hirdetés
jeffrey-epstein-es-baratnoje-northfoto.jpg

Naponta három lányt kellett szereznie Jeffrey Epstein barátnőjének a pár egyik áldozata szerint

Annie Farmer még csak 16 éves volt, amikor Ghislaine Maxwell és Jeffrey Epstein szexuálisan zaklatta őt, de voltak nála fiatalabb áldozatok is. A most 41 éves nő kulcsszerepet játszhat Maxwell bírósági ügyében.
Fotó: Northfoto - ZUMA Press, Inc. - szmo.hu
2020. július 19.


hirdetés

Újabb egykori áldozat vallott arról, mit művelt vele Jeffrey Epstein, vallomása kulcsszerepet játszhat majd a szexuális bűnöző egykori barátnőjének bírósági ügyében.

Annie Farmer csak 16 éves volt, amikor Ghislaine Maxwell beszervezte őt a milliárdos üzletember Új-Mexikó állambeli ranchére. Nővére, a művészeti szakon végzett Maria Epsteinnek dolgozott 1995-ben New Yorkban, és állítása szerint

egyszer hallotta, ahogy Maxwell úgy hagyja el a villájukat, hogy "el kell mennie lányokat szereznie Jeffreynek".

Később Epstein rábeszélte Mariát, hogy vigye New Yorkba a húgát, Annie-t a család arizonai otthonából. A férfi azt mondta Farmer édesanyjának, hogy középiskolásoknak szervez egy tanulmányi összejövetelt, a lányt pedig majd Maxwell fogja kísérgetni, ő lesz a gardedámja. A pár még ki is fizette az utat Annie számára, aki 1996 tavaszán meg is érkezett a Zorro ranchre, ám ott rajta kívül nem volt egy diák sem.

hirdetés

Annie szerint Epstein barátnője nagyon kedvesen, barátságosan viselkedett vele, elhalmozták ajándékokkal és elvitték moziba is. Miközben azonban a sorukra vártak, Maxwell kissé lehúzta Epstein nadrágját, és folyamatosan becézgették egymást Annie előtt. A perdokumentumok szerint azért, hogy a lány számára normális legyen a szexuális viselkedés. Amikor visszatértek a ranchre, Maxwell arra kérte Annie-t, hogy vetkőzzön le és feküdjön le egy masszázsasztalra, majd elkezdte fogdosni az intim testrészeit. Másnap reggel Epstein bement Annie szobájába és szexuálisan zaklatta őt.

"Annie nagyon félt és szorongott. Csak egy gyerek volt egy óriási ranchen, távol a családjától és elzárva mindenféle segítségtől"

- írják a dokumentumban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
brutalis-baleset-tarjan.jpg

Brutális baleset Tarjánnál: kettészakadt az autó az ütközéskor

Egy helyi férfi szerint a vétkes sofőrnek alig egy hete lehetett meg a jogosítványa és nagyon gyorsan hajthatott.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 28.


hirdetés

A helyiek szerint egy hete kapta meg jogosítványát az a huszonéves fiatal, aki kedd délután halálos balesetet okozott a Komárom-Esztergom megyei Tarjánnál - számolt be az RTL Híradó.

A sofőr - a rendőrség szerint - nagyon gyorsan ment, az útpadkára hajtott, majd keresztbe fordult és a szembejövő autónak csapódott. Az ütközés miatt a kocsi kettészakadt.

A hátul utazó 32 éves férfi azonnal meghalt, a többiek megsérültek.

"Azt hallottam, hogy csikorgás, megmagyarázhatatlan hangok és egy nagy csattanás, aztán csend. És egy rövid idő múlva hallom a szirénákat, a mentőhelikopter is kiérkezett"

- mesélte az RTL Híradónak egy közelben lakó férfi, aki azonnal a helyszínre sietett.

hirdetés

"Nagyon durva volt, mert mikor ideérkeztem, akkor látszott, hogy itt óriási tempóban jöhetett az az autó, amelyik szétszakadt. Tehát valami eszméletlen sebességgel, ehhez az itteni útviszonyhoz nem illő, legalább 150 fölött mentek"

- magyarázta a férfi.

A kettészakadt autóban hátul ülő 32 éves férfi azonnal meghalt, a két másik huszonéves fiatal súlyos sérüléseket szenvedett. A vétlen autó sofőrje törésekkel megúszta.

A Híradónak nyilatkozó helyi férfi úgy tudja, a fiatalok ittasak voltak, a sofőr pedig nemrég kapta meg a jogosítványát.

"Fiatal volt mindegyik. Hát a pletykák szerint, a gyerek, aki vezetett talán még csak egyhetes jogosítvánnyal rendelkezett"

- fogalmazott a férfi.

Az RTL Híradó beszélt az egyik súlyos sérült édesapjával, aki nyilatkozni nem akart. Könnyeivel küszködve csak annyit mondott, hogy fia jelenleg a tatabányai kórház intenzív osztályán van, lélegeztetőgépen.

Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
lidl-ceges-kep.jpg

Hasmenést okozhat egy sajt, ezért visszahívja a Lidl

Ha vásároltál ilyet, vidd vissza valamelyik üzletbe, blokk nélkül is visszaadják az árát.
MTI - szmo.hu
2020. október 29.


hirdetés

A Lidl Magyarország Bt. kivonja a forgalomból, valamint visszahívja a fogyasztóktól a "Milbona Selection Brie de Nangis" francia lágy sajt termék egyik 100 grammos tételét toxintermelő E. coli baktérium szennyeződés miatt - tájékoztatta az MTI-t a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal csütörtökön.

A közleményben megjegyezték:

az E. coli baktérium elszaporodása esetén főként az érzékeny fogyasztói csoportok (csecsemők, kisgyermekek, idősek és legyengült immunrendszerű személyek) esetében hasmenéses megbetegedést okozhat.

A visszahívás csak az idén október utolsó napján lejáró, 402-es tételazonosítóval rendelkező, a DE BW 331 EG üzemazonosítóval a Jermi Käsewerk GmbH által gyártott termékeket érinti.

A Nébih kéri a vásárlókat, hogy a fenti azonosítóval megegyező sajtot ne fogyasszák el, hanem vigyék vissza bármely Lidl üzletbe, ahol a vételárat - a vásárlást igazoló nyugta hiányában is - visszatérítik.

hirdetés

Az érintett üzletek listája megtekinthető a cég honlapján.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
farkasok.jpg

Farkasfalka ölhetett meg egy kutyát Eger mellett

Szakemberek vizsgálják a nyomokat, a közelben él egy farkasfalka.
Fotó: Baptiste Lheurette/Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2020. október 28.


hirdetés

Az Egerhez közeli Vécsey völgyben ért támadást egy helyi kutyát. Az állat olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már nem lehetett megmenteni.

Fülöp Géza tulajdonos a Blikknek nyilatkozva valószínűsítette, hogy farkasok végezhettek kutyájával:

„Nem tudom biztosan, farkasok voltak-e, vagy azokhoz hasonlító, elszökött kutyák. Egy ismerősöm, aki épp a telepen volt abban az időben, hallva a marakodást, megnézte, mi történik, ő készítette a felvételt a támadókról. Őz már járt itt, rókát is láttunk korábban. A szőlőben találtak nyomokat, méretes állatok lehettek”

- mondta el a lapnak.

Az üzemi terület kerítésén számos lyuk tátong, mindezt a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának szakembere is ellenőrizte. Megerősítették, hogy a helyszínen több, nagytestű kutyafélétől származó nyom volt. A beszámolók szerint a puli, amely szabadon hagyva őrizte a területet, vélhetően az ugatásával vonta magára az állatok figyelmét.

hirdetés

„A helyszínen talált nyomok és a látott képek alapján egyelőre csak feltételezzük, hogy farkasok voltak a támadó állatok, bár a rájuk jellemző sötét farokvég nem azonosítható a fotókon. Az bizonyos, hogy a Bükk és Mátra közötti területen él egy farkasfalka. Ezek nyomaival, a vadkamerák róluk készült felvételeivel rendszeresen találkozunk, a territóriumuk nagyjából száz négyzetkilométer. Ezen belül bármikor és bárhol feltűnhetnek”

– mondta a Blikknek Gombkötő Péter, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának zoológiai szakreferense.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
rablo-trafik-maszk.jpg

Az eladó figyelmeztette a rablót a trafikban, hogy nincs rajta maszk

A 23 éves férfi késsel fenyegetőzve lopott a trafik kasszájából.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. október 29.


hirdetés

Éppen a pénztárgép szalagját cserélte az eladó október 27-én késő délután, amikor belépett az üzletbe egy ismeretlen férfi.

A nő - felnézve - figyelmeztette a vendéget, hogy nem visel maszkot, pedig az kötelező, a következő pillanatban azonban meglátta a kést az idegen jobb kezében

- írja a police.hu.

A támadó a bevételt követelte, miközben a kését benyújtotta a plexi fal alatt, hadonászva, ütögetve próbálta meggyőzni az eladót, adja át neki a kassza tartalmát. A nő az üzlet hátsó ajtaja felé lépett, elsőre azonban nem tudott kimenekülni, támadója visszalökte a félig nyitott ajtót. Némi dulakodás árán a nőnek sikerült mégis kitárnia, futásnak eredt, egy közeli büfénél kért segítséget.

Időközben a támadó a pult mögé ment, kimarkolt egy marék bankjegyet a pénztárgépből, majd egy éppen belépő vásárló mellett kisétálva elmenekült a helyszínről.

hirdetés

Az eladó nem sérült meg, a rabló közel 285 ezer forintot zsákmányolt.

A gödöllői rendőrök minden lehetséges tanút felkutattak, kikérdeztek, gyűltek az információk, szűkült a kör, hajnalra már tudták, ki az, akit keresniük kell. Célirányosan indultak egy bagi címre. A férfit elfogták, kihallgatásán beismerte tettét. A lakásán megtartott kutatás során a rendőrök a rabolt pénz egy részét megtalálták, a hiányzó összegből a 23 éves férfi – elmondása szerint – tartozását rendezte.

Az őrizetbe vett férfi ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt a további eljárást a Gödöllői Rendőrkapitányság folytatja le, egyben kezdeményezik letartóztatását.

Hat órán belül azonosították

A gödöllői rendőrök elfogták és őrizetbe vették azt a 23 éves bagi férfit, aki késsel rabolt ki egy trafikot a gyanú szerint.


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!