MÚLT
A Rovatból

Másfélmillió ember a Monsters of Rockon egy repülőtéren: 1991, az utolsó nagy rock-forradalom éve

A metál tömegkultúrává válásától az Achtung Babyig nagyon sok minden történt abban az egy évben.

Link másolása

Rövid évszázadként is emlegetik a 20.századot, sokak szerint valójában az első világháborúval kezdődött, és vannak, akik azt vallják, hogy az internet megszületésével és a Szovjetunió megszűnésével végződött. 1991-ben ez a „századvég-hangulat” megjelent a populáris zenében is: ekkor robbant utoljára igazán nagyot a rockzene.

Akár szimbolikusnak is tekinthetjük 1991. szeptember 28-át, amikor a Moszkvától északnyugatra fekvő Tusino repülőterén, amely korábban évtizedek át szovjet vadászpilóták hajmeresztő légi bemutatóinak helyszíne volt, a kifutópályákat és környéküket több mint másfél millió fiatal foglalta el – háromszor annyian voltak, mint 1969-ben Woodstock-ban – hogy szem- és fültanúi legyenek az első Szovjetunió-beli Monsters of Rock fesztiválnak, és élőben hallgassák meg a Metallicát, az AC/DC-t, a Panterát és a Black Crowes-t.

A szovjet ifjúsági kultúra e fordulópontját alig 40 nappal korábban, augusztus 19-én egy sokkal nagyobb horderejű történelmi esemény előzte meg: a rettegett titkos szolgálat, a KGB túszul ejtette Fekete-tengeri dácsájában Mihail Gorbacsov elnököt, akinek elévülhetetlen érdemei voltak a kelet-európai rendszerváltásokban, de a Szovjetunió rendszeren belüli reformjával, a peresztrojkával áthatolhatatlan falakba ütközött. A megcsontosodott hatalmas pártapparátusnak, az Afganisztánból szégyenszemre kivonulni kényszerülő hadseregnek, és nem utolsósorban a titkos szolgálatoknak nem volt érdeke a megújulás. Bár a puccskísérletet, amely mögött a későbbi orosz elnök, Borisz Jelcin és több kormánytag állt, három nap alatt leverték, és Gorbacsov visszatért Moszkvába, hogy rendet csináljon, a kommunista szuperhatalom egyszer s mindenkorra megrendült, és nem érte meg 1992-ben esedékes 70. születésnapját.

Így hát a tusinói fiatalok nem csupán a „szocialista erkölcs védelmezőinek” kudarcát ünnepelték a rock több évtizedes tiltásának végleges feloldásával, hanem az egész rendszer rogyadozását is átélhették. Az esemény krónikásai feljegyezték, hogy a rendfenntartásra kivezényelt fiatal katonák közül sokan letépték magukról egyenruhájukat és elvegyültek tomboló kortársaik között.

A Monsters of Rock-turné 6 nappal később Budapesten is landolt, ott a két fő sztárbanda mellett a Queensryche és a Mötley Crüe lépett fel a Népstadionban telt ház előtt (e sorok írója is jelen volt) a mai füllel nevetségesnek hangzó 800 forintos jegyárért. Bár Magyarország akkor már közel egy évtizede megnyílt az angol-szász rock nagyjai előtt, sem előtte, sem utána nem volt ekkora metálbuli. És talán ez volt az az év, amikor a „fémzene” megszűnt rétegműfajnak lenni. Ebben élenjárt a Metallica, amely jól ismert féktelen energiáját az akkor megjelent Black Albumon nagyon is egyedi dallamossággal (The Unforgiven, Nothing Else Matters) tudta vegyíteni, miközben olyan újabb metálklasszikusokat alkottak, mint az Enter Sandman, vagy a Sad But True.

A „puristák” nehezen is bocsátották meg James Hetfieldnek és társainak ezt az irányváltást. Két évvel később egy budapesti trash metál-bulin, amely előtt néhány nappal a Metallica az MTK-stadionban játszott, saját fülemmel hallottam rajongóktól, akik arra a kérdésre, hogy voltak-e Metallicán, ezt válaszolták: „Diszkóba nem járunk”. De e popularitáshoz a fent említett többi banda is hozzájárult, nem utolsósorban az AC/DC, amelynek a Razor’s Edge című 1991-es albuma, rajta a Thunderstruck című világslágerrel, rengeteg új hívet szerzett nekik.

De nem csupán a metál új útjai mozgatták meg a 80-as években kissé tetszhalottnak tűnő rockot. Már februárban, az első öbölháború napjaiban megjelent az addig alternatív rockbandaként számon tartott R.E.M. új lemeze, az Out of Time, rajta két, azóta sokszor, sokféle összefüggésben idézett dallal, a Losing My Religionnal, a tolerancia és az erőszakellenesség modern himnuszával és a Shiny Happy People-lal, és a Georgia állambeli Athens egyetemének egykori zenekara végleg elfoglalta helyét a műfaj nagyjai között.

És miközben Oliver Stone több mint vitatott filmben állított emléket a rock egyik legnagyobb ikonjának, Jim Morrisonnak, berúgta az ajtót az új nemzedék tragikus sorsú önpusztítója, Kurt Cobain: a Seattle-ből induló Nirvana Nevermind című albuma, amely már a borítójával is megütközést keltett – meztelen csecsemő úszik víz alatt egy lebegő dollárbankó felé – a punkból, a metálból táplálkozó, a pop-elemeket disszonáns riffekkel vegyítő grunge műfaj referencialemeze lett. A Smells Like Teen Spirit című daluk valóságos jajkiáltás a fogyasztói társadalom ellen, és azt üzeni, hogy akár néhány jól eltalált szó, vagy gitárakkord is elegendő lehet egy élhetetlen világ elviselésére vagy semlegesítésére.

Sajnos éppen maga Cobain volt az, aki nem szívlelte meg ezt a tanítást. A grunge azonban a rock utolsó nagy irányzata lett, olyan képviselőkkel, mint a Soundgarden, a Pearl Jam vagy a Fugazi. Egyre bátrabbak lettek a nők is: Sinéad O’Connor hangos, Suzanne Vega csendes lázadásának folytatója lett P.J. Harvey és Tori Amos, akik művészetükkel közel két évtizeddel megelőzték a MeToo mozgalmat.

Nagy-Britanniában megszületik az, amit jobbhíján „brit popnak” hívnak, és a manchesteri Oasist kinevezik „a 90-es évek Beatles-ének”, ami ezúttal is, mint minden más esetben, túlzásnak bizonyul. Ugyanakkor Oxfordból elindul egy, a klasszikus rock és progresszív irányzat elemeit újszerűen értelmező banda, a Radiohead, amelynél pontosabban senki sem fogalmazta meg zenében a századvégi elidegenedést, különösen az 1997-ben megjelent O.K. Computer-ben.

És ha a kelet-európai kommunizmus végnapjaival kezdtük, fejezzük is be azzal: 1991 novemberében, két évvel a berlini fal leomlása után jelent meg a U2 Achtung Baby című albuma, amelynek felvételei az újraegyesített Németország fővárosában készültek, és a promóciós turné díszleteihez az NDK-s „népautó”, a Trabant tucatjait használták fel. A lemez, amely felidézi a Berlin megosztottságát jelképező Zoo metróállomást, egyben leleplezi a mindenkori média ellenőrző, tudatsilányító természetét. „Minden, amit tudsz, hamis” – kiáltja Bono alig három hónappal azután, hogy Tim Berners-Lee bejelenti a World Wide Web világra jöttét.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
Kiderült, miért lehettek ilyen kegyetlenek a hunok
A szakértőket a tölgyfák és a csontvázak vizsgálata is segítette a rejtély megoldásában.

Link másolása

Attila hun királyt gyakran emlegetik a történelem legveszedelmesebb hadvezérei között. Kr. u. 434-ben bekövetkezett hatalomra lépését követően a hunok ugyanis egyre jelentősebb fosztogatásokat végeztek a Római Birodalom keleti szárnyán, és nagyrészt nekik tulajdonítják Róma bukásának felgyorsítását is.

Egy új kutatás szerint azonban a támadásokat nem csupán a terület-, és pénzszerzés motiválta, hanem a változó klíma is – írja IFLScience alapján a 24.hu.

Dr. Susanne Hakenbeck szerint a források alapján az látszik, hogy kezdetben a római és a hun diplomácia jól működött, több kölcsönösen előnyös megállapodást kötöttek. De a kapcsolat a 440-es évekre megromlott, és végül támadásohoz vezetett.

Ám a gondokat más is tetézhette. A tanulány szerzői úgy vélik, hogy

az időjárás is befolyásolta a kapcsolatokat. A tölgyfák évgyűrűit vizsgálva derült ki, hogy igen száraz időszak köszöntött be a közép-európai térségbe. Ekkor voltak a legpusztítóbb hun portyák

(a 447-es, 451-es és 452-es támadások).

Ezért a kutatók úgy vélik, hogy az erőszakos támadások oka a szélsőséges időjárás lehetett. A csontvázak vizsgálatából is az derült ki, hogy megváltozott az étkezési szokásuk. Ezért azt feltételezik, hogy a csoport egyes portyázásait az élelem és az állatállomány biztosítása érdekében indították. De ezek bizonyítása még hátra van.

A portál megjegyzi, hogy Attila a portyázások után jelentős földterületeket is követelt a rómaiaktól a Duna mellett. A szakértők szerint azért, hogy ezzel is növelje a földterületet, ahol élelmiszert termelhetnek.

A szárazság hatott a társadalomra is, mert a pásztorok ezt követően hagyták el a nyájakat és csatlakoztak a harcosokhoz.

Nyitókép: A hunok megszállják Rómát, a Nyugatrómai Birodalom fővárosát – Ulpiano Checa festményén


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
Mi a különbség a Bálint nap és Valentin nap között?
A Valentin nap ősénél a papok még szíjakkal ostorozták a nőket. Mára már sokat változott a szerelemesek napja, de mit is ünneplünk február 14-én?

Link másolása

Február 14.

A szerelem ünnepe, amit sokan úgy tartotok számon, mint Valentin napot, holott a mi naptárunk szerint ez valójában Szent Bálint napja. Mit ünnepeljünk tehát, Bálint vagy Valentin napot? Utánajártunk, mi a különbség a két elnevezés között. Megtudhatjátok, honnan erednek ezek az ünnepek, illetve milyen legendák és babonák kapcsolódnak hozzájuk.A Bálint nap és a Valentin nap ugyanaz az ünnep

Bálint vagy Valentin?

Először is eláruljuk, hogy abszolút felesleges azon vitatkozni, melyiket ünnepeljük, hiszen a két ünnep ugyanaz: Bálint ugyanis a Valentin név magyar megfelelője.

Csupán arról van szó, hogy nyugati hatásra a Valentin nap elnevezés vált divatosabbá. Az ünnepek azonban ugyanazon szent nevéhez kötődnek, és ugyanarra az ókori ünnepre vezethetők vissza.

Az ünnep eredete

Az ókori Rómában a február 14. körüli napokban tartották Lupercalia (vagy Februa) elnevezésű vallási ünnepet. A tisztító szertartásokból és termékenységi rítusokból álló ünnep célja az volt, hogy kiengeszteljék a farkas alakú, rosszindulatú Lupercus istent. Ennek érdekében

a papok szíjakkal ostorozták a fiatalokat (főleg a nőket), hogy a rituális verés tisztulást és termékenységet hozzon.

A szerelem ünnepét ábrázoló Ókori festmény

A Lupercalia ünnepet ábrázoló festmény

Voltak azonban kellemesebb részei is a termékenység ünnepének. A fiatal leányok Júnó, a házasság istennőnek templomába mentek, hogy szerelmi jóslatot kapjanak jövendőbelijük kiválasztásához. A férjek virágot ajándékoztak a feleségeknek. Az egyszerű nép ifjú férfiai pedig tombolát húztak a még hajadon nők neveivel. Az így létrejövő párok egy ideig egymással jártak, és előfordult, hogy valóban egymásba szerettek.Február 14. a szerelmesek ünnepe

Szent Valentin legendái

A szerelem ünnepének mai elnevezése egy római pap, Szent Valentin (magyarul Szent Bálint) nevéhez fűződik. Szent Valentin állítólag Időszámításunk szerint 269. vagy 270. február 14.-én halt mártírhalált, pont azon a napon, amikor a pogány szerelmi sorsjátékokat is tartották.

Az egyik legenda szerint Szent Valentinnak azért kellett meghalnia, mert a vallásüldözés idején nem adta fel a kereszténységet. A börtönben töltött idő alatt pedig üzenetet küldött barátainak, hogy szereti őket, és ne felejtsék el őt.

A történet egy másik változata alapján, Szent Valentint Claudius császár börtönöztette be. A császár megtiltotta, hogy a fiatal férfiak házasodjanak, úgy gondolta ugyanis, hogy a nőtlen férfiakból jobb katonák válnak. A császári tiltás ellenére azonban Valentin keresztény szokás szerint összeadta a fiatalokat.

A legenda egy kiegészítése szerint Szent Valentin rabsága alatt összebarátkozott a börtönőr vak lányával, akinek csodás módon visszaadta látását. Kivégzése napján, február 14-én búcsúlevelet hagyott a lánynak, amelyet így írt alá:

"A te Valentinodtól"

Ez a Valentin napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.

Bár a mártírhalált halt papot hivatalosan nem avatták szentté, a pápa 496-ban elrendelte, hogy az addigi pogány Luperkalia ünnep helyett február 14-én Szent Valentinre emlékezzenek. Azóta ez az ünnep fokozatosan a szerelmes üzenetek napjává vált, és Szent Valentin lett a szerelmesek védőszentje.

Szent Valentin ábrázolása egy középkori kéziratban

Terni Szent Bálint és tanítványai egy 14. századi kéziratban

Bálint napi babonák

Magyarországon számos babona, hiedelem és néphagyomány kapcsolódik Bálint naphoz. Ezen szokások nagy része fiatal lányoknak adott segítséget ahhoz, hogy megtalálják, meghódítsák vagy megtartsák szerelmüket.

  • A babona szerint Bálint nap reggelén egy szerelmes csók szerencsét hoz.
  • A hiedelem szerint, ha a lányok a Bálint-nap előtti éjfélkor a temetőbe mennek, megláthatják leendő férjüket.
  • A párna alá helyezett babérlevélnek szintén az a célja, hogy a lányok álmukban megtudják, ki lesz a jövendőbeli párjuk.
  • Az eljövendő gyermekáldást is ezen a napon lehet megtudni. Egy félbevágott alma magjait megszámolva megjósolható, hogy hány gyermeke lesz a fiatal feleségnek.
  • Bálint-napon a madarak is nagy szerephez jutnak a hagyomány szerint. A hiedelem úgy tartja, hogy ha egy hajadon lány ezen a napon verebet lát, szegény emberhez fog hozzámenni de boldog lesz. Ha azonban egy tengelice repül át felette, akkor gazdag férfi felesége lesz.

Bálint napi szerelmi ajándék, Kalotaszegi vetélő

Kalotaszegi vetélő 1883-ból, amely szerelmi ajándéknak készült Bálint napra. A fából készült vetélő vésetének szövege: „1883-Ba Február 14 Kén”

Ezeket a hagyományokat és babonákat ma már nem sokan tartjátok. Helyüket a rendszerváltás óta fokozatosan átvette az úgynevezett “kereskedelmi Valentin nap”. A szerelem ünnepe azóta leginkább a drága virágárusok és szívecskés lufibódék előtt kanyargó sorokról szól.

Forrás: Wikipédia, Suliháló, Csaladivilag.hu

Képek: Wikipédia, Pixabay, PhotoMIX-Company, Karosieben, Safaa1974

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
„Adjatok nekem öt évet, és nem fogtok Németországra ráismerni” – 90 éve jutott hatalomra Adolf Hitler
A háborús trauma, a gyenge demokrácia és a gazdasági válság is a kezére játszott.

Link másolása

1933. január 30. tragikus nap Európa és az egész világ történetében. Ekkor kapta meg Németországban kancellári kinevezését Adolf Hitler, a nemzetiszocialista (náci) párt vezére.

A két világháború közti európai diktatúrák létrejöttét többnyire puccs előzte meg. Így volt ez Olaszországban 1922-ben Benito Mussolini Marcia su Romája után, 1923-ban Spanyolországban Miguel Primo de Rivera, vagy Lengyelországban 1925-ben Josef Pilsudski tábornok esetében, de ide sorolhatjuk Horthy Miklós 1919-es hatalomátvételét is.

A legsúlyosabb következményei azonban annak az Adolf Hitlernek voltak, aki egy megroggyant demokratikus rendszerben megtartott választások után tudta kikényszeríteni korlátlan hatalmát.

Ma már politikai fogalomként ismerjük a „weimarosodást”, amely a szélsőségek erősödését jelenti egy gyenge demokráciában. A Weimari Köztársaság, amely az I. világháború után a Német Császárság romjain jött létre, éppen ilyen volt. Kormányai, pártjai, intézményrendszerei nem voltak képesek kezelni a háború okozta sokkot, a tartós gazdasági válságot, amit a vesztesekre kirótt jóvátételek is súlyosbították, a nemzeti önbecsülésen esett sérelmeket. Egész történetét átszőtték az erőszakos cselekmények, 1922-ben egy szélsőjobboldali szervezet megölte Walther Rathenau külügyminisztert, aki Szovjet-Oroszországgal kötött egyezményt a diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok helyreállításáról. Még ugyanabban az évben két kisebb puccskísérletet is felszámoltak, amelyben volt császári tisztek is részt vettek.

Már 1919-ben termékeny táptalajra talált Paul von Hindenburg marsall, a későbbi államfő nyomán a „hátbadöfés-elmélet”, mely szerint Németország háborús vereségét nem az antant hatalmak fölénye, hanem a baloldali erők, és nem utolsósorban a zsidók aknamunkája okozta.

A revansista hangulat is segítette a kiváló szónoki képességekkel rendelkező névtelen frontharcos Hitler felemelkedését, aki hamar megtalálta a zsigeri gyűlöletbeszéd hallgatóságát. Már 1920-ban megalakította a Nemzeti-szocialista Német Munkáspártot (NSDAP) és rövid idő alatt maga köré gyűjtötte azokat, akiknek segítségével kidolgozhatta ideológiáját, (Rudolf Hess, Alfred Rosenberg, Joseph Goebbels) valamint azokat, akik megszervezték a párt fegyveres egységeit (Ernst Röhm lett az SA vezetője).

A hatalom megszállottja lett, Mussolini római bevonulása lebegett előtte. Bár a levitézlett tisztikar néhány tagjával, köztük Erich Luddendorffal 1923. november 8-án elindított dilettáns „müncheni sörpuccsot” még leverték, a kilenc hónapra bebörtönzött Hitler ebből is megerősödve került ki. Fogsága idején megszületett a nácizmus kézikönyve, a Mein Kampf (Harcom), amelyben meghirdette a vezérelvű államot, a fajok közötti harcot, az „élettér-elméletet”.

Emellett a tömegek manipulációjának módszerét olyan tűpontosan határozta meg, hogy követőit még a digitális korszakban is tetten érhetjük: a propaganda a legalacsonyabb szellemi színvonalúakhoz igazodjon, kevés pontra korlátozódjon, és a nép figyelme mindig egyetlen ellenségre összpontosuljon.

Pártja megerősödéséhez pedig Hitlernek sikerült megtalálni azokat a német nagyvállalkozókat, köztük a bánya- és acéliparmágnás Fritz Thyssent, vagy a fegyvergyáros Krupp-családot, akik benne látták Németország felemelkedését, a kapitalizmus védelmezőjét a kommunizmus terjeszkedésével szemben. De számos mai német és nem utolsósorban amerikai világcég múltjában is ott van a nácizmussal való lepaktálás sötét foltja az SS-egyenruhákat tervező Hugo Bosstól a Fordig.

Mindezek ellenére a náci párt az 1928-as választásokon még csak 810 ezer szavazatot kapott, 12 képviselőt küldhetett a parlamentbe. Két évvel később azonban, amikor már Németországot is elérte a 3 millió német munkanélkülit hozó világválság, amelynek rémével Hitler már évekkel korábban fenyegetőzött, egyre többen tekintették őt „látnoknak”. Ekkor Alfred Hugenberg sajtómágnással összefogva, szinte korlátlan anyagi és médiaháttérrel, az időközben 100 ezer fősre nőtt SA-rohamosztagok utcai, megfélemlítő akciói hatására már 6,4 millióan szavaztak a NSDAP-ra, amely 107 mandátumával a Reichstag második legnagyobb pártja lett.

És nem volt megállás. Bár az 1932-es államfő-választáson még alulmaradt Hindenburg marsallal szemben, aki kezdetben mélységesen megvetette őt. A köztársasági elnök a közrend helyreállítása érdekében betiltotta az SA-t és a Hitler személyes testőrségeként indult SS-t – ezt gyakorlatilag semmibe vették - de az egyre súlyosbodó helyzet miatt állandósuló kormányválság oda vezetett, hogy abban az évben kétszer is parlamenti választásokat tartottak. 1932 novemberében, miközben Németország a polgárháború szélére sodródott, Hindenburg bizalmasa, a volt katonatiszt Franz von Papen kapott kancellári megbízást, az egyre agresszívebbé váló Hitler azonban úgy érezte: ha megelégszik az alkancellársággal, az politikai karrierjének végét jelentené.

Papen ekkor azt javasolta a marsallnak, hogy nevezze ki kormányfőnek Hitlert, ő majd alkancellárként „féken tartja”. Alighanem ez volt a 20. század legszörnyűbb politikai tévedése.

Az 1933. január 30-i hatalomátvétel után Hitler nem vesztegette az idejét. Már másnap kijelentette, hogy semmisnek tekintendő az I. világháborút lezáró versailles-i békerendszert, vissza kell állítani az általános hadkötelezettséget, és modern hadsereget kell létrehozni, hogy új „életteret” hódítsanak meg Keleten. Új választásokat tervezett március 5-re, de közben február 27-én felgyújtották a Reichstagot.

Ennek körülményei máig tisztázatlanok, a terrorcselekmény (vagy náci provokáció) nyomán másnap szükségállapotot hirdettek ki, felfüggesztették a polgári szabadságjogokat, hajsza indult a kommunisták és a szociáldemokraták ellen. Az ilyen körülmények között tartott „választásokon” a náci párt csupán 43,9%-ot kapott, de ezt „forradalmi győzelemként” hirdették. Öt nappal a választások után feloszlatták a tartományi parlamenteket és kormányokat, és helyükre birodalmi biztosokat neveztek ki.

A Reichstag első ülésén pedig Hitler keresztülvitte a „felhatalmazási törvényt”, amely bevezette a rendeleti kormányzást. Ez négy évre szólt, szabad kezet adott a kormánynak az alkotmánymódosításra, nemzetközi szerződések megkötésére és felmondására, de lejárta után meghosszabbították.

Hitler egyeduralma jogilag akkor vált teljessé, amikor 1934. augusztusában, Hindenburg halála után törvényben rögzítették „vezéri és nemzeti kancellári” címét, és az ő személyére kellett a hadsereg minden tagjának és valamennyi állami alkalmazottnak felesküdnie. De már 1933-ban megkezdődött a leszámolás valamennyi „ellenséggel”: a baloldaliakkal, a szakszervezetekkel, és mindenkivel, aki nem értett egyet Hitlerrel. Márciusban megnyílt Dachauban az első kényszermunka-tábor.

Dühöngött  a zsidók elleni kampány, amely előbb az 1935-ös nürnbergi faji törvényekhez, majd három évvel később a „kristályéjszakához”, végül a „végső megoldáshoz”, a haláltáborokhoz, a gázkamrákhoz vezetett. És megkezdődött a mindent felülíró háborús készülődés

.

„Adjatok nekem öt évet és nem fogtok Németországra ráismerni” – ez a kancellári beiktatásakor tett hitleri kijelentés akkor járta be a világot, amikor az angolszász szövetségesek egy táblát helyeztek el ezzel a szöveggel és fotóztak le 1945 februárjában Aachen felszabadításakor a rommá lőtt városban…

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
Az 1848–as szabadságharc hadvezére előzőleg kókuszzsírsavval és keramittal kísérletezett
Görgey Artúrt hadvezérként ismerjük, pedig kémikusként legalább annyira legendás volt. Minden vágya az volt, hogy tanár lehessen, de közbeszólt a történelem.

Link másolása

Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári.” – nyilatkozta Mikszáth Kálmánnak Görgey Artúr. Az a Görgey Artúr, aki az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején többször volt a sereg fővezére, illetve ’49-ben néhány napig még Magyarország teljhatalmú vezére is, a történelemórákon pedig elismert honvédtábornokként és hadügyminiszterként emlegették a tankönyvek.

Nos, az lehet, hogy katonai zsenialitás nem volt benne, de kémiai biztosan akadt. Ugyanis a csaták előtt ’48-ban egy szakmai folyóiratban 23 oldalon keresztül ismertette a kókuszzsír zsírsavösszetételével foglalkozó korábbi kutatásainak eredményeit (ez az iromány ITT teljes terjedelmében elolvasható).

Kutatómunkáját komoly siker koronázta: ő mutatta ki a világon elsőként a kókuszzsírban a laurinsavat és a kaprinsavat. Mivel előtte más magyar kémikus zsiradékvizsgálatokkal nem foglalkozott, ő tekinthető az első magyar lipidkémikusnak.

Most a kedves olvasó fejében biztos az van, hogy jó-jó, de miért pont a kókuszzsírsav érdekelte? A válasz a kor sajátosságában rejlik: akkoriban ez volt a sláger, mert nagyon gyorsan fejlődő tudományágnak számított, ezért a kémikusok szinte egytől-egyig a zsírszerű anyagokat vizsgálták.

Mindig a kémia rajongója és mestere volt

Görgey már gyerekként is szenvedélyesen érdeklődött a tudomány iránt, a katonai pálya csupán szülői nyomásra került képbe. Édesapja halála után azonban rögtön elhagyta a katonaságot és 1844-ben beiratkozott a prágai egyetemre, ahol kémiát tanult – ennek befejezése volt a fenti szakdolgozat. Tehetségére már akkor felfigyeltek, és a lembergi egyetem kémiai segédtanárává nevezték ki.

Az 1848. évi új királyi törvények miatt azonban Görgey hazautazott, mert azt remélte, hogy a pesti egyetemen is felveszik tanárnak. A történelmi események hatására azonban hamarosan a honvédseregben találta magát, félbehagyva tudományos pályafutását. Azonban ott is a szenvedélyének hódolt, és vegyészi feladattal indított: századosi kinevezése után a kormány Bécsbe és Prágába küldte lőszer-gyutacsokat szerezni. Amint hazaért, javasolta a magyar gyutacsgyár létrehozását. Megemlékezéseiben kiemelte, hogy „katonai sikereimnek legnagyobb részét kémiai tanulmányaimnak köszönöm. E körben tanultam azt meg, hogy puszta okoskodásaiban, sőt megfigyeléseiben is mily sokféleképpen csalódhat az ember a valóság felől, de egyúttal megtanultam, miféle módon lehet csalódásait sikeresen ellenőrizni, és így a valóságfölismeréséhez biztosan eljutni”.

Volt még egy jelentős vegyészmérnöki mérföldkő Görgey Artúr életében: korábban, az 1870-es években eredményes kísérleteket folytatott a keramit – azaz a nagy nyomással sajtolt, jellegzetesen sárga sav- és fagyálló cseréplapok – előállítására.

A keramit hivatalosan a Magyar Kerámiagyár Rt. saját fejlesztésű útburkoló anyaga, és a végső munkálatokat a szintén magyar Otto Rost irányította a kőbányai téglagyárban. Görgey a kifejlesztést megelőző kísérletekben vett részt.

Kitüntetések helyett csak tanári állásra vágyott

Buda felszabadítása után a kitüntetésekkel érkező küldöttségnek csak annyit mondott, hogy ő „megelégszik azzal, ha a háború után a pesti egyetemen a vegytan tanára lehet”. Pedig megkapta a Magyar Katonai Érdemrend I. osztályát is (ezt rajta kívül csak Bemnek adták meg), de sem ezt, sem az altábornagyi rangot nem fogadta el.

Később, a jogtalan száműzetése alatt a városi gázműveknél próbált elhelyezkedni, majd molibdén-előállító üzemet tervezett. Hazatérte után, 1867-ben ismét vegyész-tanári kinevezésben reménykedett.

Hányattatott sorsa és karrierútja ellenére a kémikus szakma mindvégig ismerte és elismerte őt: a 90. születésnapján küldöttség tolmácsolta részére a hazai vegyészek jókívánságait.

Végül Görgey gyönyörű kort élt meg: 98 éves korában halt meg Budapesten, 1916. május 21-én – a sors utolsó fintoraként pont azon a napon, amikor a tavaszi hadjáratban bevette Buda várát.

Források: 1, 2, 3


Link másolása
KÖVESS MINKET: