hirdetés
gyerek1.jpg

Ne adjunk pofont! Üzletelni a legrosszabb gyerekkel is lehet

Szabó Eszti véleménye a gyermekbántalmazásról.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2017. december 15.


hirdetés

Szerdán kezdtek arról cikkezni, hogy a Párbeszéd Magyarországért a Médiatanácshoz fordul a TV2 Appra magyar! című műsora miatt, amiben korábban azt kérdezték a nézőktől, hogy vajon verheti-e a szülő a gyermekét. A szerkesztők három válaszlehetőséggel segítették a tanácstalan magyart, aki eldönthette, hogy igen, nem, vagy csakis indokolt esetben csaphat oda. Később a kétgyermekes Liptai Claudia egy poénnal terelgette a még bizonytalanokat: ott üssük, ahol a ruha alatt nem látszik.

Egy szakértőt is meghívtak, aki az „arany középút” mellett állt ki, és úgy fogalmazott: szerinte az életben „vannak olyan helyzetek, amikor egy szülőnek muszáj egy darab, ritkán elcsapódó ütéssel a gyermekét figyelmeztetnie, vagy megállítani valamiben”.

appra-magyar

Liptai Claudia az Appra Magyar!-ban - Fotó: YouTube

Elgondolkodtam azon, hogy valóban a gyerek az ebben a történetben, akit meg kell állítani valamiben?

A válaszokból egyébként kiderült, hogy a Párbeszéd nem jól látja a dolgokat: a nézőket nem kell gyerekverésre „biztatni”, hiszen többségük eleve úgy gondolta, hogy indokolt esetben elfér egy-egy pofon.

hirdetés

Figyelem azóta a kommenteket. A témában a legtöbb lájkot azok a hozzászólások kapják, akik olyan frázisokkal élnek mint a: „mi is kaptunk mégis emberek lettünk”, „na de mit csináljak, ha rugdos” és a „van, amikor nincs más lehetőség”.

Elég szomorú lehet eljutni oda, amikor már nincs más lehetőség.

Én a pofonok ellen vagyok, sohasem adtam és nem is kaptam. Két tizenéves fiam van. Ők sem kaptak.

Ilyenkor szokott jönni az a válasz, hogy szerencséd van, két ilyen jó gyereknek nem kell pofont adni.

Valóban, sohasem éreztem, hogy kellene.

Nyilván vannak helyzetek, amikben nem értünk egyet. Iskola után szerintem jobb letudni a tanulást, szerintük a telefonos játékokkal kell kipihenni a fáradalmakat. Szerintem akkor elmarad a tanulás, és vasárnap éjjel szív mindenki miatta.

Mit tehetek? Megpróbálom megérteni őket, de nem adom fel. Üzletelünk, megbeszélünk, alkudozunk és megoldást keresünk ilyenkor. Egyetlen szabály van: addig keresünk, amíg minkét fél boldog lesz a közös tervvel. Tesszük ezt a legnagyobb tisztelettel, és valóban soha nem volt még „pofon-hangulat”.

Mindig van más megoldás. Egyszerűen tovább kell gondolkodni, és meglesz.

Az enyémek jó gyerekek? Azt gondolom, hogy ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy jó-e a gyerek vagy sem. Mert üzletelni mindegyikükkel lehet.

Korábban gyerektáborokat vezettem, és azt hiszem, nem lenne jó, ha eltitkolnánk, hogy valóban léteznek rossz gyerekek. Pontosabban olyanok, akikkel rossz szokásokat alakíttattak ki, akik rossz válaszokat kaptak egy-egy szituációban a viselkedésükre.

Így rossz minta rögzült, mert a szülei akaratlanul is arra tanították, hogy a hisztivel bármit megkap, ha épp az ordításkor adták fel a harcot. Vagy amikor ráhagyják a rendetlenséget, és inkább rendet tesznek helyette. Vagy amikor azt mondják: ilyenek a fiúk, verekednek.

Persze hogy az apróság egy táborban is hasonlóképpen folytatja majd. Voltak verekedőim, sikítozók, rugdosók, kis Führerek, az azonban egészen biztos, hogy még a legrosszabb gyerekkel is kiváló üzleteket lehetett kötni.

Egyikük mindent lepakolt a polcról és mindig ahhoz nyúlt, amihez nem lehetett. Ledobálta, otthagyta, szétszedte a távirányítót, fel- és lehajtogatta a laptopot. Próbáltam megérteni, és megkérdeztem, miért csinálja. Azt válaszolta, hogy érdekli, mert otthon ezt nem engedik. Igaza van, kíváncsi. Miért büntessem azért, ami az egyik legjobb tulajdonsága?

Megértettem, megengedtem és fél óra múlva abbahagyta az apró tárgyak földre pakolását és mindent visszatett a helyére. Abban állapodtunk meg, hogy bármit lepakolhat és szétszedhet, ha amikor a nagymutató a 3-asra ér, mindent úgy tesz vissza, ahogy azelőtt volt. Megígérte és betartotta.

Ha rácsapok a kezére a nyolcadik pakolászás elején, és szólok, hogy „nem szabad”, akkor azt hiszem, a legrosszabbat tettem volna.

Mit nem szabad? Pakolászni? Sokadszorra is kíváncsinak lenni? Tényleg azt akarom megtanítani neki egy pofonnal, hogy ez bűn? Nem is fogja érteni, hogy miért kapta. Mit tanul meg? Hogy random csapkodhatunk akkor, ha valaki, vagy annak a viselkedése nem tetszik.

gyerek2

Fotó: Ilya Yakover. A képek illusztrációk - Forrás: Unslpash.com

Valójában csak rendetlenséget hagyni nem szabad. Pakolászhat, ha visszateszi és ha előre megegyezünk és rábólint, akkor be is fogja tartani. Ennyi az egész. Nem egy alárendelt, mini rosszgyereknek okoskodott egy agresszív néni.

Két ember üzlete volt.

Semmiképpen nem szeretném, hogy ez a jegyzet arról szóljon, hogy vannak ügyesebben nevelő emberek, és olyanok, akik ehhez tehetségtelenek. Nyilvánvaló, hogy nagyon elkeseredett lehet egy szülő akkor, amikor megüti a saját gyerekét, és biztos vagyok abban is, hogy egyikük sem jókedvében teszi.

Valószínűleg kétségbe vannak esve és próbálnak megoldást találni a szituáció mielőbbi lezárására.

Azt kell azonban megértenünk, hogy a pofontól - hiába évezredes tradíció, hiába „kaptunk mi is” - csak egy rövid időre lesz csend. Maga a helyzet nem oldódik meg.

Egyikünk sem arra emlékszik a gyerekkorából, hogy de jól esett az a pofon apánktól, és a derékszíjjal verés mennyire alapjaiban változtatta meg életünket. Jellemekre emlékszünk, szituációkra. A tanárra, aki szigorú volt, de mindig igazságos, és anyánkra, aki éjjel nem aludt, amíg haza nem értünk. Apánkra, aki felmondott, amikor a főnöke valami sunyiságra akarta rávenni, és nagyapánkra, aki bevásárláskor a kerekesszékes szomszéd öregnek is hozott egy „jaffát”.

Igen, emberek lettünk, de nem a pofonoktól, hanem azok ellenére.

Ne verekedjünk, inkább üzleteljünk. Menni fog. Gondolkodjunk közösen addig, amíg a deal végén mindkét fél boldog lesz a megoldással!

A pofon csak arra jó, hogy egy állatként emlékezzen majd ránk, és ő is verekedjen az óvodában, az iskolában. Persze, csak „indokolt esetekben” - ám tudjuk, hogy indokot 15 másodperc alatt talál bárki, aki ütni akar.

Még egy kocsmai verekedésben is lenézzük azt, aki a gyengébbet bántja, gyávának, lúzernek tartjuk. Kinevetjük azt, aki olyannal harcol, akivel szemben biztos, hogy győzni fog.

Gondoljuk ezt hasonlóan otthon is.

Mindig van megoldás.

Üzletelni a legrosszabb gyerekekkel is lehet.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
pesti-idosek-otthona-koronavirus-cimkep-illusztracio-pixabay.jpg

„Hívtam anyut, mondta, hogy viszik a kórházba – akkor kiment minden erő a testemből”

„Nincs elég dolgozó, nincs védőfelszerelés és nincs teszt. Ki meri ezt elmondani? A Pesti úti Idősek otthonában lévő bajokról azért tudok, mert az én édesanyám is ott él, és beteg.”
Belicza Bea, A címkép illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. április 05.


hirdetés

Kiment minden erő a testemből, amikor négy napja felhívtam az édesanyámat a Pesti úti Idősek Otthonában. Annyit beszéltem vele korábban a koronavírusról, tudtam, hogy nem fél. 90 éves, tudja, hogy bármikor jöhet a halál. Bár én úgy éreztem, nála még van 4-5 év. Most valahogy eltűntek a pluszévek a hangjából.

Nagyon gyenge volt, azt mondta, nincs étvágya, napok óta nem eszik és hányt is. Kérdeztem köhögésről, lázról, azt mondta, az nincs. De azt mondta, be vannak zárva.

Akkor az sem volt világos, hogy ez nem a látogatási tilalom, hanem a szobakarantén. Innen minden nap nyomozásokkal telt, azt reméltem, nincs baj, hiszen ezek nem egyértelműen a vírus tünetei.

Másnap sem volt jobban, egyre több helyen kezdtem információt szerezni. Az otthon igazgatóját és az intézmény főnővérét hívtam és vártam a válaszokat, nem vették fel a telefont és sem e-mailre, sem sms-re nem válaszoltak.

Péntekre a bátyám megtudta, hogy vannak fertőzöttek az otthonban.

hirdetés

Eszembe sem jutott pánikot kelteni egy cikkel az 500 lakó hozzátartozóiban, próbáltam hivatalos válaszokat szerezni. A főpolgármester délutáni videója adta a választ, az otthonban terjed a vírus.

Közben anyu nem lett jobban, és egyre idegesebben kerestük, mit lehetne tenni. Kérésünkre bementek hozzá ebédre és így evett egy fél tányér levest, aminek már örültünk.

Nagy nehezen kiderült, hogy volt láza és mostanában is van. Az is kiderült, hogy az első fertőzött ugyanazon az emeleten volt, ahol anyu él. A nővérek szerint is esélyes, hogy megkapta a vírust, ezért lassan egy hete felírták listára, hogy tesztelni kellene.

Az ápolók igyekeznek mindent megtenni, persze, csak amit tehetnek. Ekkor már nem akartam várni, de pénteken hiába próbáltam magánklinikáról tesztet szerezni anyunak, hétfőig nem lehet.

Vasárnap reggel hívtam anyut, mondta, hogy viszik a kórházba. Megijedtem, mert tudom, hogy karanténban van, tehát most oda viszik, ahol lehetséges fertőzöttek vannak. Nem tudom elképzelni, hogy anyut külön szobába tennék, de ha nem volt fertőzött, most az lesz.

Ez sem ment egyszerűen. Én anyutól tudtam meg, hogy megy kórházba, a bátyámnak azt mondták, még nem biztos, mert az orvos telefonon (!) azt mondja, még nem kell.

Ezt nem tudom felfogni, a karantén óta nem látta orvos a lakókat. Nem volt senki, aki beöltözve bement volna és megnézi, hogy nem terjed-e tovább a vírus.

Hogy hol van az édesanyám, most nem tudom, mert már nem érem el telefonon, és senki nem tájékoztatott.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
pekingi_konferencia_dec-1.jpg

„Először semmit sem tudhattunk” - egy Kínában karanténba került magyar tanár mesélt a koronavírus-járványról

Hizsnyai Tóth Ildikó szerint Kínában lényegében egy rendszerváltás ment végbe a koronavírus miatt. De beszélt többek között arról is, hogy a rendkívül drága denevért és a tobzoskát a gyógyhatásai miatt fogyasztják a kínaiak, akik amúgy egyáltalán nem olyan szabálykövető robotok, ahogy sokan képzelik őket.
Kövesdi Miklós Gábor, Fotók: Hizsnyai Tóth Ildikó - szmo.hu
2020. április 04.


hirdetés

Hizsnyai Tóth Ildikóról egy fordító kollégám mesélt. Ildikó szlovákiai magyar, és egyetemi tanár. Jelenleg Kínában dolgozik, ott vészelte át a koronavírus miatt bevezetett karantént.

- Arra kérem, mutatkozzon be, mondja el, hogy vetődött Kínába.

- 20 évig tanítottam Pozsonyban, a Comenius Egyetem magyar tanszékén magyar szakosokat, tolmácsokat, fordítókat, szerkesztőket, levéltárosokat fordításelméletre. Másik kutatási területem a magyar mint idegen nyelv, ebből írtam egyetemi jegyzetet is.

Szeptemberben érkeztem Hsziánba, a Xi’ani Nemzetközi Tudományok Egyetemén kaptam munkát, ahol a német tanszéken belül alakult magyar szak is. Egy másodéves csoportnak tanítok irodalmat. Elég alacsony nyelvi szinten vannak, úgyhogy nagyon találékonynak kell lennem. Év végéig meg kell írnom egy egyetemi jegyzetet is.

Eléggé mélyvízbe kerültem, amikor kijöttem. Ezek a belső területek nem olyanok, mint Peking, vagy a tengerparti részek, amik mindig is nemzetközibbek, nyitottabbak voltak. Hsziánból indult annak idején a selyemút, itt van az agyaghadsereg, a Nagy Vadlúd-pagoda, de például alig tud valaki angolul.

hirdetés

- Kicsit beszéljen arról, mekkora kultúrsokk oda érkezni, mennyire más az ottani világ?

- Kína nagyon más, és nagyon keveset tudunk róla. Ez akkor tűnik csak fel az embernek, ha ide kell jönnie egyedül. Én idefelé jövet, a repülőn ijedtem meg. Ha például Spanyolországba megyek, mondjuk Andalúziába, utána tudok nézni az interneten, tájékozódom. De azokat az információkat nem lehet otthon, az internetről összegyűjteni, amik Kínában a mindennapi élethez szükségesek.

Szerintem ez a járvány többet mutatott meg Kínából, mint amit maga az ország szeretne mutatni magából.

Nagyon szeretek itt élni, bár nehezen szoktam meg. Nehéz elengedni azt, hogy folyamatosan megfigyelnek. Erős paranoiám volt.

Mindent meg kellett szokni, azt, hogy hogyan kell fizetni, enni, inni, ráadásul egy teljesen idegen nyelven. Például, ha először megy az ember egy itteni ABC-be, nem tudja, mit vásároljon, mert semmi nem hasonlít arra, amit megszoktunk. Még a csomagolás is egészen más. Úgy érzed magadat, mint egy 3 éves gyerek, aki elvesztette a szüleit egy tízmilliós városban.

Azok az emberek, akikkel a mindennapokban találkozom az autóbuszon, a metrón, nagyon közvetlenek.

Az egyáltalán nem igaz, amit gondolni szoktunk róluk, hogy olyan szabálykövetőek, mint a robotok, és az sem, hogy állandóan közösségben gondolkodnának.

Például amikor beáll a metrószerelvény üresen, és kinyílik az ajtó, szabályosan meg kell harcolni az ülőhelyért. Lökdösődnek, mint az óvódások. Ha feláll valaki a buszon és leülnél, még fél úton van a feneked, már ül ott valaki, nem is érted, hogy tudott becsúszni alád.

De közvetlenek, végtelenül kíváncsiak, nagyon szeretik a kényelmet, és tulajdonképpen folyamatosan tesznek mindenre. Mindent úgy és akkor csinálnak, amikor nekik megfelel. Például jön szembe egy csinos nő, és olyan hegyeset köp, hogy alig bírsz elugrani előle. Mert erre van kedve.

Az ivóvíz itt nem a csapból folyik, a tiszta levegő sem magától értetődő. A szobában van egy légtisztító, amit nem mindenki engedhet meg magának. Én szerencsés vagyok, egy olyan szállóban lakom, amit külföldi vendégtanároknak tartanak fent. A kínai tanárkollégáim egész más körülmények között élnek.

Kínában mindenütt pottyantós vécé van, még a plázákban is. Viszont mások a higiéniai szokások, mint amihez hozzászoktunk.Mindenütt állandóan söprögetnek, tisztogatnak.

Az egész országban egy időzóna van, ezért ha reggel hétkor munkába indulok, még sötét van. Egy rövid allén kell végigmennem, ha az egyetemre megyek, és már ekkor, reggel két utcaseprő sepri.

Nem látja őket senki, ők se nagyon látják még az utat, de söpörnek, mert elkezdődött a munkaidejük.

Elmehetsz a legvacakabb piacra is, állandóan takarítanak, törölgetik a tőkét, ahol a halat felbontják. A buszt minden kör után lemossák. Ez békeidőben is így van, nem csak most, a járvány miatt.

- A piacot említi. A világjárvány óta különösen sok kritika éri a kínaiak étkezéseit szokásait, hiszen felröppent, hogy a denevér, esetleg a tobzoska evése állhat a vírus elterjedése mögött.

- Nagyon nem szeretem, amikor azt mondják, hogy a kínaiak mindent megesznek. Egy nagyon összetett gasztronómiai kultúrájú országról beszélünk. Nincs is olyan, hogy egységes kínai konyha.

Olyan értelemben mindent megesznek, hogy semmit sem hagynak pocsékba. Például mindenféle gabonából készítenek lisztet. Vagy vegyük például a lótusz növényt, annak minden részét felhasználják étkezési célokra.

Itt például, ahol én élek, itt nagyon gazdag a gasztrokultúra. Lepények vannak, lehet lángost kapni, gulyáslevest... Nem úgy hívják, de pont úgy néz ki.

A denevért és a tobzoskát viszont nem eszik, hanem gyógyhatása miatt fogyasztják, ami fontos különbség, és rendkívül drága, csak a gazdagok engedhetik meg maguknak.

Fűben-fában orvosság, és kígyóban-békában is. A keleti ember gondolkodása szerint az ember nem emelkedik ki úgy a természetből, mint nyugaton. Itt az ember a természet része, és még mindig népszerű a hagyományos kínai orvoslás.

Ennek az is az oka, hogy az orvosképzés nagyon elmaradott. A kínai orvosok 20%-a rendelkezik diplomával, a többinek csak középiskolai végzettsége van.

A frissen elfogyasztott nyers hús a meggyőződésük szerint energetizál. A denevér ürülékének például látásjavító hatást tulajdonítanak, a tobzoska pedig afrodiziákum.

Államilag támogatott farmokon tenyésztik ezeket a vadakat, mert fontos exportbevételt jelentenek az országnak, tehát a külföldi gazdagok is „eszik”, csak ők nem a városi halpiacon veszik meg.

Egyébként a járvány valószínűleg nem arról a konkrét vuhani piacról indult, mert a zéró beteg nem járt ott és egyik kontaktja sem.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
trattoria-zaza.jpg

„Két nap alatt esett vissza a tizedére a forgalmunk, a villanyszámlára valót se tudjuk megkeresni”

Két történet arról, hogyan nulláz le hosszú évek óta sikeresen működő vállalkozásokat a járvány.
Láng Dávid - szmo.hu
2020. április 06.


hirdetés

A koronavírus kapcsán a megbetegedések mellett a gazdasági nehézségekről lehet a legtöbbet hallani. Elképesztően sok ember vesztette el a megélhetését, teljes ágazatok nullázódtak le egy szempillantás alatt,

Nemrég arról is beszámoltunk, hogy csődközeli állapotokat és elbocsátásokat tapasztal a főváros legnépszerűbb tematikus utcáinak menedzsmentje.

A Bevásárló és Tematikus Utcák Nonprofit Kft. (BUM) többek közt a Király utca, a Bartók Béla út, a Ráday, a Falk Miksa utca és további 7 közösség vállalkozásainak érdekképviseletét látja el, és a társaság attól tart, hogy a járvány végére a legtöbb kereskedőnek le kell húznia a rolót.

Rajtuk keresztül jutottunk el az alábbiakban megszólaló két emberhez, akiket arra kértünk, meséljék el az elmúlt hetek történéseit, illetve azt, miben tudnak bízni a jelenlegi helyzetben.

hirdetés

„Abban a másodpercben tudtuk, hogy ez két vállra fektetett minket”

Domonkos László a Ráday SoHo egyesület elnökeként az utcában működő vállalkozásokat képviseli, vendéglátó és kulturális helyeket egyaránt. Saját érdekeltsége is van, a Trattoria Za-Za nevű olasz-magyar étterem.

Három-négy hete kezdett el igazán aggódni a járványhelyzet miatt, amikor már nem csak egy-egy elszigetelt esetről érkeztek hírek Európából, hanem tömegesen elkezdett nőni a fertőzések száma. Az ő éttermében március első napjaiban kezdődött a forgalom visszaesése, és a 15-i hétvégén gyorsult fel igazán.

„Amikor kihirdették, hogy csak 15 óráig lehet nyitva tartani, abban a másodpercben tudtuk, hogy ez két vállra fektetett minket. A bevétel 80, sőt akár 90 százaléka ugyanis vacsoraidőben keletkezik.”

Bár sokan járnak hozzájuk ebédelni is, főleg a környező irodaházakból, az ebédmenükön alig van haszon. Arról nem is beszélve, hogy a home office munkarend bevezetése óta az irodisták is eltűntek: gyakorlatilag két nap leforgása alatt a tizedére esett vissza az ebédidei forgalmuk.

Kézenfekvő volt, hogy ők is álljanak át házhoz szállításra, de ez sem megy olyan simán, mint aminek külső szemlélőként tűnhet.

„Több száz új étterem próbálkozik most ezzel, mármint azokon kívül, akik eddig is csinálták. A Ráday utcának amúgy sem a kiszállítás volt az erőssége, ide a teraszok miatt jártak az emberek” – fejti ki Domonkos László, miért kerültek lehetetlen helyzetbe. Nem csoda, hogy az utca helyeinek 90 százaléka már a rendelet kihirdetésekor lehúzta a rolót.

„Saját rendelési felületünk nincs, a Wolttal és NetPincérrel van szerződésünk. A Wolt sajnos még kis forgalmat generál, a NetPincér pedig több mint 20%-os jutalékot számol az egyébként is alacsonyabb árból. Így nem nagyon éri meg: még a nullszaldótól is messze vagyunk.”

Domonkos László

Mivel a villanyszámlára valót sem tudják megkeresni, valószínűnek tartja, hogy pár nap, vagy maximum egy hét múlva – miután kifőzték a meglévő készleteket – teljesen bezárnak. Így azt a két alkalmazottat is el kell küldenie, akiket eddig még megtartott.

Addig is felajánlotta a konyhai szabad kapacitásukat az önkormányzatnak, hogy besegítsenek a szociálisan rászorulók étkeztetésébe, azonban egyelőre nem éltek a lehetőséggel.

Az étterem további sorsa az önkormányzati-, és kormányzati beavatkozástól függ. Ha elengedik a bérleti díjakat a válság idejére, az segíthet a fennmaradásban, ahogy az is fontos engedmény, hogy a teraszukat egy jelképes összegért cserébe nem kell elbontaniuk.

Domonkos László szerint mindenesetre az is nagy kérdés, hogy még ha 2-3 hónap után újra ki is nyithatnak, lesz-e erre mindenkinek pénze, és milyen tempóban állhat helyre a korábbi forgalom.

A Trattoria Za-Za belülről

„Ha elmúlik a fertőzésveszély, az még nem azt jelenti, hogy másnap újra tömegek fognak utazni és étterembe járni. Nekünk viszont ugyanúgy meg kell vennünk az alapanyagokat, akkor már mindenképp kell fizetnünk bérleti díjat, közműveket és a személyzetet is” – magyarázza, miért fél jobban az újranyitástól, mint a pár hónap zárva tartástól.

„Az újrakezdésnél csak önmagamban tudok bízni, és hogy lesz kedvező hitelprogram. Abban is reménykedem, hogy a kollégák kitartanak mellettem. Ha vállalják a rizikót, akkor nekifutunk. Ha nem, akkor talán nem lesz többé étterem.”

És hogy mihez kezdene ebben az esetben? „Nem tervezem ezt, de… Van egy furgonom, elmegyek társasházakba karbantartani. Villany, gáz, mindenféle szereléshez értek. Nem vagyok finnyás, valakinek ezt a munkát is meg kell csinálnia.”

„Ez az életünk, nincs túl sok másik választásunk”

Bosznai Tibor a Hadik Kávéház egyik alapító tulajdonosa, egyben a Bartók Béla Boulevard egyesület alelnöke.

Az egyesületen belül elmondása szerint egyáltalán nincs jó hangulat, ami nem meglepő, hiszen „senki nem beszél szívesen a saját nyomoráról vagy szégyenéről.”

A Bartók Béla úti helyek többsége bezárt, és egyáltalán nem biztos, hogy mindenki talpon fog maradni.

A Hadik forgalma már a március 2-i héten, tehát jóval a veszélyhelyzet kihirdetése előtt annyira beszakadt, hogy ha nincs a tiltás, akkor se tudták volna tartani az addigi üzletmenetet, mivel az még a teljes bezárásnál is nagyobb veszteséggel járt.

Bosznai Tibor

Annak a hétnek a végére a foglalások többségét vagy lemondták, vagy egyszerűen nem jöttek el a vendégek.

Végül március 16-án zártak be teljesen, így a rendezvények teljes betiltásáról szóló másnapi kormányhatározat – illetve a 28-án bejelentett kijárási korlátozás – voltaképpen visszaigazolást jelentett, hogy jól döntöttek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
91760365_218423159417394_2234418252837027840_n.jpg

„Nagyon nagy a baj, most mindenki a túlélésre játszik” – egy magyar szállodaigazgató a válságról

Galla Gergő szerint legfeljebb 2-3 hónapig húzhatja a szektor bevétel nélkül. Az eddigi intézkedések a szállodaipart és a turizmust nem mentik meg, ahogy a munkahelyeket sem.
Kövesdi Miklós Gábor - szmo.hu
2020. április 03.


hirdetés

Galla Gergőt, a Barceló Budapest igazgatóját kértem, hogy mondja el, milyen a szállodaipar helyzete. Gimnáziumi osztálytársak voltunk, ezért tegeződünk.

- Egy nemzetközi szállodalánc egyik tagját vezeted, az átlagnál talán nagyobb nemzetközi rálátásod van. Mikor ismertétek fel, hogy hamarosan nálunk is nagyon súlyos lesz a helyzet?

- Annak ellenére, hogy lehetett hallani a híreket, minket is elég váratlanul ért a dolog. Bár nekünk vannak szállodáink Csehországban, Olaszországban is, és természetesen értesültünk róla, amikor az ottani szállodákat bezárták, még akkor is azt reméltük, hogy nálunk ez nem történhet meg.

Amikor az első hazai betegek megjelentek, és bejelentették a korlátozásokat, egy egész hétvégét azzal töltöttünk a kollégáimmal, hogy kiszámoljuk, mi az a minimális kapacitás, ami szükséges a továbbüzemeléshez.

De utána hétfőn bejelentették, hogy lezárják a repteret, ezért még aznap eldöntöttük, hogy mi is bezárunk.

hirdetés

- Hogy látjátok az esélyeket?

- Nagyon nagy a baj. Most mindenki a túlélésre játszik, mindenkinek az a legfontosabb, hogy a cég megmaradjon, és az alkalmazottait megtarthassa. De mint mindenütt, nálunk is vannak kényszerszabadságolások, leépítések.

- Mekkora leállásra készültök?

- Senki nem tudja megjósolni, mi lesz, de én úgy kalkulálom, hogy ha 2-3 hónapon belül nem fogjuk látni a fényt az alagút végén, akkor jóvátehetetlen károk lesznek.

- A kormány eddigi intézkedései elsősorban a kisvállalkozóknak segítettek, gondolom a szállodákat nem, vagy csak nagyon kis mértékben érintik.

- Tény és való, hogy az eddigi intézkedések nagyon gyorsan jöttek, de keveset segítenek a szektorban, sajnos jelentősebb lépések szükségesek. Ezzel nem azt mondom, hogy ezek ne lennének amúgy jó és fontos intézkedések, de a szállodaipart és a turizmust nem mentik meg, ahogy a munkahelyeket sem.

Magyarországon borzasztó magasak a bérekre rakodó járulékok, az lenne jó, ha ezeket nagyobb mértékben vállalná át az állam.

- A fővárosi önkormányzat próbál segíteni? Hiszen a pesti szállodák a fővárosnak is bevételt hoznak.

- Nem igazán, de nem is tudom, miben segíthetnének. Idegenforgalmi adót fizetünk nekik, de azt a bevétel után, tehát ha nincs vendég, nincs idegenforgalmi adó.

- Esetleg az iparűzési adó elengedése...

- Igen, azt lehetne. Minden esetre nem tudok ilyen tervről.

- A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége fontolgat lépéseket, felvette a kapcsolatot a kormánnyal?

- A szövetség valóban folyamatosan egyeztet a kormánnyal, de konkrétumokat nem tudok.

- Remélhetőleg kaptok segítséget, hiszen az autóipar mellett a turizmus a magyar gazdaság egyik legfontosabb motorja, ha újra akarják indítani a gazdaságot, szükség lesz a szállodákra.

- Ez így van, persze a gazdaság újraindítása sem megy egykettőre. Sokan úgy vélekednek, hogy az üzleti célú utazás hamarabb újraindul, mint a rekreációs. De ez sem biztos.

Minden céget meg fog viselni ez a válság, kérdés, hogy kiknek lesz pénze vagy akár energiája arra, hogy mondjuk konferenciákra utazgasson.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!