hirdetés
nemethkristof-1-1000x492.png

Németh Kristóf Gesztesiről: „Itt ez a tragédia, és közben ez az átkozott dolog, hogy a show-nak mennie kell”

A színész nehéz szívvel veszi át Gesztesi egyik szerepét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 14.


hirdetés

Három főszerepet játszott a Bánfalvi Stúdió darabjaiban a január 4-én tragikus hirtelenséggel elhunyt Gesztesi Károly. Az már néhány napja kiderült, hogy kik veszik át Gesztesi szerepeit: a Páratlan párosban Beleznay Endre, a Nicsak, ki lakik itt?! című darabban Harmath Imre, a Miniszter félrelépben pedig Németh Kristóf.

"Mindannyian tudjuk, hogy Karcsit pótolni nem lehet. Igyekeztünk olyan kollégákat találni, akik méltón töltik be a helyét. Az előadásokat megtartjuk, őrizzük emlékét"

- nyilatkozta a Borsnak Horváth Csaba, a Stúdió rendező-producere.

"Itt ez a tragédia, és közben ez az átkozott dolog, hogy a show-nak mennie kell"

hirdetés

- nyilatkozta Németh Kristóf szintén a lapnak a felkéréssel kapcsolatban.

A színész azt is elmondta, hogy még sosem volt hasonló helyzetben, kért is egy nap gondolkodási időt, amíg megfontolja a döntést, ám megtiszteltetésnek érzi a felkérést, így igent mondott.

Beleznay Endre szerint az is felmerült, hogy Gesztesi előadásait végleg törlik,

nem játsszák nélküle tovább ezt a három darabot, ám végül arra jutottak, hogy folytatni kell mindezt, és nehéz szívvel ugyan, de átvette a Páratlan párosban a főszerepet.

Harmath Imre már volt hasonló helyzetben 2018-ban Tahi Tóth László hirtelen halála miatt. Gesztesivel együtt játszott az elmúlt 4-5 hónapban az összes darabban, előfordult olyan hónap is, ahol 25 napot dolgoztak együtt, emiatt érthető módon nagyon közel kerültek egymáshoz:

"Ennyire közeli kolléga szerepét átvenni még nehezebb. De a közönség azért jön be, mert szórakoztató darabot akar látni, ezért profin meg kell csinálni."


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
schobert-norbi.jpg

Schobert Norbi elárulta Gesztesi titkos tervét: nagy dobásra készült volna a fiával

Nem sokkal a halála előtt még segítséget kért a fitneszgurutól Gesztesi Károly.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 17.


hirdetés

Schobert Norbert is közeli kapcsolatban állt a január 4-én elhunyt Gesztesi Károllyal. A fitnessguru, aki egy külföldi utazás miatt nem lehetett ott a színész temetésén most az indirekt.hu-nak elárulta, milyen titkos terve volt Gesztesinek a fiával együtt.

"Az elutazásom előtt azzal keresett, hogy segítsek, a fiával, Márkóval le akar fogyni. Nagy dobásra készült, a hős Hunyadi Jánost akarta megfilmesíteni. Márkó lett volna a fiatal Hunyadi, ő pedig az idősebb. Ez volt az ő legféltettebb, közös titkuk."

Norbi a feleségét, Rubint Rékát kísérte el Maldív-szigetekre Alakreform-táborba, ott tartózkodott egész családjával, mikor meghallotta a halálhírt. Elmondása szerint Lara lánya és Norbi fia zokogott, amikor megtudták a hírt, ők is nagyon szerették ugyanis a színészt. Gesztesihez gyakran járt át, aki olyankor csülköt és libamájat sütött, mellé pedig zongorázott.

"Megviselt Karcsi halála, tudom, nem az ő felelőssége, hiszen hosszú folyamat végén jutott ide. De amíg élek, bennem marad, hogy talán megmenthettem volna a barátomat" - nyilatkozta Norbi.

Az életmódtanácsadó utazásáról hazatérve egyből a budakalászi temetőbe sietett, hogy barátja sírján 10 szál sárga rózsát helyezzen el.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
meghan-markle-1000x577.jpg

Meghan Markle újra autót vezetett, és láthatóan imádta

Hercegnéként eddig ezt nem tehette meg.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 17.


hirdetés

Mióta Meghan Markle a brit királyi család tagja lett Harry herceggel kötött házassága által olyan egészen hétköznapi dolgokat nem csinálhat, mint például az autóvezetés. Na nem mintha el lenne tőle tiltva, de azóta mindenhová sofőrök viszik, nem igazán tehette meg azt Londonban, hogy kocsiba pattan és elhajt nagybevásárolni.

A Megxittel azonban mindez megváltozik: a hercegné már távol a királyi családtól, Kanadában élvezi a függetlenedést, amit az is mutat, hogy végre olyan dolgot tehet, amit az egyszerű földi halandók is szoktak:

autót vezetett.

Markle a kanadai Victoria Nemzetközi Repülőtérre ment ki a pilates edzőjéért, és láthatóan nagyon élvezte, hogy - a kocsiban szintén helyet foglaló biztonsági őrt leszámítva - hétköznapi életet élhet - írja a Daily Mail.

A hercegné fiával, a nyolchónapos Archie-val tartózkodik kint Kanadában, férje, Harry herceg várhatóan a jövő héten csatlakozhat hozzájuk - most már nyugodtabb lelkiismerettel, a királynő ugyanis áldását adta arra, hogy kilépjenek a rivaldafényből.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
6159359586_c28456a0b8_b.jpg

„Harry az anyja sorsától akarja megvédeni Meghant” – Hugh Grant kiállt a hercegi pár mellett

Az egyik legnépszerűbb brit színész szerint teljesen jogosan indítottak háborút Harryék a bulvársajtó ellen.
Kép forrása: Flickr - szmo.hu
2020. január 16.


hirdetés

Hugh Grant egy amerikai rádióműsorban párhuzamot vont a bulvársajtónak a Meghan és a Diana hercegnővel szembeni viselkedése között. „Harrynak adok igazat. Valójában a szennylapok ölték meg az anyját, most pedig a feleségét tépik darabokra. Úgy gondolom, mint férfinak, az a dolga, hogy megvédje családját.”

A Sztárom a párom, az Igazából szerelem, és számos más remek romantikus film főhőse nem véletlenül utalt Lady Diana 1977. augusztus 31-i halálos párizsi autóbalesetére, amelyet sokan azzal magyaráztak, hogy sofőrje azért hajtott a megengedettnél sokkal gyorsabban, hogy lerázza az őket követő paparazzókat.

Tavaly Harry herceg maga is éles kirohanást intézett a bulvármédia ellen, bevallotta: retteg attól, hogy felesége ugyanazoknak a nagyhatalmú erőknek esik áldozatul, mint édesanyja. Még ugyanebben a hónapban, afrikai körútjuk során Meghan hercegnő is elmondta, hogy barátai figyelmeztették: a brit tabloidok tönkre akarják őt tenni – emlékeztetett a Daily Mail

Grant maga is rossz viszonyban van a bulvársajtóval, évek óta kampányol a sztárok legintimebb szférájába is beavatkozó újságírói gyakorlat ellen.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
keresztes-ildiko-valas-depresszio-1.png

Keresztes Ildikó megmutatta, hogy nézett ki gyerekként - alig lehet ráismerni

Ti rájönnétek első ránézésre, hogy ő van a képen?
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. január 16.


hirdetés

Gyerekkori fotót osztott meg magáról Facebook-oldalán Keresztes Ildikó. Az énekesnő rábukkant egy régi képére, amin még általános iskolás lehet, és éppen egy fahídon áll.

"Na milyen kép került elém! A megjelenésemre már akkor is odafigyeltem!"

- írta a fotóhoz, amit eddig már több mint 1400-an lájkoltak.

Első ránézésre fel sem lehet ismerni, ám ha jobban megnézzük az arcát, a vonásaiból már látszik, hogy Keresztes Ildikó látható a képen kicsiként.

Keresztes Ildikó

2019 LEGJOBB KÉPEI Inspirálódva a Instagram összeállítá... sból, összegyűjtöttük azokat a fotókat 2019-ből, amiket a legjobban szerettetek. Köszönöm, hogy itt vagytok, nélkületek nem jöhetett volna létre! Mivel Instagramon teljesen más képek voltak a népszerűek, kattintsatok ide, hogy meglássátok mik is voltak azok, és ha már ott vagytok, kövessetek újabb tartalmakért ott is: https://instagram.com/keresztesildikoke...

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!