hirdetés
abcug-roma-munkaerohiany.jpg

„Munkaerőhiány? A drogériában akkor se dolgozzon cigány!”

Szurovecz Illés írása az Abcúgon, címkép: illusztráció - szmo.hu
2019. július 09.


hirdetés

A hozzáállással is kezdeni kéne valamit

A munkaügyi központ működése tehát sokakat inkább elijeszt, semmint ösztönöz az állami szolgáltatás igénybevételére. Egyedül persze Vicu sem tehet csodát, elsősorban annak tud segíteni, akinek van “előhozható, passzív tudása”. A cégek bekarikázós felvételi tesztjein általában logikai, számolási és hétköznapi gyakorlati kérdéseket tesznek fel: összeadás-kivonás, szorzás-osztás, mértékegység-váltások, analóg óra leolvasása, szöveges matekfeladatok, közmondások kiegészítése, szólások értelmezése.

A kérdések többsége könnyűnek tűnik mindenkinek, aki legalább átlagos családban nőtt fel, és nem zuhant ki tizenévesen az általános iskolából. A nagyecsedi telepen azonban nem sok ilyen ember él.

“Akkor döbbentem meg először, amikor egy 34 éves embernek két osztálya volt. Nem tudtam, hogy ennyire nehéz lesz, naiv voltam”

– mondta Vicu, aki szerint tíz emberből kettő-háromnak hasonló hiányosságai vannak, nekik nem is igazán tud segíteni.

“Azt szoktam javasolni, hogy végezzenek el egy felzárkóztató, nyolc általános képzést”. Ilyet azonban nem könnyű találni, “tavaly úgy volt, hogy egy cég elindítja, aztán mégsem”.

A Kiútprogram nagyecsedi munkatársa, Balázs Ferencné Vicu - Fotó: Végh László

Aki viszont magasabb szinten van, azzal elég néhány órát, esetleg pár napot gyakorolni, és könnyen átmegy a teszten. Aztán jöhet az interjú, ami külön felkészülést igényel.

“Kaptunk pro bono felkészítést az Accenture trénereitől, hogy miket szokott kérdezni, milyen kifejezéseket használ egy HR-es, és a saját tapasztalataimra is tudok támaszkodni”. Gyakran megkérdezik például, mennyire bírja az ember a monotóniát, vagy hogy mi a motivációja. Vicu szerint

“ez a két szó mindenkinek borzadály, azt se tudják, mit jelent. Leírtam ezeket a szavakat egy-egy cetlire, úgy tanultuk meg”.

Gaal Ilona szerint a mélyebb hiányosságok pótlására legalább 2-3 szakemberre lenne szükség, akik napi nyolc órában dolgoznának a telepen. A Kiútprogramnak nincs kapacitása erre, pedig úgy talán az attitűdformálást is el lehetne kezdeni.

“Tavaly nyáron kerestek nyolc embert szezonális munkára egy gyárba, nem is fizetett volna rosszul. Vicu talált rá embereket, de hamar kirúgták őket, mert nem állták meg a helyüket. Az egyikük például odarakott egy kést a gépsorra. Nem történt baj, leállította magát a gép, de ez nem volt jó pont. Egy másik férfi kiment a szünetben, véletlenül kizárta magát az egész üzemből, aztán hazament. Megértem, ha erre azt mondják, inkább jöjjön valaki más”.

"Cigányok? Akkor köszönjük szépen"

Vicu folyamatosan figyeli a környékbeli álláshirdetéseket, és a cégekkel is kapcsolatban van.

“Ha nincs múltunk az adott gyárnál, konkrétan rákérdezek, foglalkoztatnak-e hátrányos helyzetűeket. Volt, hogy visszakérdeztek, miben nyilvánul ez meg. Mondom abban, hogy cigányok. Van, aki azt mondja erre, akkor köszönjük szépen. Hiába mondom el, hogy tiszták, tudnak dolgozni, eleve mi is megszűrjük őket”.

Szerinte tízből nyolc cég azért nem kapásból elutasító, bár ő annak örülne, ha mindenhol nyitottak lennének.

Egy másik alkalommal megjelent egy toborzócég azzal, hogy akár ötven embert is kiközvetítenének. Nem sokkal később össze is gyűltek ennyien a közösségi házban, hogy válasszanak közülük.

“Főleg fiatal nők jelentkeztek, akikkel a toborzócég munkatársai nagyon lekezelően beszéltek. Eleve tegezték őket, kiabáltak velük, hogy túl hangosak, pedig csak ötvenen voltak egy nem túl nagy teremben”

– mondta Gaal Ilona, aki ekkor szintén jelen volt. Elmondása alapján ezután mindenféle mérés nélkül kiválasztottak tizenkét embert, azt mondták, a jobbakat.

“Konkrétan rákérdeztünk, hogy az számít-e jónak, akin nem látszik, hogy cigány. Rámondták, hogy igen, mire mondtuk, hogy ezt azért nem kéne. Mondták, jó, jó, nem lesz ez szempont, de higgyük el, nagyjából ránézésre tudják, kik a jobbak.

Aztán kitöltettek mindenkivel egy tesztet, de nem is az alapján juttatták tovább őket az interjúra”. Bár ez extrém példa lehet, Gaal Ilona szerint “durván megalázóan és eltárgyiasítóan bántak az ügyfeleinkkel. Azt volt a legnehezebb látni, hogy ezen a megalázottak meg sem ütköztek, egy kicsit sem, ehhez szoktak, elfogadják.”

Tóth Sándor, a nagyecsedi szegregátum egyik lakója 12 éve dolgozik ugyanannál a cégnél kőműves szakmunkásként. Hajnaltól estig melózik Debrecenben havi 150 ezerért. Szíve szerint 200-220 ezer körül keresne, de nem adná fel a stabil állást a kiszámíthatatlan gyári munkáért. - Fotó: Végh László

Egyáltalán nem példa nélküli, hogy a hasonló felhívásokra főleg nők jelentkeztek, Vicu is leginkább velük dolgozik. A férfiak közül többen mondták már, hogy nem akarnak gyárban dolgozni, mert bezárva éreznék magukat.

“Megszokták a kinti munkát, nem éreznék magukat szabadon. Ilyenkor biztatom őket, hogy télen is biztos anyagi hátterük lehetne. Aztán ha sikerélményük van, madarat lehet velük fogatni”.

Nyolc osztály nélkül már moccanni sem lehet

300 kilométerrel arrébb, Pest megyében sok szempontból más a helyzet. Több a munkalehetőség, jobb a közlekedés, közelebb van a főváros is. Kérdés, mennyire érzik ezt a háromezer lakosú Csobánkán, ahol – 2011-es adatok szerint – a lakosság 17 százaléka a két szegregátum egyikében él. (Ez az a település, ahol a roma gyerekek elkülönítése miatt néhány éve bezárták a helyi általános iskolát, majd újat nyitottak, ahol most már együtt tanulnak romák és nem romák. Az erről szóló cikkeinket itt találja).

Bakó Boglárka kulturális antropológust 2006 óta ismerik errefelé: kutatóként érkezett, hét éve tanodát alapított, de az elmúlt két évben úgy érezte, muszáj foglalkozniuk felnőttképzéssel is. “Készítettünk 3-4 hónapos felmérést, amiből kiderült, hogy óriási igény van rá. Sokaknak nincs meg a nyolc osztálya, ami nélkül manapság már moccanni sem lehet, egy takarítói álláshoz is elkérik”.

“Mindenképp szükség volt a kutatásra, hogy tudjuk, milyen stratégiáik, igényeik, elképzeléseik vannak a munkáról. Ha ezt nem tudjuk, hiába találunk ki bármit, és nyomjuk át, nem fog működni. Sok program azért nem hatékony, mert nincs eléggé beágyazva. Ezért is jó, hogy a tanodán keresztül már létrejött egy bizalmon alapuló kapcsolathálónk” – mondta Bakó Boglárka. Kiderült például, hogy

• a kisgyerekesek nem fognak bejárni Budapestre dolgozni, egyrészt mert akkor nem tudják bevinni/hazahozni a gyereket az óvodából vagy az iskolából, másrészt nem is mozognak biztonsággal a fővárosban,

• ha tanulásról van szó, legfeljebb a délelőtt jöhet szóba, utána a nők ebédet főznek, hogy elkészüljenek, mire hazaér a család,

• a nők többsége eladónak vagy dadának akart tanulni, a férfiak pedig targoncavezetőnek vagy kisgépkezelőnek,

• legszívesebben olyan helyen dolgoznak, ahol volt már ismerős, mert akkor tudják, hogy “kezelhető” a főnökség.

Bakó Boglárka - Fotó: Végh László

Profi ügyintéző? Hatalmas szerencse

“Ezután megkerestük a szentendrei munkaügyi központot, ahol egy profi, elkötelezett ügyintézővel találkoztunk, hatalmas szerencsénk volt” – mondta Bakó, aki szerint a képzés is meglepően jó színvonalú volt.

A központban vállalták, hogy ha összeszednek húsz embert, kiviszik a képzést Csobánkára. Végül az eladói szakmára esett a választás, mivel ezt akarták a legtöbben, és az adatok alapján tényleg hiány volt belőle a környéken. Igaz, így a férfiakat szinte teljesen elvesztették. “Ők többnyire építkezéseken dolgoznak, ezért inkább a kisgépkezelőinek látták volna értelmét”. Ráadásul tavasztól őszig eleve nehéz elérni őket, hiszen ekkor keresik meg azt a pénzt, amivel kihúzhatják a telet. “Az év vége felé tervezünk egy második kört, amit férfiaknak szánunk”.

Idén tavasszal 25-en végezték el az eladói képzést, amihez havi bruttó 145 ezer forint megélhetési támogatás is járt az államtól.

“Mindenki tudta, hogy elkezdtek tanulni, ami óriási presztízst adott nekik. Készítettünk egy utólagos vizsgálatot, és érdekes volt látni, mennyire meghatározta ez az identitásukat. Fontos volt nekik, hogy ez jó példa a gyerekek előtt, hogy lehet azzal érvelni: anya is tanult. Miután levizsgáztak, bulit tartottak a Plandics téren, az emberek ünnepeltek, szólt a zene. Közösségi esemény volt, hogy 25 ember levizsgázott. Az egyikük különösen nehéz körülmények közt, egy apró szobában él minden nélkül. A vizsga másnapján jártam nála, és kiderült, hogy éppen festi a lakást. Komolyan, még a járása is megváltozott, azt kérdezte: Na mit szól, Bogi néni?”

A 25-ből azóta nyolcan dolgoznak eladóként, akár boltban, kocsmában vagy egy strandbüfében. “Ilyenkor sokan dolgoznak az eperföldeken is, szerintem, ha ez véget ér, még többen fognak elhelyezkedni” – mondta.

"Négyest kaptam, de csalódott vagyok"

Horváth Csilla az iskolában négy éven át tanult cukrásznak, aztán két hónappal a vége előtt kirúgták. “Az iskolába nem jártam be, de a gyakorlati helyre igen. Oda aztán felvettek dolgozónak, másfél évig ott is maradtam”. Éppen ezért szívesen végezne cukrász OKJ-t, de nem bánta, hogy eladói indult: úgy volt vele, csak legyen egy szakmája.

“Négyesre vizsgáztam, de ötöst kellett volna kapnom” – mondta egy perccel azután, hogy leültünk. “Csalódott voltál?” – kérdeztük. “Még most is. Hajni meg ötösre vizsgázott, a sógornőm. A tételeket is mind kidolgoztam, mindenki az én füzetemet kérte. Még az írásbelin se hagytak békén, egymás mellett ültünk, és mondták, hogy súgjak, milyen fajta kenyerek vannak. Mondom, nem tudod a kenyereket? Aztán rám szóltak, hogy ne beszéljek, lehet azért kaptam négyest”.

Horváth Csilla - Fotó: Végh László

Csilla dolgozott már hotelben, hipermarketben és idénymunkán is. A képzés után felvették volna, de nem ment el a próbanapra, mert kettőtől este tízig kellett volna dolgoznia. “Elsős ikreim vannak, mondtam, hogy csak nyolctól négyig tudom bevállalni. Máskor meg hajnali ötre kellett volna mennem, négykor indulni az első busszal. De akkor ki viszi a gyerekeket iskolába?” – kérdezte. Legkésőbb szeptemberben azért szeretne elhelyezkedni. “Pomáz, Szentendre. Messzebbre nem megyek, különben nem érek vissza az iskolába”.

Sógornője, Veres Hajnalka nagyobbik gyereke már 11 éves, a kicsi viszont még óvodás sincs. “Pestre azért én sem mennék. Legfeljebb Budakalász, vagy valami”.

Nem veszi ki jól magát a barna bőrű ember a pénztárban

Az eladói képzéssel párhuzamosan nyolcosztályos képzést is indítottak, és feltérképezték a környékbeli munkalehetőségeket. Bakó Boglárka egy helyi jogász kollégájával járta a kisboltokat, ahol majdnem mindig megkérdezték, cigányokat küldenének-e hozzájuk. A legtöbb helyen mégis nyitottak voltak, részben azért is, mert az állam bértámogatást ad az általa kiképzett emberek foglalkoztatásához.

Néhány helyen viszont nem tudták vállalni, hogy a hat óra munkaidő tényleg hat óra lesz.

“Gyakori, hogy 12 órán át dolgoztatják őket, aztán adnak két nap szabadságot. Ezeknek az embereknek ez nem jó, hiszen gyereket nevelnek, és a nagyszülők is dolgoznak”.

Nagyobb munkáltatókkal is próbálkoztak, de ott rossz lett volna az időbeosztás, egy drogériában pedig kerek-perec megmondták, hogy “nem veszi ki jól magát, ha barna bőrű ember van a pénztárban”. Egy másik nagyobb üzletben pedig a szakértelemre hivatkoztak, pedig csak árukat kellett volna pakolni. “Nem hiszem, hogy ez volt a valódi indok”.

Horváth Csilla viszont még nem találkozott ilyen elutasítással, “mindenhova felvettek, a cukrászdában is olyanokkal dolgoztam, akik húsz-harminc éve a szakmában voltak”. Horváth Viktória szerint munkaerőhiány ide vagy oda, a munkáltatók megválogatják, kiket vesznek fel, és ez nemcsak a romákat sújtja.

“Akinek gyereke van, azt azért, aki idős, azt azért. Én csak egyszer éltem át ilyet, akkor azt mondták, rossz tapasztalataik vannak a cigányokkal, ezért nem bíznak bennem. Szerintem ezen túl kell lépni, és értékelni saját magunkat, nem belesüllyedni ebbe. Talán azért sem viselt meg annyira, mert nem pályakezdőként találkoztam vele. Aki fiatalon szembesül vele, annak talán egy életre letöri a szarvát”.

Veres Hajnalka - Fotó: Végh László

“Az utóbbi 7-8 évben azért valóban többen dolgoznak, a reggel ötös busz tele van asszonyokkal. És tök mindegy, mit csinálnak, takarítanak-e a kórházban, vagy bármi más, de dolgoznak. És régen nem ez volt, gondolom azért is, mert mostanra lettek nagyobbak a gyerekeik”.

A következő lépcsőfok: érettségi

“Ahogy véget ért a képzés, egy hétre rá dolgozni kezdtem egy boltban. Csemegepultban vagyok hat órában, 158 ezer bruttóval. Szerintem ez nem sok, túlórával, adókedvezménnyel se kapok ennyit nettóban. És rengeteget kell dolgozni, havonta két vasárnap is” – folytatta Viktória, aki nyolc osztályt végzett, és 14 éves kora óta állandóan dolgozik, leszámítva a gyesen töltött időt. Egyedül neveli nyolcéves kislányát, ezért számára is fontos volt, hogy helyben zajlott a képzés. “Ez nagyon sokat számít. Gyerek és munka mellett nem biztos, hogy megoldható. És így 25 asszony meg tudta oldani”.

Horváth Viktória - Fotó: Végh László

Szeretné, ha az eladói képzés csak egy lépcsőfokot jelentene számára, és előbb-utóbb az érettségit is letehetné. “Budakalászon talán indul esti képzés, oda viszonylag jó a közlekedés, egy órán belül el lehet jutni. Kíváncsi voltam, hogy gyerek mellett, a gerincműtétem után mire vagyok képes, és nagyon pozitív volt”. Szíve szerint szociális területen dolgozna, leginkább rászorulú gyerekekkel. “Az érettségi két év lenne, utána lehetne elmenni egy tanfolyamra. A magunkfajtáknak segítenék, szegénységben élőknek, de nem feltétlenül kell, hogy cigány legyen”.


KÖVESS MINKET:





hirdetés
meghalt-egy-hajlaktalan-gyasz-fedelnelkul-otthonnelkul-1.jpg

Meghalt egy hajléktalan, és én egy órán át sírtam, amikor megtudtam

Aznap reggel még a közeli padon ült és olvasott. Megrázott, hogy soha többé nem beszélgethetünk vele.
SzÉ - szmo.hu
2019. augusztus 19.



Meghalt egy ember, aki nem a közeli barátom volt, „csak” egy ismerősöm.

Egy hajléktalan férfi volt, aki a közelben élt, és aki ugyanúgy hozzátartozott a környékünkhöz. mint a többi ember, aki ott lakik, és látásból ismerünk a játszótérről, a parkból vagy a sarki boltból.

Nem találkoztam minden nap ezzel a hajléktalan férfival, és csupán csak alkalmanként beszélgettünk. Mégis megrázott a halála.

A párom időnként elszívott vele egy cigarettát, megtárgyalták az élet dolgait. Kapott tőlünk ruhát, ha szüksége volt rá, egy kis pénzt is. Kék szeméről, tiszta tekintetéről ismertük fel, amikor levágatta a hosszú haját egészen rövidre.

Amikor pünkösd előtt találkoztunk, egy kis ajándékot adtam neki. A kislányom megkérdezte, ki ő. Elmondtam, hogy kedves ismerősünk, akinek nincsen otthona. „Párnája sincsen?” – érdeklődött. „Az sincsen”, válaszoltam. Ezen elgondolkodott. De úgy emlegette azután, mint „a barátunk, akinek nincs hol laknia”.

Ez a hajléktalan férfi szeretett olvasni, gyakran láttuk könyvvel a kezében. Pár hete, amikor a közeli kis téren ült a szemerkélő esőben, egy lombos fa védelmében, krimit olvasott. Bár eredetileg sietni akartam, visszafordultam és beszélgetni kezdtem vele. Megkérdeztem, mit olvas és megbeszéltük, hogy ha legközelebb összefutunk, adok neki néhány könyvet.

Peter Maas Serpicóját olvasta egyébként, amit 40 éve adtak ki az Albatrosz könyvek sorozatban. Erről a könyvről is beszélgettünk egy kicsit, és az egyik megvesztegetési szituációval kapcsolatban zseniális ötlete támadt.

Nem ő volt az egyetlen hajléktalan, akit olvasni láttam. Jó néhány éve például annak voltam szemtanúja a Karinthy Frigyes úton, amikor hajléktalanok egy csoportja üldögélt a fűben egy társuk körül, aki novellát olvasott fel nekik.

Akinek nincsen otthona, annak saját könyvespolca sincsen. És saját kisebb-nagyobb könyvtára sem. Pedig attól, hogy valaki az utcára került még lehet igénye arra, hogy jó könyveket olvashasson.

Ezért arra kértem az ismerőseimet, hogy ajándékozzanak könyvet is a hajléktalanoknak. Jó, vagyis olvasható állapotú köteteket, például olyan könyvet, amiből valamiért kettő volt otthon, olyan regényt, ami nekik nem a kedvencük, de mások szeretik, izgalmas krimit, aminek kapható az új kiadása, így lecserélhetik a saját példányukat egy újabbra. Azt kértem tőlük, hogy adjanak a hajléktalanoknak olyan könyveket, amilyeneket ők is szeretnének ajándékba kapni.

Néhány nappal a beszélgetés után adtam oda a megígért könyveket a hajléktalan férfinak, volt köztük krimi és kortárs irodalom is.

Egy héttel később hazafelé mentünk a párommal, mindkettőnknek jó kedve volt. Befordultunk a sarkon, és azt láttuk, hogy a teret körbekerítették kordonnal. A padon ülő alakra pedig fekete ponyvát terítettek. Csak a jellegzetes vörös mintás hátizsák kandikált ki alóla.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
kisstibi3.jpg

"Amit Ön most tesz, az a gyűlölet mértéktelen fogyasztása" – Kiss Tibi válaszolt Tiffán Zsoltnak

A borász a közösségi oldalon írt levelében azt sérelmezte, hogy Tusványosra 'hülyegyerekeket' hívtak meg fellépni.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. augusztus 20.



Tiffán Zsolt a Facebookon tette közzé véleményét arról, hogy mit gondol Tusványosról, a magyar miniszterelnökről és Kiss Tibiék dalairól.

"Az elmúlt napokban rengeteg emberrel beszéltem, akik megerősítettek abban a hitemben, hogy a színpadon évek óta nagyon rosszul alakulnak a dolgok... Tusványos számomra a nemzeti érzület katalizátora! Ajándék és megtiszteltetés a völgyben Együtt lenni a harcostársakkal, a világ és az erdélyi magyarság körében. Magyarország Miniszterelnöke minden évben olyan istápot ad a lelkünknek, amely bőven szabályozza hazaszeretetünket..."

Ezek után azt sérelmezte, hogy a Quimby és Kiss Tibi miért léphetett fel a színpadon, egy szerinte oda nem illő produkcióval. "Mit keresnek ezek itt?" - írta. Szerinte: "Az tehet erről, akinek hagyják, hogy ezeket a hülyegyerekeket meghívja. Na, őt kell nagyon gyorsan kirúgni! Mindenki tudja, kiről beszélek. Akinek pedig nem inge, ne vegye magára!"

A zenész, Kiss Tibi szintén a Facebookon válaszolt minderre.

"Tisztelt Tiffán Zsolt!

Ön ugye borász. Alkohol gyártással és annak eladásával foglalkozik. Állítólag jó minőségű terméket hoz létre.

De gondolom Ön is tisztában van vele, mi történik, ha azt mértéktelenül, mohón fogyasztják. Amit Ön most tesz, az a gyűlölet mértéktelen fogyasztása az én alkotásomon keresztül.

Így is lehet használni, de nem erre való igazából. A címet a “nép” ragasztotta rá. Eredetileg “Miért” volt a címe, de nekem mindegy, ilyen a népköltészet. Már megszoktam. Ahogy azt is el kell fogadnom, hogy muníciónak használnak az érdekek és ideológiák harcában. Tetves egy dolog, de ez van. Engem is a “nagyszellem” vezérel. Fogyasszon mértékletesen.

Kicsit tekintsen rá úgy, mintha színházban látná az ellenpontját. A versike a tehetetlen düh megfogalmazása. Ebben senki nem szeret sokáig tocsogni. Olyan, mint egy okádás. Igaz nem a kiváló Tiffán bortól. Inkább valami ihatatlan, tömény lőrétől.

Rosszullétét a túlfogyasztás miatt megértem. Ízlésben, elvi kérdésekben pedig nem kívánok harcolni. Nekem tökmindegy, hogy miben hisz.

Üdv! KissTibi"


KÖVESS MINKET:




hirdetés
drogfuggok-szabadulas-rehab-abcug-5.jpg

'Ahogy kihúztam a tűt, szebb lett a világ' - drogfüggők mondták el, milyen szabadulni a pokolból

A ritka sikerek közé tartozik Béci és Béla története: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel.
Mizsur András, Fotó: Végh László, Forrás: Abcúg - szmo.hu
2019. augusztus 13.



Az előítéletek és a rendszerszintű problémák miatt a rossz szociális helyzetben lévő drogfüggők nehezen jutnak ellátáshoz: félnek, ha kiderül a droghasználat, rájuk hívják a rendőrséget vagy a gyámügy elveszi a gyereküket.

Rehabból alig néhány működik az országban, az alacsonyküszöbű szolgáltatásokból még nagyobb hiány van. Az olcsó és könnyen beszerezhető dizájner szerek térnyerése óta még nagyobb szükségük lenne segítségre.

A ritka sikertörténetek közé tartozik Béci és Béla: nekik sikerült a leállás, pedig mindketten nehéz körülmények között nőttek fel, családjuk majdnem elhagyta őket, egyikük a börtönt is megjárta - írja az Abcúg. A lap riportját teljes terjedelmében közöljük.

Turró Béla, azaz Béci Miskolc Hideg sornak nevezett részén él. Zűrös családból származik, apja alkoholista volt, rendszeresen megverte. “Hamar belenevelődtem az agresszív életbe” – mesélte a roma férfi. Az iskolában sokat verekedett, a legtöbb helyről kirúgták. Ahogy idősebb lett, elkezdett kimaradozni otthonról, szipuzott, lopott, kocsikat tört fel.

Burai Bélával a református egyház fenntartásában működő ráckeresztúri Drogterápiás Otthonban találkoztunk. Néhány hónapja volt hátra a terápia végéig, októberben került be a rehabra. Részben kényszerből, a gyámügy elvette volna a gyerekeit, ha nem áll le az anyagozással. A 26 éves srác Recsken, a cigánytelep szélén nőtt fel. Nagyszülei nevelték fel, apjáék még csecsemőkorában lemondtak róla.

A vidéki szegregátumokat járva ritkán találkozni sikertörténetekkel, amikor valakinek sikerült leállnia az drogokkal, Béci és Béla története viszont ilyen.

Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ

Béci még tizenöt éves sem volt, amikor megházasodott, gyereke lett. Egy családi veszekedésből kifolyólag feleségének rokonai csúnyán megverték, erre négyüket megkéselte, tettéért kilenc év börtönre ítélték.

“Addigra megéltem annyi rosszat, mint más egész életében soha. A rendes élethez viszont hülye voltam: hogyan kell gyereket nevelni, működtetni egy házasságot. Mentem bele ugyanabba az életbe, amit apámtól láttam”.

Kigyúrva, tele tetoválásokkal hagyta el a börtönt 2005-ben. Diszkókban kidobóként kezdett el dolgozni, gyorsan nevet szerzett magának az éjszakai életben. Ekkor találkozott először kábítószerekkel: főleg speedet és ecstasyt szedett, hogy munka közben ne legyen fáradt. A nyugtatókra még a börtönben szokott rá, a napjai azzal indultak, hogy a kávé mellett bedobott néhány szem Rivotrilt.

Négy év múlva újra börtönbe került, de mire kijött, megváltoztak a drogfogyasztási szokások: megjelentek a dizájner szerek és az intravénás használók. “Láttam, hogy belőtték maguknak. Gondoltam, fú, ez ennyire jó?” Szabadulása után összeveszett feleségével, annyira megbántottnak érezte magát, hogy kipróbálta, milyen ha belövi magát. “Ahogy kihúztam a tűt, más lett a világ, minden szebb lett”. Onnantól mindig talált indokot, hogy szúrjon: a nehéz gyerekkor vagy a börtönben töltött évek ugyanúgy ürügy lehetett. Azzal áltatta magát, hogy ameddig nem maga veszi az anyagot, és más lövi be neki, addig nem lehet baj. Ez a pont is gyorsan eljött, akkor elkezdődött az igazi lejtmenet. “Van, aki bánatában drogozik, és van, aki örömében. Ő meg tud állni, sajnos én nem ez voltam.”

Már nem kellettek a barátok és a bulik ahhoz, hogy drogozzon: naponta 3-4 alkalommal szúrta magát, főleg kristályal és a zenének nevezett szintetikus szerrel. Bármit eladott, csak anyaghoz jusson. Teste tele lett sebekkel, bedrogozva késsel vagy üvegszilánkokkal vagdosta magát. Volt, hogy beletörte a tűt a karjába. Barátai elfordultak tőle, ha meglátták az utcán beállva, inkább átmentek a túloldalra. Szervezetét is megviselte a rendszeres drogfogyasztás: gondok voltak a szívével, tüdőembóliája lett. “Volt sok felismerésem, hogy le kéne már állni.”

Nem sok jóra számíthat egy drogos

A Bécihez hasonló hátrányos helyzetű drogfüggők nehezen jutnak egészségügyi és szociális ellátáshoz, pedig még nagyobb szükségük lenne a segítségre. A legszegényebbek legfeljebb a háziorvosig jutnak el, nekik viszont nincs megfelelő szaktudásuk a probléma kezeléséhez, de az is kérdéses, van-e egyáltalán helyben állandó orvos.

Szociális munkással ritkán találkoznak, az pedig még ritkább, hogy eljussanak egy drogambulanciára. Ebben szerepet játszik az is, hogy bizalmatlanok az intézményekkel, például a családsegítővel szemben. Részint az előítéletek miatt (kevésbé kapnak megfelelő tájékoztatást az orvosnál, amit tovább nehezít az alacsony iskolázottság), másrészt félnek, ha kiderül a drogozás, rájuk hívják a rendőrőket vagy elveszíthetik gyereküket.

“Aki drogosként kerül be az ellátórendszerbe, nem sok jóra számíthat”

– mondta Csák Róbert szociológus, a Magyar Addiktológiai Társaság vidéki szegregátumokban élő szerhasználók helyzetével foglalkozó kutatásának egyik szerzője. (Bár Burai Bélát a gyerekek elvesztésének lehetősége motiválta a változásra, de ettől még nem tekinthető rendszerszintű válasznak a problémára, hiszen előfordul, hogy valakinek elsőre nem sikerült a leállás.)

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
bothzoli-0.jpg

Madárpók a játszótéren, aligátorteknős az utcán – idén nyáron is jócskán akadt dolga Both Zoltánnak

Magyarország egyetlen vadállatbefogója részletesen elmeséli, milyen bevetésekben volt része az elmúlt hónapokban.
Both Zoltán írása - szmo.hu
2019. augusztus 19.



Boldog lennék, ha azt mondhatnám, hogy a fokozott figyelemfelkeltések miatt – gondolok itt a közösségi oldalakon való megjelenésekre – javult idén a helyzet, de sajnos nem így van.

Ennek valószínűleg az egyik fő oka még mindig az, hogy – bár valóban egyre nagyobb nyilvánosságot kap az állatmentés és az állatmentő szervezetek munkája, támogatása –

attól, mert lelkesen megosztunk egy-egy gyűlölettel teli posztot, még nem feltétlenül vagyunk állatvédők.

Nem várható el mindenkitől, hogy állatvédő legyen, viszont az, hogy ne ártsunk nekik, igenis elvárható, mert ők is teljes jogú lakosai ennek a bolygónak. Felelősséggel tartozunk értük, akkor is, ha a természetben találkozunk velük és akkor is, ha állattartók leszünk. Lehet, hogy ezek a mondatok keményen hangoznak, de ez az igazság, amin lehet és kell változtatni.

Azt, hogy a gyerekek hogyan álljanak az állatvédelemhez és természetvédelemhez, már gyermekkorban lehet és kell megalapozni. Amikor iskolákban és óvodákban tartok előadásokat a felelős állattartásról és viszek magammal néhány egzotikus állatot (óriáskígyót, kaméleont stb.),

érezhető a különbség, hogy az óvodásokhoz képest az iskolások, bármennyire érdeklődőek, már van némi fenntartás bennük.

Ez lehet szülői ráhatás vagy bármilyen kellemetlen élmény bizonyos állatokkal kapcsolatban. Ha a gyermekek egy más szellemben és tudatosságban nőnek fel, biztos vagyok benne, hogy a következő generáció sokkal alázatosabban fogja óvni és védeni környezetünket.

Hiába a sok hangzatos médiamegjelenés, egyszerűen az emberek még mindig nem hiszik el, hogy ezek a dolgok valóban megtörténhetnek…

Ezen a nyáron történt, hogy egy hölgy autójából, vezetés közben bukkant elő néhány sikló. Az egyébként napi szinten használatos személygépkocsiba költöztek be az erdei siklók, melyek menet közben úgy gondolták, kimenekülnek a mozgó jármű motorteréből. Bármennyire ártalmatlan siklóról beszélünk, rendkívül veszélyes helyzet ez, de szerencsére baleset nem történt.

Amikor a helyszínre érkeztem, már „csak” egy példányt találtam megbújva az akkumulátor mellett. Alig volt látható, éppenhogy megcsillant a bőre a sok kábel között. Sikerült épségben kivenni, és később természetvédelmi területen szabadon is engedtük, mert Magyarországon őshonos, védett fajról beszélünk.

Egyik esetben viszont nem őshonos állat miatt riasztott a közterület-felügyelet egyik embere, mert egy üres kuka aljában tekeredett egy kb. 120 centis kígyó.

Kiderült, hogy Amerikában őshonos királysikló volt, tehát egészen biztosan egy magángyűjtőtől megszökött vagy általa kidobott állatról beszélünk.

Azért itt jegyezném meg, hogy csakúgy, mint a kutyák vagy macskák esetében, itt is van egy eljárási mód... Amikor egy felelőtlen magángyűjtő kidob egy kígyót – és itt most egyéb következményeket nem kezdek el felsorolni, melyekből akár tragikus baleset is történhet – szerencsés esetben közvetlenül riasztanak engem.

Ha esetleg állatmenhelyeket riasztanak, akik sokkal inkább jártasak a kutyák és macskák mentésében, előfordulhat, hogy nem feltétlenül helyesen azonosítják be az állatot.

Sajnos történt ilyen a nyáron, de még időben sikerült „elrendezni” a dolgokat. Szóval értesítenek engem, ezek után állatorvoshoz kell vinni és kideríteni, van-e benne chip. Ezek után karanténba kell helyezni az állatot, ami egy hüllő esetében rendkívül költséges is lehet, hiszen speciálisan felszerelt terráriumra van szükség a megfelelő életkörülmény biztosítása miatt. A hüllők egy bizonyos faja tartási engedélyhez kötött, így lehet legálisan tartani állatot.

Ha ez a valóságban így történne, nem hinném, hogy csak úgy „szélnek eresztenék” ezeket az állatokat, hiszen aki így tesz, bűncselekményt követ el. Mint ahogyan az is, aki az ország területére engedély nélkül hoz be veszélyes állatot.

Ilyen például az aligátorteknős, amely az állatok veszélyességét megkülönböztető rendelet szerint különösen veszélyes csoportba tartozik, és csak állatkertben tartható. Mégis jutott nyárra egy termetes aligátorteknős is, amit Zala megyében láttak sétálni az utcán és amelyet sikerült befogni.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x