hirdetés
"Nem tudom, mi történt, csak azt, hogy élek" – egy városlakó naplója Budapest ostromáról
Hogyan festett az 1944-45-ös ostrom alulnézetből? A kérdésre számos forrás ad választ, ugyanis a budapestiek közül sokan írtak naplót ebben az időben.
Csernyánszky Pál írása a Napi Történelmi Forrás online magazinban, Címkép: Fortepan - szmo.hu
2019. január 27.


hirdetés

A Napi Történelmi Forrás szerkesztősége történész kutatókból álló progresszív csapat, amely 2015-től napról napra, képekkel illusztrált, idézeteket és visszaemlékezéseket interpretáló cikkeivel kívánja bemutatni a múlt történéseit, megragadni a hátunk mögött hagyott évszázadok hangulatát. Céljuk, a "nem mindennapi történelem" bemutatása.

Anyai nagyapám, Szécsi László (1926-2013) emlékének

Csonka Pálné Warga Margit az ostrom idején a harmincas évei közepén járt. Férjével (a Műegyetem híres statikaprofesszorával) és három gyermekével a Horthy Miklós (ma Bartók Béla) úton laktak. A naplóban nem szereplő időpontban a biztonság kedvéért átköltöztek a Somlói útra (a Gellérthegy környékére) a naplóíró sógorához, a háború ugyanis napról napra közeledett Budapesthez és november elején úgy tűnt, el is éri.

A 2. Ukrán Front október 29-én indította meg a Budapest elleni támadást (nagyjából a Baja-Szolnok vonalról). Sztálin az előző napon adta ki a parancsot Malinovszkijnak telefonon, hogy “politikai megfontolásokból” napokon belül foglalja el Budapestet. Malinovszkij hiába kért ötnapos türelmi időt az előkészületekre. A határidő november 3. volt, ami csak akkor teljesülhetett volna (vagy még akkor sem), ha a Vörös Hadsereg egyáltalán nem ütközik ellenállásba. A 3. magyar hadsereget szét is verték, de a vártnál gyorsabban beérkező német erősítések és a város körül kiépített védelmi vonal (Attila-vonal) miatt az offenzíva nagyjából egy hét után elakadt. Az újabb kísérletek sem jártak sikerrel és december 6-án Csonka Pálné azzal kezdte a naplóját, hogy

„… november 2-a óta halljuk az orosz ágyúkat. […] Budapest az oroszok ostroma előtt áll. Az éjszakában nincsenek kivilágított ablakok, csak messze-messze – amint letekintek a Somlói úti villából – a Duna másik partján az ágyúk torkolattüzeinek villanását látom olykor-olykor.”

Kilátás a Citadelláról a déli összekötő vasúti híd felé. Carl Lutz felvétele, 1944. Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich/Agnes Hirschi (Fortepan)

A „biztonságot” nem is annyira az új lakcím jelentette, hanem a ház kertjében álló bunker, amit Csonka Pál tervezett. Erre szükségük is volt, a hegy ugyanis kiemelten fontos célpontnak számított, nagyjából ugyanazért, amiért az osztrákok felépítették a Citadellát – be lehetett látni (és lőni) róla a várost.

„A háború borzalmai előre vetítik árnyékukat. A gondok napról-napra nyomasztóbbak lesznek […] Ideges nyugtalanság vesz erőt a lelkeken, s emberek, kik egész élet verejtékes munkájával teremtették meg kis otthonaikat, öregekkel, gyerekekkel együtt indulnak nyugat felé. Kétségbeesett tömegek ostromolják a pályaudvarokat, melyekről félnapos késéssel indulnak el a zsúfolásig megtelt szerelvények, biztos célpontul szolgálva a repülőknek.”

A főváros körül 24-én zárult be az ostromgyűrű.

„Nagykarácsony napja. […] Ma azonban nagy tömegek ünneplő ruhában nem sietnek a templomokba. Erős az ágyúzás odakint. Egyre gyakrabban halljuk a lövedékek süvítését és becsapódását […] és egyre közelebbről hallatszanak. Tíz óra felé járhatott az idő, amikor egy közvetlen közelünkben becsapódó gránát robbanására nagy csörömpöléssel törnek be az ablakok. Gyermekek, felnőttek szaladnak az óvóhelyekre. Az aknák a mi vidékünkre vannak beállítva. Magam is lebotorkálok. […] a fenntartózkodás egyelőre lehetetlen. A gyerekeket levisszük a bunkerba. Egy tűzhelyet állítanak fel az alagsorban s a legszükségesebb holmikat is lehordjuk.”

Aki tehette, az óvóhelyekre, pincékbe húzódott.

„A város kihalt, az utcák néptelenek. Csatatérré változott egész Budapest. Állandó most már az ágyúzás. Gépfegyverek, puskagolyók zaja és már közeledik a front. Az emberek óvatosan s nagy sietséggel közlekednek, olykor-olykor hasra vágódva vagy kapualjakba húzódva”

Óvóhely bejárata, 1944. Fortepan

Fokozatosan megszűntek a városlakók számára magától értetődő szolgáltatások.

"Villanyvilágítás már napok óta nincs […] A vezetékes vízszolgáltatás is már több ízben szünetelt, de a bomba által felszaggatott részeket sikerült újra és újra rendbe hozni. Ilyenkor megtöltjük a rendelkezésre álló üres edényeket és tartályokat […] A telefonvezetéket már több ízben megjavították a férfiak, de […] most már végleg leszakadtak a drótok. A szomszédban működő készüléken keresztül kapunk még olykor-olykor híreket.”

A naplóíró fiának visszaemlékezése szerint azonban a villany hiányát ki tudták küszöbölni valahogyan.

„minden gyertyából új gyertyát öntöttünk és aztán megint újat, de hát aztán mégis elfogyott egy idő után a viasz, ezért ők [az apja és a két nagybátyja] vettek egy [lábbal hajtható] varrógépet, annak kerekére egy bicikli-generátort szereltek, és ha valaki ott ült és a lábával varrógépezett, az hajtotta a generátort.”

Milyen volt az élet odalent?

„… míg kint az élet tengere viharzik, mi beszállunk egy négy méter hosszú, két méter széles mentőhajóba […] Elől az imbolygó gyertyafény a viharlámpa, hátul a szellőzőnyílás a szivattyú. A fejünk felett körbefutó polcokon s a pad alatt elhelyezett csomag, […] amit magunkkal vihetünk. A hajóban kilenc apró gyermek és kilenc felnőtt szorong…”

Budapest I. Budai Vár. Kilátás az Erdődy-Hatvany palotától a Halászbástya felé, jobbra a korábbi brit követség. 1945. Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich/Agnes Hirschi (Fortepan)

Hamar kialakult az új napirend.

"Amíg a gyerekek fenn [a konyhában] reggeliznek […] eltüntetjük a fekvőhelyeket. A kis helységet kisöpörjük, kiszellőztetünk […] Játékokat hozunk le […] Az, aki a gyerekeknek felolvas, az egyetlen gyertya mellé húzódik, tartván a többieknek is a világosságot, akik varrni vagy rajzolni odatelepszenek. A legkisebbeket babákkal, színes kockákkal foglaljuk le, kibírhatóvá téve így [a felnőttek számára] a helyzetet […] Közben tízórai, majd 12-kor ebéd következik. A pad egyik végét letakarjuk, ott tálalunk. Mindenki saját családját gyűjti maga köré, hogy őket ellássa. […] Ebéd után az idősebbek és a gyengélkedők lepihennek, […] a gyerekeket levegőre visszük [ha nem lőnek]. Majd újra olvasás, játék következik, s már itt a vacsora. Míg a gyerekek a konyhában kezet mosnak, hozzuk az ágydeszkákat, rudakat.”

Január közepén annyival rosszabbodott a helyzet, hogy Pest elesett, úgyhogy a szovjetek csak Budára koncentrálhattak.

„A Parlamentre kitűzték a vörös lobogót: Pest elesett […] A csapatok visszavonultak Budára. A parancsnokság elhelyezkedett az Alagút bombabiztos térségében, s a katonák egy része pedig a Vár kilenc méteres sziklapincéjében. A gyenge kis óvóhelyre szorult lakosság végletekig feszült idegrendszerrel lélegzet visszafojtva [!] vár.”

Az idegeket a légitámadások is tépázták.

„Ma [20-a] ismét a Horthy Miklós úti házban jártam […] hogy elhozzam a gyertyakészletemet, mert már nagyon fogytán vagyunk. […] szörnyű látvány tárul a szemem elé. A ház hátulsó része a délelőtt folyamán súlyos bombatalálatot kapott, s három emelete a földszintre zuhant. A házban rettentő a zűrzavar. […] a beomlott rész négy felnőttet és négy gyereket temetett maga alá. A férfiak csákányt, lapátot ragadva dobálják szét a törmelékeket, s a romok alól hallható hangokat követve megkísérlik a mentést”

Budapest, 1944. Fortepan/Dobóczi Zsolt

Néhány nap múlva a naplóíró közelről is láthatta, milyen egy légitámadás.

„A bombázások ereje napról napra fokozódik. Már [22-én] délben 11 órakor megjelennek a gépek Buda felett és este 4-ig tart a környék bombázása. […] Egyre sűrűbben halljuk a gépeket, s a lányokat le kell hívni a konyhából… Hirtelen szörnyű robaj rázza meg a levegőt, az óvóhely meginog. A házat találat érte […] a gyertya elalszik, a szellőztető ajtaja leszakad, az ott lévő üvegek csörömpölve hullanak a földre […] újabb és újabb dörrenések jelzik, hogy további találatokat kaptunk. A sötétben nem tudom megállapítani, hogy mi történt, csak azt, hogy élek. A körülöttem meginduló beszélgetések jelzik, hogy az óvóhelyen nagyobb baj nem történhetett. […] A szellőztetőket működésbe hozzuk, a vészkijárókat kinyitjuk. Kint -18 fokos hideg van. […] gépek zúgása [hallatszik], a robbanások tompa dübörgése, a közelünkben felállított légelhárító ágyúk ugatása. […] környékünket bombákkal árasztják el, s az alacsonyan szálló gépek géppuska tüzet [!] bocsátanak a környékre.”

Szerencséje volt.

„Aggodalom fogott el, vajon az óvóhely megmenthető-e, vagy kilenc apró gyermekkel, golyózáporban kell majd új hajlékot keresni. […] az alagsornak azt a részét, amelyben lakunk pillanatnyilag sikerült megmenteni, de a ház többi része mind a tűz martaléka lett.”

Budapest II., Margit körút a Keleti Károly utcából nézve. Balra a Regent-ház maradványa, szemben a Szász Károly utca torkolata. 1945. Fortepan

Az óvóhely sem mindig jelentett teljes biztonságot.

„Ismerőseimmel találkozva a Somlói úti elhagyott lakás lakói felől érdeklődtem. Megtudtam, hogy […] a Horthy Miklós úti laktanya óvóhelyére menekültek. Alig értek oda, midőn az óvóhely telitalálatot kapott. Családjuk tizenegy tagja közül [meghalt] tíz […] egy kétéves kisfiú maradt meg.”

És milyen volt a helyzet odafönt?

„Az üzlethelységek kifosztott kirakatának helyén német tankok, gépkocsik sorakoznak. Az úttesten egy halott fekszik, odább elhullott lovak hevernek. […] A legtöbb állatnak már csak a feje s a belső részei maradtak ott a szemét és a kocsironcsok közt elszórva.”

Budapest I. Budai Vár. Szalag utca - Szőnyeg utca sarok a Hunyadi János útról nézve. 1945. Fortepan/Ungváry Krisztián

Február 11-én a német és magyar alakulatok megpróbáltak kitörni az ostromgyűrűből. Ez a dátum a Somló utcaiak számára is emlékezetes maradt, a szovjet ellencsapás ugyanis őket (is) érte.

„Az éjszaka igen nyugtalan volt. Szakadatlan aknazápor zúdult vidékünkre […] de reggel 4 órakor az aknázás megszűnt s azóta csend van. A puskalövések egészen közelről hallatszanak […] mintha a két front között a senki földjén lennénk. Kínos bizonytalanságban telik a délelőtt, amíg végre egyik, rendszerint jól értesült szomszédunktól betekintést nyerhetünk a helyzetbe. […] Megtudjuk azt is, hogy a német csapatok már éjszaka megkapták a visszavonulási parancsot […] Ekkor hullott aknazápor a mi vidékünkre, s a Szikla templom [!] alatt, ahol az út összeszűkül, sűrűn aratott a halál. A Várban összegyűlt alakulatok megkísérelték magukat kivágni, de hullák ezrei jelezték útjukat.”

Senki sem tudta, mi jöhet ezek után, de a naplóíróhoz hasonlóan sokan reménykedhettek abban, hogy csak jobb lehet.

„Dél felé a szomszéd házmester szól be, hogy nem messze oroszokat látott. Új életerő ébred a hírre bennem, hogy a rettegés s aggodalom megszűnnek, s az üszkös romokon ismét új élet keletkezhet.”

Címkép

Budapest I., Budai Vár. kilátás a Halászbástyáról az Iskola lépcső felé. Szemben a korábbi brit követség, jobbra az Erdődy-Hatvany palota. 1945. Archiv für Zeitgeschichte ETH Zürich/Agnes Hirschi (

Forrás

Ostrom. CSONKA Pálné emlékei. Az utószót írta KAISER Anna. Budapest, 2005.

Felhasznált irodalom

UNGVÁRY Krisztián: Budapest ostroma. Corvina (Faktum sorozat), Budapest, 1998.

Ha a tankönyveken kívül is érdekelnek a nem mindennapi történelmi pillanatok, a Napi Történelmi Forrás lesz a legjobb választás. Munkájukat ITT támogathatod.

KÖVESS MINKET:





hirdetés
Ezek voltak Adolf Hitler utolsó szavai - magánpilótája a naplójában fedte fel a titkot
Hans Baur beszélt a náci vezérrel percekkel annak öngyilkossága előtt.
Daily Mail - szmo.hu
2019. április 03.



Hans Baur altábornagy (alsó kép) évtizedeken át komolyan kötődött Adolf Hitlerhez. Ő volt a magánpilótája, de a vezérkar több más, magas rangú tisztjét is rendszeresen szállította. A Sasfészekben - Hitler magánrezidenciáján - többször is együtt ebédelt és vacsorázott vele, saját bevallása szerint is baráti kapcsolatban voltak.

Baur ott volt a náci vezér utolsó napján is, 1945. április 30-án, abban a berlini, föld alatti bunkerben, ahol Hitler a vezérkar néhány tisztjével együtt meghúzta magát. A pilóta naplója, amely élettörténetét és Hitler utolsó heteit örökíti meg, egyszer, 1956-ban már megjelent, de most újra kiadták, Hitler pilótája voltam címmel.

Öngyilkosságának napján a náci vezér őszintén elbeszélgetett Baurral. Tudta, hogy nincs tovább, úgy érezte, tábornokai elárulták őt, az oroszok pedig mindenképp megkeresik, és elgázosítják a bunkerben. Tisztában volt vele, hogy Berlin elestével az ő utolsó órája is ütött.

Baur ugyan felajánlotta neki, hogy egy magángépen szökjön el Japánba vagy Argentínába, de Hitler azt mondta, szembe kell néznie a következményekkel, nem menekül. Utolsó szavai pilótájához és barátjához állítólag ezek voltak: "Ma befejezem. Tudom, hogy holnap már milliók fogják átkozni a nevemet."

Röviddel ezután feleségével, Eva Braunnal együtt öngyilkos lett. Baur a háború után tíz évig volt egy szovjet börtönben, állítása szerint sokszor megkínozták, hogy kiszedjék belőle Hitler titkait. Egyébként végig azt állította, semmit nem tudott a nácik bűneiről, mert "ő csak egy pilóta volt, nem politikus." Baur 1993-ban halt meg, 96 éves korában.

DLH pilot Hans Baur standing in front of Rohrbach Roland 1935s Photo: Luft Hansa - - #rohrbachroland #hansbaur #lufthansa #lufthansapilot #lufthansavintage #rohrbachroVIIIroland

259 Likes, 3 Comments - Lufthansa Vintage (@lufthansavintage) on Instagram: "DLH pilot Hans Baur standing in front of Rohrbach Roland 1935s Photo: Luft Hansa - -..."


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Mátyás király tizenéves lányokkal jegyezte el magát
Első felesége csupán 14 éves volt, amikor belehalt a szülésbe.
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2019. április 03.



Az elrendezett házasságok teljesen természetesek voltak az elmúlt századokban. Illetve azt is jól tudjuk, hogy jóval fiatalabb korban keltek egybe a párok. Ritkán gondolunk bele azonban úgy igazán, hogy a fiatal tulajdonképpen gyereket jelentett. Mátyás király első menyasszonya csupán 10 éves volt, amikor elígérték.

Mátyás király fiatalkori eszményesített dombormű-képmása a milánói Castello Sforzesco múzeumában

Az elrendezett házasság nem valamiféle kegyetlen önkény volt a szülők részéről. Praktikus okai voltak: a tehetősebb réteg a házasságot eszköznek tekintette, ami által szövetségesekre tehettek szert, és gondoskodhattak családjuk hatalmának és vagyonának fenntartásáról, növeléséről.

Az átlagéletkor akkoriban jóval alacsonyabb volt mint manapság. Egy 30 éves nő már öregasszonynak számított. Így tulajdonképpen nem is meglepő, hogy jóval fiatalabban házasodtak. Ha pedig belegondolunk, hogy mi tizenéves fejjel mennyire voltunk érettek, és milyen döntéseket hoztunk, nem is meglepő hogy az akkori tinik helyett is a bölcs öreg harmincas szüleik döntöttek. Nem volt ez másképp Hunyadi Mátyás esetében sem.

Mátyást 12 éves sem volt, amikor 1445-ben eltervezték házasságát a szintén gyermek Cillei Erzsébettel.

A rekorder

A fiatalkori eljegyzések tekintetében II. Lajos királyunk a magyar csúcstartó, ő ugyanis még meg sem született, amikor eljegyezték Habsburg Máriával.

Természetesen szó sem volt szerelemről. A Cillei-család hatalmas vagyonának Erzsébet volt az egyetlen örököse. Hunyadi János és Brankovics György szerb fejedelem közti békeszerződés értelmében Brankovics hozzájárult, hogy a kis Mátyás eljegyezze unokáját.

A kor szokásaihoz híven a 10 éves kislány a Hunyadi-családhoz költözött. Az eljegyzésre 3 évvel később került sor. Az esküvő azonban elmaradt. Alig három hónapos jegyesség után a 13 éves Erzsébet 1455 év végén elhunyt.

Mátyás második menyasszonya sem volt sokkal idősebb. Podjebrád Katalin 11 éves volt, amikor 1461 májusában Magyarországra hozták. Az eljegyzésről Vitéz János váradi püspök és Podjebrád György cseh király egyeztek meg. Mátyásnak ebben az esetben sem volt sok beleszólása, ugyanis a szerződéskötés pillanatában fogoly volt Podjebrád György udvarában.

Věnceslav Černý: Podjebrád Katalin elutazása hazájából Magyarországra

Miután a Hunyadi-család kifizette a tetemes váltságdíjat, Mátyás hű maradt az egyezséghez, és a családja javaslata ellenére is feleségül vette az akkor 13 éves kislányt, aki hamarosan teherbe is esett.

Itt akkor álljunk is meg egy pillanatra, és mindenki gondolkozzon el azon, hogy milyen szerelmi élete volt 13 évesen. Nekem nagyjából semmilyen, és jobban lekötötte az érdeklődésemet a barbizás, mint a házasság.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Megoldódott a rejtély, hogyan maradtak meg tökéletesen az agyaghadsereg fegyverei
A föld összetétele lehetett az oka, hogy a fegyverek páratlan minőségben maradtak meg.
MTI, Címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. április 05.



Kínai és brit kutatók több mint tíz éven át tartó kutatással kiderítették, hogy a körülötte lévő föld összetétele és nem a fegyvereken talált krómbevonat az oka annak, hogy a több mint 2200 éves kínai agyaghadsereg katonáinak fegyverei páratlan minőségben maradtak fenn.

A legkorábbi rozsdamentesítő technológiának tartott krómbevonat a terrakotta hadsereg bronzfegyverein inkább dekorációs lakkozási célokat szolgált, nem pedig állagmegóvást - állapították meg a University College of London és a kínai Agyaghadsereg Múzeum kutatói a Scientific Reports című tudományos folyóiratban bemutatott tanulmányukban.

"Az agyagkatonákat és a mauzóleumban talált szerves anyagokból készült tárgyakat lakkbevonattal vonták be még az előtt, hogy felvitték volna rájuk a színezőanyagokat, a bronzfegyvereket azonban nem. Jelentős mennyiségű krómot találtunk a lakkban, de a színezőanyagokban és a földben alig bukkantunk króm nyomára - amit találtunk az inkább szennyeződésből ered. A fegyverek bronzból készült részein találtuk a legnagyobb mennyiségű krómot"

- idézte Marcos Martinón-Torres professzort, a tanulmány vezető szerzőjét a londoni egyetem közleménye.

Az agyaghadsereget az első kínai császár, Csin Si Huang-ti, a Csin-dinaszita (Kr.e. 259-210) alapítójával együtt temették el Kr.e. 209-210-ben, három nagy egységre tagolt árok- és gödörrendszerben helyezték el őket. A földalatti mauzóleum 1974-es felfedezése óta több mint 7000 életnagyságú, bronzfegyverzettel - köztük 40 ezer nyílheggyel - ellátott katona, ló és egyéb hadi felszerelés nyomára bukkantak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Vérfürdő az iskolában – 20 éve mészárolták le a Columbine diákjait
Két fiatalember álarcban, kesztyűben, fekete kabátban beront iskolájába, pisztollyal, puskával, vadászkésekkel felfegyverezve. Ötven perc alatt 12 diákot és egy tanárt ölnek meg, végül önmagukkal is végeznek.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2019. április 18.



1999. április 20-án zajlott le minden idők egyik legdöbbenetesebb iskolai mészárlása az amerikai Colorado állambeli Littleton városában, a Columbine középiskolában. Eric Harris és Dylan Klebold örökre beírta magát az Egyesült Államok történetének legsötétebb lapjaira, és máig nyitott seb az amerikai kollektív tudatban. Nem utolsósorban azért, mert ez volt az első ilyen iskolai gyilkolás, amely ekkora nyilvánosságot kapott a médiában.

A tragédia napján és másnap minden tv- és rádióállomás egyenesben közvetítette a diákok segélyhívásait, a túlélők döbbent és rémülettől eltorzult arcait. Columbine baljós hírnevéhez csak hozzátett Michael Moore nagy vihart kiváltó, az amerikai fegyverviselés visszásságaira is rámutató 2002-es dokumentumfilmje, a Bowling For Columbine (amit magyarul érhetetlen módon Kóla, puska, sültkrumpli címen vetítettek) és Gus van Sant egy évvel később Elefántja, amelyért Cannes-ban Aranypálmát kapott.

De kik voltak valójában a gyilkosok? Miért öltek? A mészárlást követő hetekben a médiában számos magyarázat látott napvilágot. Szokás szerint megbélyegezték a kemény rock-zenét, a videójátékokat, a fegyvermániát és a náci eszmék iránti vonzódást.

Eric Harris és Dylan Klebold azonban nem voltak sem „sátánista” rock-rajongók, nem voltak igazából faj- vagy vallásgyűlölők sem.

Mint arra Andrew Gumbel, a Guardian oknyomozó újságírója már 10 évvel az események után felhívta a figyelmet, Harris internetes oldalán világosan beszélt: el akarta pusztítani az iskolát, és mindenkit, aki odatartozik.

A tervet hosszasan érlelték és részletesen kidolgozták. Eredetileg két propánbombát akartak felrobbantani az iskola kávézójában, illetve annak könyvtárában, a menekülő túlélőket pedig legéppisztolyozták volna a Columbine parkolójában. Ezen kívül két hasonló bombát helyeztek el autóikban, és legalább 2000 halottat reméltek. Céltudatosságukra jellemző, hogy házi videót készítettek, amelyben elmondták, hogy mire készülnek és előre bocsánatot kértek szüleiktől.

Az iskolába elhelyezett robbanószerkezetek azonban nem működtek. Miután erre a két kamasz rájött, visszamentek a kávézóba, előbb egy Molotov-koktélt dobtak el, majd tüzet nyitottak két diákra. A vérfürdő egy órával később ért véget a könyvtárban, amikor Harris és Klebold egyaránt főbe lőtte magát.

Grumbel szerint a két fiú nagyon különbözött egymástól. A 18 éves Eric rendkívül erőszakos típus volt. Naplója tele van gyilkosságra való felhívásokkal, tömeggyilkosságok leírásával, és szenvedési vággyal. A 17 éves Dylan inkább depresszióra volt hajlamos.

Bár jól szituált, szerető családban élt, állandóan kísértette a kudarc réme. Így kerültek össze, és táplálták egymás démonjait és gyűlöletét.

Sokan nagy jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy a terrorakció április 20-án, Hitler születésnapján zajlott le. Ez azonban csak véletlen egybeesés, mert eredetileg április 19-re tervezték, ami szintén egy évfordulós dátum volt: 1995-ben ezen a napon dőlt romba gépkocsiba rejtett pokolgéptől Oklahoma City szövetségi hivatala, a merényletben 168-an haltak meg és több mint 800 volt a sebesültek száma. Dave Cullen újságíró szerint, a könyvet is írt Columbine-ról, Harrist csak az akadályozta meg, hogy ne ez legyen az Egyesült Államok addigi történetének legnagyobb terrortámadása (két és fél évvel vagyunk 9/11 előtt!), hogy egyszerű pizzafutárként nem volt több pénze a gyilkoló eszközökre.

Columbine 20 évvel a vérengzés után egyfajta zarándokhely lett, minden hónapban több százan látogatnak ide, számuk az elmúlt négy évben egyre növekszik. Már külön nevük is van: „Columbiners”. Többségük ártalmatlan „katasztrófaturista”, akik morbid szenvedélyüket élik ki a helyszínen, de vannak olyanok is, akik a gyilkosokat dicsőítik, sőt, utánozni is próbálják őket.

2012-ben például volt egy középiskolás, aki érdeklődött arról, hogy miként zajlott le a lövöldözés, majd nem sokkal később letartóztatták, mert pokolgépet akart elhelyezni egy Utah-i gimnáziumban. 2018-ban az iskola őrzésével megbízott rendőrök vettek őrizetbe egy fiatal nőt, aki a barátnőjével akart hasonló akciót végrehajtani.

A huszadik évforduló közeledtével még jobban megszigorítják a biztonsági intézkedéseket a Columbine körül. Már jó ideje minden zárat távirányítással lehet nyitni és zárni, hogy az egyes termeket izolálni lehessen veszélyes esetén. A problémás diákokat folyamatosan figyelik, elsősorban a közösségi oldalakra felkerült posztjaikon keresztül. Az elmúlt hetekben elszaporodtak az iskola és más Colorado állambeli iskolák elleni fenyegetések. Tavaly, a floridai Parklandban történt vérfürdő után, amelyben 17-en haltak meg, Columbine két hét alatt több mint száz fenyegetést kapott. A hatóságok mindegyiket komolyan veszik, mert az iskolai lövöldözések végrehajtói többségükben üzentek, mielőtt tettüket elkövették. Az egyik ilyen lekapcsolt fenyegető egy 15 éves fiú volt, aki egyik osztálytársnőjének küldött levelében közölte, hogy „egy 40 cm-s acélkése van” és mellékelt egy listát azokról a diáktársakról, akiket meg akar ölni. A címzettnek felajánlotta, hogy leveszi őt a listáról, ha odaadja magát, vagy pedig fizet neki. Annak idején Harris egyik iskolatársának szülei feljelentést tettek a helyi seriffnél, mert lányuk elmondta: a fiú web-oldalán leírta, hogy ölni készül, és őt magát is megfenyegette. Hiába. Közben az egykori túlélők közül sokan a mai napig képtelenek feldolgozni az eseményeket. Egy friss tanulmány megállapította, hogy az iskolai lövöldözéseket átéltéknek magasabb a posztraumatikus stresszel kapcsolatos lelki-viselkedési zavarok aránya, mint a háborús veteránok esetében. Nemcsak azért, mert ők maguk forogtak életveszélyben, hanem azért is, mert elvesztették barátaikat és egyik pillanatról a másikra kellett átélniük, hogy az általuk addig biztonságosnak vélt világ a feje tetejére állt – írta a Westworld .

Columbine óta sajnos több tucat iskolai lövöldözés volt az Egyesült Államokban, a modern médiára jellemző módon azonban csak azok váltak közismertté, ahol az áldozatok száma elérte legalább a tízet.

Ilyen volt 2007- április 17-én a Virginia állambeli Blacksburgben a helyi műszaki főiskolán végrehajtott tömegmészárlás, amelyben 32-en haltak meg (a gyilkos itt is végzett magával), vagy a Connecticut állambeli Newtonban a Sandy Hook általános iskola szörnyű esete, ahol a 20 éves Adam Lanza előbb saját anyját ölte meg, miután az iskolában folytatta gyilkolást: 20 kisgyereket és hat pedagógust ölt meg, mielőtt főbe lőtte magát. Lanza, akárcsak Harris, Klebold és a parklandi gyilkos, az iskolából való kicsapásáért bosszút álló Nicolas Cruz – az egyetlen, akit élve elfogtak, és akár halálra is ítélhetik – elérték céljukat, mint az ókori Hérosztatosz, aki a hírnévért gyújtotta fel Artemisz ephesosi templomát, az ókor egyik csodáját. Az ő nevüket jobban őrzi a köztudat, mint az ártatlan áldozatokét.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x