SPORT
A Rovatból

„Egy masszív, kemény jégfalon még a perzselő napsütés is plusz nehézséget jelent” – segítség nélkül az Everesten a magyar hegymászó

Varga Csaba túl van a második akklimatizációs körön. Önállóan mozog a hegyen, a felszereléseit is maga cipeli, a szükséges mennyiségű élelmiszer és egyéb felszerelések mellett pedig sátrat is vitt magával.

Link másolása

Teljesítette a második akklimatizációs kört is Varga Csaba erdélyi magyar hegymászó, aki "tisztán", vagyis pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók segítsége nélkül készül megmászni a világ legmagasabb csúcsát, a Mount Everestet.

A Kalifa Alpin Csapat szombati tájékoztatása szerint Varga Csaba kedden indult el a második akklimatizációs körre. Miután elérte az első magaslati tábort, a hegymászó még aznap tovább ment egészen a 6400 méteren korábban már kiépített 2-es táborig. Ott a sűrű havazás miatt megpihent és május 5-én éjjel indult a meredek Lhoce-jégfal irányába.

"Az átlagosan 40-50 fokos, de néhol akár 80 fokos meredekségű kék gleccserjégen segítséggel sem könnyű feljutni, Varga Csaba azonban önállóan mozog a hegyen, a felszereléseit is maga cipeli, a szükséges mennyiségű élelmiszer és egyéb felszerelések mellett pedig sátrat is vitt magával"

- olvasható az összegzésben.

Mint írták, a hármas tábort ráadásul hagyományosan a jégfalban, körülbelül 7200 méteren építik ki a mászók, ahol még a reggeli nyújtózkodást is ajánlatos hágóvasban elvégezni, hiszen ha ott kicsúszik az ember, semmi sem állítja meg. A hegymászó összesen két éjszakát töltött el ebben a magasságban, pénteken pedig elindult a mintegy 7950 méteres magasságban lévő Déli-nyereg irányába.

"Túl vagyok a második akklimatizációs körön, míg az előző körben magasabbra jutottam, mint terveztem, most valamivel alacsonyabbra, körülbelül 7500 méterig. Az akklimatizáció szempontjából azonban erős volt ez a kör is, összesen 2 éjszakát töltöttem el 6400 méteren a kettes táborban és szintén két éjszakát körülbelül 7150 méteren, a Lhoce-jégfalban kialakított hármas táborban.

Nyolc 8 ezres expedícióm volt már, számomra nem meglepő, hogy ezeken a hegyeken meg kell küzdeni az elemekkel, és egy masszív, kemény jégfalon még a perzselő napsütés is plusz nehézséget jelenthet" - idézi a közlemény Varga Csabát.



Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


SPORT
Gyászol a budaörsi sportvilág: 18 évesen meghalt Ferenczy Boglárka, a város kézilabdacsapatának kapusa
Egy éve volt tagja a klubnak, de nagy tehetségnek tartották. Szerdán lépett volna pályára, de elhalasztották a meccset.

Link másolása

Kedden este, 18 évesen, tragikus hirtelenséggel meghalt Ferenczy Boglárka, a Budaörs ifjúsági csapatának kapusa.

„Bogi nyáron érkezett klubunkhoz, az ifjúsági I. osztály és az NB II mellett alkalomszerűen bepillantást nyerhetett felnőtt együttesünk életébe. Együttérzésüket érezzük, ezért a részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A Budaörsi Kézilabda Család nevében a hozzátartozók fájdalmában osztozunk, mellettük állunk a nehéz időkben. Bogi emlékét szívünkben őrizzük, nyugodjon békében!”

A csapat szerdán a DKKA ellen játszott volna, a meccset azonban a történtek miatt elhalasztották.

Ferenczy Boglárka a Székelyudvarhelyi Iskolás Sportklubnál kezdett kézilabdázni, majd Magyarországra került, a Nemzeti Kézilabda Akadémiához. Pályafutása során megfordult a Tungsramnál, a Ferencvárosinál és a Budakalásznál, az utánpótlás-bajnokságok mellett a felnőttek között is bemutatkozott.

via 24.hu


Link másolása
KÖVESS MINKET:

SPORT
A Rovatból
Telegdy Ádám, Kapás Bogi férje is az olimpiára kijutók között, ráadásul egyéni csúccsal
Ennek köszönhetően a japán fővárosban ötödik Telegdy a hazai rangsorban megelőzte Kovács Benedeket, így ebben a számban jelenleg a világbajnok Kós Hubert mellett ő tekinthető olimpiai indulónak.

Link másolása

Pénteken a Duna Arénában zajló úszó országos bajnokságon

Telegdy Ádám egyéni csúccsal nyert 200 méter háton.

A 28 éves versenyző 1:55.57 perccel csapott célba, ezzel a 2021-es, tokiói olimpián úszott 1:56.15-ös teljesítményen javított jókorát.

Ennek köszönhetően a japán fővárosban ötödik Telegdy a hazai rangsorban megelőzte Kovács Benedeket, így ebben a számban jelenleg a világbajnok Kós Hubert mellett ő tekinthető olimpiai indulónak.

"Az ob első napja óta érzem, hogy fizikailag és mentálisan is nagyon jó formában vagyok, nagyjából ilyen időt képzeltem el előzetesen. Az edzőmmel, Virth Balázzsal sikerült találnunk egy olyan edzésritmust, aminek köszönhetően most vagyok a leggyorsabb egész karrierem során" - nyilatkozott Telegdy, akinek felesége, Kapás Boglárka 200 méter pillangón úszott szerdán olimpiai szintet. Hozzátette, a háziverseny egészen a júniusi Európa-bajnokság végéig tart, így nem dőlhet hátra.

Győzelemmel fejezte be pályafutása utolsó országos bajnokságát az úszó Kapás Boglárka, aki a Duna Arénában pénteken 800 méter gyorson diadalmaskodott.

A harmincéves sportoló szerdán 200 méter pillangón olimpiai szintes idővel nyert, így az ötödik ötkarikás játékára készülhet. Az év végi rövidpályás világbajnokságot követően befejezi pályafutását, amelynek csúcspontjaiként a 2016-os, riói olimpián 800 méter gyorson bronzérmes, a 2019-es világbajnokságon, Kvangdzsuban pedig 200 méter pillangón aranyérmes volt.


Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
Leállt a szíve, összeesett edzésen magyar válogatott röplabdás, csapattársa mentette meg az életét
Blázsovics Péter szerencséjére csapattársa, Árvai Péter, aki orvos, azonnal megkezdte az újraélesztést. Azt írja, örökké hálás lesz neki, hogy megmentette az életét.
Fischer Gábor - szmo.hu
2024. április 13.


Link másolása

Edzésen lett rosszul és összeesett Blázsovics Péter, válogatott röplabdázó, írta meg a HVG. Életét egy csapattársa gyors beavatkozása mentette meg. Az eset néhány napja történt a DEAC Extraligás férficsapatának edzésén.

Blázsovics Péter az utóbbi idényben Szlovéniában játszott, azelőtt hat évig a Kazincbarcika szélső ütője volt, hivatalosan csak a a következő szezontól erősítené a DEAC csapatát, de mivel számára az idei idény véget ért, ezért vett rész leendő csapata edzésén.

A debreceni klub honlapja szerint a 28 éves játékos váratlanul lett rosszul, összeesett, elvesztette az eszméletét. Az együttes egyik játékosa, Árvai Péter, aki orvos rögtön a segítségére sietett. Megállapította, hogy a csapattársának nincs pulzusa, azonnal megkezdte a szívmasszázst.

Ezt írta:

Görcsrohama kezdődött, egy embernél ez általában néhány percig tart, utána magához tér, de nála nem így történt. Leállt a légzése és a keringése, ezért elkezdtem az újraélesztést. A csapattársaim között voltak orvostanhallgatók is, akiknek már van alapképzése, ők segítettek. Végeztem a mellkaskompressziót, a többiek közben hívták a mentőt.

Megérkezett a mentő, Petit áttették a saját gépeikre, amik jelezték, hogy kamrafibrilláció áll fenn. Le is adták a sokkot, még a szakma szabályai szerint harminc másodpercig tartott az újraélesztés, majd visszajött a légzés, kinyitotta a szemét.

Ahogy kapta az oxigént, kezdett magához térni. Az újraélesztésekről azt kell tudni, hogy kevés százaléka sikeres, és még kevesebb az, amikor a beteg teljes életet tud utána élni, de úgy néz ki, Petinek ez sikerülhet. Jó érzés volt másnap reggel a köszönőüzenetére ébredni. Írta, hogy megvan és él.

Blázsovics így nyilatkozott minderről:

Semmi előjele nem volt ennek a rosszullétnek – mondta. – Elkezdtem az edzést, majd filmszakadás. Később képek villantak fel a mentőautóból, de teljesen csak a kórházban tértem magamhoz. Örökké hálás leszek Árvai Petinek, amiért megmentette az életemet.

Blázsovics jelenleg intenzív osztályon van, megfigyelésen.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


SPORT
A Rovatból
Meglepetés: Milák Kristóf mellett Hosszú Katinka is indul az úszó országos bajnokságon
A 34 éves háromszoros olimpiai bajnok visszatér, és több számban is indul - ez derült ki a nevezési listájából.
MTI - szmo.hu
2024. április 04.


Link másolása

Milák Kristóf mellett várhatóan Hosszú Katinka is visszatér a jövő heti úszó országos bajnokságon.

Az már néhány napja látható volt a szövetség rendszerében, hogy a 200 méter pillangón olimpiai bajnoki címvédő Milák Kristóf - aki éppen a tavalyi ob óta nem indult versenyen - hat számban (50, 100, 200 m gyors és pillangó) adta le nevezését a Duna Arénában sorra kerülő eseményre.

A csütörtök éjfélkor zárult határidőn belül végül

"megjelent" a háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka neve is. Az első gyermeke születése után visszatérő 34 éves klasszis legutóbb a 2022-es római Európa-bajnokságon indult, most 100 méter pillangón, valamint 200 és 400 méter vegyesen adta le nevezését.

Hosszú korábban elmondta, célja, hogy kijusson a hatodik olimpiájára.

Az országos bajnokság döntőit keddtől péntekig a Duna World közvetíti élőben.


Link másolása
KÖVESS MINKET: