hirdetés
nato.png

NATO: Észak-Macedónia a 30. tagja lett az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének

Észak-Macedónia régóta hozzájárul az euroatlanti biztonsághoz, többek között azzal, hogy részt vesz a NATO vezette afganisztáni és koszovói missziókban.
MTI - szmo.hu
2020. március 27.


hirdetés

Észak-Macedónia hivatalosan a NATO tagjává vált pénteken, miután Szkopje képviselői letétbe helyezték országuk csatlakozásának ratifikációs okmányait a katonai-politikai szövetséget létrehozó Észak-atlanti Szerződés letéteményes államának, az Egyesült Államoknak a külügyminisztériumában - közölte a NATO.

Észak-Macedónia ezzel az észak-atlanti szövetség 30. tagállama lett.

Jens Stoltenberg NATO-főtitkár Brüsszelben, internetes tájékoztatójában azt mondta, Észak-Macedónia a NATO családjának része lett, amely immár harminc nemzet és csaknem egy milliárd ember családja.

"Olyan család ez, amely azon a bizonyosságon alapul, hogy függetlenül attól, milyen kihívásokkal nézünk szembe, együtt erősebb és biztonságosabb" - fogalmazott.

Észak-Macedónia régóta hozzájárul az euroatlanti biztonsághoz, többek között azzal, hogy részt vesz a NATO vezette afganisztáni és koszovói missziókban - tette hozzá.

hirdetés

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter közleményében hangsúlyozta, Észak-Macedónia NATO-csatlakozása az ország kormányának és népe erőfeszítéseinek csúcspontját jelenti. Tagsága egy szélesebb körű integrációt, demokratikus reformokat, a kereskedelmet, a biztonságot és a stabilitást támogatja az egész régióban, miközben mutatja, hogy a NATO ajtaja nyitva marad a csatlakozni kívánó többi ország előtt - tette hozzá.

A katonai szövetség tájékoztatása szerint Észak-Macedónia zászlaját a NATO székhelyén, Brüsszelben hétfőn, szűk körben vonják fel Jens Stoltenberg főtitkár, Sir Stuart Peach marsall, a NATO Katonai Bizottságának elnöke, valamint Zoran Todorov, Észak-Macedónia NATO-delegációjának vezetője jelenlétében. Az ország zászlaját egyidejűleg felvonják a dél-belgiumi Monsban, valamint az amerikai Norfolkban található parancsnokságokon.

Sztevo Pendarovszki észak-macedón államfő a múlt héten írta alá a szükséges dokumentumokat, ezzel minden akadály elhárult a nyugat-balkáni ország NATO-tagsága elől.

A szövetségi dokumentumokban korábban Macedónia Volt Jugoszláv Köztársaság nevet viselő délszláv állam a NATO 2018. júniusi csúcstalálkozóján kapott meghívást a csatlakozási tárgyalások megkezdésére, amelynek feltétele volt a Görögországgal fennálló névvitájának lezárása. A Macedónia és Görögország között 1991 óta zajló névvita tavaly januári lezárulását követően az ország vezetői és az Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO) tagállamai az év februárjában aláírták a tagságot lehetővé tevő csatlakozási jegyzőkönyvet.

A NATO-t a hidegháborús fegyverkezés idején, 1949. április 4-én alapították Washingtonban. Az alapító tagok között volt az Amerikai Egyesült Államok, Belgium, Dánia, az Egyesült Királyság, Franciaország, Hollandia, Izland, Kanada, Luxemburg, Norvégia, Olaszország és Portugália.

Magyarország - Csehország és Lengyelország mellett - 1999-ben csatlakozott a katonai tömbhöz.

A NATO fő célkitűzései között szerepel, hogy a tagállamok minden politikai és katonai eszközt igénybe vesznek a tagországok szabadságának és a biztonságának megőrzése érdekében.


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
maszk.jpg

A WHO módosította a szájmaszkviselésre vonatkozó ajánlását: van, ahol javasolják, de nem mindegy, milyet

Arra is felhívták a figyelmet, hogy a maszk nem véd meg a koronavírus-fertőzéstől, és továbbra is fontos a távolságtartás és a kézmosás.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 06.


hirdetés

Módosította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) a szájmaszkviselésre vonatkozó ajánlását. Pénteken kiadott közleményük szerint a védőeszközt főleg ott tanácsos hordani, ahol sok a koronavírus-fertőzött, vagy nem lehet megoldani a távolságtartást.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerint ilyen hely például a tömegközlekedés, a boltok, és a beltéri forgalmas helyek.

A hatvan évesnél idősebb, vagy alapbetegségekben szenvedők számára is fontos az orvosi szájmaszk viselése nyilvános helyen, ahol fennállhat a fertőzés veszélye.

Az egészségügyi szervezet szerint a varrt maszkokat legalább három - különböző anyagból álló - rétegből kell készíteni.

Arra is figyelmeztetnek, hogy a maszk nem véd meg a fertőzéstől, nem helyettesíti a távolságtartást és a rendszeres kézmosást - írja az ATV.

hirdetés

A főigazgató kitért arra, hogy továbbra is el kell különíteni a fertőzötteket. A kapcsolataikat fel kell tárni, és azokat tesztelni szükséges. "Minden ország számára ez a legjobb védekezés a Covid-19 ellen" - mondta.

Világszerte eddig 6.734.591 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 394.887, a gyógyultaké pedig 2.746.332 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombat reggeli összesítése szerint. Szakértők szerint a diagnosztizált esetek száma nem tükrözi pontosan a valóságot, mert az egyes országokban többé-kevésbé korlátozott a tesztek száma, valamint a számontartás kritériumai is különböznek. A fertőzés 188 országban van jelen - írja az MTI.

Fotó: illusztráció, forrása: Pixabay

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
vihar.jpg

Vasárnap heves esőzések várhatók: sárga és narancs figyelmeztetést adtak ki

Több helyen felhőszakadás is várható akár 50 milliméternél is több esővel, de 2 centiméter körüli jég és viharos (60-80 kilométer/órás) széllökés is előfordulhat.
MTI - szmo.hu
2020. június 06.


hirdetés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint zivatarveszély miatt az egész országra elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Felhőszakadás miatt Budapestre, Pest, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Nógrád megyére másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

Baranya, Békés, Fejér, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki.

Azt írták: vasárnap többfelé kell zivatarok kialakulására számítani a késő délelőtti óráktól, legnagyobb számban és eséllyel az ország középső felén. Több helyen felhőszakadás is várható akár 50 milliméternél is több esővel, de 2 centiméter körüli jég és viharos (60-80 kilométer/órás) széllökés is előfordulhat.

Az előrejelzés szerint a legalacsonyabb hőmérséklet 12-17 Celsius-fok között valószínű. A legmagasabb hőmérséklet 23-29 fok között alakul.

hirdetés

Fotó: Rostásy Szabó Mihály

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
rendor-Copy.jpg

„Azért vagy itt, hogy lelőj minket?” - videón, ahogy egy rendőr vigasztalja a kétségbeesett kislányt

Az ötéves Simone az édesapjával vett részt egy felvonuláson. Mikor meglátta a rendőröket, sírni kezdett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. június 06.


hirdetés

Amerika-szerte számos városban tartottak felvonulásokat George Floyd tragikus halála után.

A texasi Houston belvárosában az áldozat családja is részt vett egy megmozduláson. Ezen ott volt Simeon Bartee is az ötéves Simone-val.

A kislány a rendőrök láttán sírni kezdett. Azt hitte, hogy ellenük fordulnak, és megint tragédia lesz a vége. A zokogó gyereket egy rendőr is észrevette, és odament hozzá - írta meg a Daily Star.

Az esetet a kicsi édesapja videóra vette. Ezen látszik, hogy a rendőr térdre ereszkedik a kislány mellett, és vigasztalni kezdi őt. Ekkor a kicsi megkérdezi tőle:

hirdetés

"azért vagy itt, hogy lelőj minket?"

Lapozz a videóért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
lotto.jpg

Ezekkel a számokkal lehetett nagyot nyerni az ötös lottón és a Jokeren

Valaki ma 36.976.635 forinttal lett gazdagabb.
MTI - szmo.hu
2020. június 06.


hirdetés

A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 23. héten megtartott ötös lottó és Joker számsorsoláson a következő számokat húzták ki:

Nyerőszámok:

18 (tizennyolc)

31 (harmincegy)

56 (ötvenhat)

hirdetés

68 (hatvannyolc)

83 (nyolcvanhárom)

Nyeremények:

5 találatos szelvény nem volt;

4 találatos szelvény 27 darab, nyereményük egyenként 1.716.520 forint;

3 találatos szelvény 2410 darab, nyereményük egyenként 20.905 forint;

2 találatos szelvény 67.058 darab, nyereményük egyenként 1955 forint.

Joker: 288117

Az 1 darab Joker-telitalálatra 36.976.635 forintot fizetnek.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!