hirdetés
anti-bacsi-faktor.png

Napi 4-5 órát gitározik Anti bácsi, hogy jól szerepeljen az X-Faktorban

A 70 éves versenyző nagyon készül az élő showra.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. november 15.


hirdetés

Korábban már mi is írtunk az X-Faktor egyik versenyzőjéről, Balogh Antal Gézáról, azaz Anti bácsiról. Ő az, aki 35 év után, a tehetségkutató show válogatóján találkozott újra testvérével. A megható pillanatokra biztosan sokan, sokáig fognak még emlékezni a nézők közül.

De Anti bácsi itt még nem állt meg: később egy szál gitárral adott elő egy Bródy-dalt, amit az egész zsűri megkönnyezett, majd ugyancsak

egy Bródy-dallal bejutott az élő showba is.

hirdetés

A mentorok elmondták, hogy szakmai és emberi szempontok alapján döntöttek az idős énekes mellett, akivel kapcsolatban az remélik, hogy a jövőben is olyan emlékezetes pillanatokat okoz majd, amilyeneket az eddigi műsorok során. Dallos Bogi azt is hozzátette: Anti bácsi úgy tud érzelmeket átadni, ahogy senki.

A verseny élő show-ja szombaton kezdődik, ennek kapcsán készített a BEST Magazin interjút Anti bácsival. Ebből többek között az is kiderül, hogy

napi 4-5 órát gitározik, keményen gyakorol, hogy jól teljesítsen a műsorban.

Emellett szeretne angolul is megtanulni. Öccse most már része a mindennapjainak, és, ahogy fogalmaz, már nem marja magát a múlt miatt. Azt is elmondta magáról, hogy már 36 éve házas, és két fiának is van már felesége.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
kiss-ramona-xfaktor.jpg

Kiss Ramónáék kisfia életében először várhatta a Mikulást - családi fotót posztoltak

Annyira édesek. Mutatjuk a képet!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 07.


hirdetés

"Első Mikulás-buli" - ezzel a rövig posztszöveggel jelent meg Kiss Ramóna Instagramján egy fotó, amin a férjével és a kisfiával látható.

Noé január 20-án született, jövőre tölti be az első életévét.

Itt a Mikuláskor készült kép:

hirdetés


KÖVESS MINKET:





hirdetés
byealex.jpeg

Kiss Ramóna kisfiával pózolt ByeAlex

Alex az öltözőjébe vitte Noé babát, aki még a telefonjával is játszhatott egy kicsit.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 09.


hirdetés

ByeAlex egyébként is kedves és odaadó ember hírében áll, de most tovább fokozta a cukiságot: Kiss Ramóna kisfiával pózolt az X-Faktor öltözőjében.

„Nem gondoltam, hogy a cuki kifejezést használom majd valaha Alexre, de ha cuki akkor cuki! Beengedte Noé babát az öltözőbe és még a telefonját is odaadta Neki.” – írta Rami az Instagram oldalán.


KÖVESS MINKET:






hirdetés
dueztt.jpg

Tarol a YouTube-on az x-faktoros Manuel és Kállay-Saunders András közös dala

A döntőbe jutáshoz nem volt elég, mégis majdnem 150 ezer megtekintésnél jár szombat este óta.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 08.


hirdetés

Az X-Faktor elődöntője óta eddig már közel 150 ezren kattintottak a YouTube-on a tehetségkutatóban megismert Manuel és a szintén ex-tehetségkutatós Kállay-Saunders András közös számára.

A Téged című szerzeményt az X-Faktor színpadán is előadták, ott nem volt elég a fináléba jutáshoz.

Az műsorban legutóbb sztárfellépőkkel együtt duettezhettek az énekesek, így mutatkozott be a duó. A dalt mindeddig 21 ezren kedvelték és még ezer néző sincs, aki a nem tetszik-gombbal szavazott, így még az is lehet, hogy a duett a következő hetek, hónapok egyik slágere lesz.

hirdetés

Itt tudod megnézni a két előadó közös dalát:

És így szólt élőben:


KÖVESS MINKET:






hirdetés
papai-joci-1000x636.jpg

Pápai Joci semmit nem vett fel az új kabátja alá, kapta is az ívet érte a rajongóktól

A kommentelők jól leoltották az énekes hiányos öltözetét és frizuráját.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. december 09.


hirdetés

Mint kiderült, Pápai Joci is nagyon lázba tud jönni, ha vesz magának egy új ruhadarabot, ezt pedig egy képpel is bizonyította.

Az énekes az Instagramon posztolt magáról egy képet, aminek az lett volna a célja, hogy megmutassa az új kabátját, de

a rajongók figyelmét sokkal inkább az ragadta meg, hogy a kabát alatt semmilyen más ruha nincs, vagy legalábbis nem látszik.

A másik érdekesség pedig Joci haja, amit ezúttal nem fogott össze, így elég ziláltak a tincsei, ezt pedig a kommentelők meg is jegyezték neki.

hirdetés

"Amikor veszel egy jó cuccot, és egyből fel akarod venni"

- írta az énekes a képhez egy sírósnevetős emoji kíséretében.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!