hirdetés
1-87.jpg

Napokig feküdt halott szülei mellett a baba egy hotelszobában – csodával határos módon túlélte

Pénteken találtak rá a hat hónapos csecsemőre egy michigani motelben. Súlyosan kiszáradt, de élt.
fotók: Facebook - szmo.hu
2019. május 29.


hirdetés

Skylah, a fél éves bébi igazi hős. Drámai történetét a People magazin írta meg, és járt utána a rejtélyes ügynek, mely során egy halott szülőpárra bukkant a rendőrség múlt pénteken. Életben maradt gyermekük velük egy helyiségben várta, hogy megmentsék.

Szerencsére a segítség még pont időben érkezett.

Amerikát sokkolta a kicsi története. Pénteken délben a rendőrséget riasztotta egy bejelentő, és kérte, hogy ellenőrizzék, minden rendben van-e a családdal. A kiérkező rendőr a whitehalli Rodeway Innben két holttestet talált: az anya, Jessica Bramer 26 éves volt, az apa, Christian Reed pedig 28, a Michigan Állami Rendőrség sajtóközleménye szerint. Nagyjából egy hete tartózkodtak a motelben. A WOOD-TV tudósítója szerint a holttestek mellett droghasználathoz szükséges eszközök hevertek.

A szülőkkel egy szobában tartózkodó babát azonnal kórházba vitték, mert állapota kritikus volt. Állítólag több napig is egyedül volt a szobában étlen-szomjan. A boncolás nem állapította meg a halál közvetlen okát a közlemény szerint, a toxikológiai eredményekre pedig legalább 30 napot várni kell. A rendőrség szerint semmi nem utal rá, hogy a szülők merénylet áldozatai lettek volna.

A WOOD TV riportja szerint a két felnőtt többször is megjárta már a börtönt. Januárban Skylah nagyszülei felvették a kapcsolatot a gyermekvédelmi szolgálattal, mert aggódtak a kislány jólléte miatt. Skylah mára jobban van és a WOOD-TV riportja szerint valószínűleg teljesen felépül majd. Egyelőre nem tudni, kinek a gyámsága alá kerül majd a gyermek.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
vasuti-atjaroban-ragadt-furgon.jpg

A sorompók közé szorult egy autó Tárnokon, hiába dudált a vonat, a sofőr teljes nyugalomban várt

Két vonat is jött jobbról-balról, óriási szerencse, hogy még időben meg tudtak állni, és többen a veszélyben lévő autós segítségére siettek.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 11.


hirdetés

Döbbenetes felvétel készült Tárnokon, egy vasúti átjáróban, amit a Bp-i Autósok Közössége mutatott be.

Már a videó elején látszik, hogy egy fehér furgon a vasúti átjáróban ragadt, és nem tudott se előre, se hátra menni a sorompóktól.

A sofőr azonban teljes nyugalomban várt, ki sem szállt a kocsiból, amit a felvételt készítő férfi is döbbenettel nézett. Pedig eközben már hallani lehetett a dudaszót, sőt két vonat is érkezett jobbról-balról.

Az életveszélyes szituációból végül nem lett baj, mert mindkét vonat időben észrevette az átjáróban álló furgont és meg tudtak állni. Bár a sofőr érthetetlen módon nem igyekezett menteni magát, szerencséjére többen is a segítségére siettek és felemelték a sorompót, hogy át tudjon haladni alatta.

Az autót vezető férfi végül csak akkor szállt ki a kocsijából, amikor már biztonságos helyen állt. Odasétált az átjáróhoz, hogy visszategye a sorompót, majd elhajtott.

hirdetés

Íme a döbbenetes videó:


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
koszeg.jpg

Számítani lehetett rá, hogy történik valami – véli a másodikról kizuhant kislány szomszédja

A férfi szerint az idős asszony fel sem fogta először, hogy mekkora a baj.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 10.


hirdetés

Mint arról mi is beszámoltunk, kizuhant egy négyéves kislány Kőszegen egy lakóház második emeletéről. A gyereket megműtötték, combcsont- és medencetörése van, mellkasi sérüléseket is szenvedett, emellett kétoldali légmell alakult ki nála. A kislány állapota stabil, nincs közvetlen életveszélyben.

A kicsi a nagymamájával volt a lakásban. Az idős asszony levitte a kutyát sétálni, ekkor történt a szerencsétlenség.

A környékbeliek szerint a 82 éves nagymamája vigyázott a gyerekre, aki, mikor egyedül maradt, valahogy felmászhatott a nyitott ablakba, majd kizuhant.

A mentők órákon keresztül stabilizálták az állapotát, majd mentőhelikopterrel szállították kórházba. Egy lakó közvetlenül a baleset után kezdett segíteni a kislánynak, majd a mentősöknek is. Elmondta, mit látott az esetből.

hirdetés

Végül megjegyezte, hogy

szerinte az idős nő már nem teljesen beszámítható. Mikor visszatért a kutyasétáltatásból, akkor sem fogta fel, hogy mekkora a baj, azt mondta a kicsinek, hogy keljen fel és majd fent megmosdatja.

A szomszéd szerint a szülők külön élnek, az apa neveli a gyereket. Ám most is dolgozni volt. Gyakran előfordult, hogy a nagymamára kellett hagynia a kislányt, főleg az utóbbi időben, mivel nem volt óvoda. Úgy vélte, hogy számítani lehetett rá, hogy előbb-utóbb történik valami.

VIDEÓK: Az RTL Híradó beszámolója


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
francia-buszsofor-felvonulas-epa.jpg

Meghalt a francia buszsofőr, akit agyhalottra vertek, mert nem engedett maszk nélkül utazni egy társaságot

Az 59 éves férfit vasárnap támadták meg, olyan súlyos sérülései voltak, hogy beállt nála az agyhalál. A család és az orvosok végül úgy döntöttek, lekapcsolják a férfit az életben tartó gépekről.
Fotók: MTI/EPA/Caroline Blumberg - szmo.hu
2020. július 11.


hirdetés

Meghalt az a francia buszsofőr, akit vasárnap este vert agyhalottra egy társaság. Az 59 éves Philippe Monguillot-t öt nappal a támadás után lekapcsolták az őt életben tartó gépekről - közölte a család az AFP hírügynökséggel.

Mint arról beszámoltunk, vasárnap este hét óra tájban egy társaság akart felszállni a buszra a dél-franciaországi Bayonne-ban, ám jegyük sem volt és maszkot sem viseltek, pedig ez kötelező a francia tömegközlekedésben.

A buszsofőr megpróbálta megakadályozni, hogy a társaság felszálljon a buszra, ekkor azonban rátámadtak. Olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy már eszméletlen volt, amikor kórházba került, és ott megállapították, hogy beállt nála az agyhalál.

A férfin sajnos már nem lehetett segíteni, ezért a család úgy döntött, lekapcsolják őt a gépekről, amibe az orvosok is beleegyeztek.

hirdetés

"Úgy döntöttünk, elengedjük őt"

- mondta Monguillot egyik lánya, Marie az AFP-nek.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
opel-kabrio-suzuki-tetejen.jpg

A Suzuki tetején landolt az Opel kabrió, miután karamboloztak

Ketten megsérültek, egyikőjüket a budapesti tűzoltóknak kellett kiemelni a kabrióból.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 11.


hirdetés

Nem mindennapi karambolhoz hívták a budapesti tűzoltókat pénteken este. Egy Suzuki SX4 S-Cross és egy Opel kabrió ütközött össze Kispesten, a Hoffherr Albert utcában, de úgy, hogy

az Opel a Suzuki tetején landolt.

Az Opelben ketten utaztak, ők megsérültek, egyikőjüket a budapesti tűzoltók emelték ki az autóból - közölték a a Fővárosi Katasztrófavédelem oldalán.

Videó is készült a mentésről:

hirdetés

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!