hirdetés
dozsa-gyorgy-uti-gazolo-birosagon-mti-monus-marton.jpg

Négy év fogházra ítélték és örökre eltiltották a vezetéstől a Dózsa György úti gázolót első fokon

M. Richárd nemcsak a halálos balesetért kapta a fogházbüntetést, hanem egy másik ügye miatt is. Az ítélet nem jogerős, másodfokon folytatódik a büntetőper.
MTI, fotó: MTI/Mónus Márton - szmo.hu
2020. szeptember 30.


hirdetés

Négy év fogházra ítélte első fokon és véglegesen eltiltotta a járművezetéstől M. Richárdot halálos közúti baleset gondatlan okozása, valamint garázdaság és könnyű testi sértés miatt szerdán a Pesti Központi Kerületi Bíróság.

Az egyik vádpont szerint M. Richárd 2017-ben Budapesten a Dózsa György úton nagy teljesítményű nyugati rendszámú személyautójával 100 kilométeres sebességnél is jóval gyorsabban összeütközött egy szabálytalanul kanyarodó autóval, amelynek két utasa meghalt, vezetője pedig életveszélyes sérüléseket szenvedett.

Az ügyben ugyancsak megvádolt másik sofőr felfüggesztett szabadságvesztést kapott.

Egy másik vádpont szerint 2015-ben M. Richárd és egy kerékpáros között alakult ki közlekedési incidens, ami miatt M. Richárdot garázdasággal, könnyű testi sértéssel és közúti veszélyeztetéssel vádolta meg az ügyészség.

hirdetés

M. Richárd a garázdaságot és a könnyű testi sértést elismerte, a halálos közúti balesettel kapcsolatban pedig részben elismerte felelősséget.

Elsőfokú ítéletében a PKKB a halálos közúti baleset gondatlan okozása miatt M. Richárd és a másik járművezető felelősségét is megállapította. Utóbbit egy év tíz hónap, három évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte, és egy évre eltiltotta a járművezetéstől.

A szóbeli indoklásban elhangzott, hogy M. Richárd súlyosan megszegte a KRESZ szabályait a sebességhatár csaknem háromszoros túllépésével, a másik vezető pedig a kanyarodás és az elsőbbségadás szabályainak megsértésével.

Ezen túlmenően egyik vádlott biztonsági öve sem volt bekötve, M. Richárd szervezetében kokaint mutattak ki a baleset után, vezetés közben mobiltelefont használt és érvényes járművezetői engedélye sem volt.

A bíró leszögezte, hogy ha a gyorshajtással, illetve a kanyarodással, elsőbbségadással kapcsolatos szabályszegéseknek csak az egyike elmarad volna, már nem következik be a tragikus végeredmény.

Megjegyezte, hogy M. Richárd vezetői képességét nem befolyásolta az elfogyasztott kokain, továbbá a szakértő által megállapított személyiségzavara sem korlátozta abban, hogy tisztában legyen cselekedete társadalomra veszélyességével. A bíró beszélt arról is, hogy a baleset helyszíne egy "nehéz" kereszteződés, ezért elvárható lett volna az arra közlekedőktől a fokozott gondosság, időközben egyébként a kereszteződés forgalmi rendjét megváltoztatták.

A másik vádpontban a bíróság megállapította az elsőrendű vádlott bűnösségét garázdaság és könnyű testi sértés miatt, ugyanakkor felmentette a közúti veszélyeztetetés vádja alól.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész M. Richárd terhére, ugyanakkor M. Richárd enyhítéséért, a másik vádlott pedig felmentésért fellebbezett, így a Dózsa György úti, két halálos áldozatot követelő közlekedési baleset büntetőpere másodfokon folytatódik majd.

Az ügyész kérte M. Richárd letartóztatását részben a kiszabott négy év szabadságvesztés, valamint egy vesztegetés miatt folyamatban lévő másik büntetőeljárás, részben pedig bűnismétlés veszélye miatt. A védő ugyanakkor a jelenlegi bűnügyi felügyelet, a lakhelyelhagyási tilalom megszüntetését kérte, hivatkozva többek között arra, hogy

M. Richárdnak a négyéves szabadságvesztésből lehet, hogy csak néhány hónapot kell letöltenie a lehetséges kedvezmények és a már eddig letartóztatásban töltött idő miatt.

Az elsőfokú bíróság megszüntette az M. Richárd elleni kényszerintézkedést, ami ellen az ügyész szintén fellebbezett.

M. Richárdot 2006-ban az úgynevezett kecskeméti maffiaperben jogerősen nyolc év szabadságvesztésre ítélték, mert a Radnai László elsőrendű vádlott által vezetett bűnszervezet "katonája" volt. A bűnszervezet drogkereskedelemmel, védelmi pénzek szedésével, prostitúcióval foglalkozott, amikor pedig 2004-ben elfogták egyes tagjait, épp egy rivális bandával való leszámolásra készült.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
rendorseg.rendorauto-rendor-3-scaled.jpg

Nem a bokorban találta, saját csecsemőjüket vitte kórházba egy apa Szolnokon

A rendőrség közlése szerint a férfi azért hazudott, mert nem akarták megtartani a gyereket, és el akarták titkolni, hogy ők a szülők.
MTI - szmo.hu
2020. november 25.


hirdetés

Nem a bokorban találta, saját csecsemőjüket vitte kórházba egy apa Szolnokon - közölte a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán az MTI-vel, miután több hírportálon is megjelent, hogy egy férfi újszülöttet talált a Tisza-parti megyeszékhelyen.

A rendőrség tájékoztatása szerint egy szolnoki kórház biztonsági őre tett bejelentést szerda délelőtt arról, hogy egy férfi az intézménybe vitt csecsemőről azt állította, hogy találta.

A rendőrök az adatgyűjtés során kétséget kizáróan megállapították, hogy

a férfi a csecsemőt nem találta, hanem a saját gyermekét vitte be. Azért nem a valóságot közölte az apa, mert a kislányt nem kívánták megtartani és szülői mivoltukat ily módon szerették volna eltitkolni

hirdetés

- írták a közleményben.

Az ügyben a Szolnoki Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése miatt folytat büntetőeljárást.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
szentendre-ferfi.jpg

Sokkoló: az utcáról vették észre egy felakasztott férfi holttestét Szentendrén

A férfit 6-8 méter magasságban, egy fenyőfán találták meg.
A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. november 25.


hirdetés

Szörnyű esethez riasztották szerda délután a mentőket és a tűzoltókat is Szentendrén - írja a Metropol.

TV Szentendre Facebook-bejegyzése szerint ugyanis egy férfi felakasztotta magát a Sztaravodai úton. A helyszínre a Szentendrei Rendőrkapitányság és a Pest Megyei Katasztrófavédelem vonult ki.

A férfit 6-8 méter magasságban egy fenyőfán találták meg.

A Metropol azt is hozzátette, hogy a felakasztott férfi holtteste az utcáról is látható volt.

Log into Facebook

null

hirdetés

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123, vagy 06 80 820 111 telefonszámot! Kérjük, olvassa el ezt az oldalt! Amennyiben másért aggódik, ezt az oldalt ajánljuk figyelmébe.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
szolnoki-bokorban-hagyott-kislany.jpg

Csecsemőt hagytak egy bokorban Szolnokon

A kisbaba alig pár órával azelőtt születhetett, hogy egy fiatalember rátalált.
MTI, fotó: Szolnok TV és Szolnok és környéke útinform/Facebook - szmo.hu
2020. november 25.


hirdetés

Csecsemőt talált egy fiatalember szerdán Szolnokon egy bokorban egy Délibáb úti üzletnél - írta közösségi oldalán a Szolnok TV.

A helyi televízió információi szerint a kislányt a szolnoki MÁV-, majd a Hetényi Géza kórházba vitték, állapota jó, nem hűlt ki.

A csecsemő anyja gondosan elkötötte a köldökzsinórt és takaróba bugyolálta az újszülöttet, aki vélhetően megtalálása előtt öt órával született.

Log into Facebook

null

hirdetés

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére annyit közölt, hogy az ügyben kiskorú veszélyeztetése miatt büntetőeljárás indul.

FRISSÍTÉS: a kislányt megtaláló férfi valójában az apa, hazudott a történtekről.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
autos.jpg

Nem adott helyet a robogósnak a sofőr, majd megpróbálta elütni a Lánchídon

A felvételen egyértelműen látszik, hogy lett volna helye a Citroen sofőrjének a lehúzódásra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. november 27.


hirdetés

"Tény, hogy sok esetben nem szeretjük autóban ülve, hogy centizgetik a tükrünket és mindenhol furakodnak, viszont ezen a felvételen egyértelműen látszik, hogy lett volna helye a Citroen sofőrjének a lehúzódásra" - írja a Bp-i Autósok Közössége a az olvasójuk videója alatt.

Miután ez nem történt meg, a robogós ezt szóvá tette, majd ami ezután következik, az már megint a "nagyon nem fér bele" kategória, ezúttal az autós részéről.

Az olvasó szavai következnek:

"Ma este a Lánchídon araszoltunk. Mindenki a szélére húzódott, hogy a motorosok és kerékpárosok elférjenek. De itt volt egy [email protected]@szt is.

A robogós mellé ment, nem igazán fért el. Dudált két rövidet és integetett neki, hogy egy kicsit húzódjon le. Na erre húzta fel magát, és gyakorlatilag megpróbálta elütni - írta meg a felvételhez csatolva.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!