hirdetés
nyito-15.jpg

A nagycenki Széchenyi-kastély parkjában négy világrész számos ritka fafajtáját láthatod

A 'legnagyobb magyar' itt töltötte a gyermekkorát, majd az ő időszakában nyerte el végleges formáját az épület is.
Fotók: Pölcz Klaudia - szmo.hu
2019. október 27.


hirdetés

Nagycenk egy szép, dombos vidéken található, így a kirándulók egyik kedvelt helye. Ám ha érdekel a történelem, akkor mindenképpen menj be a Széchenyi-kastélyba, amely 2016 óta nemzeti emlékhely. Ha pedig szép az idő, akkor nézz szét a parkban is, amely gyönyörű, főleg ilyenkor ősszel. Mi is így tettünk most.

Ezen a helyen élt a magyar történelem egyik legmeghatározóbb családja. A kastély már Széchényi Ferenc - Somogy vármegye főispánja, királyi főkamarásmester, aranygyapjas lovag, királyi küldött és biztos - életében is meghatározó jelentőségű volt. Ő tette a család állandó lakhelyévé tette ezt a birtokot.

Fia, Széchenyi István - politikus, író, polihisztor, közgazdász, - a Batthyány-kormány közlekedési minisztere, a „legnagyobb magyar”, Bécsben született, de gyermekkorát részben Nagycenken töltötte. Az épületet többször is átépítették, a végleges formáját az ő ideje alatt nyerte el a kastély.

A kastélyt 1969–73 között állították helyre, és 1973-ban megnyitották benne a Széchenyi István Emlékmúzeumot. Az emlékmúzeum két részből áll: a földszinten korabeli enteriőrök között a Széchényi család történetét és Széchenyi István életét mutatják be. Az emeleten „a legnagyobb magyar” munkásságához kötődő gazdasági kiállítások kaptak helyet. A kiállításhoz kapcsolódik a Széchényi család mauzóleuma is.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
nyito-11.jpg

El Camino: 26 nap, 779 megtett kilométer - egyedül, de sosem magányosan

Till Anilla gimnazistaként hallott először a zarándokútról, majd egyetemistaként nekivágott az útnak úgy, hogy soha előtte nem volt hátizsákos turista.
Szöveg és fotók: Till Anilla - szmo.hu
2019. október 19.



A nyár, az év, az eddigi életem legnagyobb vállalkozása, kalandja, vagy hogy is mondjam, őrült ötlete. Addig addig mondogattam, hogy megcsinálom, amíg odamentem, elsírtam magam hogy mégis mire vállalkoztam, majd egyszerűen nekiindultam. 2019 nyarán megcsináltam a híres spanyol zarándokutat, a Camino de Santiagót, azaz a Szent Jakab utat.

18 évesen a gimivel részt vettem egy kulturális csereprogramban, ami Santiago de Compostelában volt. Azelőtt fogalmam sem volt róla, hogy mi ez az egész, viszont ott sokat hallottunk a zarándoklatról. Elmondták nekünk, hogy évente több százezer ember indul útnak, hogy eljusson Szent Jakab kegyhelyéhez az Észak-Spanyolországban található galíciai Santiagóba, ahol a híres apostol földi maradványait őrzik. Szent Jakab nagy tiszteletnek örvend Spanyolországban, miután a legenda szerint megjelent, majd sikerre vezette a spanyol sereget a mórok ellen 844-ben.

A zarándoklatnak több útvonala is van, de a leghíresebb “francia út” közel egy hónapi gyaloglással jár.

Nekem már akkor is kalandosnak tűnt ez a vállalkozás, bár 18 évesen még nagyon éretlen voltam, utazás terén...meg úgy, minden téren. Abban az évben ültem először repülőn, majd nem sokkal a spanyol csereprogram után töltöttem az első nyaramat az Egyesült Államokban táboroztatóként. Azóta azonban sok víz lefolyt a Dunán, én is értem, pár nyelvet megtanultam, sokat jártam külföldön, társaságban és egyedül, rövidebb és hosszabb időre is. Azt hiszem, minden tapasztalat az elmúlt években hozzájárult ahhoz a döntéshez, hogy idén elmegyek a Caminóra.

Először csak viccből kezdtem mondogatni, és az emberek körülöttem is egyfajta poénkét fogták fel: “Te, zarándoklatra? Nem is jársz templomba! Nem is vagy spirituális! Ennyit gyalogolni? Honnan lenne rá időd? Mennyibe kerül ez?” És főleg: “Egyedül akarsz menni?”

Nos bevallom, útitársat találni úgy, hogy az embernek egy teljes hónap szabadságra van szüksége, amihez az is kell, hogy munka nélkül szállással és ellátással el is tartsuk magunkat, nem éppen könnyű feladat. Én viszont a viccről ötletelésre, az ötletelésről tervezésre váltottam. Januártól Párizsban tanultam egy fél évig ösztöndíjjal. Arra gondoltam, hogy ha ügyes vagyok a vizsgáimmal, akkor akár május végére végezhetnék is minden tárgyammal a külföldi és az otthoni egyetemen is. Az ösztöndíj jó volt, pár órát dolgozni is tudtam mellette, így gondoltam (még a párizsi élet mellett is), spórolhatnék valamennyit, hogy egy hónapig el tudjam magam tartani. Végül az időt és a pénzt is megteremtettem. Már csak a bátorság kellett.

Elkezdtem a családomat és a barátaimat felkészíteni, hogy bizony, ez a terv, tényleg megcsinálom. Hozzátenném, hogy soha az életben nem voltam még hátizsákos több napos túrán. Még két naposon sem. Online térkép nélkül képtelen vagyok közlekedni. Erre épp azon törtem a fejem, hogy hogyan pakoljak be egy hónapnyi cuccot egy akkora táskába, amit napi 8 órában fogok viselni, és emellett kövekre, fákra és oszlopokra festett kagylókat fogok követni. Addig könnyű volt, amíg csak szóban mondogattam, hogy zarándoklatra megyek.

Hamarosan azonban elérkezett a tervezett indulás napja. Én még utoljára meglepetésként hazautaztam Magyarországra, majd Budapestről Marseille-be repültem, onnan Bayonne-ba busszal, Saint-Jean-Pied-de-Port-ba pedig vonattal mentem. Elfoglaltam az első szállásom, elmentem a zarándokirodába, kiváltottam a zarándokútlevelem.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
nyito-1.jpg

Ősvilági Pompeii: a világon egyedülálló ősmaradvány-lelőhely Ipolytarnócon

Sehol máshol nem látható ősfát, több ezer ősállat lábnyomát, egy esőerdő növényeinek lenyomatát is megismerheted a 17 millió éves kövek között.
Szöveg és fotó: Söptei Zsuzsanna - szmo.hu
2019. szeptember 16.



Létezik Magyarországon egy olyan hely, ahol 17 millió évnyit utazhatunk vissza az időben. Megtapasztalhatjuk, milyen lehetett a tenger mélyében az élet, és mi történt egy nagy vulkánkitörés után. A különleges hely

kontinensünk egyik legösszetettebb és látványosan kiépített ősmaradvány-lelőhelye, ezért is lett Ipolytarnóc védett terület, és ezért nevezik manapság „ősvilági Pompeii”-nek.

A vulkáni katasztrófa elpusztította az ősi Ipolytarnócot, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy a maradványai épen átvészeljék az évmilliókat.

A vulkáni kitörés nyomán a riolittufából kiszivárgó kovasavas oldatok beszivárogtak az alatta lévő rétegekbe és így megőrizték a terület állat- és növényvilágát. A vulkáni anyag kormeghatározása alapján

a leletek mintegy 17 millió évesek.

A Budapestről 140 km-re található földtani örökséget 1944-ben védetté nyilvánították. A vulkán miatt elpusztult és a hamunak köszönhetően máig fennmaradt leletek között fák, levéllenyomatok, cápafogak, ősállatok lábnyomai ismerhetők meg.

A kiemelkedő természeti értéket 1995-ben Európa Diplomával tüntették ki,

majd 2000-ben felvették az UNESCO Világörökségi Várományos Helyszínek Jegyzékébe is. A területet a Bükki Nemzeti Park igazgatósága kezeli.

A terület tudományos vizsgálatát 1836-ban kezdték el. Az 510 hektáros területen sokféle izgalmas dolgot fedezhetünk fel. A geoturizmus kedvelt helyszínén többek között láthatóak az ősmaradványok, megismerhetjük a vulkánkitörés körülményeit és következményeit, tanösvényen járhatjuk be az erdőt, láthatunk mocsárciprust, de kiülhetünk piknikezni, és a gyerekekkel játszani is.

Cápafogas homokkő

3 millió éve, a Paratethys partszegélyi övezetében halmozódott fel az a homokkő, amely a geológiai tanösvény elején látható, benne pedig

cápafogakat, és ráják, delfinek, tengeritehenek, krokodilok csontjait tartalmazó „cápafogas réteg” tanulmányozható.

A feltárások során eddig 25 cápafaj maradványait mutatták ki.

A helyeik régen - az alakjuk miatt - megkövült madárnyelveknek nevezték el a cápafogakat. Egyik mondájuk szerint amikor a nagy varázsló kővé dermesztette a hatalmas fát, az énekes madarak ijedten felrebbentek róla, szerte-szét repültek, és riadtan adták a világ tudtára a szörnyű eseményt. A varázsló, hogy elhallgattassa őket, kővé változtatta nyelvüket, amely kiesett a csőrükből és szétszóródott a környéken. Ezek után a tájon sokáig halotti csend honolt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
IMG_3096-1.jpeg

Bejutottunk az ország második legnagyobb gázerőművébe, és nagyon aprónak éreztük magunkat

Az Erőművek éjszakáján megnéztük a Dunamenti Erőmű gázturbináját, irányítótermét, és azt is megtudtuk, hogyan lesz a tevéből kacsa.
Orosz Emese cikke - szmo.hu
2019. október 12.



Nem csak a múzeumoknak van már éjszakájuk. idén először 42 erőmű is nyílt kapukkal várta a látogatókat október 11-én délután 2 és este 10 között. Mi Százhalombattán az ország második legnagyobb gáztüzelésű erőművében jártunk, és olyan helyekre is bejutottunk, ami normál esetben csak az ott dolgozók kiváltsága. Megmutatjuk, milyen érdekességeket rejt a Dunamenti Erőmű.

Erőművek éjszakája

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) idén megszervezte az első Erőművek éjszakáját. Az eseményre október 11-én került sor, amelynek során országszerte 42 helyszín: erőművek, fűtőművek és tematikus látogatóközpontok várták a látogatókat.

A kezdeményezés fontos célja, hogy a látogatók - megismerve az energiatermelés folyamatait - tudatosabb és takarékosabb energia-fogyasztókká váljanak.

Amikor Százhalombatta közelébe értünk, már a város széléről is láttuk a három óriási ikonikus kéményt. Igazán durva hatást viszont akkor tettek, amikor a közvetlen közelükbe értünk. Engem mindig is lenyűgöztek ezek a monumentális ipari épületek. Az óriási kémények égbe nyúló lábánál állva az ember nagyon aprónak érzi magát.

A kémények magassága 201 méter, így tulajdonképpen kétszer magasabbak az Országháznál.

A három nagy kémény nem csak az erőmű, hanem Százhalombatta legfontosabb jelképe is, holott - mint megtudtuk - ezeket a monstrumokat már nem is használják.

Az Erőművek éjszakáján az erőmű dolgozói pogácsával, süteménnyel, üdítővel fogadták a látogatókat. Sőt, még fényképpel és apró ajándékokkal is kedveskedtek. A munkavédelmi sisakok kiosztása után az erőmű szakértői vezettek körbe minket a területen, és minden kérdésünkre készségesen válaszoltak.

Előadásukból megtudtuk, hogy a százhalombattai Dunamenti Erőmű fő tevékenysége a villamosenergia-termelés, emellett villamos- és gázkereskedelmi engedéllyel is rendelkezik.

A lassan hetven éve elkezdett központi iparosítás óta az erőműben a termelés sokat változott. Az olaj helyett régóta gázzal állítják elő az elektromos áramot, újabban pedig megújuló energiaforrásokat is használnak.

Éves termelése akkora (1 160 000 megawatt), hogy ennyi energiával egy Tesla S modell 160 ezerszer tudná megkerülni a Földet.

Van olyan nap is, amikor a Dunamenti 70 millió forintnyi földgázt is eltüzel, hogy abból villamosenergiát állítson elő.

A vezetett séta során elsétáltunk a tekergőző sárga és fémszínű csövekből álló gázfogadó állomáshoz.

Megnéztünk egy romantikus, repkénnyel befuttatott, alacsony épületet is. Mérete elveszik az erőmű gigászai mellett, de megtudtuk, hogy stratégiai szerepe igen fontos egy esetleges “black start” esetén.

Mi az a black start?

Eddig bele sem gondoltunk, de az erőművek üzemeltetéséhez is szükség van áramra. Előfordul azonban, hogy valami miatt az erőmű sem jut áramhoz (Na ez a szó szoros értelmében vett "erőművek éjszakája"). Ekkor van szükség a black startra, azaz fekete kezdésre, vagyis áramot termelni áram nélkül. Ez az egész országban csak néhány üzemben lehetséges, köztük a százhalombattai erőműben.

A repkénnyel befuttatott épület rejti az erőmű dízelgenerátorát, ami egy esetleges

"black start” esetén nem csak a Dunamenti erőművet, hanem akár Paksot is újraindíthatja.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
wild-geese-3379677_1280-2.jpg

4 romantikus vidéki szálláshely, ahova nem ér el a város zaja

Olyan vidéki szálláshelyeket mutatunk, ahonnan garantáltan alig szeretnél majd hazajönni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. október 18.



Ki ne vonzódna a romantikus, nyugodt, csendes házikókhoz. El tudod képelni, hogy távol a város zajától páratlan természeti környezetben eltölts pár napot? Ha igen a válaszod, akkor nagyon figyelj, hiszen most öt olyan vidéki szálláshelyet mutatunk nektek, ahonnan garantáltan alig szeretnél majd hazajönni.

A KSH adatai szerint a falusi turizmus a ’90-es évek közepe óta vált egyre népszerűbbé. Korábban főként nyugdíjasok, idősebb házaspárok keresték fel az ilyen típusú szállásokat, ma már viszont egyre több a fiatal. Lássuk, hol érdemes romantikázni kis hazánkban.

Catherine's Vineyard Cottages, Csákberény

A romantikus provance-i stílusú házak Csákberényben, az Orond-hegy oldalában találhatók, páratlan, mesebeli környezetben. A régi borházakat a félig magyar származású, Catherine Dickens Gore (Charles Dickens ükunokája) alakította át. A háza között sétálva az embernek olyan érzése van, mintha nem is Magyarországon, hanem Franciaország déli részén, vagy Toszkánában járna. Ez az a hely, ahova a vidék szerelmeseinek mindenképpen érdemes ellátogatni.

Vidéki Ház, Tagyon

Tagyon, a Nievölgy kapujában igazi csendes, nyugodt környezetben pihenhet az ember. Csodaszép belső terek, hatalmas úszómedence, gyönyörű kert járul hozzá a toszkán hangulathoz. A ház különösen olyan látogatóknak ajánlott, akik szívesen megkóstolnák a környék borait, hiszen bortermelők vidék lévén, jó borokból nem lesz hiány.

Villa Szent Jakab, Vászoly

A villa Vászolyon, erdők és patakok között, közvetlenül a katolikus templom mellett magasodik. A település saját forrásáról és a Szent Jakab kútról – melynek vize a hiedelmek szerint gyógyító hatással bír – lett híres. Illetve itt húzódik a Szent Jakab zarándok út, a Camino de Santiago egyik hivatalos állomása is. Aki ide betér, biztosan fog találkozni majd helyi sajtokkal, kistermelői finomságokkal, falusi tojással, kertben termett zöldségekkel, hiszen ezekre a tulajdonos nagy gondot fordít. A hely csendes pihenésre kiválóan alkalmas.

„Zsúpfedeles házikó”, Szalafő

Szalafőn, az Őrség egyik legszebb falujában gyönyörű erdős, dimbes-dombos tájon természetvédelmi környezetben helyezkedik el a Zsúpfedeles házikó, mely népi műemlék ház és szálláshely is egyben. A műemléki védelem alatt álló szálláshelyen a népi építészeti hagyományoknak megfelelően, népművészeti használati tárgyak is elhelyezésre kerültek a házban. Az udvaron napozóágy, grillezési-, és bográcsozási lehetőség áll a vendégek rendelkezésére.

AZ ÉV HOTELE legutóbbi adásának tesztelőinek, Zsanettnek és Andrásnak is volt alkalma egy picit belekóstolni a vidéki szálláshelyek hangulatában, hiszen hétvégéjük első felét egy igazi falusi hangulatú szálláshelyen, a Bohém Birtokon töltötték.

Zsanett és András 3 évvel ezelőtt egy bárban ismerkedtek meg, ahol a lány énekesként lépett fel. A köztük lévő szimpátia azonnal tapintható volt. Miután megtörtént az első csók, az események felgyorsultak. Nem sokkal később összeköltöztek, majd András megkérte Zsani kezét, aki persze azonnal igent mondott és rá pár hétre össze is házasodtak. Hétvégéjük apropója Zsanett születésnapja volt, illetve a Balaton felfedezése, hiszen érdekes módon keszthelyiként nem sokat kirándulnak a magyar tenger körül. Hogy miképp alakult a szülinapi hétvége és hogyan tetszett nekik az általuk tesztelt két szálloda, az AZ ÉV HOTELE múlt vasárnapi adásából kiderült. Ha lemaradtál volna róla, akkor sincs baj, az epizódot bármikor visszanézheted az RTL Most!-on.

Íme a két hotel, melyek közül egyre vasárnap délig lehet szavazni:

Bohém Birtok

A Balaton déli partján, Zamárdiban található egy igazi kis minifalu a hetes út mentén, ez a Bohém Birtok. A 12 apartmanház azt az érzést kelti az itt megszálló vendégekben, mintha csak visszacsöppentek volna az időben. A nádfeldeles, tornácos fehér kis háziók egy hangulatos görbe utca mellett fekszenek, ahol a csend és a nyugalom az úr. A régi stílusú épületek autentikus bútorokkal, ugyanakkor kényelmes, új ágyakkal felszereltek. Az udvaron, a korábbi pajta területén egy ceremóniaterem is található, ami különböző családi, céges rendezvények, és esküvők lebonyolítására alkalmas. A csárdában igazi magyaros ételekkel várják a vendégeket. Ha pedig, valaki nem szeretne házi kedvence nélkül útnak indulni, akkor ne is tegye, hiszen itt szeretettel várják a kisállatokat is.

További részletek ITT!

BL YachtClub & Apartments

A BL Yachtclub & Apartments a Balaton déli partjának egyik legkedveltebb városának, Balatonlellének a központjában, közvetlenül a parton található. Az ősfás parkkal körülvett luxus villákból – melyek közül egy, két és háromszobás is akad – páratlan kilátás nyílik a kikötőre. A helyiek szerint innen a leggyönyörűbb a balatoni naplemente, amit tényleg érdemes legalább egyszer megnézni. A yacht club területén homokos strand, kültéri gyermek-, és felnőtt medence, saját étterem, és egész évben nyitva tartó wellness központ várja a Balaton szerelmeseit. A wellness egyik legfőbb erénye páratlan panorámája, a jakuzziból elképesztő kilátás nyílik a tóra. Ha pedig még ennél is különlegesebb élményre vágysz, akkor próbáld ki a Balatonra épített élményszaunát. A szaunázás után itt nem egy merülőmedencébe érkezel, hanem egyenesen a Balatonba, az év bármely napján.

További részletek ITT!

Szavazz és nyerj egy wellness hétvégét!

A www.facebook.com/azevhotele oldalon vasárnap délig szavazhatsz a műsorban bemutatott szállodák valamelyikére. Ugyanis, aki szavaz, az nyerhet egy wellness hétvégét, abba a szállodába ahová voksát leadta. Idén is minden szavazat számít, ugyanis ez egy verseny, ahol Te döntheted el, hogy melyik szálloda legyen a régió, azaz A HÓNAP HOTELE, majd végül AZ ÉV HOTELE.

Vasárnap a balatoni régió két utolsó szállodája mutatkozik be

AZ ÉV HOTELE legújabb epizódjában a műsorvezető, Éry-Kovács Zsanna, valamint Izabella és Kálmán a balatoni régió két utolsó versenyben induló szállodáját mutatja majd meg nektek. Először a zánkai Zen Garden Resort majd a tihanyi Aquilo Hotel Panoráma kerül majd a tesztelők nagyítója alá. Ha érdekel mit gondolnak Izabelláék a két szállodáról, és kíváncsi vagy, hogy milyen céllal érkeztek a két napos hétvégére, akkor semmi esetre se hagyd ki AZ ÉV HOTELE legújabb epizódját, vasárnap 11:50-kor, az RTL Klub-on.

Mondd meg Te, melyik legyen AZ ÉV HOTELE!

Magyarország egyetlen televíziós hotelversenye, az RTL Klubon futó AZ ÉV HOTELE közönségszavazás lehetővé teszi, hogy szavazatukkal a nézők válasszák meg az egyes magyarországi régiók legjobb hotelét, azaz a HÓNAP HOTELE végül AZ ÉV HOTELE nyertes szállodáját. Idén is érdemes hetente voksolni, mert minden egyes szavazattal nő az esély az év végi főnyereményre, azaz egy teljes hétre AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában. A szavazatokat a műsor facebook oldalán lehet leadni. Az elismerés rangját mutatja, hogy AZ ÉV HOTELE díj a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége Év Szállodája szakmai díjának testvérversenye.

AZ ÉV HOTELE közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az RTL Klubon az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szállodákat. Minden adásban egy-egy pár vagy család kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére két magyarországi hotelbe valamilyen céllal a lánykéréstől a házassági évfordulóig és kipróbálják, illetve értékelik is a bemutatott hoteleket.


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!