hirdetés
tirol.jpg

Nem tesztelték őket és tájékoztatást sem kaptak a kötelező karanténról – állítja több Tirolból hazatérő magyar

A határon nem volt lázmérés és „piros igazolást” sem kaptak. Van aki önként maradt házi karanténban és csak reméli, hogy a többiek is így tesznek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 01.


hirdetés

Mint azt megírtuk, négy autóbuszból és a közel 150 kocsiból álló konvojjal tért haza 502 magyar a korábban karantén alá helyezett tiroli településekről.

A hazatérők közül többen is azt állítják,

senki nem tesztelte őket és nem kaptak tájékoztatást a kötelező karanténról.

Több magyar is ezt mondta az RTL Híradónak azok közül, akik hétfőn éjszaka külügyminisztériumi segítséggel jöttek haza.

hirdetés

Szijjártó Péter korábban azt mondta, hogy két hét karantén vár rájuk. Az operatív törzs szerint viszont nem kell karanténba vonulniuk, mert negatívak a tesztjeik. A hazatérők szerint nem is tesztelték őket. Egyikük elmondta, hogy

mivel a hazautazásuk feltétele az volt, hogy betartsák a szabályokat, ezért próbáltak a határnál tájékozódni. Hegyeshalomnál három órát vártak, de lázmérés sem volt, és semmit nem csináltak velük.

A közösségi csoportban is többen írták, hogy a hosszas várakozás után 15 másodperc alatt jutottak át a határon. Ahogy azt is cáfolták, hogy a hazatérésük előtt negatív tesztről szóló igazolást kellett volna beszerezniük. Egyik magyar beszámolt róla, hogy nem is tudtak volna tesztet csináltatni, mert a kinti háziorvos is megfertőződött.

Szerdán az RTL Híradó újra megkérdezte az operatív törzset, Müller Cecília válasza szerint, akinek van negatív tesztje, és két hetet karanténban töltött hazautazása előtt, annak nem kell idehaza hatósági karanténba vonulnia. Aki ezt nem tudja igazolni, annak két hétre házi karanténban kell maradnia. A korábban nyilatkozó magyar turista erre úgy reagált, hogy velük ezt senki nem közölte, ők maguk döntöttek úgy, hogy önkéntes karanténban maradnak és csak remélni, hogy a többiek is ezt teszik.

VIDEÓ: Az RTL Híradó beszámolója

Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
brooklyn.png

Élő pajzsként védték a tüntetők a muszlimokat a rendőröktől, hogy sértetlenül imádkozhassanak Brooklynban

Ennél szebben nem is demonstrálhatták volna a szolidaritást és az elfogadást.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Újabb erős videó került fel a Twitterre az Egyesült Államokban zajló tüntetésekről, ám ezúttal nem brutális, hanem megindító képsorokat láthatunk - írja a Metro. New Yorkban, azon belül is Brooklynban a többi amerikai helyszínhez hasonlóan javában zajlanak a menetelések és a tüntetések a rasszizmus és a rendőri túlkapások ellen. A tüntetés muszlim résztvevőinek viszont hitük szerint imádkozniuk kellett, amely nehézkessé válhat a nagy tömegben, főleg, ha rengeteg rendőr veszi körül őket.

Ekkor azonban a nem muszlim tüntetők siettek a segítségükre: több százan álltak sorfalat körülöttük, hogy emberi pajzsként elválasszák a muszlimokat a rendőröktől. Így a területen belül szabadon imádkozhattak, a videón jól látszik, hogy több tucat muszlim imádkozik így zavartalanul.

Az Egyesült Államokban George Floyd múlt heti meggyilkolása óta szabadultak el az indulatok. Azóta országszerte folynak a tüntetések az eset miatt, amely rávilágított, hogy a feketék helyzete továbbra sem túl rózsás az Egyesült Államokban.

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
trum-floyd.jpg

Trump: remélem, George Floyd most lenéz fentről, és azt mondja, ez egy nagyszerű nap mindenkinek

A munkanélküliségi adatokról jutott eszébe ez a gondolatmenet az amerikai elnöknek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

"A törvény előtti egyenlőség azt jelenti, hogy minden amerikait egyenlően kezelnek minden esetben, amikor a hatóságokkal találkoznak. Láttuk, hogy mi történt múlt héten, ezt nem lehet megengedni. Remélem, George Floyd most lenéz fentről, és azt mondja, ez egy nagyszerű nap az országnak, egy nagyszerű nap neki, egy nagyszerű nap mindenkinek. Egy nagyszerű napja az egyenlőségnek.”

Erről beszélt Trump pénteken, a kampányteam pedig ki is posztolta, íme, ha esetleg valaki nem hinné el:

Trump amúgy sajtókonferenciáján gazdasági fellendülést ígért 2021-ig, miután májusban a koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések ellenére 2,5 millió új munkahely jött létre az országban.

hirdetés

A szövetségi munkaügyi minisztérium legfrissebb adatai szerint a 2,5 millió új munkahely létrejöttével a munkanélküliség 14,7 százalékról 13,3 százalékra csökkent. Donald Trump a Fehér Házban tartott sajtókonferencián az amerikai gazdaság - elemzők által is meglepően gyorsnak minősített - kezdődő talpra állását dicsérte.

"Erre senki nem számított" - fogalmazott. - "Visszahozzuk a munkahelyeket, és jövőre még ennél is jobban fogunk állni".

A koronavírus-járvány miatti országos leállást egy hurrikánhoz hasonlítva hangsúlyozta, hogy az igazi, nagy gazdasági fellendülés 2021-ben indulhat meg ismét.

Az elnök megjegyezte: ha az őszi elnökválasztáson a demokraták győznének, akkor a gazdaság további javulását megakasztják a várható magasabb adók és a demokrata politikusok által "új zöld megállapodás" néven szorgalmazott, elsősorban a környezetvédelemre összpontosító elképzelések.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
mti-madeleine-scaled.jpg

Életben lehet Madeleine McCann egy brit nyomozó szerint

John Gamble szerint a lány emberkereskedők kezén lehet.
Fotó: MTI/EPA/Facundo Arrizabalaga - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Bár a német hatóságok Madeleine McCann meggyilkolásával gyanúsítják a szerdán letartóztatott német pedofilt, egy brit nyomozó szerint a kislány még mindig életben lehet - írja a The Sun.

Az utóbbi évtizedek egyik legismertebb eltűnési ügye lett a 2007-ben köddé váló hároméves kislány esete, aki egy portugál üdülőhelyről tűnt el. És bár az utóbbi 13 évben rengeteg pénzt és munkaerőt megmozgató nyomozást folytattak utána, most először van komoly gyanúsított az ügyben: egy 43 éves német férfi, aki jelenleg is börtönben ül. Christian B. 2007-ben éppen ott élt, ahol a kislány eltűnt, ráadásul jelenleg is egy 72 éves nő megerőszakolásáért van rács mögött, és több ügye volt gyermekek szexuális bántalmazása miatt. A német rendőrség csütörtökön jelentette be, hogy a férfit a kislány meggyilkolásával gyanúsítják, így a rendőrség álláspontja szerint halott lehet Madeleine.

Máshogy gondolja azonban mindezt egy brit nyomozó, Jim Gamble. A nyugalmazott észak-ír rendőr nem most állt elő elméletével, tavaly már a Netflix ezzel foglalkozó dokumentumsorozatában elmondta:

hirdetés

reális esély van rá, hogy Madeleine még életben van.

Akkor azzal érvelt, hogy Portugália tökéletes táptalaja a gyerekkereskedelemnek, ugyanis kedvező elhelyezkedése miatt átjáróként funkcionál a csempészvilágban. Szinte biztos abban, hogy emberkereskedők kezére kerülhetett a gyermek, akit azért tarthatnak életben, mert középosztálybeli brit gyerekként többet ér élve. A technika fejlődésével azonban még nagyobb az esély arra, hogy könnyebben bukkanjanak az elkövető nyomára. Gamble akkor elmondta: jó nyomon járnak a kislány elrablójának azonosításában, és rövid időn belül megoldódhat az ügy.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
karacsony-gergely3.jpg

Karácsony Gergely: Csődbe viheti a kormány a fővárost

Karácsony Gergely az RTL híradójának adott interjújában a helyzetet egy disznóvágáshoz hasonlította, ahol a főváros a disznó.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 05.


hirdetés

Csődbe viheti a kormány a fővárost, ha a költségvetést a jelenlegi formájában fogadja el a Parlament - erről is beszélt Karácsony Gergely az RTL Híradónak adott interjújában. A főpolgármester szerint Budapestnek többet kell majd befizetnie az államkasszába, mint amennyit kap. Karácsony Gergely a helyzetet egy disznóvágáshoz hasonlította, ahol a főváros a disznó.

"Nem fogom engedni, hogy a kormány becsapja a budapestieket. Nem kérünk ebből az álságos politikából. Nem kérünk a kormány Budapest-adójából!" - írta ma Karácsony Gergely a Facebookján.

"A kormány a költségvetéssel elkezdte Budapest totális kivéreztetését. Nem csilivili látványterveket kell most nézegetnünk, hanem megküzdeni ezzel a károkozással, ellenállni a budapestiek megsarcolásának.

Harminc éve először állítana elő olyan helyzetet a kormány, hogy nem az állam támogatja a fővárost, hanem Budapest finanszírozza az államot. 2021 az első év a rendszerváltás óta, ahol a központi költségvetésben a Fővárosi Önkormányzatnak juttatott működési támogatások és az előírt befizetés egyenlege negatív. Vagyis a Főváros „nettó befizetője” a központi költségvetésnek 2021-ben. A mintegy 29 milliárd forintos támogatással 36 milliárdos elvonás áll szemben. Ezt tetézi, hogy a kormány a helyi iparűzési adó decemberi feltöltési kötelezettségének eltörlésével azt a bevételt, amely tavaly még több mint 20 milliárdos forrást jelentett a fővárosnak, idén 0, azaz nulla forintra csökkenti. És akkor a kerületeket súlyos hátrányba hozó gépjármű adó zsebre vágásáról most nem is szólok. Miként arról sem, hogy a Budapesten megtermelt minden 100 forintból 97-et eddig is elvont a kormány." - írja a főpolgármester.

Hozzáteszi:

hirdetés

"Mindezt nyugodtan nevezhetjük úgy: a kormány Budapest-adót akar kivetni. Budapest-adót, amely minden budapestitől mintegy 20 ezer forintot vonna el. Ez ellen tiltakozni kötelesség."

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!