hirdetés
koronavirus-olaszorszag.jpg

„Nagy a felfordulás” - Olaszországban élő magyarok meséltek a koronavírus miatt kialakult helyzetről

A Fókusznak Lakatos Márk is beszélt arról, mit tapasztalt Milánóban. Ott ugyanis nemrég ért véget a divathét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. február 24.


hirdetés

Totális káosz és pánik kezd úrrá lenni Olaszországban a koronavírus miatt. Kevesebb mint egy nap alatt majdnem kétszeresére emelkedett a koronavírus áldozatainak száma Olaszországban. A legtöbb áldozatot Lombardiából jelentették, egy idős férfi Venetóban halt meg. A fertőzöttek száma meghaladja a 200-t, ebből több mint 170 személyt Lombardiában, több mint 30-t Venetóban tartanak számon. További betegeket Emilia Romagnában, Piemontban és a közép-olaszországi Lazióban regisztráltak.

Ötszáz kilométerre a magyar határtól, Olaszországban két tartományt is elzártak a koronavírus miatt a külvilágtól. A karantén 50 ezer embert érint. A lezárt tartományokban szinte teljesen megállt az élet, a boltok polcait lefosztották. Vannak olyan üzletek, amik már ki sem nyitottak, de egy hétre bezártak a gyárak, a hivatalok, az iskolák és még a templomok is.

A tartományokba vezető utakat az olasz rendőrség lezárta, a be és kilépőket ellenőrzik. Milánó utcái szellemvárosra hasonlítanak, a metrókocsikon alig utaznak. Itt hétfőn ért véget a divathét, Lakatos Márk vasárnap ért haza Milánóból. A Fókusznak azt mondta, érezhető volt az eseményen a feszültség, már az odaúton is ellenőrizték az érkezőket.

"Érezhető volt egyébként, amikor Milánó felé mentünk, hogy valami gáz van, mert a belépéskor mindenkinek megmérték a hőmérsékletét maszkos, gumikesztyűs emberek. Tehát, az már egy kicsit para volt. És aztán ugye természetesen a show-k alatt is egyre több ember volt, aki maszkban volt"

hirdetés

- mondta a Fókusznak Lakatos Márk, aki azt is hozzátette, hogy az utazása során sokakat látott gumikesztyűben és maszkban a reptéren és például a szállodában is.

A Fókusz több magyarral is beszélt, akik Venetóban laknak. Ők azt mondják, hogy pánik inkább csak a lezárt városokban van, a helyiek sokkal elővigyázatosabbak és betartják az óvintézkedéseket, inkább a külföldiek pánikolnak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
korhaz-korona.jpg

Nyílt levélben kérnek segítséget az egészségügyi szakdolgozók

A közvetlen betegellátást végző egészségügyi dolgozók ruházatának sürgős pótlását, központi tisztítását kérik a döntéshozóktól.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 30.


hirdetés

Kásler Miklós emberi erőforrás miniszternek és Pintér Sándornak, az operatív törzset is vezető belügyminiszternek címezte nyílt levelét a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara (MESZK).

Ebben azt kérik, a fokozott veszélyhelyzet miatt intézkedjenek „a potenciális fertőző forrásoknak kitett, a közvetlen betegellátást végző egészségügyi dolgozók munkavégzésének ideje alatt hordott ruházat sürgős pótlásáról és a szennyezett ruhaneműk központi tisztításáról”.

„A jelenlegi gyakorlat szerint a dolgozók maguk vásárolnak munkaruházatot, és azt hazaviszik mosni. Ez a gyakorlat békeidőben sem szabályos, járványveszély idején pedig tilos”

- írják.

Amennyiben a kórházak nem rendelkeznek raktári készlettel, a kamara azt javasolja, hogy szabadítsák fel erre a célra az országban található munkaruházattal foglalkozó üzletek raktári készleteit, valamint üzemeltessék 24 órában a mosodákat.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
ader-janos-fizetese-a-duplajara-emelkedik.jpg

Áder János már alá is írta a koronavírus-törvényt, keddtől életbe léphet

A köztársasági elnök szerint a kormány felhatalmazása nem határidő nélküli, hanem feltételtől függő, a járvány megszűnésével véget ér.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 30.


hirdetés

Ez nem a politikai haszonlesés ideje. A koronavírus elleni védekezésről szóló törvény nem határidő nélküli, a kormány felhatalmazása nem korlátlan - közölte Áder János államfő, miután hétfőn, két órával a megszavazása után aláírta a koronavírus-törvényt.

Az államfő nyilatkozatában közölte:

„a mai napon az Országgyűlés sürgős eljárás keretében elfogadta a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot. A törvény megfelel az Alaptörvény előírásainak, nemzetközi szerződésbe nem ütközik, vele szemben megalapozott alkotmányos aggály nem támasztható. Ezért a mai napon elrendeltem a törvény kihirdetését.”

Mint írta, két szempontból vizsgálta aláírás előtt a törvényt: hogy időben és a döntések tartalmát illetően korlátlan-e a kormány felhatalmazása.

hirdetés

„A kormány felhatalmazása nem határidő nélküli, hanem feltételtől függő, a járvány megszűnésével véget ér. [...] A kormány felhatalmazása csak a járvány megelőzésére, kezelésére, felszámolására, a káros hatások mérséklésére vonatkozik. Az Országgyűlés ellenőrző szerepe, a kormány beszámolási kötelezettsége a járvány idején is megmarad. A járványt követően pedig az Országgyűlés dönt a rendkívüli intézkedések sorsáról”

- írja erről Áder, aki sorait így zárja:

„Mindannyian tudjuk, hogy még nehéz hetek várnak ránk. A védekezés kérdései tartósan az Országgyűlés napirendjén szerepelnek majd. Ezért is fontos, hogy mindenki tanúsítson önmérsékletet. Ez nem a politikai haszonlesés ideje. A további vitákhoz Kossuth Lajos 172 évvel ezelőtti – a felirati vita során – megfogalmazott szavait ajánlom megfontolásra: „...az országgyűlés politicáját azon magasságra méltóztassanak felemelni, mellyet az idő elénkbe szab. (...) emeljük fel politicánkat a körülmények szinvonalára...”.

Az ellenzéki pártok több módosító javaslatot is benyújtottak, amit a zárószavazás előtt egytől egyig mind leszavazott a Fidesz–KDNP-s többség.

Az aláírással a törvény éjféltől hatályba is lép.

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
apolo-orvos-korhaz-pxfuel.jpg

„Lehet látni a szemükben a fájdalmat” - egy 19 éves brit egészségügyis szívszorítóan mesél a munkájáról

A fiatal lányt elszomorítja, hogy szenvedő betegeket lát nap, mint nap a kórházban. Attól tart, hogy ez még csak a kezdet.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 30.


hirdetés

Lucy Hutchings csak 19 éves, de jelenleg a frontvonalban küzd a koronavírusos betegekért az Egyesült Királyságban. A lány egészségügyi asszisztensként dolgozik egy southamptoni kórházban, egy olyan osztályon, ami jelenleg nem eredeti funkciójában üzemel, hanem koronavírus-fertőzötteket lát el.

Lucy elmondása szerint a beteg száma egyre csak nő, ő 13 órákat dolgozik, miközben a kórház már kifogyott a nélkülözhetetlen védőfelszerelésekből, így egyre jobban aggódik.

"Olyan betegeket is kezelünk, akiknek nincs szüksége lélegeztetőgépre, de olyanokat is, akiket gépek tartanak életben. Sok embernek kell oxigén, legtöbbjük 60-90 éves. Lehet látni egyes betegek szemében a fájdalmat. Hiába mondják, hogy jól vannak, látszik, hogy nem. Szomorú látni ezeket az embereket, akik fájdalommal küzdenek és szenvednek. Sajnos ez a szörnyű valóság. Félek, hogy ez csak egyre rosszabb lesz. Mintha még csak a legelején tartanánk"

- mondta.

A fiatal asszisztens bevallotta, hogy hiába próbál mindennap úgy menni a munkába, mintha egy átlagos nap lenne, amint beöltözik a védőfelszerelésébe és bemegy egy kórterembe, arcon csapja a valóság, ami nem éppen normális most. Mint mondta, minden kollégája fél, de így is fantasztikus munkát végeznek.

hirdetés

Lucy arról is beszélt, hogy a kórházban már figyelmeztettek mindenkit, hogy bár most főleg idős betegeket kezelnek, hamarosan sok fiatal is bekerülhet hozzájuk. Ezért a lány is arra hívja fel kortársai figyelmét, hogy vegyék komolyan az intézkedéseket, mert a vírus nem válogat.

"Sokan azt gondolják, hogy 'áh, én úgysem fogom elkapni, minden oké lesz', de ez nem jó. Naponta több száz ember hal meg. Minél gyorsabban bezárkóznak az emberek, annál hamarabb vége lesz"

- véli Lucy.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
forint-1.jpg

Történelmi mélypontjához közeli szintre gyengült a forint az euróhoz képest

Az euró pedig gyengült a dollárral szemben.
MTI - szmo.hu
2020. március 30.


hirdetés

Történelmi mélypontjához közeli szinten állt hétfő délután a forint az euróhoz képest, miközben a magyar fizetőeszköz a frankkal és a dollárral szemben is gyengült a nemzetközi bankközi piacon hétfő késő délután a reggeli szintekhez képest.

Az euró a reggeli 356,91 forintról röviddel 18 óra után 359,41 forintra erősödött.

Az euró jegyzése 356,01 és 359,67 forint között alakult hétfőn. A napon belüli csúcsa megközelítette a március 19-én beállított 360,13 forintos történelmi rekordot.

A svájci frank árfolyama 336,90 forintról 339,73 forintra emelkedett, a dolláré pedig 322,06 forintról 326,22 forintra nőtt.

Az euró gyengült a dollárral szemben, reggel 1,1085 dolláron, röviddel 18 óra után 1,1017 dolláron állt.

hirdetés


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!