hirdetés
 
 

"Nem tudom, mi történt, csak azt, hogy élek" – egy városlakó naplója Budapest ostromáról
Hogyan festett az 1944-45-ös ostrom alulnézetből? A kérdésre számos forrás ad választ, ugyanis a budapestiek közül sokan írtak naplót ebben az időben.
Csernyánszky Pál írása a Napi Történelmi Forrás online magazinban, Címkép: Fortepan - szmo.hu
2019. január 27.


hirdetés

A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

Anyai nagyapám, Szécsi László (1926-2013) emlékének

Csonka Pálné Warga Margit az ostrom idején a harmincas évei közepén járt. Férjével (a Műegyetem híres statikaprofesszorával) és három gyermekével a Horthy Miklós (ma Bartók Béla) úton laktak. A naplóban nem szereplő időpontban a biztonság kedvéért átköltöztek a Somlói útra (a Gellérthegy környékére) a naplóíró sógorához, a háború ugyanis napról napra közeledett Budapesthez és november elején úgy tűnt, el is éri.

A 2. Ukrán Front október 29-én indította meg a Budapest elleni támadást (nagyjából a Baja-Szolnok vonalról). Sztálin az előző napon adta ki a parancsot Malinovszkijnak telefonon, hogy “politikai megfontolásokból” napokon belül foglalja el Budapestet. Malinovszkij hiába kért ötnapos türelmi időt az előkészületekre. A határidő november 3. volt, ami csak akkor teljesülhetett volna (vagy még akkor sem), ha a Vörös Hadsereg egyáltalán nem ütközik ellenállásba. A 3. magyar hadsereget szét is verték, de a vártnál gyorsabban beérkező német erősítések és a város körül kiépített védelmi vonal (Attila-vonal) miatt az offenzíva nagyjából egy hét után elakadt. Az újabb kísérletek sem jártak sikerrel és december 6-án Csonka Pálné azzal kezdte a naplóját, hogy

„… november 2-a óta halljuk az orosz ágyúkat. […] Budapest az oroszok ostroma előtt áll. Az éjszakában nincsenek kivilágított ablakok, csak messze-messze – amint letekintek a Somlói úti villából – a Duna másik partján az ágyúk torkolattüzeinek villanását látom olykor-olykor.”

Kilátás a Citadelláról a déli összekötő vasúti híd felé. Carl Lutz felvétele, 1944. Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich/Agnes Hirschi (Fortepan)

A „biztonságot” nem is annyira az új lakcím jelentette, hanem a ház kertjében álló bunker, amit Csonka Pál tervezett. Erre szükségük is volt, a hegy ugyanis kiemelten fontos célpontnak számított, nagyjából ugyanazért, amiért az osztrákok felépítették a Citadellát – be lehetett látni (és lőni) róla a várost.

„A háború borzalmai előre vetítik árnyékukat. A gondok napról-napra nyomasztóbbak lesznek […] Ideges nyugtalanság vesz erőt a lelkeken, s emberek, kik egész élet verejtékes munkájával teremtették meg kis otthonaikat, öregekkel, gyerekekkel együtt indulnak nyugat felé. Kétségbeesett tömegek ostromolják a pályaudvarokat, melyekről félnapos késéssel indulnak el a zsúfolásig megtelt szerelvények, biztos célpontul szolgálva a repülőknek.”

A főváros körül 24-én zárult be az ostromgyűrű.

„Nagykarácsony napja. […] Ma azonban nagy tömegek ünneplő ruhában nem sietnek a templomokba. Erős az ágyúzás odakint. Egyre gyakrabban halljuk a lövedékek süvítését és becsapódását […] és egyre közelebbről hallatszanak. Tíz óra felé járhatott az idő, amikor egy közvetlen közelünkben becsapódó gránát robbanására nagy csörömpöléssel törnek be az ablakok. Gyermekek, felnőttek szaladnak az óvóhelyekre. Az aknák a mi vidékünkre vannak beállítva. Magam is lebotorkálok. […] a fenntartózkodás egyelőre lehetetlen. A gyerekeket levisszük a bunkerba. Egy tűzhelyet állítanak fel az alagsorban s a legszükségesebb holmikat is lehordjuk.”

Aki tehette, az óvóhelyekre, pincékbe húzódott.

„A város kihalt, az utcák néptelenek. Csatatérré változott egész Budapest. Állandó most már az ágyúzás. Gépfegyverek, puskagolyók zaja és már közeledik a front. Az emberek óvatosan s nagy sietséggel közlekednek, olykor-olykor hasra vágódva vagy kapualjakba húzódva”

Óvóhely bejárata, 1944. Fortepan

Fokozatosan megszűntek a városlakók számára magától értetődő szolgáltatások.

"Villanyvilágítás már napok óta nincs […] A vezetékes vízszolgáltatás is már több ízben szünetelt, de a bomba által felszaggatott részeket sikerült újra és újra rendbe hozni. Ilyenkor megtöltjük a rendelkezésre álló üres edényeket és tartályokat […] A telefonvezetéket már több ízben megjavították a férfiak, de […] most már végleg leszakadtak a drótok. A szomszédban működő készüléken keresztül kapunk még olykor-olykor híreket.”

A naplóíró fiának visszaemlékezése szerint azonban a villany hiányát ki tudták küszöbölni valahogyan.

„minden gyertyából új gyertyát öntöttünk és aztán megint újat, de hát aztán mégis elfogyott egy idő után a viasz, ezért ők [az apja és a két nagybátyja] vettek egy [lábbal hajtható] varrógépet, annak kerekére egy bicikli-generátort szereltek, és ha valaki ott ült és a lábával varrógépezett, az hajtotta a generátort.”

Milyen volt az élet odalent?

„… míg kint az élet tengere viharzik, mi beszállunk egy négy méter hosszú, két méter széles mentőhajóba […] Elől az imbolygó gyertyafény a viharlámpa, hátul a szellőzőnyílás a szivattyú. A fejünk felett körbefutó polcokon s a pad alatt elhelyezett csomag, […] amit magunkkal vihetünk. A hajóban kilenc apró gyermek és kilenc felnőtt szorong…”

Budapest I. Budai Vár. Kilátás az Erdődy-Hatvany palotától a Halászbástya felé, jobbra a korábbi brit követség. 1945. Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich/Agnes Hirschi (Fortepan)

Hamar kialakult az új napirend.

"Amíg a gyerekek fenn [a konyhában] reggeliznek […] eltüntetjük a fekvőhelyeket. A kis helységet kisöpörjük, kiszellőztetünk […] Játékokat hozunk le […] Az, aki a gyerekeknek felolvas, az egyetlen gyertya mellé húzódik, tartván a többieknek is a világosságot, akik varrni vagy rajzolni odatelepszenek. A legkisebbeket babákkal, színes kockákkal foglaljuk le, kibírhatóvá téve így [a felnőttek számára] a helyzetet […] Közben tízórai, majd 12-kor ebéd következik. A pad egyik végét letakarjuk, ott tálalunk. Mindenki saját családját gyűjti maga köré, hogy őket ellássa. […] Ebéd után az idősebbek és a gyengélkedők lepihennek, […] a gyerekeket levegőre visszük [ha nem lőnek]. Majd újra olvasás, játék következik, s már itt a vacsora. Míg a gyerekek a konyhában kezet mosnak, hozzuk az ágydeszkákat, rudakat.”

Január közepén annyival rosszabbodott a helyzet, hogy Pest elesett, úgyhogy a szovjetek csak Budára koncentrálhattak.

„A Parlamentre kitűzték a vörös lobogót: Pest elesett […] A csapatok visszavonultak Budára. A parancsnokság elhelyezkedett az Alagút bombabiztos térségében, s a katonák egy része pedig a Vár kilenc méteres sziklapincéjében. A gyenge kis óvóhelyre szorult lakosság végletekig feszült idegrendszerrel lélegzet visszafojtva [!] vár.”

Az idegeket a légitámadások is tépázták.

„Ma [20-a] ismét a Horthy Miklós úti házban jártam […] hogy elhozzam a gyertyakészletemet, mert már nagyon fogytán vagyunk. […] szörnyű látvány tárul a szemem elé. A ház hátulsó része a délelőtt folyamán súlyos bombatalálatot kapott, s három emelete a földszintre zuhant. A házban rettentő a zűrzavar. […] a beomlott rész négy felnőttet és négy gyereket temetett maga alá. A férfiak csákányt, lapátot ragadva dobálják szét a törmelékeket, s a romok alól hallható hangokat követve megkísérlik a mentést”

Budapest, 1944. Fortepan/Dobóczi Zsolt

Néhány nap múlva a naplóíró közelről is láthatta, milyen egy légitámadás.

„A bombázások ereje napról napra fokozódik. Már [22-én] délben 11 órakor megjelennek a gépek Buda felett és este 4-ig tart a környék bombázása. […] Egyre sűrűbben halljuk a gépeket, s a lányokat le kell hívni a konyhából… Hirtelen szörnyű robaj rázza meg a levegőt, az óvóhely meginog. A házat találat érte […] a gyertya elalszik, a szellőztető ajtaja leszakad, az ott lévő üvegek csörömpölve hullanak a földre […] újabb és újabb dörrenések jelzik, hogy további találatokat kaptunk. A sötétben nem tudom megállapítani, hogy mi történt, csak azt, hogy élek. A körülöttem meginduló beszélgetések jelzik, hogy az óvóhelyen nagyobb baj nem történhetett. […] A szellőztetőket működésbe hozzuk, a vészkijárókat kinyitjuk. Kint -18 fokos hideg van. […] gépek zúgása [hallatszik], a robbanások tompa dübörgése, a közelünkben felállított légelhárító ágyúk ugatása. […] környékünket bombákkal árasztják el, s az alacsonyan szálló gépek géppuska tüzet [!] bocsátanak a környékre.”

Szerencséje volt.

„Aggodalom fogott el, vajon az óvóhely megmenthető-e, vagy kilenc apró gyermekkel, golyózáporban kell majd új hajlékot keresni. […] az alagsornak azt a részét, amelyben lakunk pillanatnyilag sikerült megmenteni, de a ház többi része mind a tűz martaléka lett.”

Budapest II., Margit körút a Keleti Károly utcából nézve. Balra a Regent-ház maradványa, szemben a Szász Károly utca torkolata. 1945. Fortepan

Az óvóhely sem mindig jelentett teljes biztonságot.

„Ismerőseimmel találkozva a Somlói úti elhagyott lakás lakói felől érdeklődtem. Megtudtam, hogy […] a Horthy Miklós úti laktanya óvóhelyére menekültek. Alig értek oda, midőn az óvóhely telitalálatot kapott. Családjuk tizenegy tagja közül [meghalt] tíz […] egy kétéves kisfiú maradt meg.”

És milyen volt a helyzet odafönt?

„Az üzlethelységek kifosztott kirakatának helyén német tankok, gépkocsik sorakoznak. Az úttesten egy halott fekszik, odább elhullott lovak hevernek. […] A legtöbb állatnak már csak a feje s a belső részei maradtak ott a szemét és a kocsironcsok közt elszórva.”

Budapest I. Budai Vár. Szalag utca - Szőnyeg utca sarok a Hunyadi János útról nézve. 1945. Fortepan/Ungváry Krisztián

Február 11-én a német és magyar alakulatok megpróbáltak kitörni az ostromgyűrűből. Ez a dátum a Somló utcaiak számára is emlékezetes maradt, a szovjet ellencsapás ugyanis őket (is) érte.

„Az éjszaka igen nyugtalan volt. Szakadatlan aknazápor zúdult vidékünkre […] de reggel 4 órakor az aknázás megszűnt s azóta csend van. A puskalövések egészen közelről hallatszanak […] mintha a két front között a senki földjén lennénk. Kínos bizonytalanságban telik a délelőtt, amíg végre egyik, rendszerint jól értesült szomszédunktól betekintést nyerhetünk a helyzetbe. […] Megtudjuk azt is, hogy a német csapatok már éjszaka megkapták a visszavonulási parancsot […] Ekkor hullott aknazápor a mi vidékünkre, s a Szikla templom [!] alatt, ahol az út összeszűkül, sűrűn aratott a halál. A Várban összegyűlt alakulatok megkísérelték magukat kivágni, de hullák ezrei jelezték útjukat.”

Senki sem tudta, mi jöhet ezek után, de a naplóíróhoz hasonlóan sokan reménykedhettek abban, hogy csak jobb lehet.

„Dél felé a szomszéd házmester szól be, hogy nem messze oroszokat látott. Új életerő ébred a hírre bennem, hogy a rettegés s aggodalom megszűnnek, s az üszkös romokon ismét új élet keletkezhet.”

Címkép

Budapest I., Budai Vár. kilátás a Halászbástyáról az Iskola lépcső felé. Szemben a korábbi brit követség, jobbra az Erdődy-Hatvany palota. 1945. Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich/Agnes Hirschi (

Forrás

Ostrom. CSONKA Pálné emlékei. Az utószót írta KAISER Anna. Budapest, 2005.

Felhasznált irodalom

UNGVÁRY Krisztián: Budapest ostroma. Corvina (Faktum sorozat), Budapest, 1998.

Ha a tankönyveken kívül is érdekelnek a nem mindennapi történelmi pillanatok, a Napi Történelmi Forrás lesz a legjobb választás. Munkájukat ITT támogathatod.

KÖVESS MINKET:







100 éve olyan szesztilalom volt Magyarországon, ami szigorúbb volt, mint az amerikai - 4 hónap alatt bukott meg
Az első tilalmat még borlevessel és borteával játszották ki, de jött a Tanácsköztársaság, és volt, aki 3 év fegyházat kapott egy ferde estéért.
Forrás: Budapest romantikája blog, címkép: Fortepan/Péchy László - szmo.hu
2019. január 25.


hirdetés

Budapest egy csodás város, tele szívvel és rejtett titkokkal. Vajon milyen lehetett ez a gyönyörű város a XIX. és a XX. században? Elsősorban romantikus...

Ha megkérdezik valakitől, hogy egy forradalom sikere után vajon mi volt az első dolga az embereknek, jó eséllyel arra tippel, hogy koccintottak egy jó üveg sörrel vagy egy pohár borral. Lehet, hogy ez sok helyütt így is történt a világban, de Magyarországon biztosan nem. Legalább is száz évvel ezelőtt.

A változás egyik hozománya: alkohol zugkereskedelem

Bár az őszirózsás forradalom 1918-ban és a Tanácsköztársaság kikiáltása 1919-ben jelentős fordulatot hoztak az ország történelmében, még azok sem koccintottak rájuk, akik a győztes oldalon harcoltak, ugyanis mindkét esetben az újonnan felálló kormány egyik első intézkedése a részleges vagy teljes alkoholtilalom bevezetése volt. Bár 18-ban csak a mulató- és vendéglátóhelyi forgalmazást szigorították (inkább kevesebb, mint több sikerrel), egy évvel később már az amerikai szesztilalomnál is szigorúbb törvény született. Az előbbi esetben már a forradalom másnapján belügyminiszteri rendelet született az alkoholos italok forgalmának korlátozásáról és az este üzemelő vendéglátó-egységek nyitva tartásának kurtításáról. A kettő együtt pedig katasztrofális következményekkel járt (volna) az éttermekre és a kocsmákra nézve.

Amikor még lehetett alkoholt inni... 1918. Fortepan/Király Júlia

Az októberi rendelet ellen heteken belül hatalmas ellenállás alakult ki, ugyanis az éttermek képtelenek voltak kizárólag az ételekből kitermelni a bevételt, ráadásul az este kilenc órás zárás még a színházból és egyéb helyekről érkező vacsoravendégeket is elijesztette. Ráadásul azt is erősen nehezményezték a vendéglátók, hogy a fűszeresek, csemegések és egyéb boltosok vígan árulhattak szeszt továbbra is, igaz csak palackozott formában. Emellett – ahogy Amerikában is – azonnal fellendült a kapualjakban ténykedő zugkereskedelem. Persze voltak olyan vendéglősök, akik megkísérelték kijátszani a rendelkezéseket és borlevesként tálalták fel a forralt bort vagy éppen teáskannában tették azt az asztalra. Azonban az erre a célra felállított civil ruhás nyomozóegység hamar elvette a kedvüket a trükközéstől.

Úgy látszott, hogy a törvényhozás megadta magát...

Ennek ellenére már november elején életbe lépett egy enyhítő határozat, mely egy-egy vacsora alkalmával 3 dl bor vagy egy üveg sör felszolgálását lehetővé tette. Ám a határozat éppen a várttal ellentétes hatást váltott ki, és az ellenőrzést megkerülve újra korlátlan mennyiségben kezdték felszolgálni az italokat. A rendeletre hivatkozó és alkoholt nem rendelő vendégeket valósággal kinézték a kávéházakból és éttermekből, míg az utcák újra kapatos emberekkel teltek meg hajnalonként.

1918. Fortepan

A válasz nem lehetett más, mint az újabb teljes tilalom, amely november 16-tól mintegy hat napon át volt életben. A hónap 22-ik napján ugyanis engedélyezték a rum árusítását a fűszeresek számára. Hogy miért éppen nekik és miért pont a rumot, arról nem maradtak fenn adatok, de ami bizonyos, hogy az étkezési jegyek fejében 1 liter ilyen italt lehetett vásárolni, 13 korona megfizetése mellett.

A fentiek tükrében hihetetlennek tűnhet, de ezek a regulák egészen december végéig életben maradtak, és csak ekkor jött a következő enyhítés. Szilveszter napjára ugyanis a vendéglátó-egységek és a boltok engedélyt kaptak alkohol árusításra. Ennek a rendelkezésnek az értelmében sört és bort teljesen szabadon, égetett szeszt pedig palackozva lehetett árusítani, mindenféle mennyiségi megkötés nélkül. Ekkor talán már fellélegeztek volna a szórakozni vágyók, hiszen az enyhülés szelét érezhették, ám a jó világ csak három hónapig tartott.

A Tanácsköztársasággal jött a teljes szigor

Hogy a Tanácsköztársaság idején hatalmon lévő kormány mennyire elutasító volt az alkohollal szemben, az jól látható abból, hogy második(!) intézkedésük az 1919. március 21-i hatalomátvétel napján a teljes körű szesztilalom volt. Itt már nem létezett semmilyen kibúvó. A világon talán egyedüliként a szesz fogyasztását is betiltották, a gazdagok rossz szokásának titulálva, ráadásul zéró alkoholtartalom-tolerancia mellett.

Budapest VII. Rákóczi út. Háttérben a 4. számú épület, Szálloda és Hotel a Fehér Hattyúhoz. Május 1-jei felvonulás sör nélkül 1919-ben. Fortepan/Péchy László

Ezzel a magyar törvény, mely egy évvel megelőzte az amerikai alkoholtilalmat, két tekintetben is szigorúbb volt annál, hiszen az csak a forgalmazást tiltotta és csak a 0,5 % alkoholtartalomnál erősebb italok esetében. A törvényszegőkre pedig igen komoly büntetési tételeket szabtak ki, hiszen árusítóhely esetében boltelkobzás és 50 ezer korona, fogyasztó esetében pedig 10 ezer korona és fegyház várt azokra, akik lebuktak.

Természetesen a tilalmat ekkor sem fogadta kitörő öröm, és mind többen próbáltak kibújni a hatálya alól. Még a hadsereg katonái sem mindig voltak képesek uralkodni magukon, amire a legjobb példa egy csepeli honvéd esete. Ő egy langyos májusi estén bukott le, amikor a laktanyából megszökve valahonnan alkoholt szerzett és alaposan berúgott. A statáriális bíróság már pár nappal később, május 24-én bűnösnek találta önkényes eltávozás, és az alkoholtilalom megsértésének vádjaiban, amiért 3 évi fegyházra ítélték. Erre mondhatnánk azt, hogy ez bizony egy drága mulatság volt.

Plakát az alkoholtilalomról 1919-ben.

Szöveg: Nincs többé kizsákmányoló és nincs többé butító szesz, amivel az elnyomók elaltatják a munkásság ébredő öntudatát. Aki még most is alkoholt akar, továbbra is a rabszolgaságot akarja.Felszabadult proletár megveti a butítás és a gyilkolás eszközét.

A kormányzat igyekezett ellenőrzése alatt tartani a helyzetet, és ellenállni a mind nagyobb elégedetlenségnek, de hamar kompromisszumokra kényszerültek. Előbb a betegek számára engedélyeztek kis mennyiségű alkoholfogyasztást, orvosi rendelvényre, majd július 14-ére már minden dolgozó ember számára engedélyezték fél liter bor elfogyasztását. Ez utóbbi enyhítést július 23-án hirdették ki, vagyis alig több, mint egy héttel a Tanácsköztársaság augusztus 1-i bukása előtt. Így tehát a két, száz évvel ezelőtti alkoholtilalom összesen sem tudott 1 évig érvényben maradni, míg a teljes tiltás alig négy hónapot élt meg.

Ha szereted a romantikát, a múltat és Budapestet, neked írják a Budapest romantikája blogot.

KÖVESS MINKET:







XIII. Lajos állítólag évekig nem feküdt le a feleségével, annyira traumatizálta a nászéjszaka
Koronként és kultúránként változtak a szokások az esküvőt követő éjszakával kapcsolatban.
Kovács-Tóth Noémi cikke, címkép forrása: Wikimedia Commons - szmo.hu
2019. január 23.


hirdetés

Ma már a nászéjszakának legfeljebb szimbolikus jelentősége van, sokszor csak fáradtan zuhan az ifjú pár az ágyba az egész napos pörgés után. Azonban ez nem volt mindig így, sőt, egyes népeknél máig szigorú előírásoknak kell megfelelni. Csokorba szedtem a nászéjszakával kapcsolatos érdekességeket.

A "babiloni szüzeknek" előírás volt a templomban idegenekkel hálni

Az ókori görögöknél, Spártában, szokatlan fegyelem uralkodott: az esküvő után a férfiaknak még egy évtizedig laktanyában kellett élniük, mielőtt a feleségükkel közös otthonba költözhettek. Addig gyakorolhatták az önmegtartóztatást, és a késői beteljesedés a spártaiak szerint végül erős és egészséges utódokhoz segítette őket. Úgy vélték, a nőknek jóval nagyobb a szexuális étvágyuk, ezért nekik is meg kellett tanulniuk ösztöneik kordában tartását.

Már az ókorban is úgy vélték, hogy az esküvő esetében – a tulajdonjog és öröklési rendszer miatt – a legfontosabb a nő szüzessége.

Az magától értetődő volt, hogy a férjek hálhattak ágyasokkal és rabszolganőkkel a feleségük mellett. Babilonban viszont a szüzességet a termékenység istennőjének áldozták. Hérodotosz is írt arról, hogy a "babiloni szüzek vagy asszonyok" kötelessége volt Istár templomában szexuális szolgálatokat ellátni.

A középkor

Az első éjszaka joga (ius primae noctis) nagyon híres középkori szokás, csak egy baj van vele: hogy gyakorlatilag nem létezett. Eszerint a feudális földesúré volt az elsőbbség, ha a birtokán férjhez ment egy leány, tehát ő vehette el szolgája szüzességét a férje helyett. Ilyen írott törvény viszont sosem létezett, az már más kérdés, hogy sok nemes a tulajdonaként kezelte a jobbágyokat, törvényesen rendelkezhettek felettük, úgyhogy bármi megeshetett szegényekkel.

Ami viszont biztosan létezett, sőt, máig érvényben van, az a katolikus egyház előírása a házasság elhálására.

A frigy e szerint csak akkor érvényes, ha nemi aktussal beteljesítik azt, méghozzá "emberi módon", azaz például nem erőszakos úton.

Az elhálás megtörténtének biológiai feltételei az egyházi joggyakorlat szerint a merevedés, a legalább részleges behatolás és a magömlés a hüvelyben (függetlenül attól, hogy a férfi magva megtermékenyítésre alkalmas-e). Az elhálás ténye olyan fontos, hogy ellenőrizni is szokás: sok kultúrában másnap reggel az volt a családtagok programja, hogy megkeressék a lepedőn az árulkodó véres foltot. Évszázadokon keresztül az elhálás a lakodalom éjszakáján történt meg, azaz előtte nem élhettek nemi életet a fiatalok. Elvileg ma is ez az elvárt viselkedés, az már más kérdés, hogy hányan tartják be…

Manapság van néhány olyan nászéjszakához kötődő szokás, amelyeket úgy használunk, hogy nem is tudjuk az eredetét. Az egyik ilyen kedves gesztus, amikor a férj a karjába kapja az újdonsült asszonyát, és így viszi be a szobába. Ez annak érdekében alakult ki, hogy a lovagias férj megvédje a feleségét a küszöbnél megbújó gonosz démonoktól. Továbbá a kontyba kötött hajviseletnek is jelentősége van, ezt a frizurát régen a nászágyba fektetés előtt készítették el, nem pedig az esküvő előtt. A szabadon szállingózó loknikat felváltó szigorú hajviselet célja megmutatni a külvilág felé, hogy immár egy hűséges asszonnyal van dolgunk.

Híres nászéjszakák

Nem volt egyszerű régen az uralkodóknak: ami nekünk privát magánügyünk, az az uralkodók esetében közügynek minősül. Természetesen mindig kiemelkedő jelentősége volt annak, hogy lesz-e utódja egy királynak vagy királynőnek, ezért a nászéjszakán az udvari etikett szerint mindenki ott forgolódott a pár ágya körül, és másnap reggel is körbe kellett mutogatni a véres lepedőt. Volt néhány emlékezetes eset, amelyről a történelemkönyvek kuncogva mesélnek.

A mindössze tizenhárom éves XIII. Lajos francia királyt traumatizálta, hogy el kellett hálnia a nászt a feleségével, Ausztriai Annával

(ami csak túlbuzgó anyja szerint sikerült, többek szerint nem igazán). Utána évekig nem volt együtt a hitvesével, csak miután végignézte a saját húga nászéjszakáját, akkor értette meg, hogy ideális esetben hogyan is néz ki ez a történet. Ezután lassan beindult a gépezet, és több mint két évtizeddel az esküvőjük után megfogant egyetlen gyermekük, a Napkirály.

A XIX. században Stefánia belga hercegnő hiába álmodozott a tökéletes együttlétről Rudolf osztrák trónörökössel, megemlékezésében nem győzte hangsúlyozni negatív tapasztalatait: „Micsoda éjszaka! Micsoda kín, micsoda undor! Azt hittem, meghalok a csalódottságtól!”

A viktoriánus kor névadója, Viktória hercegnő számára viszont igen jól sikerült a nászéjszaka az unokatestvérével, Albert herceggel. Utána a naplójában csak úgy áradozott hihetetlen estéjéről. Annyira rákaptak a huncutkodásra, hogy összesen kilenc gyermekük született.

Kultúránként változó szokások

Természetesen az európai házassági szokások merőben eltérnek a többi kontinensen gyakorolt hagyományoktól. Akad azonban néhány megdöbbentő is közöttük.

Kínában az ifjú pár egy olyan szobában tölti első közös estéjét, amely körbe van rakva sárkányokat és főnixmadarakat ábrázoló gyertyákkal. Ezzel űzik ki a szobából az ártó szellemeket.

Japánban a fiatal arák az esküvő előtti napon kapták meg a felvilágosítást az édesanyjuktól. Mindezt egy olyan gyakorlatias, képes bemutató kíséretében, amely generációról generációra száll a családban.

A hinduknál nincsen válás, ezért mindenekelőtt horoszkóppal derítik ki, hogy két ember összeillik-e, és csak utána történhet meg az eljegyzés.

Náluk mindkét félnél előírás az érintetlenség (míg a többi kultúrában ez ugyebár csak nőkre vonatkozó előírás), és az első éjszakát nem kettesben tölti az újdonsült házaspár, hanem egy szent tehén társaságában.

A muszlimoknál bő egy hét telik el a házassági szerződés után, mire egymáséi lesznek a fiatalok. A nagy napot nem egyedül élik át, ugyanis az ara női családtagjai kíséretében vonul be a férjéhez, aki nem rögtön látja meg hitvesét, hiszen előbb a Mekka irányába fordított ágyon háttal levetkőzteti őt, majd hosszas imába kezd. A rokonok közben kint várják az ajtó előtt, hogy a vőlegény kinyilvánítsa tetszését vagy nemtetszését a felesége testi adottságaival kapcsolatban.

Ugye, milyen sokszínű a világ, ha az esküvő legintimebb részére kerül a sor?


KÖVESS MINKET:







A kommunista pártelit luxusélete
A Kádár-kor egyenlőbb elvtársai a Horty-korszak arisztokratáit majmolták: íme a szocialista Magyarország elitjének luxus életvitele.
Forrás: Tó-retró blog, Címkép: 1976. május 1./Fortepan - szmo.hu
2019. január 23.


hirdetés

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Hétköznapi luxus a 70-es és 80-as években

A szocializmusra sokan úgy emlékezünk, hogy az egy visszamaradott világ volt, ahol a hiánygazdaság miatt szó sem lehetett semmilyen luxusról. Természetesen a szegényes életkörülmények a 70-es, 80-as évekre némiképpen színesebbé és könnyedebbé váltak a kisemberek számára is: nyaralni mehettek a családok, a KERAVILL háztartási és szórakoztató gépeket kínált, és már nem jegyre adták az élelmiszert. Ennek tükrében nehéz elképzelni, hogy bizony a pártelit hétköznapjai teljesen másként folytak.

Pár évvel ezelőtt Majtényi György könyve, a K-vonal foglalkozott az „egyenlőbb elvtársak” luxus-életével, ami az író szerint nem sokban különbözött a két világháború közötti elit életétől, sőt a pártfunkcionáriusok szívesen keveredtek is az egykori arisztokrácia tagjaival. Erre különösen jó lehetőséget biztosítottak a vadászatok, amelyek igen kedveltek voltak a Kádár-korban.

Vadászat

Maga Kádár János is szívesen vadászott, még egy vadásztársaságot is alapított Egyetértés néven. Ide bekerülni valódi megtiszteltetés volt, és pontosan jelezte, hogy az adott ember milyen közel van a hatalomhoz.

Vadászat. 1983. Fortepan

A párt legfőbb vezetői gyakran mulatoztak régi vadászkastélyokban, magát a vadászatot pedig egykori főurak celebrálták alkalmazottként: megemlíthető gróf Esterházy László és gróf Teleki József, Széchenyi Zsigmond, illetve a csendőrszázadosból vadászati mindenhatóvá vált Nagy Endre is.

Bár ő később emigrált Afrikába, de emellett lelkesen segítette a Magyar Népköztársaság vezetőinek nemzetközi (vadászati) kapcsolatkeresését, illetve fogadta tanzániai birtokán az egzotikus vadászkirándulásokra induló kádereket. Ezzel el is érkeztünk a következő kiváltsághoz, ami jellemző volt a párt felső köreire: az utazás.

Balatonaliga, MSZMP üdülő.1980. Fortepan/Uvaterv

Utazás

A vezetők és családjaik szinte korlátlanul utazhattak külföldre, akár a szocialista területeken túl is, így például vadászhattak Afrikában, nyaralhattak Franciaországban és Olaszországban. Itthon pedig a legkiválóbb villák őket várták Aligán, télen pedig a Kékestetőn. Az ő köreikhez tartozó szolgáltatók szintén élvezték ezeket a kiváltságokat, erre jó példa Rotschild Klára személye, aki minden évben elutazhatott Párizsba az aktuális divathétre.

Divat

Az általa vezetett Clara szalonban öltözött fel a magyar és szocialista pártelit hölgytagjainak többsége, természetesen a legújabb stíl szerint. Nagy rajongója volt Klárának a jugoszláv Titóné és Kádár Jánosné is, akik rendszeresen megfordultak a szalonjában. Bár a korabeli sajtó ezeket a történéseket teljesen eltitkolta, ugyanis a központi kommunikáció szerint Kádár János rendkívül puritán ember volt, és egyszerű körülmények között élt feleségével, Tamáska Máriával. Állítólag ezt elvárta a körülötte dolgozó elvtársaktól is.

Budapest V., Váci utca 12. Rotschild Klára divatszalonja, a Clara. 1970. Fortepan/Szabó Lóránt

Otthon és művészet

De az igazsághoz hozzátartozik, hogy ez csak a külső máz volt. A Kádár család otthonában a háló neobarokk stílusú volt, az étkezőben ötvözték az antikot a rusztikussal, a hallban historizáló márvány kandalló állt, és szintén neobarokk sakkasztal. A falakon Szőnyi István, Rippl- Rónai József, Egry József eredeti képei.

Először még úszómedencét is építettek a párt legfőbb vezetőjének, de később ezt betemették, és helyette baromfiudvart hoztak létre. Ez utóbbit szívesen mutogatta Kádár mind a sajtónak, mind a hozzá érkező vendégeknek. (A vadászat mellett a sakk volt az igazi szenvedélye, ezért az egyszerűség jegyében olyan vonatszerelvényt rendelt, amelyben egy külön sakkszoba is helyet kapott.)

Budapest. Kádár János, tőle balra Maróthy László a Budapesti Pártbizottság első titkára. 1982. Fortepan/Angyalföldi Helytörténeti Gyűjtemény

A pártelit tagjai kifejezetten Buda legelőkelőbb vidékeire költöztek, Pasarét szinte teljes egészében kommunista vezetők által volt lakott. Tehették ezt bátran, hiszen az AVH által elkobzott ingatlanokat állami pénzből és vissza nem térítendő kölcsönökből megvásárolhatták, mind a felújítást, mind a havi rezsit az állami költségvetésből finanszírozták. Az otthonaikat az egykori arisztokraták lakhelyéről elkobzott antik bútorokkal és tárgyakkal rendezték be, amelyet a BÁV antikvitás üzleteiből szereztek be potom áron. A lakásokhoz külön telefonvonal is járt, amit csak a legfőbb elvtársak igényelhettek.

Járművek

Érdemes még pár szót szólni a pártelitek négykerekű járműveiről is, amelyekre természetesen nem kellett várni évekig a MERKUR-nál. A Rákosi korban a hétköznapi embereknek egyáltalán nem volt autója, míg a kommunista pár vezetői és a funkcionáriusok BMW-kel, Chevrolet Bel-Airekkel, valamint a szovjet ZIM-ekkel és ZISZ-ekkel jártak. A Rákosi-kor rettegett „fekete autói” csehszlovák Tatraplanok és szovjet gyártmányú Pobjedák, Volgák voltak.

Budapest V., Szabadság tér, a Magyar Televízió székháza, előtte Gaz ZIM-12 szovjet luxusgépkocsi. 1963. Fortepan/Rádió -és televízióújság

Rákosi Mátyás például legszívesebben Cadillac-kel járt, de volt egy öt tonnát nyomó, golyóálló szovjet ZISZ-115-öse is. A hetvenes években a párt előkelőségei felső kategóriás Mercedeseket és Volvókat használtak, a Csajka és a Volga igen ritka volt köreikben. A szakértők szerint tévedés lenne azt hinni, hogy Kádár és munkatársai puritánul osztoztak a kisemberek egyszerű életvitelében, s bár nem voltak olyan megalomán elképzeléseik, mint például a román Nicolae Ceaușescunak, a kényelmet és a luxust nem vetették meg.

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnéd megtudni, hogy nyaraltak a szüleid, akkor is.

KÖVESS MINKET:







A szódapatron tündöklése és bukása
A XX. század második felében a sok családban az egyik legfontosabb kérdés volt: ki csinál szódát?
Tóth Eszter Zsófia írása a Napi Történelmi Forrás online magazinban, Címkép: Fortepan - szmo.hu
2019. január 22.


hirdetés

A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

2018. január 1-től vonták ki a forgalomból a hagyományos szóda szifonpatront és habpatront, helyette szódavíz készítésére eldobható terméket vezettek be. Ezen írásomban e termék történetének járok utána, korabeli sajtóforrások alapján.

A tízes kiszerelésben árusított patronokat az élelmiszerboltokban lehetett beváltani és a szódásszifonba becsavarva a patront előállítani belőle szódavizet, habszifonnal pedig tejszínhabot. Míg a szódát mindennap használták, a habszifon rendkívülinek, néhol luxusnak számított. Az első autoszifonok még üvegből készültek s acélhálóval védték. Az alumíniumipar fejlődésével vált lehetővé az alumínium szódásszifon kifejlesztése.

Fotó: Fortepan. 1979.

A szódapatront 57 éve állították elő változatlan formában. A kezdeti időkben előfordultak gondok a termékkel, főként, ha valaki másodosztályút vett:

“Tegnap másodosztályú szikvízgyáros lettem. Meggondolatlan pillanatomban az egyik illatszerboltban rám sóztak egy másodosztályú szifont. Miért másodosztályú? — kérdeztem az eladót. „Színhibás’’ — felelte magabiztosan. (…) Hazavittem ezt az elmés szerkezetet, a hozzá szükséges szénsavpatronnal, s megkezdtem a szikvízgyártás alapfokú szemináriumát. Beletettem a szifonba a vizet, azután betöltöttem a patront, és lőttem. A szó legszorosabb értelmében, a patron ugyanis nagy durranás közepette kifújta magából a szénsavat.”

(Forrás: Népszabadság, 1959. július 14. 10.)

1959. Fotó: Fortepan/Ofner Károly

Nyári időszakban gyakran hiánycikk volt, így 1960-ban is, ez a hiánygazdaságra jellemző volt.(Forrás: Magyar Nemzet, 1960. július 15. 5.) A cseh szifonok népszerűbbek voltak a hazaiaknál, mivel tetszetősebb kivitelűek voltak a hazai termékeknél. A habpatront 1969-től gyártotta a Szénsavtermelő Vállalat Répcelak. Az 1978-as reklám szerint.

“A habpatron tejszínhab, különféle gyümölcshabok, turmixitalok készítéséhez kiválóan alkalmas. Jelentős előnye, hogy a habszifonkészülékben és hűvös helyen tárolt készítmények hosszú ideig frissek és felhasználhatók maradnak.”

(Forrás: Világgazdaság, 1978. szeptember 21. 6.)

A kotyogóssal együtt a hangulat elengedhetetlen kelléke… (FORTEPAN. 1965.)

1978-ban évi 600 millió patront állítottak elő. A szódavíz népszerűségnek titkát abban látták, hogy a

“széndioxiddal dúsított ital kellemes ízű, frissítő hatású, serkenti az emésztést, elősegíti a jó közérzet kialakulását. így érthetően fokozódott a házilag készített szódavíz népszerűsége.”

(Forrás: Világgazdaság, 1978. május 10. 13.)

A háztartásokban az okozhatott konfliktust, hogyha kifogyott a szóda, ki csinálja meg, ugyanis sokkal kellemesebb volt fogyasztani a szódát, mint elkészíteni. Ezt a dilemmát az Ős-Bikini meg is énekelte a Ki csinál szódát című számában, olyanokról, akik mindent azonnal szeretnének, így feltehetően szódát is.

A 78-as körzet című sorozat egyik klasszikus jelenete Sztankay Istvánnal: miért nincs szóda? A videót itt ITT tudjátok megnézni, a jelenet 9:05-nél indul.

1983-ban amiatt háborogtak a fogyasztók, mert a dobozokból kispórolták az elválasztó kis rekeszeket, így, ha valaki egy patront kivett, kártyavárként dőlt össze a dobozban a többi patron. (Forrás: Népszava, 1983.07.27. 4. o.) 1984-ben bevezették az ízpatront citrom, tonik és narancsaromával, ez gyakorlatilag ízesített szódavizet jelentett, de nem lett tartósan népszerű termék. (Forrás: Szabad Föld, 1984.12.23. 12. o.) 1986-ban 23 országba szállított patront a répcelaki üzem és 2 millió exportbevétele volt. (Forrás: Népszava, 1986.06.03. 8. o.)

1958. Fotó: Fortepan/Bauer Sándor

Előfordult azonban a habpatronnak nem rendeltetésszerű használata is, az úgynevezett patronozás. Voltak olyanok, akik bódulásra használták annak ellenére, hogy rendkívül egészségkárosító következményekkel járt. A habpatronban kéjgáz van, melynek használata a következő módon történhet:

“az élelmiszerüzletekben kapható habpatront belecsavarhatjuk egy szifonba, és onnan belenyomjuk a gázt egy zacskóba. A zacskót arcunk elé fogva megfelelő mennyiségű levegőt mellé adagolva lélegzünk.”

(Forrás: Magyar Nemzet, 2003. 06.10 7. o.)

Érdekességképpen egy fokhagymamártás recept, melyet csak habpatronnal lehetett elkészíteni:

“Egy dl tejszínt megmelegítünk — de nem forralunk! sóval, fokhagymával ízesítjük és egy tojás sárgájával elkeverjük. Habszifonkészülékbe töltjük, habpatronnal habot készítünk és áthúzzuk a húsokat. Szelethúsokhoz, szárnyasokhoz ajánljuk.”

(Forrás: A Hét, 1991. 05.31. 25. o.)

Ha a tankönyveken kívül is érdekelnek a nem mindennapi történelmi pillanatok, a Napi Történelmi Forrás lesz a legjobb választás.

KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x