Északnyugaton feltámad a délies szél. Csütörtökön visszatér a csapadék, hőmérséklettől függően, eső, havas eső, hó, de akár ónos eső is előfordulhat.

A met.hu szerint az északi szél már hétfőtől egyre élénkebbé válik, de inkább erős széllökések kíséretében jelentkezik majd. Kedden a viharossá fokozódó északnyugati szél hatására jelentősen felszakadozik és csökken a felhőzet.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
macsaipal.jpg

„Én ezt már megéltem, ne legyen újra” – Pogány Judit, Mácsai Pál, Pintér Béla is videóban áll ki a színházakért

A hétfői tüntetést eközben át kellett tenni máshová, annyian érdeklődnek iránta.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 08.


hirdetés

Videóüzenetben adott hangot tiltakozásának a kormány színházakat érintő törvénytervezete ellen számos színész, rendező, többek között Pogány Judit, Gálffi László, Bálint András, Mácsai Pál, Ónodi Eszter, Pintér Béla.

"A törvénytervezet megszüntetné a független színházak támogatását, ezáltal a biztos halálra ítélné őket"

- áll a videóban.

Security Check Required

null

hirdetés

Ahogy korábban mi is megírtuk: tüntetést szervez hétfő délutánra a Katona, az Örkény és a Radnóti színház, illetve a Független Előadó-Művészeti Szövetség a Főpolgármesteri Hivatalhoz.

Az ellen a nemrég benyújtott törvényjavaslat ellen tiltakoznak, ami szerintük többek között beszántaná a Nemzeti Kulturális Alapot, megszüntetné a független színházak működési támogatását és az önkormányzati fenntartású színházakban a kormány kezébe adná az igazgató kinevezési jogát.

Ám erről sem a színházi szakmával, sem a fővárossal nem egyeztetett senki.

A tüntetés Facebook-eseményénél nem sokkal vasárnap 12 óra után jelezték, hogy olyan sokan jelezték részvételüket, hogy a demonstráció a Városháza előtti tér helyett a Madách téren lesz, 18 órától.

A szervezők úgy látják, hogy a kormány által készített törvényjavaslat súlyosan sérti a színházi szakma autonómiáját. Szerintük a javaslat többek között beszántaná a Nemzeti Kulturális Alapot, megszüntetné a független színházak működési támogatását és az önkormányzati fenntartású színházakban a kormány kezébe adná az igazgató kinevezési jogát.

"Erről sem a színházi szakmával, sem a fővárossal nem egyeztetett senki. A magyar kultúra sokszínűségét eddig a művészet szabadsága biztosította. A politika nem szólhat bele a színházi életbe! A színházigazgató kinevezési joga nem lehet hatalmi játszmák eszköze" - írják.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
kover-laszlo-1.jpg

Feljelenti Kövér Lászlót uszítás miatt a Magyar Ateista Társaság

Azt is követelik, hogy a házelnök mondjon le.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 08.


hirdetés

Súlyosan kirekesztőnek és uszítónak nevezte a blogján a Magyar Ateista Társaság Kövér László házelnök kijelentéseinek egy részét. A társaság ezért feljelenti őt közösség elleni uszítás miatt - írja az Index.

Kövér beszédeiben hangsúlyozta a vallásos emberek és a nem vallásosak közötti különbséget, illetve együtt említi a nem vallásosakat a hazaárulókkal.

Kövér ezt mondta a blog szerint:

„Ezt a küzdelmet Magyarország csak akkor nyerheti meg, ha a velünk szemben állók megtapasztalják, hogy a külföldről pénzelt istentelenséggel, hazaárulással és nemzettagadással Magyarországon soha többé nem lehet többséget szerezni”

hirdetés

Illetve:

„Az előttünk álló küzdelmeket a magyarság csak akkor tudja megnyerni ... ha a szellem erejével biztosítani tudunk egy olyan erkölcsi többséget, amely istentelenekkel, a hazaárulókkal és a nemzettagadókkal szemben meg tudja védeni önmagát, nemzetét és a hazáját”.

Az ateista társaság azt írja, hogy

„Magyarországon legalább minden harmadik ember nem hívő vagy ateista, az államnak pedig kötelessége, hogy számukra ugyanolyan jogokat és biztonságot garantáljon, mint a többi állampolgárnak”.

A szólásszabadságra hivatkozva azt is írták, hogy „a véleménynyilvánítás szabadságának a gyakorlása nem irányulhat mások emberi méltóságának a megsértésére”.

A házelnök beszédében ezen a szabadságjogon túlterjeszkedett, ezért várják, hogy a rendőrség eljárást indítson, a házelnök pedig kérjen bocsánatot, majd mondjon is le tisztségéről.


KÖVESS MINKET:






hirdetés

Greta Thunberg: Semmit sem ért el a globális klímasztrájk-mozgalom

Szerinte az elmúlt egy évben a lelkesedésen túl nem történt semmi a felmelegedés megfékezésére.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 08.


hirdetés

Greta Thunberg is felszólalt Madridban, ahol az ENSZ Éghajlat-változási Keretegyezményének 25. ülését tartják.

A fiatal aktivista így fogalmazott:

"Az elmúlt egy évben a lelkesedésen túl nem történt semmi a felmelegedés megfékezésére, a globális klímasztrájk-mozgalom "nem ért el semmit," jelentette ki a Greta Thunberg.

A svéd gimnazista a péntek esti felvonulás előtt tartott sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a fiatalok tüntetéshulláma figyelemfelkeltő, és véleményformáló erővé vált, ami "jelentős lépés, de persze a végső célhoz mérve semmi." Szerinte a gyerekek sztrájkja bár világméretűvé nőtt, hatására mégsem léptek a kormányok. A világ 196 országának részvételével tartott COP25-től valódi lépéseket vár.

hirdetés

"Az emberek haldokolnak, nem várhatunk tovább egy napot sem" - emelte ki Thunberg.


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!