hirdetés
lengyel.png

Nagyobbat nyert Kaczynski pártja, mint gondolták Lengyelországban

Valamelyest csökken majd az előny, de így is képesek lehetnek egyedül kormányt alakítani.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 14.


hirdetés

A lengyel parlamenti választások hétfő reggeli első részeredményei sokkal nagyobb győzelmet mutatnak a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártnak, mint az exit pollok jeleztek:

ezek szerint a PiS a szavazatok 49,3 százalékával győzött

- írja az MTI.

Egyúttal sokkal kevesebb szavazatarányt ért el a második helyen befutó, fő ellenzéki párt, a Polgári Koalíció (KO), 22,3 százalékot.

A posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből, köztük a Tavasz (Wiosna) nevű balliberális pártból álló baloldali szövetség 10,9 százalékot ért el.

A Lengyel Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz'15 mozgalom alkotta szövetségre 9,8 százalék szavazott.

Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte még a voksok 6,6 százalékával a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja).

FRISSÍTÉS: A lengyel parlamenti választások hétfő este közölt hivatalos végeredménye szerint is győzött a Jog és Igazságosság (PiS) párt, amely a szavazatok 43,59 százalékával 235 mandátumra, vagyis önálló többségre tett szert a 460 fős alsóházban. A második helyen befutó fő ellenzéki párt, a Polgári Koalíció (KO) 27,4 százalékot ért el.

A posztkommunista Baloldali Demokratikus Szövetségből (SLD), valamint kisebb balliberális tömörülésekből álló baloldali szövetség a voksok 12,56 százalékát nyerte el.

A Lengyel Parasztpártra (PSL) és a vele közös listán induló, rendszerellenes Kukiz'15 mozgalom alkotta szövetségre 8,55 százalék szavazott.

Az ötszázalékos bejutási küszöböt átlépte még a voksok 6,81 százalékával a nemzeti radikális pártok szövetsége, a Konföderáció (Konfederacja).

A lengyel felsőházban viszont az ellenzék lehet erősebb, miután a százfős felsőházba a Jog és Igazságosság (PiS) pártnak csak 48 szenátora, valamint egy, a kormánypárthoz közeli független képviselő került be.

Az egyéni kerületekben választott felsőház többek között elutasíthatja a szejmben megszavazott törvényeket, amelyeket azonban az alsóházi többség ismét jóváhagyhat. Az alsóházban a PiS a végeredmények szerint önálló többséggel rendelkezik.

A PiS-nek 48 felsőházi mandátum jutott, ugyanennyi mandátumra tettek szert az ellenzéki tömörülések is. Közülük a Polgári Koalíciónak (KO) 43 mandátuma van, a Lengyel Parasztpárt (PSL) listájáról hárman, a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) listájáról pedig ketten kerültek be. Emellett négy független szenátort is megválasztottak, közülük hármat az ellenzékhez, egyet pedig a PiS-hez közelinek tartanak.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
mti.jpg

„Csapás Orbán Viktorra” – így látják a külföldi lapok a magyar választások eredményeit

A Die Welt egyenesen „szenzációs ellenzéki győzelemről” ír, a Bloomberg pedig úgy fogalmaz, hogy a magyar miniszterelnök számára ez elmúlt évtized legnagyobb választási csalódása.
Kép: MTI, Balogh Zoltán - szmo.hu
2019. október 14.



A külföldi sajtó is beszámolt a magyar önkormányzati választások eredményeiről hétfőn - írja a 24 lapszemléje. Közülük a legtöbben az ellenzék sikeréről írnak és azt taglalják, vajon Orbán Viktorra milyen hatással lehet mindez.

Az ellenzék meghódította Budapestet címmel jelentetett meg cikket a német Tagesschau, akik úgy fogalmaznak, hogy Karácsony Gergely egy kis zöld-liberális párt tagja, aki civilszervezeteket is magába foglaló összefogásnak köszönhetően győzte le a kormánypárt által támogatott Tarlós Istvánt.

A Die Welt egyenesen „szenzációs ellenzéki győzelemről” ír, hozzátéve, hogy már kora este tudni lehetett, hogy a magyar miniszterelnök nem ünnepelteti magát tömeg előtt, amely a Fidesz csalódottságára utal.

A Spiegel kiemeli, hogy Tarlós István telefonon gratulált 44 éves legyőzőjének, és úgy fogalmaznak:

az eredmények "csapást jelentenek" Orbán Viktor számára.

Amerikában is mi vagyunk az egyik téma: az önkormányzati választásról egyebek közt beszámolt a Washington Post és a New York Times is. Előbbi címében úgy fogalmazott: az ellenzéki pártok nagyot nyertek Budapesten.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
borkai-2.jpg

Újraszámolhatják a szavazatokat Győrben, ahol 1381 szavazólap lett érvénytelen

Glázer Tímea úgy gondolja, támogatóinak tartozik mindezzel. Főként, mert Borkai Zsolt csak 641 szavazattal győzött.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 14.



A polgármesteri szavazólapok és néhány körzetben a képviselőjelöltek szavazólapjának újraszámlálását fogja kezdeményezni a győri ellenzéki összefogás – jelentette be a DK, az MSZP, a Momentum, az LMP és a Jobbik alkotta összefogás két képviselője sajtótájékoztatón hétfőn Győrben.

Glázer Tímea, a DK győri szervezetének elnöke felidézte, hogy

a győztes Borkai Zsolt és közte mindössze 641 volt a szavazatkülönbség, az érvénytelen szavazatok száma pedig 1381 volt.

Hozzátette: tartozik annyival a választópolgárainak, hogy kezdeményezi a polgármesteri szavazatok újraszámlálását, főleg olyan választókerületekben, ahol szoros eredmény született - írja a 24.hu.

Pollreisz Balázs, az MSZP győri szervezetének elnöke elmondta, hogy az újraszámolandó választókerületek számát még nem tudják, egyelőre a jegyzőkönyvek átvizsgálásánál tartanak.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
bela.jpg

Pásztor Béla rekorder, 75%-ot kapott Veresegyházon, 54 éve irányítja a települést

1965-től tanácselnök volt, 1990-től polgármester.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 14.



Ismét a független Pásztor Béla lett Veresegyház polgármestere a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint, a szavazatok 100 százalékának összesítése után - írja az MTI. Pásztor Béla 81 éves és 54 éve irányítja a települést.

1965-től tanácselnök volt, 1990-től polgármester. Ez rekordnak számít, ilyen hosszú ideig még senki nem vezetett egy települést az országban. A polgármester a közösségért végzett több évtizedes munkájáért idén Magyar Örökség díjat kapott.

A jelöltek sorrendje:

1. Pásztor Béla (Független) - 75,53 százalék (5228 szavazat)

2. Simon Tamás (FIDESZ-KDNP) - 18,55 százalék (1284 szavazat)

3. Veres Károly (Független) - 5,92 százalék (410 szavazat)


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
lorii.jpg

14 milliárdot bukhatott Mészáros Lőrinc, zuhannak a cége részvényei

Hétfőn az egyik legforgalmasabb részvény volt az Opus. De a 4iG és az Appeninn is nagyot esett.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 14.



A magyar tőzsde a pénteki nagy emelkedés után lejjebb került ma délelőtt: a BUX 211 pontos mínusz mellett 0,5 százalékkal került lejjebb, míg a blue chipek közül egyedül a Richter volt képes minimális erősödésre — írta meg a Portfolio.

A portál hozzáteszi, hogy az Opus, vagyis Mészáros Lőrinc hatalmas tőzsdei cége teljesített a leggyengébben hétfő délelőtt. 104,49 millió forintos forgalom mellett esett,

ezzel az Opus a második legforgalmasabb részvény ma délelőtt a magyar tőzsdén az OTP után.

Mészárosék hétfőn, tőzsdenyitás után 14 milliárd forintot veszthettek - teszik hozzá.

Az egykor Mészáros, jelenleg a Jászai Gellért többségi tulajdonában lévő 4iG is helyzete sem jobb: a társaság részvényárfolyama 2,6 százalékot esett.

A Napi.hu azt írja: a Mészáros és Orbán Viktor miniszterelnök vejének Tiborcz Istvánnak a közös érdekeltségébe tartozó Appeninn is rosszul kezdett, 2,55 százalékot esett az árfolyama, ez azt jelenti, 1,2 milliárd forintot csökkent a cég értéke.


KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!