hirdetés
dream-job-2904780_1920-1000x667-1.jpg

Megéri naponta órákat utazni, vagy más városba költözni egy jó munkáért?

Megkérdeztünk olyanokat, akik már kipróbálták mindezt. És egyértelmű lett, hogy Budapesten túl is van élet, ha karrierépítésről van szó.
Szponzorált tartalom - szmo.hu
2019. november 07.


hirdetés

Bár ha munkaválasztásról van szó, a szempontok között első helyen áll az, hogy minél közelebb legyen otthonunkhoz az új munkahely, mégis minden 10. megkérdezett akár másik városba is elköltözne, ha jobb munkalehetőséget kapna – derül ki az OTP Bank megbízásából nemrég készített online felmérésből. Sőt, 34% a napi ingázást is vállalná egy jó munkáért. Hogyan állunk a mobilitással? Mit mondanak azok, akik már léptek, és odébb költöztek egy új állás kedvéért? Megéri-e kilépni a komfortzónából? Ennek jártunk utána.

Álommunka egy vidéki multinál

hirdetés

Marci jelenleg egy multinacionális vállalatnál dolgozik Egerben mérnökként. Mondhatni friss vidéki lakos, több mint 10 év után hagyta el a fővárost, épp azért, mert megtetszett neki ez a mostani munkalehetőség. „Régóta szerettem volna vidékre költözni, és sikerült egy olyan céghez elhelyezkednem, ami minden szempontból ideálisabb számomra az előzőnél” – mesél az okokról Marci.

„Budapest után jelentős különbség, hogy sokkal gyorsabban eljutok bárhova a városon belül, mivel nincsenek olyan dugók, mint Pesten.

Sokkal kevesebb a turista, ami élhetőbbé teszi a mindennapokat, és az élet is nyugodtabb. Ami még nagyon fontos, hogy sokkal jobb a levegő minősége is, ezért szívesebben sétálok a városban.”

A barátaival, akik a fővárosban maradtak, így ugyan ritkábban tud személyesen találkozni, de a kapcsolatot ugyanúgy tartja velük. Véleménye szerint vidéken pont ugyanolyan sikeres karriert lehet befutni, és legalább olyan jó lehetőségeket lehet találni, mint a fővárosban. Nagyon szeret új lakóhelyén élni, és mivel a munkahelyén azzal foglalkozhat, amivel régóta szeretett volna, így nem tervez további váltást – egyelőre.

Mindenütt jó - de most legjobb Győrben

Zsófi már több kanyart is maga mögött tudhat: Budapesten járt főiskolára, majd ott is dolgozott öt évig. Aztán külföldre ment dolgozni, hat év után tért vissza, de már nem a fővárosba, hanem Balatonfüredre, ahol egy konkrét munka várta: először egy bor-nagykereskedésnél dolgozott HORECA-értékesítőként, majd egy ingatlanfejlesztőnél lett irodavezető. A Balaton mellől Győrbe vezetett tovább az útja, jelenleg is a Rába parton él.

„Szerencsésnek érzem magam, hogy már több helyen is otthon érezhettem magam” – mondja Zsófi. – „Alkalmazott voltam mindig is, és a győri költözéssel léptem meg, hogy vállalkozó lettem, ami régi álmom volt. A vállalkozásom virtuális irodavezetés és asszisztencia, mely nem feltétlenül helyhez kötött, ezért

bárhonnan tudnám csinálni, de már nem vágyom arra, hogy Budapesten éljek.”

Ő sem érzi úgy, hogy Budapestre vezetne minden út, ha karrierépítésről van szó, vidéken is remekül megtalálta a számítását – ráadásul van összehasonlítási alapja a korábbi fővárosi tapasztalataival.

Mit tapasztal a HR vezető?

Az OTP Bank Magyarország egyik legnagyobb foglalkoztatója, kiterjedt fiókhálózata és széles tevékenységi köre miatt a legkülönfélébb munkakörökben tud kihívásokkal teli állásokat ajánlani Budapesten és vidéken egyaránt.

„A magyar munkavállalók nagy része ragaszkodik ahhoz a településhez ahol jelenleg is lakik, így fontos felismerniük a hazai nagy munkáltatóknak, hogy a főváros mellett a vidéki településeken is érdemes változatos lehetőségeket biztosítani a munkavállalóknak. Friss felmérésünk szerint a magyar munkavállalók csaknem fele folyamatosan nyitott szemmel jár, hátha adódik egy-egy jobb álláslehetőség. A budapesti válaszadók körében ez az arány 10 százalékkal alacsonyabb. Vidéken is csökkenhet az állást váltani kívánók száma, ha a munkavállalók igényeinek megfelelőbb feltételeket biztosítanak a cégek” – mondja Bertalan Imre, az OTP Bank HR vezetője.

Napi 50-100 km utazás, de megmaradni a szakmában

Zsuzsa Nyíregyházán született, ott nőtt fel, a főiskolát is ott végezte. Mégis évek óta másik településre ingázik aktuális munkahelyére. „Környezetvédelmi és fejlesztési szakember diplomát szereztem, fontos volt számomra mindig is, hogy a szakmámban helyezkedhessek el.

Volt, amikor találtam is a lakóhelyemhez közel megfelelő munkát, de amikor épp nem, akkor nem más pozíciókban, hanem inkább nagyobb távolságokban kezdtem gondolkodni” – magyarázza Zsuzsa, miért nem az egyszerűbbnek tűnő utat választotta.

Volt, hogy évekig naponta 100 km-et vezetett, mert Debrecenbe járt át dolgozni, most csak napi 50 a penzum, Nyírbogdány valamivel közelebb van. „Debrecen még épp elérhető távolságban volt ahhoz, hogy vállaljam a napi ingázást, de az nem is merült fel, hogy odaköltözzünk – van egy 14 éves lányom, őt sem szerettem volna kiszakítani a megszokott környezetéből.”

Amikor egy város több szempontból is a világ közepévé válik

Adrienn viszont épphogy költözni akart, bár akár ingázással is megoldhatta volna, hogy új munkahelyére bejárjon. 5 éve dolgozik Kecskeméten, egy autóipari cégnél, és csak a kezdeti időszakban járt át naponta Budapestről. Nagy vágya teljesült, hogy ide felvételt nyert, és egyáltalán nem bánta meg, hogy a munkájáért otthagyta a fővárosi életét. „Kecskemét egy csodálatos város, folyamatosan fejlődik. Ráadásul mivel az ország közepén van, 2 óra alatt az ország szinte bármely részére eljuthatunk” – összegzi Adrienn, mi is az egyik nagy előnye annak, hogy új lakóhelyet választott.

Ami Kecskemét és Budapest között nagy különbség számára, az leginkább az emberek közvetlensége; szerinte a kecskemétiek sokkal előzékenyebbek, segítőkészebbek és közvetlenebbek, mint a budapestiek. Ráadásul a város is nagyon családbarát, sok a program kicsiknek és nagyoknak, sok a sportlétesítmény, így nem érzi, hogy hátrányba került volna, mert elhagyta a fővárost.

Adrienn nem mondja azt, hogy nem költözne újra egy jobb ajánlat kedvéért, de nehezen tudja elképzelni, hogy überelni lehet a jelenlegi helyzetet.

„Itt kezdetektől fogva nagyon jól érzem magam, szeretem, amit csinálok.

Két kezemen sem tudom megszámolni, mennyi nagy és sikeres projektet valósítottunk már meg a kollégáimmal az évek alatt. A digitalizáció minden területen megjelenik és ez rengeteg új folyamatot is generál – de ez számomra izgalmas kihívás. Azt is szeretem, hogy a nemzetközi projektekben számtalan utazási lehetőség adódik, ahol új embereket, más kultúrákat ismerhetünk meg.”

És hogy hogyan látja a karrierépítési lehetőségeket vidéken? „Nem gondolnám, hogy itt rosszabbak lennének a lehetőségek, mint Pesten. Ahol vannak nagy cégek, ott már ugyanúgy elvárt a munkavállalóktól a nyelvtudás, vagy akár az, hogy több szakterülethez is értsen valaki.

De cserébe van lehetőség a fejlődésre, tanulásra – az már rajtunk múlik, tudunk-e vele élni.”


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
tetovalas_lany.jpg

Másodpercek alatt tünteti el a tetoválást egy új „csodaszer”

A videóban úgy néz ki, mintha egyszerűen lemosná magáról a tetoválásokat a modell. Pedig...
képünk illusztráció, fotó: Unsplash - szmo.hu
2019. november 12.


hirdetés

Közel hárommillióan nézték meg eddig azt a videót a Twitteren, amiben néhány gyors kézmozdulattal egyszerűen lemossa magáról a tetoválásait egy nő. A vágatlan videó végére az eredetileg rommá tetovált kéz úgy néz ki, mintha soha nem érte volna tinta. A "csodaszer" csak félig az, aminek látszik: egy kozmetikai cég új alapozójáról van szó, írja a Daily Star.

A rövid videó elején csak a kézfejről, majd utána az egész alkarról villámgyorsan eltűnnek a tetoválások, ahogy a nő felviszi bőrére az alapozót. A mozdulatsor úgy néz ki, mintha egyszerűen csak kezet mosna a modell.

hirdetés

A tweet alatt többen is hitetlenkednek. Néhány felvetették, hogy nem is igazi tetoválásokról van szó, de olyan is akad, aki csalódott, hogy nem a tetkókat véglegesen eltávolító szert fedeztek fel.

A megtévesztően bőrhatású alapozó a következő év elejétől lesz kapható. A cég szerint sokaknak segíthet majd, akiknek átmenetileg szüksége van a tetoválások elfedésére.

A valóban roppant hatásos videót itt lehet megnézni:

A tetoválásoktól azonban nem ilyen egyszerű végleg megszabadulni, de nem is lehetetlen. Megoldás lehet az eltávolításra a lézeres beavatkozás, amiről itt írtunk korábban:


KÖVESS MINKET:





hirdetés
jekkel-gabriella-csendes-gyilkos-1.jpg

A csendes gyilkos, ami nem a testet, hanem a lelket öli meg

Felkavaró, egyben felemelő könyv született a nőket érintő betegségről, az endometriózisról. Szerzője, Dr. Jekkel Gabriella az érintettek egyike.
Szponzorált tartalom (x) - szmo.hu
2019. november 11.


hirdetés

Csupán néhány éve hallottam először betegségről, ami a nőket sújtja. Az endometriózisról, ami számtalan gondot okoz, és ami nők ezreinek életét keseríti meg.

Az endometriózis nőgyógyászati kórkép, melyben a normális esetben csak a méh felszínén jelen lévő nyálkahártya a méh üregén kívül is megtalálható. Leggyakrabban a hashártyát érinti, ami belülről béleli a hasüreget, és beborítja a kismedencei szerveket. Az endometriózisban érintetteknél különféle összenövések alakulhatnak ki, ami többek között igen fájdalmas menstruációval jár – ez az egyik tipikus tünete.

Erről a betegségről írt könyvet Csendes gyilkos címmel Dr. Jekkel Gabriella, aki az érintettek egyike a saját élményei és tapasztalatai alapján. A főszereplő Szofi, egy kislány, aki számára a várva várt nővé válás gyötrelmekkel teli út. Dr. Jekkel Gabriellával a könyvről és a betegségről beszélgettünk.

- Nem volt túlságosan fájdalmas olyan problémáról írni, amiben személyesen érintett?

hirdetés

- Szinte az egész életemet végigkísérte a nőgyógyászati betegség. Orvostól orvosig jártam, már szinte az első havi ciklusom megjelenésétől.

Mivel ez még a 90-es évek elején volt az orvosok nem ismerték ezt a betegséget, inkább csak kísérleteztek rajtam,

és próbálták kideríteni vajon mi okozhatja a problémáimat, amelyek szó szerint megkeserítették az életemet, mind kislányként, mind pedig már felnőttként.

17 éves voltam, amikor kimondták, hogy meddő vagyok

– ezt is elég érdekes módon, ami kiderül a könyvből –, de ez a tény akkor még nem zavart, hiszen kamaszként terveim voltak. Nem is nagyon gondoltam abba bele, hogy egyszer nekem családom vagy gyermekem lesz. Az orvosok mondatai akkor köszöntek vissza, amikor már babát szerettem volna, és persze nem lehetett.

Mivel a csoda folytán mégis született egy gyermekem – a hozzá vezető fájdalmas útról testi és lelki oldaláról szól a könyv –, a születésnapján mindig előtörnek az emlékek, hogy mennyi szenvedés árán lehet ő most velem.

Néhány éve a férjem kérdezett rá arra, hogy nem írom-e meg mindezt, hiszen másoknak talán reményt adhatok vele, hogy nem szabad feladni.

- Mi volt a legnehezebb a Csendes gyilkos című könyv megírásában?

- Igazából nem volt nehéz megírni a könyvet. Gyerekkorom óta írok cikkeket, könyveket. Rendszerint csak leírom a gondolataimat, és a mondatok kikerekednek a „papíron”. Ez most sem volt másképp. Talán egy kicsit az időbeli sorrend elhelyezésén kellett elgondolkodnom.

hirdetés

- Teljesen a saját tapasztalataira támaszkodott, vagy sorstársak történeteit, élményeit is beleszőtte?

- A könyv kizárólag a saját tapasztalataimat írja le. Nem vettem bele más nők történeteit, ígyis talán túl sok minden történt velem az elmúlt huszonegynéhány év alatt. Ráadásul a könyv története 9 évvel ezelőtt véget ért, amikor megszületett a fiam.

Azóta azonban újabb és újabb „élményekkel” gazdagodtam. Megtaláltam a férjem, akivel kistestvért szeretnénk a fiam mellé. Ezért már több mint 5 éve küzdünk. Az endometriózisom ez idő alatt még jobban elhatalmasodott a testemben, most már a petesejtjeim nagy részében is ez van. Az elmúlt években átestem több inszemináción és lombikon is, tehát a könyv folytatása is tervben van.

- Miért fontos ez a téma? Miért kell erről a betegségről beszélni?

- Az endometriózis egyre több nőnél okoz problémát.

A könyv címe is jelzi, hogy egy csendes gyilkos, ami nem öli meg a testet- hiszen nem halálos betegség- de a lelket igen, mivel nagy százalékban meddőséget okoz.

Legtöbbször pedig éppen a babára vágyó nőknél derül ki a betegség. Valószínűleg azért, mert nem jön a baba, és vizsgálatokra mennek a nők, ahol kiderül az endometriózis.

- A könyv miben segíthet másoknak?

- Reményt nyújthat azoknak, akik évek óta babára vágynak, hogy csodák igenis léteznek. Hiszen engem is meddőnek nyilvánítottak, mégis van egy egészséges kisfiam. A könyvből pedig kiderül, hogy valóban csoda, hiszen a babára törekvésemben nem volt partnerem a párom, ráadásul én versenyt futottam az idővel, mert a sok-sok műtét után már az orvosaim azt mondták, hogy ha még egyszer operációra kerül sor, akkor kiveszik a méhemet és a petefészkeimet is.

- Tartja-e a kapcsolatot más érintettekkel, és tudják-e segíteni egymást?

- Több, a betegséggel foglalkozó oldalnak vagyok a tagja, és ha tudok segítek. Akár a történetemmel, akár a tapasztalatommal.

- Mennyien lehetnek azok a nők, akiket érinthet ez a probléma?

-Akár a nők 20 százalékánál is előfordulhat. Ezek a számok azonban a már felismert betegek ismeretében alakultak ki.

Nagyon sok nő nem is tud arról, hogy endometriózisban szenved. Sokan pedig nem mernek beszélni a tüneteikről.

Ami a nagyon erős és fájdalmas vérzéssel, és a fájdalmas együttlétekkel is járhat. Sokan elfogadják a tényt, hogy ez a normális. Míg mások inkább saját magukat hibáztatják, a nőiességüket, hogy valami nem jó velük. Beszélni azonban nem beszélnek róla, hiszen sokaknál tabutéma vagy éppen szégyellik a tüneteiket. A könyvet ezért is írtam, szerintem sok nő helyett is kimondtam dolgokat.

- Milyen problémákért felelős az endometriózis?

- Az endometriózis elsődlegesen a meddőségért felel, illetve a nehezebb fogantatásért, de attól függően hol található a szervezetben, nagyon sok más problémát is okozhat. A leggyakrabban a női szerveken jelenik meg, ezután a bélrendszeren – ahol összenövéseket okozhat – de megjelenhet akár az agyban is.

- Létezik enyhébb és súlyosabb megjelenési formája?

- Igen, létezik, de ezt csak szövettan és műtéti úton lehet megállapítani. Ma már a legtöbb operációt laparoszkópiával végzik – bár nálam ezt sem tették sajnos, minden alkalommal felvágtak – ám ettől még műtéten esik át a nő, ami testi-lelki nehézséget okoz.

- Mi vár azokra, akikről kiderül, hogy ebben a betegségben érintettek?

- Ez változó, annak függvényében, mennyire súlyos az endometriózis. Előfordulhat, hogy akár diétával is visszaszorítható, de lehet, hogy többszörös műtéttel is újra meg újra megjelenik a szervezetben.

- Hogyan lehet kezelni vagy gyógyítani az endometriózist?

- Gyógymód nincs rá, mivel nem tudják, mi okozza. Sokszor javasolják a ciklus szüneteltetését mesterséges úton, de ez a mesterséges klimax, annak minden negatívumával, ami egy fiatal nőnél nem túl szerencsés. Ráadásul az sem biztos, hogy a szüneteltetés után normálisan visszaáll a nő ciklusa.

Az endometriózis ellensége, ha nincs ciklus – tehát a terhesség is megfelelő ellenszere lehet, ám a betegség éppen a teherbeesést gátolja meg. Viszont azzal, hogy megszüntetik a ciklust, a betegség nem tűnik el. Sok esetben ilyenkor egy műtéttel eltávolítják az „endós” gócokat és szöveteket, de amint visszaáll a ciklus, újra fejlődni kezdenek – főleg, ha súlyos endometriózisról van szó. Az orvosok jelenleg nem ismerik a miérteket és a megoldásokat sem. Egy nő pedig, aki babát szeretne, nem azt akarja hallani az orvosától, hogy hónapokra, akár évekre állítsák le a ciklusát.

- Mit tehetnek azok, akik gyermeket szeretnének, de nem jön össze az első próbálkozások alkalmával?

- Érdemes teljes kivizsgálást végeztetni. Sőt, ha felmerül a betegség gyanúja, akkor érdemes átesni egy műtéten, hogy biztosan megállapítsák a jelenlétét. És ha a pár babát szeretne, akkor nem kell túl sokat várni, ma már az inszemináció és a lombik révén is „könnyebb” az esély a kisbabára- de persze ehhez kell a partner is.

- Milyen életmódváltoztatással lehet esetleg csökkenteni a tüneteket vagy enyhíteni azokat?

- Enyhíteni lehetséges, de azt nem tudom, mennyire lehet csökkenteni. Én most egy éve vágtam bele egy „teszt” diétába, amit kifejezetten az endometriózis csökkentésére kutattam ki.

Mivel még egy lombikot tervezünk a jövő év folyamán, hogy legyen a fiunknak kistestvére, az ottani vizsgálatokon majd kiderül mennyire volt hatékony a módszer.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
child-4293382_1920.jpg

Csak háromszor fürdeti egy héten gyerekeit egy anya, ezzel spórol időt

A hatgyerekes anyuka még azt is hagyja, hogy kézzel egyenek, így nem kell annyit mosogatnia, és sok időt megspórol.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 09.


hirdetés

Constance Hall, a hatgyerekes anyuka beismerte, mióta nagyobb a családja, muszáj volt lecsípnie innen-onnan egy kis időt.

A The Sunnak mesélte el, hogy milyen kis apró trükköket alkalmaz az idő megtakarítására.

Szerinte a mosogatnivaló a legrosszabb része az egész vacsorának. Ennek kiküszöbölésére találta ki a kézzel fogyasztásos trükköt.

hirdetés

„Általában az asztal közepére teszek egy nagy adag zöldséget, néhány szelet húst, vagy bármit, ami épp eszembe jut”

– utána a gyerekeknek már csak el kell venni és megenni.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon
hirdetés

 

constanceandtribe (@mrsconstancehall) által megosztott bejegyzés,

Constance azt is elmesélte, hogy nem fürdeti minden nap a gyerekeket, és bármilyen meglepő, de ez nem „öli meg” őket.

Úgy gondolja, nem szükséges fürödni vagy zuhanyozni minden nap, sokszor kimarad ez a napi rutinjukból.

„Szép és büdös, most pedig menj iskolába, és undoríts el mindenkit” – jegyezte meg viccesen.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

constanceandtribe (@mrsconstancehall) által megosztott bejegyzés,

De nem csak a fürdéshez áll így hozzá, a gyerekekre való mosáshoz is tudott jó tanácsot adni, amit neki is úgy mondtak.

Nem árt venni egy különböző színű lavórkészletet, amit a gyerekek neveivel fel kell címkézni, így mindig megfelelő helyre lehet rakni a ruhákat. Továbbá ezzel a trükkel a gyerekek is bevonhatóak a munkába, mert ők is tudni fogják, hova kell rakni a ruhákat.

Constance szerint minden szülőnek kell egy kis „én idő”, az övé 19:30-tól jön el. Ezt követően, ha gyerekeknek bármire szükségük van, nekik kell megoldaniuk.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
lotto-1.jpg

Kiderült, hogyan nyert a legutóbbi ötöslottó-nyertes

Hiába a hatalmas nyeremény, továbbra is lottózni fog.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 09.


hirdetés

Nyáron volt utoljára hatalmas nyeremény az ötöslottón. Akkor több mint egymilliárdot nyert egy szerencsés, az összeg 1155 millió forint volt.

A nyertesek a nyereményük átvételekor kitölthetnek egy kérdőívet, amelyben - név nélkül - elárulhatnak pár dolgot magukról. Például arról, hogy hogyan nyertek, mire költik majd a pénzt, adnak-e belőle...

A Pénzcentrum.hu megkereste a Szerencsejáték Zrt.-t, akik néhány dolgot elárulhattak a legutóbbi nyertesről, aki hozzájárult ahhoz, hogy pár válaszát megoszthassák.

A legutóbbi ilyen szerencsés lottózó idén júniusban játszotta meg a számokat, melyek hatalmas pénzt hoztak neki.

hirdetés

Évtizedek óta játszik hetente, de nagy összeget még sosem sikerült nyernie. A számait minden különösebb stratégia nélkül, véletlenszerűen választotta ki. A nyereményének egy részét pénzügyi befektető segítségével fekteti be, és a jövőben sem áll le a lottózásról.

A cég szerint a nagy összeget nyerők általában állandó számokkal játszanak, de volt már gépi játékkal nyerő is, sőt akadt aki többször is nyert nagyobb összegeket.

Címkép: illusztráció


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!