hirdetés

Mutasd meg, hogyan éled meg a karantént – Élet a járvány után címmel pályázatot hirdettek fiataloknak

Írásban, képben, videóban is bemutathatod, hogyan hat rád a járvány, a karantén zártsága, és mesélhetsz arról, hogyan képzeled el a jövőt, mennyire került szerinted előtérbe a zöld gondolkodás.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. április 27.


hirdetés

Hogyan változtatta meg a járvány az életedet? Mit tartanál meg a „régi” világunkból és mit csinálnál másként? Ezt kérdezi az Ökopolisz Alapítvány a 10-24 év közötti fiataloknak szóló, Élet a járvány után című pályázatában. A fiatalokat arra kérik, hogy írják meg, forgassák le vagy éppen slameljék el, hogyan változtatta meg az életüket a veszélyhelyzet.

A pályázat célja, hogy gondolkodásra késztesse a 10 és 24 év közötti fiatalokat. Feltérképezze és megmutassa, hogyan hat rájuk a járvány, a karantén zártsága, és ez hogyan változtatja meg a jövőről alkotott elképzeléseiket, értékrendjüket.

A koronavírus járvány mindenki életét felforgatta. A fiatalok sem tudnak találkozni a barátaikkal, nem utazhatnak, ami például egy sportoló életét rögtön a feje tetejére állítja. Trunk Tamás DABLTY blogger, vlogger, a saját bőrén tapasztalta mindezt: lemondták a versenyeit, ráadásul azok a nemzetközi, fiataloknak szóló fesztiválok is elmaradtak, ahol előadóként vett volna részt. Szerinte a fiatalok jól alkalmazkodnak a változásokhoz és még több digitális megoldással rukkolnak elő ebben a megváltozott helyzetben.

VIDEÓ: Trunk Tamás DABLTY blogger, vlogger - Élet a járvány után - pályázat fiataloknak

„Most a vírus bír cselekvésre minket, holott sokan otthonainkba bezárva tehetetlennek érzik magunkat. Új igények merülnek fel: egyszerűbben kellene élni, csökkenteni a fogyasztást, a helyi termelőtől vásárolni, kevesebbet utazni és utaztatni a termékeket”

hirdetés

– vélekedik Lengyel Szilvia, az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumának társelnöke. „Túl sokat akartunk belegyömöszölni az életünkbe. Most van rá idő, hogy megtanuljuk, valójában mire is van szükségünk” – tette hozzá.

A világjárvány az alapítvány életét is megváltoztatta. A kommunikáció áttevődött az online térre, de nemcsak a csatornák változtak meg, hanem a témák is. Az embereket még jobban foglalkoztatja a jövő. „Arra gondoltunk, hogy erről a fiatalokat lenne érdemes megkérdezni. Ezért „Élet a járvány után” címmel pályázatot indítunk, ahol

a fiatalok írásban, képben, videóban fejezhetik ki, miként élik meg ezt az időszakot, hogyan hat rájuk a járvány, a karantén zártsága, és ez hogyan változtatja meg a jövőről alkotott elképzeléseiket, értékrendjüket, mennyire került előtérbe életükben a zöld gondolkodás”

– mondja Lengyel Szilvia, az Ökopolisz Alapítvány kuratóriumának társelnöke.

Még a minimalista, környezettudatos életmódot folytató Antal Éva, vagyis Vászonzsákoslány vlogger is rájött, hogy sok olyan dolgot vásárolt meg, amire valójában nincsen szüksége. Úgy gondolja, hogy a csomagolásmentes vásárláson kívül még számtalan lehetőség van arra, hogy a környezetet megóvjuk és még spóroljunk is: pl. vegán étkezéssel vagy éppen házilag előállított élelemmel, mondjuk palántázással.

VIDEÓ: Vászonzsákoslány - Élet a járvány után - pályázat fiataloknak

Harsányi Bence színész sem akar soha többé felesleges kacatokkal élni. A karantén idején az évek során felhalmozott „feleslegeket” szortírozta, a csomagokat pedig családtagok, barátok, adományboltok és segélyszervezetek fogják megkapni. A Momentán Társulat egyik alapítója minden pályázót arra kér, hogy fogalmazzák meg érzéseiket és véleményüket azzal kapcsolatban, hogy hogyan képzelik el az életüket a járvány után.

A fiataloknak május 10-ig kell elküldeniük írott vagy videós pályázati munkájukat minden műfaji megkötés nélkül, csupán a terjedelmi korlátokat szabta meg a kiíró. A téma szintén szabadon választható: pl. oktatás, környezetvédelem, közlekedés, utazás, hobbi, emberi kapcsolatok, szerelmek, vagy ez mind együtt. Ami viszont fontos, hogy a pályázat elkészítése közben is szigorúan be kell tartani az érvényben lévő korlátozásokat.

A beérkezett pályaműveket szakmai zsűri bírálja el, illetve a legjobbakat az Ökopolisz Alapítvány saját weboldalára, social media csatornáira is feltölti. A zsűri által kiválasztott alkotásokra május közepétől a nagyközönség is szavazhat. Az elbírálás során előnyt élveznek azok a pályázatok, amelyekben teret kap a zöld gondolkodás, a fenntarthatóságot előtérbe helyező szemléletmód, valamint szerepelnek benne konkrét ötletek, cselekvési javaslatok.

Az eredményhirdetésre korcsoportonként június elsején kerül sor. A nyereményeket az Ökopolisz Alapítvány a hátralévő karanténidőkre hangolta: lesz csúcskategóriás roller, bluetooth fül-, fejhallgató vagy hangszóró, kerti medence is.

A pályázat részleteit itt találod: palyazat.okopoliszalapitvany.hu


# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!


hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
harom-honap-alatt-fitnesz-versenyzo.jpg

Ági három hónap alatt gyúrta ki magát, hogy fitneszmodellként versenyezhessen

Azért vágott bele ebbe az embert próbáló kalandba, mert új kihívásokat keresett, és mert meg akarta mutatni, mire képes az ember kellő akarattal és hozzáállással.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. szeptember 18.


hirdetés

Embert próbáló kalandba fogott egy magyar nő: nulla tapasztalattal, a semmiből kezdett bele a testépítésbe, három hónap múlva pedig már egy fitneszversenyen szerepelt.

Ági a Fókusznak mesélte el, hogyan formálta át teljesen a testét alig negyed év alatt. Mint mondta, azért vágott bele, mert olyan kihívást keresett, ami teljesítményben mérhető és van egy cél, amit el akar érni.

A reklámszakmában dolgozó nő életének sosem volt szerves része a sport, már csak ezért is figyelemre méltó, amit véghez vitt.

Először csak heti egy-két alkalommal járt személyi edzőhöz, aki később rábeszélte a fitneszmodellkedésre. Ezután speciális diétába kezdett, majd megtanult kecsesen pózolni.

A versenyre való felkészülés alatt hétből hét napon két és fél órán keresztül edzett, de a mai napig heti hat napot jár edzőterembe. Bár ez az időszak nagyon jó élmény és nagy kihívás volt számára, mégis úgy döntött, hogy egyszer elég volt.

hirdetés

Ági azt mondta, nem a kinézet volt számára a fontos ebben, hanem az, hogy megmutassa, mire képes az ember és a szervezet, mekkora változást lehet elérni a megfelelő hozzáállással és akarattal.

A Fókusz riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
rantott_csirke_unsplash.jpg

Íme a tökéletes rántott csirke receptje: a megszokott hozzávalókon kívül kell hozzá egy kis fizika is

Bárki elkészítheti otthon, csak pár apróságra kell nagyon odafigyelni.
A címkép illusztráció: Unsplash/Gabe Pierce - szmo.hu
2020. szeptember 19.


hirdetés

Ropogós panír, puha bőr és szaftos hús - nagyjából ez a jó rántott csirke titka. De vajon hogyan lehet egy mezei jó rántott csirke helyett tökéletes rántott csirkét készíteni? A Popular Science szerint a megszokott hozzávalókon kívül szükség lesz egy kis fizikára is, hogy minden idők rántott csirkéjét elkészítsük.

Ahány ország, annyi rántott csirke recept: a koreaiak például az édes és fűszeres kocshudzsang szószban kétszer is átsütött csirkére esküsznek, míg a hawaii szakácsok rizslisztbe vagy édesburgonya keményítőbe forgatják a combokat és szárnyakat. Izraelben ehhez képest egy jókora darab kicsontozott rántott csirkemell a kedvenc, amit vékonyra klopfolnak, majd a magyarokhoz hasonlóan lisztben, tojásban és zsemlemorzsában megforgatva sütnek ki.

A lap szerint a tökéletes rántott csirkéhez nyolc egyszerű lépésen át vezet az út. Ezek pedig sorrendben:

1. Fűszerezzük a lisztet!

Adjunk bátran sót és borsot a liszthez. Míg a legtöbb esetben a fűszereket legkorábban a zsemlemorzsához adják, ne habozzunk ízesíteni már a lisztet is. Fontos lépés lehet a liszt sózása ahhoz, hogy a végén kellően lédús és finom legyen a csirkehús.

hirdetés

2. Megfelelő olajat válasszunk!

Lehetőleg semleges ízű és magas füstölési pontú olajban süssük ki a rántott csirkét. Amint az olaj ugyanis eléri a füstölési pontot, elkezd bomlani, és ez hatással lehet a csirke ízére. Mivel a jó rántott csirkét nagyjából 160 fok körüli hőmérsékleten sütik, lehetőleg olyan olajat válasszunk, aminek a füstölési pontja 200 fok felett van. Így marad kellő játékterünk, ha véletlenül túlhevítenénk az olajat.

3. Csak szobahőmérsékletű húst süssünk!

Nagyjából 20-30 percig hagyjuk állni a húst szobahőmérsékleten, mielőtt nekilátunk a panírozásnak és a sütésnek. Ezzel megakadályozzuk, hogy a panír jóval előbb készre süljön, mint a hús, vagyis ezzel a trükkel sokkal egyenletesebben tudjuk majd sütni a csirkét.

4. Közvetlenül a sütés előtt panírozzunk!

Ha jóval a serpenyőbe kerülés előtt panírozzuk a csirkét, a liszt könnyen nyúlóssá, gumiszerűvé válhat. Igazítsunk mindent az olajhoz: ha már forrón rotyog, akkor mártsuk a húst előbb a tojás és a tej keverékébe, majd utána a lisztbe. Mielőtt a serpenyőbe kerülne, okvetlenül rázzuk le a felesleges lisztet a csirkéről, hogy ne gyűljön és égjen össze a massza az olajban.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
piggy-bank-850607_1920-1000x667.jpg

Mennyire bánsz jól a pénzzel?

Ha megválaszolod játékos kvízünk kérdéseit, megtudhatod, milyen típus vagy, ha pénzügyekről van szó.
Szponzorált tartalom - szmo.hu
2020. szeptember 14.


hirdetés

A pénz nem boldogít - de azért nem árt, ha van belőle. És az sem, ha megfelelően tudjuk kezelni. Kinek szinte vele született képességén, kinek otthonról hozott szokásain, kinek komoly küzdelem árán elsajátított tudásán múlik, hogy épp mennyire van tele a bukszája.

Ha magad is fontosnak tartod a pénzügyeket, most itt a lehetőség, hogy végére járj, te milyen típus vagy, ha anyagiakról van szó!

Csak meg kell válaszolnod néhány játékos kérdést, és máris szembesülhetsz az eredménnyel. Figyelem, a kulcsszó a játékosság - de talán kicsit el is gondolkodsz, hogy mi mennyire igaz rád, és mit jelent ez a pénzügyeidre nézve.

Görgess lentebb a kérdésekért!

hirdetés
Úgy érzed, hogy penge vagy a pénzügyekben?

Akkor a Zsebpénzügyes versenyt neked találta ki az Intrum! Tavaly már közel 900 középiskolás vett részt rajta, idén te is próbára teheted tudásodat.

Alkossatok három fős csapatot, és nevezzetek a versenyre szeptember 27-ig a Zsebpénzügyes weboldalán. Négy fordulóban kell majd számot adnotok tudásotokról, és ha sikerül eljutnotok a decemberi döntőig és ott a legjobbak közé kerülnetek, értékes nyeremények várhatnak rátok: laptop, táblagép, okostelefon jár többek között a díjazottaknak. De még az sem kizárt, hogy a sulitoknak nyertek egy digitális táblát. A verseny nemcsak a személyes pénzügyeitek kezeléséhez nyújt segítséget, de napjaink munkaerőpiacán is használható tudást és tapasztalatot ad.

Készen állsz? Kezdődjön a kvíz!

A cikk az Intrum támogatásával készült.

hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
egyedul-pixa.jpg

Még a vírusnál is súlyosabbak lehetnek a karantén hatásai a szervezetre – állítja egy kutatás

Figyelmeztetés egy esetleges újabb bezárkózás fényében.
Illusztráció: Pixabay - szmo.hu
2020. szeptember 16.


hirdetés

A koronavírus terjedésére márciusban hozott nagy-britanniai korlátozások miatt a szokásosnál magasabb szintet ért el a stressz, nőtt a szorongásos betegek és depressziósok száma, és ez csak fokozódhat, ha újabb karantén-intézkedésekre kerülne sor az országban – figyelmeztetnek a szigetországi pszichológusok.

A pandémiának a mentális egészségre gyakorolt hatását vizsgáló Nottinghami Egyetem és a londoni King’s College végzett felmérést 3000 brit felnőtt részvételével a járvány első hónapjaiban.

A tanulmány megállapította, hogy már a karantén korai időszakában a felmértek 57%-ának voltak szorongásos tünetei, 64% pedig a depresszió jeleit mutatta. A kutatás alanyai elsősorban nők, fiatalok és a legmagasabb kockázati kategóriákba tartozók voltak.

Bár a rossz egészségi állapotban lévőknél elsősorban a vírustól való félelem dominált, a fiatalok és a nők főleg a munkahely elvesztéséért aggódtak, de féltek a magánytól is, a nők pedig különösen az erősödő családi erőszaktól.

A Kavita Vedhara egészség-pszichológus professzor vezette kutatás során hajmintákat vettek a résztvevőktől, hogy mérjék a stresszhormonnak tartott kortizol szintjét.

hirdetés

A korlátozások csökkenésével e tünetek is enyhültek, de félő, hogy ha egy komolyabb zárlatra kerül sor ősszel és télen a fertőzések növekedésével, az emberek mentális állapota is újra romlásnak indulhat – intenek a kutatók.

Egy, az írországi Maynooth egyetem még publikálásra váró tanulmányában brit háztartásokban élő 14 ezer ember mentális egészségét vizsgálták a karantén idején. Megállapították, hogy a nők és a fiatalok, valamint a felsőfokú végzettségűek érezték a legrosszabbul magukat e téren, de az is tény, hogy az ő állapotuk tért vissza a leggyorsabban a normális szintre.

Vedhara professzornő szerint a politikai döntéshozóknak segíteniük kell abban, hogy az emberek kevésbé féljenek a vírustól. Az országnak alacsony szinten kell tartania a fertőzéseket, szüksége van egy olyan hatékony rendszerre, amellyel nyomon tudják követni a fertőzöttek kontaktjait, és olyan tesztelési képességre, amellyel az emberek nyugodtan élhetik mindennapjaikat.

Egyúttal azt tanácsolta az embereknek, hogy amennyire lehet, tartsák egymással a kapcsolatot, hogy leküzdjék a magányt, és legyen idejük a szórakozásra is. „Minden nap csináljanak legalább egyvalamit, amitől jól érzik magukat, amin jó nagyot tudnak nevetni, forduljanak a barátaikhoz, családjukhoz, vagy kérjenek szakmai segítséget, ha úgy érzik, hogy a dolgok kezdenek elviselhetetlenné válni”

– idézte a professzornőt a  Guardian.

hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!