hirdetés
KAP-RETUS-MER_2840-1-scaled.jpg

„Nekünk szerencsére a közönség a felettesünk” - Kovács András Péterrel Életed értelme című estje kapcsán beszélgettünk

KAP szerint nincs félnivalójuk a politikától. A tavaszi karantén viszont a Dumaszínházat is veszélybe sodorta. Ezen kívül beszéltünk a Comedy Centralon látható estjéről.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. szeptember 17.


hirdetés

– A legtöbb művész vagy híresség, ha közéleti kérdésekről kérdezzük, azzal vágja ki magát, hogy ő nem politizál. Ehhez képest kimondottan üdítő volt látni a tavaszi karantén időszak egyik „slágerét”, a Karantényeket, mely a korábbi propaganda híradó paródiák folytatása. Hogy érzed, tényleg bátorság kell ahhoz ma Magyarországon, hogy valaki politizáljon?

– Akinek ezen a téren van vesztenivalója, annak igen. Ha valaki közigazgatásban, államigazgatásban dolgozik, vagy az államtól függenek a fellépései, akkor vigyáznia kell.

Nekünk szerencsére a közönség a felettesünk. Inkább az teszi nagyon nehézzé a közéleti humort, hogy mi azt hisszük, egy focimeccsen ülünk a lelátón. A valóság viszont az, hogy még a stadionba sem engednek be, a szabályokat pedig még ők maguk sem értik, akik a pályán szaladgálnak.

Nagyon nehéz úgy viccelni, hogy az ember az igazságot lássa, és ne csak sárdobálás legyen.

– Én azt tapasztalom, a közéleti humorral kapcsolatban nagy nehézség, hogy a közönség is politikai táborokra oszlik. Te nem tapasztalod, hogy van, amin csak a közönség egyik fele nevet, vagy egyes nézők akár meg is sértődnek?

hirdetés

– Dehogynem. Egyre jobban érezhető. Van nekünk egy Duma Aktuál nevű műsorunk a Dumaszínházban, amről felvételt készítünk. Fura mód a közönség nagy része azért jön, hogy jól megkapja tőlünk a kormány,

de amikor az ellenzéki malőröket kezdjük boncolgatni akkor érezhetően lefagynak.

Pedig az is a műsor része.

– Téged, titeket mennyire tépázott meg a tavaszi leállás?

– Nagyon. Egyéni szinten, ha a fellépőket nézem, volt, akinek adott esetben használt, mert tudtunk töltekezni, pihenni. Viszont szervezeti szinten már-már a Dumaszínház léte került veszélybe.

– Sokan megosztották és olvasták a posztodat, ahol arról írtál, hogy azt hitted, koronavírusos vagy, és ez elgondolkoztatott a felelősségről. Azóta sikerült változtatnod?

– Igen, létrehoztam magam és az egész család számára egy protokollt, amit gondolkodás nélkül követünk, ha bármi tünet van, mert nem hiányzik az a fajta utólagos önmarcangolás, ami akkoriban zajlott, augusztusban.

A protokoll abból áll, hogy igyekszem kéthetente tesztelni. Ha pedig gyanús tüneteket észlelek magamon, akkor lemondom a fellépéseket és értesítem a Dumaszínházat, de hála Istennek erre eddig nem került sor.

Ahogy a politikusok maszkviselése serkentőbb lehet, mint bármilyen rendelkezés, nekünk, fellépőknek is nagyon nagy a felelősségünk, mert az emberekre jobban hat, amit látnak, mint amit hallanak.

– Láttam, hogy máris feldolgoztad a vírussal kapcsolatos eseményeket a színpadon. Mennyire nehéz megtalálni azt a határt, hogy mennyire lehet ezzel poénkodni? Hiszen azért ennek a történteknek van tragikus oldala is.

– A közönség nagyon jó lakmuszpapír. Azonnal tudják és jelzik, hol a jó ízlés határa. De azt remélem, a saját szenzoraim is vannak most már annyira finomak, hogy magamtól is érzem. Ha pedig mégis túllépem ezeket a határokat, annak oka van. Véletlenül én már nem csúszok bele semmibe.

– Pénteken mutatja be a Comedy Central „Életed filmje” című estedet.

– A címéhez mérten az est vállalásai is meglehetősen nagy. Kétszer 50 percben az emberi élet egészéről beszélek a születéstől a halálig, és az egyes életszakaszok kínjairól és nyűgjeiről. 42 évesen ezeket részben átéltem, részben idősebb barátaimon látom, mi vár rám. Ez a legjobb időszak talán, a negyvenes évek, hogy az ember megpróbálja egyben látni az egészet, és megkeresni az értelmét.

Ez az első olyan estem, de talán azt is meg lehet kockáztatni, hogy egész Magyarországon az első olyan est, ahol nem minden felhőtlen kacagás és nem mindig fergeteges slussz poén a vége, hanem vannak torokszorító pillanatok is. Sőt, volt olyan néző, aki katarzis élményről számolt be.

– Még arról beszélj kicsit, hogy ha nem lesz újabb karantén, mikre készülsz a közeljövőben akár előadóként, akár íróként.

– Nem tudom, el lehet-e árulni, de talán igen: a Magyar Állami Operaház felkérésre Donizetti Az ezred lánya című operájának librettóját dolgozom át kicsit modernebb, kicsit poéndúsabb szövegre. Ezen kívül tervezem a YouTube csatornám újraindítását ismert színészek bevonásával, de ez tényleg még csak terv.

– A Karantényeknek terveztek folytatást?

– Egyelőre nem, de szilveszterkor biztos lesz szokás szerint valamilyen humoros híradó különkiadás. Persze, ha közben történik valami, netán ismét összeáll az operatív törzs, mint az LGT, egy búcsúkoncert erejéig, akkor lehet, hogy megemlékezünk róla.

A Dumaszínház estjei a Comedy Centralon

Kovács András Péter "Életed filmje" című estjével indulnak a Dumaszínház estjei a Comedy Centralon.

További műsorok:

• 09. 18.: Kovács András Péter: Életed filmje 1-2. rész (egyben leadják)

• 09. 25.: Kőhalmi Zoltán: Pályatévesztési tanácsadó 1. rész

• 10. 02.: Kőhalmi Zoltán: Pályatévesztési tanácsadó 2. rész

• 10. 09.: Hadházi László: Megyünk a levesbe 1. rész

• 10. 16.: Hadházi László: Megyünk a levesbe 2. rész

• 10. 23.: Dombóvári István: Szóra sem érdemes!

fotó: Georgij Merjas


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
apa_ea_01_domolky_daniel_web_012_rb_1000x800.jpg

Kern András: „A fiatalok tisztelnek, de felpofoznának, ha azt kéne”

Karanténba került, de nem egészen úgy, ahogy a sajtó megírta. Sokat változott a világ, a fiatal színészek is másként viszonyulnak az idősekhez, de Kern András kicsit azért reméli, hogy sikerül nyomot hagynia.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. október 24.


hirdetés

Október 17-én mutatták be a Pesti Színházban Valló Péter rendezésében, Kovács Krisztina fordításában Florian Zeller Az apa című darabját, melynek főszereplője Kern András. Andrással a Rádiókabaréból ismerjük egymást, ezért tegeződünk.

- Utoljára 2 vagy 3 éve beszélgettünk, a Szentivánéji szexkomédia bemutatója után. Innen nézve már egy teljesen más korban. Kern András életét mennyire forgatta fel a járvány?

- Én egész szerencsésen megúsztam, még az anyagi gondjaink sem voltak súlyosak, amikor nem kellett dolgozni. Úgyhogy őszintén szólva én nem is bántam annyira. Fáradt voltam, rengeteget próbáltam meg játszottam épp előtte.

Azért is örültem, mert így, hogy itthon maradhattunk, nem kellett annyira félni a betegségtől.

Most kevésbé örülök, mert úgy érzem, most van félnivalónk.

hirdetés

- Azt olvashattuk a sajtóban, hogy szeptember elején hatósági karanténba kerültél.

- Nem kerültem hatósági karanténba. Nem szabad az internetre meg az újságírókra hagyatkozni, gyakran hibáznak. Bocs! Itthon maradtam, mert valakinek a kontaktja voltam.

- Tehát akkor önkéntes karantén volt?

- Pontosabban talán színházi karantén. A Vígszínház mondta, hogy a próbán résztvevő személyek közül valaki megbetegedett, és így mi kontaktok vagyunk. Szerencsére két negatív teszttel kiváltható volt akkor a két hét.

- Talán még sosem volt politikailag ennyire megosztott a színházi szakma. Ez látszik az SZFE ügyén is. Belülről hogy érzed ezt?

- Hát, fene tudja... Legalábbis a Vígszínházban, az Orlai Produkcióban, ahol mostanában próbálok és játszom, nem nagyon érzékelhető.

Úgy van, mint eddig. Vannak ilyen és olyan gondolkozásúak, ezt tiszteletben tartjuk, és eszünk ágában sincs ezzel foglalkozni a próbán. Mindenki azt akarja, hogy a produkció menjen előre, lehetőleg jófelé.

Úgyhogy én nem érzem ezt a rettenetes nagy megosztottságot.

- Múlt héten mutatta be a Pesti Színház Az apa című darabot a főszerepléseddel. Kicsit mesélj róla, mik voltak az első benyomásaid, hogy érint a téma.

- Remekül megírt színdarab, egy rendkívül tehetséges francia szerző, Florian Zeller műve. Rögtön megtetszett a szerep. Egy betegség, egy demencia történetét írja le, amiről nem lehet tudni, hogy egy nap alatt játszódik le, vagy tíz év alatt. Ez mindig kihívás és érdekesség egy színésznek.

Nagyon jó szerep, jó játszani, jó volt próbálni is, nagyon szeretek foglalkozni vele. A témája elég sötét, de óriási humor van benne. A darab körülbelül kétharmadát végigneveti a közönség. Az előadás vége ettől még erősebb, talán megrendítőbb lesz.

Persze lehet, nem mindenkinek jó belegondolni, hogy milyen fajta élet is ez, de színházi élménynek szerintem nagyon jó.

(Igaz, ott persze automatikusan belegondolunk...)

- Amikor befutott színészek a pályájuk kezdetéről mesélnek, általában mindig nagy csodálattal mesélnek az akkori befutott, nagy színészekkel való élményeikről. Ebben a darabban viszont te vagy a befutott nagyság, fiatal színészek vesznek körül. Érzed, hogy hasonló tisztelettel vesznek körül, mint te annak idején egy Págert vagy Bástit?

- Nagyon megtisztelő, hogy ilyen nagyságokkal hasonlítasz össze, de ma azért másképp van. Ne feledd, azóta eltelt körülbelül 50 év.

Valamit persze érzek. A szeretetüket, néha a rácsodálkozásaikat. De azt a fajta nagy tiszteletet, nagy reverenciát kevésbé.

Hozzá teszem, ez egyáltalán nem baj, egyszerűen megváltozott a világ.

Például ma egy 72 éves színész és egy 22 éves színésznő rögtön tegeződni kezdenek, hogy könnyebb legyen az együttműködés, ami akkoriban egyáltalán nem volt divat.

Ugyanúgy öltözünk. Annak idején a 22 évesek és a 72 évesek öltözködése még csak nem is hasonlított. Mi voltunk az első korosztály, akik farmert hordtak, Páger Antal nem hordott farmert. Sem Básti Lajos.

Ma mindenki farmernadrágban van. Úgy érzem, sokkal közelebb áll most ez a két korosztály egymáshoz, mint annak idején. Hogy ez jó vagy rossz, azt nem tudom eldönteni, talán afelé megy minden, hogy a színházi munka természetesebb, magától értetődőbb legyen. Végül is ez egy munkahely olyankor, ha próba van. Az idősebbek rangja meg úgy is a képességeiken múlik.

Hogy a mai színészek vannak-e olyan jók, mint az akkoriak voltak, azt majd az idő eldönti. Most még nem lehet pontosan látni. Megkockáztatom, hogy ezt még akkor sem lehetett pontosan tudni, hogy ki a legjobb, ki a nagyon jó és ki az elég jó. Vagyis...

Ijesztő, de a színészet ilyen pálya. A színházi előadások azoknak maradnak meg élményként, akik látták. Akiknek csak mesélték, azoknak kevésbé.

Azért vagyok ebben biztos, mert az én apám állandóan mesélte nekem, hogy milyen óriási volt a Csortos a Liliomban, 1919-ben. Akkoriban én ezt el sem tudtam képzelni, nekem Csortos a Hyppolit a lakáj volt akkor.

Tehát ahhoz, hogy valaki ezekben a nagy élményekben részesüljön, ahhoz ott kell lennie azokon az estéken.

Persze ma egy kicsit jobban értem az egészet, ez talán az éveim számával magyarázható.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
tv-adas.png

Megszűnik az RTL Spike, tiniknek szóló csatorna indul helyette

A TeenNick a Viacom negyedik „gyerekcsatornája” lesz.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. október 20.


hirdetés

Megszünteti a Viacom az RTL Spike-ot, tiniknek szóló tévét indítanak helyette - számolt be róla a SorozatWiki.

A közel négy éve, 2016 decemberében debütált RTL Spike-on az utóbbi időben szinte csak amerikai szériák voltak láthatók, nézettsége az elmúlt két évben már nagyon alacsony volt, feltehetőleg ez az oka a döntésnek.

Az RTL Spike helyett TeenNick néven új, tiniknek szóló tévét indítanak, mely a Nickelodeon, a Nick Jr és a Nicktoons után a Viacom negyedik „gyerekcsatornája” lesz

- jelentette be Harsányi Gábor, a ViacomCBS Networks International közép-kelet-európai és izraeli vezérigazgatója.

Az új adón élőszereplős vígjáték-sorozatok lesznek. A nemzetközi vezérigazgató egyelőre arról nem beszélt, hogy mikor cserélik le a Spike-ot a TeenNickre.

hirdetés

A Viacom másik tévécsatornáját, a Paramount Channelt érintő fontos változást is bejelentettek, melyet Paramount Networkre neveznek át.

Harsányi Gábor azt is elmondta, hogy a Paramount+ videótáruk egyre sikeresebb és 2020 első 7 hónapjában kétszer annyi tartalmat fogyasztottak rajta, mint 2019-ben. Bejelentette továbbá, hogy a video-on-demand szolgáltatás az ősz végére az Antenna Hungaria Mindig TV ügyfelei számára is elérhetővé válik.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
perrin1.jpg

Premier: csodaszép magyar tájakon, a Káli-medencében készült Perrin új klipje

Mikor felkel az ember és frissek még az álomképek, nem tudja eldönteni, mi a valóság. Nagyjából így született ez a dal is, legalábbis a szövege.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 23.


hirdetés

Perrin, azaz Palotai Soma a nyár elején adta ki bemutatkozó anyagát „July” címen, amihez Miki357 rendezett videoklipet. A dalt olasz, francia, német és litván rádiók is felkapták, és a hazai MTV is sűrűn játszotta. Most pedig máris itt egy új szám, a „The Hills”, ami már a készülő lemezen szerepel majd. Az előadó a következőket mesélte róla:

„A dal egy álomszerű utazás. Mikor felkel az ember és frissek még az álomképek, nem tudja eldönteni, mi a valóság. Nagyjából így született ez a dal is, legalábbis a szövege. A zene pedig Perrin hangzás, kicsit öreg, kicsit fiatal, de a miénk.”

Palotai Soma zenekarának tagjaival és pár vendégzenésszel kiegészülve élő hangszerekkel rögzítette a számot a Supersize Studios-ban, még a télen.

Íme a klip:

Beyond the hills, jump into the lake of love – amikor meghallottam ezt a sort a refrénben, egyből a tanúhegyek meg a Balcsi ugrottak be” – teszi hozzá Soltész Péter, azaz Sosó, aki amellett, hogy Soma managere, a klip rendezője is volt.

hirdetés

„Tavasszal a karanténos időszakban hosszabb időt töltöttünk a Káliban a kis családommal, és úgy éreztem nagyon passzolna ez a vidék, a hegyek ehhez a számhoz.

Elmeséltem Somának, hogy mire gondolok, ő pedig azt mondta: tetszik, vágjunk bele. Már csak egy olyan valaki kellett a csapatba, akinek megvan a szeme ahhoz, hogy a helyszín szépségét a kamerán át is láthatóvá tudja tenni.

Stanislav Bendarjevszky, másnéven Stas barátunkra esett a választás, és utólag úgy érezzük, nem is nyúltunk mellé, nagyon szép képek születtek.”

A forgatásra a legforróbb augusztusban került végül sor, a csapat három napra leköltözött Badacsonytördemicre, onnan portyázva járták be a környéket, és vették fel az egyes jeleneteket.

„Volt pár olyan fix pont, amit már előre kinéztünk magunknak, de egy jórésze az anyagnak menet közben, improvizálva készült” – meséli Stas, a klip operatőre és vágója.

„A Tóti-hegy teteje a világbajnok kilátással, vagy a Köveskáli buszmegálló ikonikus mindenki-zongorája például nem maradhattak ki. A Szent-György hegy a hajnali párában, vagy a Csobánc a naplementében mind olyan élmények, amit legalább egyszer mindenkinek látnia kell.”

A forgatás végezetével esténként aztán alaposan ki lehetett elemezni a nap történéseit egy-két pohár helyi bor mellett... a stáb azt is elárulta, hogy nem egyszer már a nap is felkelt mire sikerült kellő alapossággal átbeszélni a dolgokat.

„Hát jókedvért nem mentünk a szomszédba... De persze emellett a forgatás nagyon komolyan volt véve mindenki részéről. Mivel nem csak rólam szól az egész produkció, hanem mi egy zenekar is vagyunk, fontos volt, hogy a zenésztársaim, Harmath Soma és Czirják Tomi is megjelenhessenek a klipben.

Tudtuk, hogy Szentbékkállán a Pegazus egy olyan hely, ahol rendszeresen lépnek fel zenekarok, és nagyon jó a vibe a helyen. Ezért tökre adta magát, hogy velük összebeszélve, egy rendes koncerten vegyük fel a bandával közös részeket” – fűzi tovább a sztorit Perrin.

És, hogy mi volt a legemlékezetesebb?

„Egy barátunk édesapja, László Gyuri kivitt minket a vitorlásával a vízre az utolsó napon. Kicsit borús, felhős idő volt, de pont ettől volt igazán különleges az egész... Esküszöm, néha olyan volt a part, mintha Thaiföldön, vagy valami hasonló egzotikus helyen lennénk”

– mondja nevetve.

„A klipben szereplő Balaton Annabell pedig nemcsak, hogy szuper szép és teljesen profin állt a forgatáshoz, a hülyéskedést is bírta, vette a lapot és velünk ökörködött végig... Nagyon köszi neki ezúton is!”

A videoklip az NKA Hangfoglaló Program támogatásával készült.

https://hangfoglalo.hu

http://www.nka.hu

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
1-2.jpg

A chicagói 7-ek tárgyalása – 7 ok, amiért ne hagyd ki az év egyik legjobb filmjét

A valós sztori alapján készült moziban Sacha Baron Cohen hatalmasat alakít.
Szajki-Vörös Adél, fotó: Netflix - szmo.hu
2020. október 21.


hirdetés

Tárgyalótermi dráma, vígjátéki elemek, vagány dialógusok, katartikus, hatalmas súllyal megnyomott drámai pillanatok? Aaron Sorkin korábban forgatókönyvíróként vívta ki magának Hollywood egyik legelismertebb szkriptírója címét egyedi, csak rá jellemző, pattogós párbeszédeivel. Aki emlékszik az Egy becsületbeli ügyre - ezzel a filmmel kapásból befutott Hollywoodban -, annak biztos megvannak a tárgyalótermi jelenetei Tom Cruise és Jack Nicholson között, ami alatt még mi is visszatartottuk a lélegzetünket. Különösen ez:

Most összegyűjtöttünk pár okot, ami miatt semmiképp ne hagyd ki Sorkin netflixes filmjét, A chicagói 7-ek tárgyalását, ami egyértelműen az év egyik legizgalmasabb mozija. Mind kivitelezésében - Sorkin ezúttal maga rendezte is a mozit - , mind üzenet-jellegében és aktuális áthallásaiban zseniális.

Mert igaz történet

1968-ban Amerikában - eddigre túl voltak John F. Kennedy, Marthin Luther és Bonny Kennedy, a vietnami háború nagy ellenzőinek lemészárlásán - a chicagói demokrata párti gyűlésre elindult az ország különböző pontjairól úgy tízezer ember. Békével mentek, de tüntetni: a háború ellen, a béke mellett. Ez persze volt, akinek nem tetszett. Ami ebből eszkalálódott, rengeteg, rendőrök által megsebesített tüntető, egy nagyon csúnya koncepciós per, ami végül az egyik legszórakoztatóbb és legigazabb találkozóvá alakult azok között, akik az egyik és a másik oldalon álltak.

Mert szinte mesei a sztori

hirdetés

Hét ember, mind más háttérből, egy céllal és egy védőügyvéd, aki annyira nagy pofájú, hogy állandóan figyelmeztetni kell. Egy olyan bűntény vádja, ami a történelemben először került bíróság elé - és azóta sem. Egy bíró, aki szűk látókörű, és az "elutasítom" instrukcióját már vele együtt skandálja a per közönsége a huszadik naptól, annyira kiszámítható. Egy ügyész - Joseph Gordon-Levitt formában van, pedig nagyon nehéz a karaktere - , aki csak azért vállalja a vádlottak börtönbe juttatását, mert muszáj neki. És a háttérben egy nemzet, akiknek már rohadtul elegük van a felesleges halottaikból és a tízezerszámra frontra küldött, kisorsolva toborzott, kiszolgáltatott katonasorsokból.

Mert Aaron Sorkin nagyon tud rendezni is

Ez persze nem újdonság, de az Oscar-díjas forgatókönyvíró eredeti profilja az volt, hogy zseniálisan okos szkripteket szállított a legnagyobb rendezőknek - Oscarját például David Fincher filmjéért, a Social Network - A közösségi hálóért kapta. A chicagói hetek tárgyalása ugyanolyan pontos ritmusú, sodró lendületű, mint amilyenek Sorkin forgatókönyvei. Nincs egy üres pillanat, sőt, figyelni kell, mert poén poént, fontos információ fontos információt követ

Mert Sacha Baron Cohen óriási színész

Azt például tudtad róla, hogy a társadalomtudomány antiszemita szegmensével foglalkozott az egyetemen és diplomamunkáját is hasonló témából írta, mint amiről a film szól? Ettől persze még nem lesz valaki jó színész, de évekkel ezelőtt, amikor még Spielberg volt a film rendezője - később kiszállt - maga kérte fel Cohent, mert minden benne van, ami filmbeli karakteréhez kellett: lázadó, óriási az igazságérzete és mindezt humorba csomagolja.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!