hirdetés
rendörök-london-karanten.jpg

„Nem vakációzunk, zárlat van” – rendőrök zavarták haza a parkban ücsörgő embereket Londonban

A karantén betartását őrző hatóságoknak nemrég egy kerti sütögetésről is 20 embert kellett hazaküldeni Coventryben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 25.


hirdetés

A szigetország sajtójában már csak „vírusrendőrökként” emlegetett szervek a nyugat-londoni Shepherd’s Bush Green parkjában voltak kénytelenek érvényt szerezni a kormányrendeletnek - írta a Sun.

„Nem vakációzunk, zárlat van”

– közölték a szomorú napfürdőzőkkel. Az intézkedésről videófelvételt is készítettek, amelyet elöljáróik feltettek okulásképpen a Twitterre.

Nemcsak a londoniak között vannak fegyelmezetlenek. Kedden Coventry-ben

egy 20 fős társaságot kellett szétzavarni, akik egy kerti sütésre gyűltek össze.

hirdetés

A brit rendőrségnek az új felhatalmazás szerint joga van két főnél nagyobb csoportosulást feloszlatni. Ez alól kivételt képeznek azok, akik együtt élnek.

Eddig Nagy-Britanniában 422-en haltak meg koronavírus-fertőzésben. Az oxfordi egyetem kutatói szerint elképzelhető, hogy január óta már a lakosság fele megfertőződhetett. Feltételezik, hogy a vírus már két héttel az első regisztrált megbetegedés, és egy hónappal az első haláleset előtt keringett a szigetországban.

A hétfőn meghirdetett országos karantén három hétre szól, de elképzelhető, hogy a britek kénytelenek lesznek még Húsvét után is bezárkózni.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lagzi.jpg

Márki-Zay Péter segít kijátszani a 23 órás zárást a fiatal pároknak

Akik ősszel kelnek egybe, számíthatnak a hódmezővásárhelyi polgármester segítségére, hogy éjfél előtt ne kelljen abbahagyniuk a lagzit.
Fotó: Pixabay - szmo.hu
2020. szeptember 24.


hirdetés

Márky-Zay Péter Hódmezővásárhely ellenzéki polgármestere szerint a fiatal párokat nagyon kedvezőtlenül érintette a kormány rendelete, amely szerint a szórakozóhelyeknek és vendéglátóipari egységeknek este 11 órakor be kell zárniuk.

Mivel a rendelkezést a vírus terjedésének ismeretében értelmetlennek tartja, a Facebookon felajánlotta segítségét a házasodás előtt álló pároknak:

„Minthogy Hódmezővásárhely városának számos, komoly rendezvény megtartására is alkalmas helyisége van, melyek nem minősülnek vendéglátóhelynek (sportcsarnokok, uszoda átriuma, olvasókörök), szívesen kiadjuk ezeket a vásárhelyi fiataloknak lakodalom céljára”

- írja.

Az alföldi város első embere fontosnak tartja leszögezni, hogy „a segítségnyújtás semmilyen további kockázat vállalását nem propagálja, kizárólag a már előre összehívott és mindenképp megtartott esküvőkre vonatkozik, minden óvintézkedés változatlan betartása mellett”.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
szalai-ádám.jpg

Szalai Ádám miatt sztrájkolnak a Mainz focistái

Szolidaritást vállalnak a csapattól elküldött magyar játékossal.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 24.


hirdetés

Néhány napja bejelentette a német Bundesligában szereplő Mainz 05 csapata, hogy nem tartanak igényt a továbbiakban Szalai Ádám 63-szoros válogatott magyar focistára. A 32 éves futballista egyébként tavaly nyáron tért vissza a jelenleg a tabella második felében tanyázó csapathoz.

Most a csapat tagjai megtagadták a részvételt a szerda délutáni edzésen, hogy ezáltal kinyilvánítsák szolidaritásukat a klubtól nemrég kirúgott Szalai Ádámmal

- írja a Bildre hivatkozva a hvg.hu.

Az akcióval a társak azt kívánják elérni, hogy a klub vonja vissza hétfői nyilatkozatát, amely szerint a jövőben nem számítanak a válogatott csatárra.

A Bild szerint a 32 éves légiós szerda reggel megjelent az egyesület edzőközpontjában, de mivel nem tréningezhetett a többiekkel, egyedül gyakorolt. Német sajtóértesülések szerint viszont fizetési vita miatt kell távoznia a magyar csatárnak.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
karanten-pecs.jpg

Többen is úgy kerültek karanténba Pécsett, hogy a velük együtt élők szabadon járhattak-kelhettek

Az ATV Híradó úgy tudja, az érintetteket az ÁNTSZ munkatársa tájékoztatta arról, hogy a fertőzöttön kívül senkinek sem kell otthon maradnia.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 24.


hirdetés

Pécsett lassan már minden iskolában van koronavírus-fertőzött, az egyik intézményben egy egész osztály került karanténba a koronavírus miatt. Ugyanakkor az is probléma, hogy többen is úgy vannak hatósági házi karanténban Pécsett, hogy a családtagjaikat nem kötelezték otthonmaradásra - tudta meg az ATV Híradó.

"Nem tudjuk már, hogy hányan covidosok, illetve hányan nem, most például a legutolsó eset - velem is ilyen történt - bejelenti az egyik tanítványom azt, hogy az egyik családtagjuk otthon van karanténban, csak az a probléma, hogy a karanténost sem tesztelték, nem lehet tudni, hogy fertőzött-e és az egész családnak megmondták, hogy mehetnek dolgozni, iskolába"

- mondta a Híradónak Nagy Erzsébet, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője.

A probléma ugyanakkor nem egyedi. Egy neve elhallgatását kérő pécsi egészségügyi dolgozó is megfertőződött, és bár ő karanténban marad, a vele egy háztartásban élők folytathatják mindennapi életüket.

"Jeleztük az iskolák, óvodák felé, háziorvosok felé, majd két nap után felhívott bennünket az ÁNTSZ, és a hölgy kérdezte a dolgokat, hogy ki, hogyan, merre lakik és mi mondtuk, hogy egy címen lakunk a fertőzöttel. Akkor mondta, hogy rendben, a fertőzött marad otthon házi karanténban, mi meg mehetünk ugyanúgy tovább dolgozni, iskolába, óvodába"

hirdetés

- mondta az egészségügyi dolgozó.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
koronavirus_vedoruha_mti.jpg

7 halott, 750 új beteg a csütörtöki koronavírus-mérleg

Az elhunytak idős, krónikus betegek voltak, 700 fölött a halálos áldozatok száma.
Fotó: MTI/Balázs Attila - szmo.hu
2020. szeptember 24.


hirdetés

750 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel

21 200 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 7 idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 709 főre emelkedett, 4818-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 15 673 fő

- adta hírül a kormányzati koronavírus-tájékoztató honlap.

Az oldal továbbá felhívja a figyelmet, hogy kötelező a maszk használata az üzletek és a tömegközlekedési eszközök mellett a mozikban, színházakban, a bevásárló központok területén, az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint ügyfélfogadási irodákban is. 23 óra után a vendéglátóhelyeket és szórakozóhelyeket be kell zárni.

A közösségi terjedés megfékezése érdekében továbbra is kerüljük azokat a helyeket, ahol zárt térben sokan vannak, lehetőleg tartsuk a szociális távolságot, gyakran és alaposan mossunk kezet. Akinél külföldi tartózkodás vagy egyéb ok miatt hatósági házi karantént rendeltek el, az szigorúan tartsa be. Bárki, akinek tünetei vannak, az ne menjen közösségbe, hanem maradjon otthon és telefonon értesítse háziorvosát.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!