hirdetés
F.BelaDSC_0294.jpg

„Nagyon boldogan játszom ezeket az epizódszerepeket” – beszélgetés Fesztbaum Bélával

Sosem volt még szerencsém egy színésszel úgy interjút készíteni, hogy egyenesen a színpadról jön le, és két jelenése között beszélgetünk az öltözőjében. Fesztbaum Béla elárulja, hogy nem én vagyok az első, akivel így találkozik.
szöveg:Göbölyös N. László - fotók: Gál Bereniké - szmo.hu
2020. február 22.


hirdetés

Éppen A Pál utcai fiúk délutáni előadása zajlik a Vígszínházban, és ebben benne van pályájának két meghatározó eleme: Molnár Ferenc és a zene.

– Milyen volt Önnek az első Pál utcai fiúk-élménye?

– Kötelező ifjúsági irodalomként találkoztam a regénnyel, nagyon emlékezetes, megrázó élmény volt, de aztán sokáig nem találkoztam vele semmilyen formában. Aztán, miután alaposabban megismertem a Molnár Ferenc-életművet, jól helyre tudtam tenni benne a Pál utcai fiúk-jelenséget. Arra azonban álmomban sem gondoltam, hogy ebből az anyagból egyszer ilyen kirobbanó sikerű zenés színházi előadás, talán még annál is több, kivételes ügy lesz itt a Vígszínházban és pont én képviselhetem a felnőttek világát Rácz tanár úr emblematikus figurájával. Nagyon hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult, és büszkén adom át mindazt a nézőknek, ami a regényből egy szerepen keresztül átadható.

– A Pál utcai fiúk valóban ennek az évtizednek az egyik ikonikus előadása lett. Megkockáztatom, hogy napjainkban a hatása olyan, mint a 70-es években a Képzelt riport…

– Ezt pontosan el tudom képzelni, annál is inkább, mert a két előadást összeköti a rendező személye, Marton László, aki kivételes érzékkel és nagy tudással alakította a Vígszínház zenés arculatát is. És olyan meghatározó előadások gördültek ki a kezei közül, mint a Képzelt riport, A padlás, az operett műfajában a Fekete Péter, vagy az Össztánc, amely ugyancsak nagyon erőteljesen használta a zenét és a mozgást. És immár idetartozik A Pál utcai fiúk is. Lehet, hogy öt év múlva is ugyanígy tudnánk itt beszélgetni előadás közben…

hirdetés

– A mai tizenéveseknek mit ad ez a darab a maga tartalmában, esztétikai és morális élményben?

-Az alapmű megkerülhetetlen. A sikerben ott vannak Dés László dallamai, Horváth Csaba koreográfiája, Geszti Péter szellemes dalszövegei, Grecsó Krisztián átirata, a színészek nagyon odaadó, ambiciózus játéka.

De valahol mégis a regény sikere ez, amely különleges költőiséggel szól a hazaszeretetről, a barátságról, az árulásról, az otthonról, az egymásért való felelősség-vállalásról, a szembeforduló oldalak egymáshoz való viszonyáról, a megbékélésről, a gyerekként, kiskamaszként is átélhető tragédiáról, hogy mindennek ára van, amit meg kell fizetni, de tenni kell az ügyünkért.

Ezek mind olyan hívószavak, amelyek azok lehettek a regény megszületésekor, majd az azt követő évtizedekben is, hiszen A Pál utcai fiúk nemzedékek kedvenc olvasmányává, nemzetközileg is jegyzett ifjúsági regénnyé vált. Hogy a 2010-es évek második felében mindez újra ennyire fontos lett, és ilyen erősen szólal meg, azt is mutatja, hogy az előadás jókor, jó helyen jött létre, mert van nálunk most egy színésznemzedék, amely így meg tudja szólaltatni.

– És lehet, hogy ez is egy olyan színésznemzedék lesz, mint amelyik éppen a Képzelt riport körül kristályosodott ki, majd vált a Vígszínház derékhadává Kern Andrással, Kútvölgyi Erzsébettel, Lukács Sándorral, Tahi Tóth Lászlóval, Hegedűs D. Gézával..-

– Azt gondolom, hogy erre minden lehetőségük megvan. Ez most egy édeni állapot. Előbb-utóbb óhatatlanul lecserélődnek szerepek, de emlékezni fogunk arra, hogy volt egyszer 2016-tól egy remélem, minél hosszabb időszak, amikor ez az alapcsapat vitte A Pál utcai fiúkat. Már bőven túl vagyunk a 250. előadáson, és még mindig nagyon sokan várakoznak, hogy jegyet kapjanak rá.

– Maradjunk Molnár Ferencnél, de lépjünk tovább. Február 29-én lesz A doktor úr premierje. Mit kell tudni erről a nagyon népszerű, sok színrevitelt megért darabról?

– A doktor úr Molnár Ferenc első színdarabja, 1902-ben írta. Eredetileg nem a Vígszínháznak tervezte, hanem a Nemzetinek, Beöthy László igazgató rendelte meg tőle. Mire azonban elkészült vele, Beöthyt leváltották, az új igazgatónak meg nem akarta odaadni. Ezért a darab dramaturg- és újságírói kapcsolatai révén került a Vígszínházhoz, itt mutatták be nagy sikerrel a fiatal újságíró-publicista első bohózatát. Érdekesség, hogy miközben a Vígszínház számtalan Molnár-darab felújítását érte meg, A doktor úrhoz legelső premierje óta nem nyúltak hozzá. Most tehát mintegy „második ősbemutatóra” készülünk. Bohózat, és valóban a korszak legnépszerűbb, legsikeresebb francia vígjátékainak mintájára készült, én azonban azt gondolom, és talán színháztörténészek is osztják a véleményemet, hogy bár nem a legjelentősebb Molnár-mű, egy hallatlanul tehetséges fiatalember első jelentkezése: „Figyeljetek, mert itt valami különleges dolog készülődik, aki én vagyok”.

A színházat és az életet nagyon jól ismerő, a mondatokat, a magyar nyelvet, a humort, a szellemességet kiválóan értő szerzőről van szó.

Öt évvel később már megírja Az ördögöt, ami valódi remekmű és meg is hozza számára a nemzetközi hírnevet is. Többféle változat is létezik belőle, maga Molnár Ferenc egészítette ki zenés darabbá Zerkovitz Béla dalaival, mi most a prózai darabot adjuk elő Zsótér Sándor rendezésében.

– Mint minden Molnár Ferenc-darabban, az egyes figurák ebben is jutalomjátékot kínálnak a színészeknek.

– A darab egy ügyvéd és egy zseniális szélhámos-betörő összefonódó kapcsolatán alapul. Ez a tolvaj mutat görbe tükröt ennek a képmutató, hazug városnak, az ügyvédnek és családjának. Mindenkinek van valami takargatni valója és erre épp egy tolvaj, a maga szellemességével, egyéni moráljával és bölcsességével világít rá. Ez adja a darab alapvető értékét és üzenetét. De mivel mégis csak bohózatról van szó, remélem, hogy a közönség lelkes szórakozással fogadja.

– Tehát valamennyi szereplő megéri a pénzét, kezdve dr. Sárkánytól, akit Ön alakít.

– Dr. Sárkány egy fiatal, feltörekvő ügyvéd, a város bűne tartja el és emeli magasra. Az ő nagyravágyása és még többet akarása okozza a vesztét. Felesége a félrelépésen gondolkodik – a tolvaj ezt is leleplezi – az ügyvédi iroda fiataljai is egy nem igazán pártolt viszonyt kezdeményeznek, ők is hamar lebuknak. Ennek az erkölcstelen világnak szúr oda elegánsan Puzsér. Bár a címszereplő az ügyvéd, de a tolvaj az igazi központi figura. Puzsér egy kicsit Az ördögnek előképe. Egy kedves fiatal kollégám, Dino Benjámin játssza ezt a szerepet. Az ősbemutatón Hegedűs Gyula alakította. Reméljük, hogy Benjáminnak nagy bemutatkozás és egy szép karrier kezdete lesz.

– Az Ön pályafutását folyamatosan átszövi Molnár Ferenc: az ön szerepein, rendezésein, önálló estjein keresztül rádöbbenhetünk, hogy milyen kimeríthetetlen életművel állunk szembe: irodalmi munkássága mellett élete is kész regény, és akkor még nem szóltunk napjainkban kevéssé ismert publicisztikájáról.

– Amikor néhány évvel ezelőtt a Pesti Színházban lehetőséget kaptam rendezésre a színház nagy öregjeivel egy kifejezetten rájuk szabott válogatással, már akkor egyértelmű volt számomra, hogy nemcsak a drámaíró Molnárt lesz érdemes megmutatni, hanem a publicistát is. Mert míg ez a csodálatos szerző egyik kezében egy nagyon szórakoztató vígjátéki tollat tart, amellyel estéről estére elbűvöli a Vígszínház zsöllyéjének elegáns közönségét, addig a másik kezében ott van egy vitriolos, kemény, nagyon őszinte, szenvedélyes újságíró toll, amely nagyszerűen kiegészíti a másik Molnár Ferencet. Azt hiszem, egyik sincs a másik nélkül. Így tudtam megmutatni A MONOKLIBAN az író és az újságíró Molnárt együtt. Ennek az estnek volt a továbbgondolása a Szülőfalum, Pest már csak publicisztikán alapuló egyszemélyes színházi estem a Rózsavölgyi Szalonban – ennek utolsó előadása április 23-án lesz.

Amikor a Molnár-örökösök megnézték az előadást, megkérdezték tőlem: mit írtál bele? Egy sort sem – feleltem. Minden, ami elhangzik, százéves szöveg. Csak hát a száz évvel ezelőtti szituációk, politikai-közéleti állások, a száz évvel ezelőtti Pest gazdasági és közéleti anomáliái váratlanul borzasztóan ismerőssé váltak. Ezért is gondoltam, hogy nézzük meg Molnárnak ezt az arcát, hogyan látta egykoron városát, a benne szereplő alakokat, kisembereket, politikusokat, a kultúra képviselőit, hogyan látta benne saját magát, írói attitűdjeit.

És nem utolsósorban: hogyan fejlesztette azt a csodálatos magyar nyelvet, amit a mai napig beszélünk, és amelynek gazdagításához Molnár Ferencnek és kortársainak nagyon sok köze volt. Ugyanezt kerestem már a Vígszínház Házi Színpadán mai napig menő Kosztolányi-estemben, A léggömb elrepül-ben is.

Molnár azt is gyakran megcsinálta, hogy egy színpadon kipróbált mondatot beleírta egy újságcikkbe, Ha megtetszett neki egy cikkbeli fordulat, lehet, hogy valamelyik szereplője szájába adta.

Tehát a kávéházban ülő, újságcikket fogalmazó, éppen egy pesti problémát okosan tárgyaló alak nagyszerűen kiegészíti azt a szellemes, monoklis, rengeteg humorral és bon mot-val író Molnár Ferencet. Én éppen ezt a kettősséget szeretem benne, hogy egyszerre lehet vele szórakoztatni vagy mélyebb rétegek felé célozni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
365nap.png

A nemi erőszakot dicsőíti sokak szerint, mégsem veszi le a 365 napot a Netflix

Túlságosan sokan nézik a filmet ahhoz, hogy csak úgy levegyék. A szolgáltató ilyenkor azt hangsúlyozza, hogy "meg kell adni nézőinknek a választás és a kontroll lehetőségét".
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 04.


hirdetés

Nem veszi le a műsorról a 365 nap című lengyel filmet a Netflix, bár többen felszólaltak ellene. Köztük volt az énekesnő, Duffy, aki szerint a film a nemi erőszakot, a szexkereskedelmet és a nők elleni szexuális agressziót élteti - írja a 24.hu. A walesi énekesnő néhány hónapja mondta el, hogy őt is elrabolták, bedrogozták és megerőszakolták. Mindezt és az aggodalmait a film miatt nemrég írta meg Reed Hastings Netflix-vezérigazgatónak.

Duffy levele nyomán petíció is született, amelyet már több mint hatezren írtak alá, és amelyben a film eltávolítását követelik. A Netfix szerint a filmnél egyértelműen jelezték, hogy erőszakot, szexet és meztelenséget ábrázol, ezen túl már a felhasználóra van bízva, hogy látni akarja-e.

"Hiszünk abban, hogy meg kell adni nézőinknek a választás és a kontroll lehetőségét a nézői élmény tekintetében. A felhasználók eldönthetik, hogy mit néznek meg, szűrőket állíthatnak be, és kizárhatják azokat a filmeket, amelyeket soknak éreznek"

– mondta a cég szóvivője.

A Netflix nem mindig áll így a problémás filmekhez: nemrég kivette a megnézhető filmek közül a Trópusi vihart, mert többen rasszistának gondolják. A 2008-as amerikai szatirikus akció- és komédiafilmben ugyanis Robert Downey Jr. feketére maszkírozva játssza el az egyik főszerepet, ami a streaming-szolgáltató szerint is sértő a feketékre nézve. Itt valahogy nem kell a választás és a kontroll lehetőségét megadni, igaz, nem is nagyon nézte már senki a filmet...

hirdetés

Viszont a 365 napot bár nem a Netflix gyártotta, ez egy lengyel film, amelynek csak a jogait vették meg, a cég ezt mindig hangsúlyozza, de azt kevésbé, hogy ez az utóbbi idők egyik legnézettebb filmje a stream-szolgáltatón.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
eszenyi.jpg

Eszenyi Enikő felfüggeszti színészi tevékenységét

Július elsejétől Rudolf Péter vette át a Vígszínház irányítását, a rendezőnő azonban továbbra is karbantartja az általa rendezett előadásokat.
Fotó: Emmer László - szmo.hu
2020. július 08.


hirdetés

Már nem fog színpadra lépni Eszenyi Enikő, felfüggeszti színészi tevékenységét - mondta el az InfoRádiónak Rudolf Péter, aki július 1-től vette át a Vígszínház irányítását.

Mint mondta, két ember távozott az igazgatóváltás előtt, és mivel a társulat tagjai rajtuk kívül megmaradtak, nem sok új embert szerződtetett. Hat, már a színházban dolgozó egyetemista kapott szerződést, valamint Brasch Bende, mellettük pedig visszatér Elekes Péter, Méhes László és Seres Zoltán.

A színház korábbi igazgatója, Eszenyi Enikő azonban egyelőre nem akar fellépni, de továbbra is végzi majd a munkáját.

"Enikő most saját kérésre felfüggeszti a színészi tevékenységét, nem akar játszani. Viszont azokkal az előadásokkal kapcsolatos összes munkát elvégzi, amelyeket ő rendezett. Együtt beszéljük meg az esetleges szerepátvételeket, végigcsinálja a szokásos felújító próbákat"

- mondta Rudolf Péter, aki örül, hogy a rendezőnő az általa rendezett előadásokat ezután is karbantartja.

hirdetés

A színházigazgató azt is elmondta, hogy köszönetet kell mondani az elődjének, mert a Vígszínház biztos lábakon áll. Rudolf Péter szerint ez az évad nagyon fontos lesz, mert most alakul ki a színház jövője és az, hogyan épül majd fel a társulat.


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
1-2.jpg

Tom Cruise: a legnagyobb sztár, aki nem hajt az Oscarra – ez a 10+1 legjobb filmje szerintünk

Volt vietnami veterán, undorító producer és önmagába szerelmes guru is.
Szajki-Vörös Adél, fotó: HBO GO - szmo.hu
2020. július 06.


hirdetés

Pár napja lett 58 éves Tom Cruise, aki egy ideje legalább tíz évvel fiatalabbnak néz ki, mint amennyi (most sem látszik rajta, hogy két év múlva a 60-at ünnepelheti. Ő az, aki A-kategóriás színésznek számít már több, mint harminc éve, hiszen a Top Gun már 34 éves film. Érdekes módon a legjobb mozijai a kilencvenes évekből valók - és nem azért, mert azóta rosszabb színész lett, hanem mert biztonsági játékos vált belőle, és szinte kizárólag akciófilmeket készít. Ha másba száll be, az sem dráma, holott régebben sok ilyet bevállalt. Ennek oka már egy másik cikk témája lenne, íme a kedvenceink tőle:

Plusz 1:  Trópusi vihar

Itt megcsillantotta komikusi vénáját, amiről ezelőtt nem sokat lehetett tudni - és az eredmény annyira jó lett, hogy majdnem készítettek is egy saját filmet a karakterének. Les Grossman, a kopaszodó, pocakos, hihetetlenül bunkó stúdiófőnök szerepét bizonyos pletykák alapján egyenesen Harvey Weinsteinről mintázta a színész, bár erről valódi források nem léteznek. A szerep az akkoriban a színész körüli botrányokról sikeresen elterelte a figyelmet és Cruise karrierjének is adott egy lökést. Ezután fordult rá az elsődleges akciósztár státuszra, ami be is jött neki.

10. Mission Impossible - Utóhatás

A Mission Impossible-széria nemcsak szuper filmzenéje miatt nehezen felejthető. A franchise 2018-as remeke szuper szórakozást nyújt látványos akciójeleneteivel, jól megírt fordulataival és persze Cruise-zal, aki ezúttal különösen odatette magát, ami a kaszkadőrjeleneteket illeti, amit mondjuk az esetében én nem is hívnék kaszkadőrjelenetnek, az angol stunt szó ezt sokkal jobban kifejezi. Az emelkedő helikopterről lógást például nem sokan csinálnák utána, de a két épület közt való ugrásáról számtalan sajtóhír is született, hiszen elszámolta az ugrást, és összetörte a lábát. Aztán lazán továbbfutott. Emiatt több hétre le kellett állítani a forgatást.

hirdetés

9. A holnap határa

Érdekes, hogy a színésznek gyakran van nagyon jó kémiája a kolléganőkkel, ez a film viszont nemcsak high concept forgatókönyve miatt kiemelt, hanem az Emily Blunt és Cruise között működő remek kémia miatt is. Blunt méltó akciótársa a színésznek a sci-fi, akció és dráma elemeket használó moziban, melynek ráadásul a humora is remek.

8. Jack Reacher

Tom Cruise nem lenne Tom Cruise, ha nem akarta volna szélesíteni palettáját az akciófranchise-ok világában, ezért előállt Jack Reacherrel, akinek sajátosan titokzatos, introvertált, de nagy szívű személyisége és természetesen homályos múltja van. A 2012-es mozi és a 2016-os méltó folytatása a klasszikusabb akciófilmek hagyományait követik, például Reacher iszonyú menő, bármennyi ellenféllel felveszi a harcot és simán lenyomja őket ököllel. De azért mindkét résznek megvan a saját jól megírt, izgalmas sztorija is.

7. Különvélemény

Nem ez volt az utolsó együttműködés a nagymester Steven Spielberg és Tom Cruise között, de ez a legjobb. A 2002-es mozi Philip K. Dick novellája alapján készült. A végtelenül izgalmas, a jövőben játszódó sztoriban Cruise karaktere azzal szembesül, hogy a rendszer, amiben hitt és dolgozott, ellene fordul, a gyilkosság-előrejelző gépezet ugyanis őt dobja ki tettesnek egy titokzatos ügyben. Remekül összerakott mozi, melyben váltakoznak egy jó krimi és a sci-fi műfaj elemei.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
ringo.jpg

A szeretnivaló Nagy Fapofa – 80 éves lett Ringo Starr

Kicsi, csúnyácska, hangszerének nem virtuóza, de éppen ő kellett minden idők legnagyszerűbb négyesébe. Ma 80 éves Ringo Starr, a Beatles dobosa.
Göbölyös N. László - szmo.hu
2020. július 07.


hirdetés

Van valami nyomasztó abban, hogy nemzedékem bálványai immár valamennyien túl vannak a 70. életévükön, sőt akad, aki az idén már a 80-as is betölti. Igaz, másfelől örülhetünk, hogy a pop-rock világ zivataraiban megérték ezt a tiszteletre méltó kort. Közéjük tartozik Richard Starkey, azaz, ahogy az egész világ ismeri lassan 60 éve: Ringo Starr.

A szegény családból származó, gyerekkorában beteges, iskolába is alig járó fiú egy véletlennek köszönhette szerencséjét. Tizenhárom évesen elhatározta, hogy dobos lesz, liverpooli Rory Storm and The Hurricanes nevű bandával 1960-ban ugyanabban a hamburgi klubban léptek fel, mint földijeik, akik akkor még Silver Beatles névre hallgattak. John Lennonnak és társainak megtetszett a váltótárs dobosa, és amikor két évvel később eljutottak a lemezfelvételig, és eredeti dobosukat a zseniális producer George Martin gyengének találta, eszükbe jutott Ringo – mert már akkor is ezt a művésznevet viselte, a kezén viselt gyűrűkre utalva. A legenda szerint az első felvételbe, a Love Me Do-ba 17-szer kezdtek bele, többnyire Ringo miatt, aki képtelen volt lámpalázát levetkőzni. Szerencsére mindenki bízott benne, és hamarosan fogalommá vált a John, Paul, George és Ringo négyesfogat.

A jelentős méretű orral megáldott, faarcú – és fahangú – dobosról gyakran mondták, hogy ő csak „kiegészítő ember” a három különleges tehetségű, kreatív muzsikus, Lennon, Paul McCartney és George Harrison mögött. Csakhogy az ő pontos, nem tolakodó, de ha kellett, nagyon is kifinomult játéka szerves része volt a Beatles-hangnak, éppen egy ilyen „becsületes iparos” kellett a Pudliknak.

Ráadásul Ringo emberileg is nagyon fontos eleme volt a csapatnak. Ő volt a legderűsebb, akire lehetett számítani egészen az utolsó időkig a konfliktusok elsimításában, vele mindenki jóban volt, valószínűleg nem utolsósorban azért, mert sosem voltak bandavezéri ambíciói. Nem véletlen, hogy a Beatles feloszlása után Ringo szerepelt mindhármuk valamelyik szólólemezén, és az ő 1973-as Ringo című albuma volt az egyetlen, amelyen újra szerepeltek mind a négyen – igaz, külön-külön.

Mint dobos, ritkán énekelt, de azért már korai korszakban is kapott egy-egy slágert – ilyen volt az I Wanna Be Your Man, vagy a Boys – aztán 1966-ban az ő hangjával vált világhírűvé a liverpooli tengerészdalt feldolgozó Yellow Submarine. Egy évvel később Ringo ismét rock-történelmet írt, a Sgt.Pepper albumon övé lett a With A Little Help From My Friends, amely nem kicsit róla is szólt. Az 1968-as White Albumon már szerzőként is szerepelt, a Don’t Pass Me By vidám country-nóta, amelyhez el tudunk képzelni egy füstös vadnyugati szalont, ahol a zongorista sörébe belelóg a majom farka. Az Abbey Roadra viszont már egészen míves dalt írt George avatott gitárjátékával, ez volt az Octopus’ Garden. Kedvence egyébként éppen ennek a lemeznek az összefüggő, második oldala, amelyen egy dobszólót is engedélyeztek neki.

hirdetés

Ekkor már lehetett sejteni, hogy Ringo is meg fog próbálkozni a szólóénekesi karrierrel. Ez azonban, éppen hangkorlátai miatt, nem ment simán. A legnagyobb sikereit country stílusú dalaival aratta (Back of boogaloo, You’re Sixteen), de az It Don’t Come Easy 1971-ben Top Ten-dal lett Nagy-Britanniában és a tengerentúlon is. Önálló lemezei azonban sosem értek el olyan nagy sikert, mint a többiek munkái, ellenben részese lehetett a volt társak alkotásainak. Főleg George Harrisonnal dolgozott sokat. Ott volt többek között a gitáros két legjobb albumának, az All Things Must Pass-nak (1970) és a Cloud Nine-nak (1987) közreműködői között, ez utóbbiban a When We Was Fab című, a Beatlesre emlékező dalhoz egy vidám klipet is csináltak kettejük főszereplésével.

És együtt csinálták meg a rock-történelem első jótékonysági eseményét. A Bangla Desh-koncertre George eredetileg szerette volna az egész Beatlest összehozni, de mivel Lennon és McCartney akkor éppen nem álltak szóba egymással, mondvacsinált ürüggyel lemondták a fellépést. Ringo azonban ott volt Bob Dylan, Eric Clapton, Leon Russell, Billy Preston között és amikor George bemutatta őt a közönségnek, a tomboló éljenzésre a zenekar a Yellow Submarine motívumával válaszolt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!