HÍREK
A Rovatból

Robert Fico: „A mai szlovák társadalom nem demokratikus, Szlovákia nem jogállam”, hanem „amerikai tartomány”

Az eljárás alá vont volt szlovák miniszterelnök szerint „Magyarországot azért támadják, mert a kormánypárt teljesíti azt a programot, amelyet a választásokon ígért meg a választóknak”.

Link másolása

Nem Magyarország vagy Lengyelország, hanem Szlovákia a fekély Európa testén – jelentette ki Robert Fico korábbi szlovák kormányfő. A jelenleg ellenzéki Irány – Szociáldemokrácia (Smer-SD) párt elnöke szombaton, Pozsonyban, egy sajtótájékoztatón adott nyilatkozatot, amit a TA3 hírtelevízió közvetített.

Fico elutasította azt az eljárást, amelyet a szlovák rendőrség különleges egysége, a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) indított ellene és kormányának egykori belügyminisztere, Robert Kalinák ellen. A NAKA Ficót és Kalinákot bűnszövetkezet létrehozásával és támogatásával, hivatali jogkörrel való visszaéléssel, valamint kereskedelmi, bank-, postai, távközlési és adótitok veszélyeztetésének ismételt elkövetésével gyanúsította meg.

Robert Fico a vádakat alaptalannak és politikai bosszúnak minősítette. Elmondta, hogy a történésekről levélben tájékoztatta volt partnereit az – uniós tagországok állam- illetve kormányfőit tömörítő - Európai Tanácsban, valamint az Európai Parlament pártjainak frakcióit.

A volt miniszterelnök leszögezte:

„a mai szlovák társadalom nem demokratikus, Szlovákia nem jogállam”, hanem „amerikai tartomány”. Szerinte az ország élén „bűnözők” állnak, míg Zuzana Caputová köztársasági elnök „amerikai nőcike”, aki Washington érdekeit szolgálja.

Újságírói kérdésre válaszolva Fico megismételte: Európában nem Magyarország vagy Lengyelország a probléma, hanem Szlovákia, ahol a kormányzat „el akarja takarítani útjából” és „börtönbe akarja csukatni” a legerősebb ellenzéki párt vezetőjét. Fico a legélesebben Igor Matovic volt kormányfőt, pénzügyminisztert, illetve Daniel Lipsicet, a Speciális Ügyészi Hivatal (ÚSP) vezetőjét bírálta, fasisztának, bűnözőnek minősítve őket.

„Magyarországot azért támadják, mert a kormánypárt teljesíti azt a programot, amelyet a választásokon ígért meg a választóknak”

– fogalmazott a volt szlovák miniszterelnök.

Robert Kalinák volt belügyminiszter előzetes letartóztatásba helyezéséről várhatóan szombaton délután dönt a Speciális Büntetőbíróság. Robert Fico jelenleg parlamenti képviselő, ezért ellene a büntetőeljárást csak mentelmi jogának megvonása után lehet megindítani. A szlovák parlament ezzel a témával a jövő héten foglalkozik.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


HÍREK
A Rovatból
Ezért küldtek rendőröket Orbánék brüsszeli konferenciájára – megszólalt a polgármester
A közbiztonság garantálása és a provokatív, diszkriminatív tartalmak miatt tiltotta be a NatCon-t a kerület polgármestere. Emir Kir szerint a rendezők nem tudták volna megvédeni a résztvevőket az ellentüntetőktől sem.

Link másolása

A Nemzeti Konzervativizmus Konferenciának (NatCon) otthont adó brüsszeli kerület polgármestere, Emir Kir kedden végzést adott ki a kétnaposra tervezett rendezvény betiltására – írja az MTI. Idézik Saint-Josse-ten-Noode polgármesterét, aki az X-en azt írta:

„Polgármesteri végzését adtam ki az Nemzeti Konzervativizmus Konferencia betiltására a közbiztonság garantálása érdekében”.

Brüsszelben, valamint a belga főváros Etterbeek és Saint-Josse-ten-Noode nevű kerületeiben „nem látják szívesen a szélsőjobboldalt” – tette hozzá Kir. Végzésében a polgármester utasítást adott rendőrségi intézkedésre, és ebben azt írta: tekintettel arra, hogy a nemzeti szuverenitás védelme euroszkeptikus hozzáállást feltételez, valamint a közrend elleni súlyos atrocitások várhatók, a rendezvényt nem szabad megtartani.

„A rendezvény betiltása továbbá azért is indokolt, mert erőszakos reakciókat válthat ki, és jelentős veszélyt jelent a közrendre, a közbiztonságra és a köznyugalomra”

– idézik továbbá a polgármester indoklását. Kir azt is hangsúlyozta, hogy a rendezvényen provokatív, diszkrimináló tartalmak hangozhatnak el, a felszólalók között vannak homofóbok, az emberi és kisebbségi jogokat nem tisztelők, vitatható művek szerzői is. Emellett úgy látta, a rendezők nem szavatolnak elégséges biztonsági intézkedéseket, így az ellentüntetők veszélyeztetik a NatCon résztvevőinek testi épségét.

„A NatCon nevű konferenciát betiltom. A kerületben tilos a rendezvénnyel kapcsolatos bármilyen gyülekezés, beleértve a résztvevőket, szervezőket, ellenzőket”

– fogalmazott végül a polgármester, hozzátéve: a végzés megsértőire a brüsszeli rendőrség irányadó eljárási szabályzata vonatkozik.

A konferencián a tervek szerint felszólalt volna mások mellett Orbán Viktor, a brexitet elindító Nigel Farage, a francia szélsőjobboldali Eric Zemmour és a volt lengyel miniszterelnök, Mateusz Moravieczki is. Két helyszínről is elzavarták a szervezőket, mire egy harmadikon elkezdődhetett a rendezvény – melynek néhány óra után véget vetett a rendőrség.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

HÍREK
A Rovatból
Kocsis Máté: „A feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem”
A frakcióvezető elmondta, hogy a felesége jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál.

Link másolása

A Telex Kocsis Mátéval készített interjút. A Fidesz frakcióvezetője nemrég azt mondta, hogy szerinte Magyar Péter állami állásait Varga Judit szerezte, ezzel igazolva azt az állítást, hogy a NER-ben tényleg lehetséges rokonoknak jól fizető állásokat szerezni.

Kocsis a lapnak azt mondta:

„nehezen tudom elképzelni, hogyha Magyar Péternek nem Varga Judit lett volna a felesége, akkor 4-5 jó fizető állami cégnél felfigyeltek volna az ő különleges képességére.” Azt is elmondta, hogy az ő felesége a “szuperkórház” projektcégében nézett át szerződéseket, 300 ezerért.

„A feleségem jogi munkát végzett egy olyan projektcégben, ahol kötegenként hordta haza a dolgoznivalót. Magyar Péter pedig vezérigazgató volt 7-8 millió forintért állami vállalatoknál. Ezt ne keverjük össze”

– mondta a frakcióvezető. Majd azt mondta, hogy

„a feleségem a saját végzettségének megfelelő munkát kapott, Magyar Péter meg nem.”

A frakcióvezető a saját felesége igazgatói tagságáról a Dél-budai Centrumkórház projektcégében azt mondta, hogy neki semmi köze nem volt a kinevezéshez.

Arra a kérdésre, hogy mennyire van most nehéz kommunikációs helyzetben a Fidesz, Kocsis így válaszolt:

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”

Ezek után Kocsis arról beszélt, hogy messzemenőkig megveti a Telexet azért, amit a Varga Judittal szembeni erőszak ügyében tettek.

"Aki írta azokat a cikkeket, ami relativizálta egy nővel szembeni erőszakot, az szégyellje magát. Önök azt sugallják, hogy jobboldali nőket lehet verni, baloldaliakat meg nem lehet verni."

- mondta Kocsis Máté.

„Nem gondolom, hogy nehéz kommunikációs helyzetben lennénk. Világos üzeneteink vannak”


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk

HÍREK
A Rovatból
Karikó Katalin a szegedi egyetemnek adja a Nobel-díjjal kapott félmillió dollárt
Karikó egy díjat is alapított, amit minden évben személyesen szeretne átadni az azt elnyerő oktatóknak és hallgatóknak. A Nobel-díjának másolatát pedig kiállítja az egyetem.

Link másolása

Egykori egyetemének, a Szegedi Tudományegyetemnek (SZTE) ajánlotta fel Nobel-díjának másolatát, valamint az elismeréssel járó több mint fél millió dollárt Karikó Katalin. A biokémikus ezt egy keddi előadásán jelentette be az MTI szerint, az egyetem róla szóló tárlatának megnyitóján.

Karikó szerint nagyon sokan dolgoztak a koronavírus elleni vakcinán és az azt lehetővé tevő kutatásokon, ezért szeretné megosztani a díjat és az érte kapott összeget a jövő generációval.

A kutató a tárlat megnyitóján a hallgatókhoz szólva kifejtette, bízik benne, hogy a kiállított díj, illetve az adománya révén létrehozott támogatás arra inspirálja az oktatókat és a hallgatókat, hogy a legjobbak legyenek. Mint mondta,

tervei szerint az általa alapított díjat minden évben egy-egy oktató-kutató, illetve egy hallgató kapja majd meg, az elismeréseket pedig személyesen szeretné átadni.

Rovó László, az SZTE rektora a megnyitón egy egyetemi laborköpenyt ajándékozott Karikó Katalinnak. Mint mondta, az egyetem kutatóprofesszora ezt hamarosan használni is fogja, hiszen tavaly óta saját dolgozószobája van Szegeden, ugyanaz, amely egykor Szent-Györgyi Alberté volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


HÍREK
A Rovatból
A belga és a brit miniszterelnök is elítélte, hogy lefújták Orbánék brüsszeli eseményét
Rishi Sunak a belga hatóságokat kritizálta, Alexander De Croo belga miniszterelnök pedig elfogadhatatlannak nevezte a helyi belga polgármester döntését. Szerdán Orbán is beszélt volna.

Link másolása

A belga és a brit miniszterelnök is elítélte, hogy a brüsszeli rendőrség lefújta a Nemzeti Konzervatív Konferenciát - írta meg a Telex.

Az MCC brüsszeli szervezete által szervezett rendezvényen kedden olyan konzervatív politikusok szólaltak föl, mint Nigel Farage, szerdán pedig Orbán Viktor is beszédet mondott volna.

A brit miniszterelnök, Rishi Sunak a belga hatóságokat kritizálta, Alexander De Croo belga miniszterelnök pedig elfogadhatatlannak nevezte a helyi belga polgármester döntését.

„Egyértelmű, hogy a rendezvények látogatásának megakadályozása káros a szólásszabadságra és a demokráciára nézve”

– fogalmazott a brit miniszterelnök szóvivője.

A BBC is részletesen írt a betiltott konferenciáról. Úgy volt, hogy szerdán Mateusz Morawiecki volt lengyel miniszterelnök és Orbán Viktor is felszólal majd.


Link másolása
KÖVESS MINKET:

Ajánljuk