MÚLT
A Rovatból

Rengeteg szempontból hiteltelen A Besúgó – Így működött valójában az Állambiztonság és az ellenzéki ellenállás

Rainer M. Jánost és Ungváry Krisztiánt kérdeztük arról, hogy zajlottak a sorozatban ábrázolt helyzetek a valóságban.
Láng Dávid - szmo.hu
2022. május 25.


Link másolása

Nemrég ért véget a HBO Max magyar gyártású sorozata, A Besúgó, amely óriási közönségsikert ért el, ugyanakkor éles vitákat is kiváltott. A korszakot kutatók, illetve személyesen átélők szerint ugyanis egyáltalán nem ábrázolja hitelesen az egykori Állambiztonság, illetve az ellenzéki mozgalom működését.

Hogy pontosan miről van szó, arról Rainer M. János és Ungváry Krisztián történészeket kérdeztük. Előbbi az összes részt látta, utóbbi viszont csak egyet nézett meg – elmondása szerint ezt annyira botrányosan hamisnak tartja, hogy elment a kedve a továbbiaktól.

„Súlyos véteknek nem nevezném, hiszen alapvetően szórakoztatóipari termékről van szó, amiről a fogyasztók döntenek. A körükben pedig egyértelműen pozitív volt a fogadtatása” – mondja Rainer, aki megengedőbb álláspontot képvisel.

Ugyanakkor mégis fontosnak tartja, hogy beszélgetés folyjon erről, mert a sorozat hangsúlyosan utal arra, hogy egy adott kort szeretne megidézni – erre utal például az évszámok rendszeres feltüntetése, a rendkívül gondosan használt korfestő elemek az épületektől a járműveken át a ruhákig vagy akár hajviseletekig. Ebben az esetben viszont probléma, ha a történet más elemei erősen különböznek a valóságtól.

Ungváry is azt emeli ki, hogy hiába nevezik fikciósnak a történetet, ha a kosztümök, a kulisszák és a társadalmi helyzetek, amelyeket a film használ, egy konkrét korhoz kötődnek, a tájékozatlan néző így óhatatlanul reálisnak értékeli az irreális képet.

„Különösen súlyos problémának tartom ezt azért, mert az ismert történelmi tények is tökéletesen alkalmasak arra, hogy a besúgás tematikában egy remek film készülhessen. Teljességgel érthetetlen számomra, miért kellett olcsó és hazug jelenetekkel tönkretenni ezt, amikor a valós tények hatalmas tárházából is lehetett volna válogatni” – fogalmaz.

Szerinte a sorozat nem más, mint „kiváló színészek megalázása, felmosórongynak használása olcsó hatásvadászatért”, ugyanis nem a színész tehet arról, ha egy történetileg teljesen hazug forgatókönyvet játszik el.

Hogyan történtek valójában a beszervezések?

A sorozatban ábrázolt jelenetet, tehát azt, hogy a főszereplő mellé a vonaton odaül egy állambiztonsági tiszt, majd átkíséri az étkezőkocsiba a leendő tartótisztjéhez, mindkét forrásunk rendkívül valószínűtlennek tartja.

„A beszervezéseknek több módozata volt, de ami közös, hogy a beszervező beszélgetések helyszínéül általában valamilyen állami hivatal szolgált, már csak azért is, mert egy vendéglőben vagy vonaton nem lehetett volna észrevétlenül aláíratni az együttműködési nyilatkozatot, a beszervezendő személyt pedig nem lehetett volna tökéletes kontroll alatt tartani” – mondja Ungváry, hangsúlyozva: nyilvános helyen soha nem lehetett lefolytatni beszervezési beszélgetést. Ráadásul ennek során beszervezők részéről mindig egyszerre legalább két személynek kellett nyíltan jelen lennie, ezt a munkát tilos volt egyedül végezni.

Rainer M. János szerint zsarolás ugyan előfordult, de szorosan a beszervezendő személy saját tevékenységével függött össze: vétségek, esetleg bűncselekmény. Olyan, hogy valakitől gyógyszert tagadjanak meg, egyáltalán nem volt jellemző. Gyakoribb volt szerinte, hogy különféle előnyöket, például apróbb ajándéktárgyakat, vagy némi pénzt (nem túl sokat) kínáltak cserébe. Az óriási többség ugyanakkor önkéntesen, ahogyan a belső iratokban fogalmaztak, „hazafias alapon” vállalta, hogy jelentéseket ír. Vállalták, mert meggyőzték őket.

„A beszervezéskor első körben kifejezetten kerülték a nyílt zsarolást, ugyanis előírás is volt, hogy az önkéntességre kell törekedni és ezen felül pszichológiailag sem lett volna helyes nyíltan zsarolni. Az esetleges terhelő adatokat csak akkor szedték elő, ha másképp nem ment a dolog” – teszi hozzá Ungváry Krisztián.

Nemet mondani is határozottan lehetett, Rainer M. János szerint az esetek 90 százalékában ez semmilyen következménnyel nem járt, különösen a rendszer késői szakaszában.

Ungváry hasonlóan látja: mint mondja, átlagban minden második beszervezés meghiúsult, mert azok, akik a beszélgetés során először igent mondtak (és adott esetben alá is írtak), később már nem mentek el a második találkozóra. A beszervezési kísérletek kb. 30%-a pedig már a beszélgetés alatt úgy alakult, hogy az érintett beszervezésétől el kellett állni, mert ellenállást tanúsított.

„1962 után egyetlen esetet sem ismerek, amikor emiatt valakit súlyos retorziók értek volna. Minden statisztikai adat arról tanúskodik, hogy a beszervezettek között is hatalmas volt a fluktuáció” – fogalmaz.

Tényleg előfordult, hogy visszanyalt a fagyi?

A sorozatban a beszervezett fiú idővel egyre inkább vérszemet kap és ő maga is átver, kicselez, zsarolni kezd, többek között a beszervezőit is.

Rainer M. János szerint konkrét zsarolásra nem, arra viszont minden további nélkül lehetett példa, hogy valaki túljárt a tartótisztje eszén. A hálózati személy és a beszervezők között gyakran folytak játszmák, például a kapott információk manipulálása, torzítása által.

Emiatt alkalmazták az ellenőrzés intézményét, vagyis azt, hogy a különösen fontos személyeket soha nem egyetlen ember figyelte meg, mindig volt egy vagy akár több biztosíték a rendszerben. A későbbi miniszterelnökre, Antall Józsefre például 1956 után nemcsak az egyik kollégáját, de egy diákját is ráállították a budai Toldy gimnáziumban, ahol tanított. Ők ketten egymást is ellenőrizték – anélkül persze, hogy tudtak volna egymás tevékenységéről.

„Még vártam is, hogy a történet egy pontján majd fény derül egy hasonló fordulatra, tehát arra, hogy a főszereplőt is ellenőrizték ily módon. Ez eddig nem történt meg, pedig nagyon is életszerű lenne, hiszen az ellenzéki vezérnek, Száva Zsoltnak szemlátomást óriási jelentőséget tulajdonítanak” – mondja Rainer.

Ungváry szerint csak rövidebb távon fordulhatott elő, hogy egy ügynök dezinformált, ezek azonban előbb-utóbb kiderültek, a visszazsarolást pedig teljesen elképzelhetetlennek tartja. Külföldi viszonylatban gyakrabban előfordult, hogy a beszervezett félre tudta vezetni tartótisztjét, kifejezett zsarolásra viszont itt sem ismer példát.

A főszereplő viszont idővel a környezetét is zsarolni kezdi: miután lebukik a megfigyelt kör egyik tagja előtt, gyorsan kér róla valami kompromittáló infót a tartótisztjétől, hogy onnantól ezzel tartsa sakkban.

„Ez teljesen elképzelhetetlen, irreális, a korabeli szabályzatoknak is ellentmondó, valamint általános szakmai okokból is teljesen abszurd fordulat” – mondja Ungváry, aki szerint a sorozat teljes hamissága már az első részben kiderül, amikor a főszereplő saját szakállára autós üldözést kezdeményez, majd elkezdi átkutatni a célszemélyek csomagjait.

Ilyesmi szerinte soha nem volt egy ügynök feladata, nem beszélve arról, hogy pszichológiailag is teljesen abszurd lett volna, ha valaki így viselkedik frissen egy beszervezés után. Ez a magatartás még később is elképzelhetetlen volt, valamint a szabályzatokkal is teljesen szembe ment.

„Egy ügynök csak azt volt jogosult megtenni, amire a tartótiszttől kifejezett utasítást kapott, de a tartótiszt nem tehette meg, hogy olyan munkákat bíz rá, ami a hivatásos állomány feladata. Itt egy hierarchikusan épülő, folyamatos ellenőrzésen alapuló rendszerről beszélünk, amelyben ilyen szabályellenes húzások teljesen elképzelhetetlenek. Ezzel szemben az, hogy egy ügynök dekonspirálódott, azaz lebukott, nem volt ritka jelenség” – tette hozzá Ungváry Krisztián.

Rainer M. János szerint ugyanakkor akinél akár csak felmerült a lebukás veszélye, azt vagy „pihentették” egy ideig, vagy ha a környezetében már konkrét beszédtéma volt, hogy valami nem stimmel vele, inkább gyorsan kizárták a hálózatból és más személy után néztek. Nyílt lebukásig tehát nem igazán fajulhatott a helyzet.

Bulizó fiatalok szervezték az ellenállást, élükön egyetlen vezetővel?

A sorozat a fenti képet sugallja, de Ungváry szerint ennek köze sincsen a valósághoz: az ellenállást, ami alatt itt az ellenzéki tevékenységet értjük, alapvetően értelmiségi jellegű találkozásokon szervezték.

Rainer szerint is főként szakmai tevékenységek köré csoportosult az ellenzék, az ELTE bölcsészkarán például már a hetvenes években vitaesteket rendezett egy csoport a magyar oktatási rendszer problémáiról, de máshol is volt példa hasonlókra.

„Természetesen a bulizás fontos szerepet töltött be ebben a korosztályban, és az egyetemi klubokban volt is rá lehetőség. Ugyanakkor nagyon komoly szakmai munka is folyt, tudatosan reflektáltak a közélet történéseire. Ez fontosabb volt, mint a szórakozás” – hangsúlyozza.

A sorozatban a nagy ellenzéki találkozót végül egy KISZ-rendezvény keretei közé rejtve tartják meg. Ungváry Krisztián ezzel kapcsolatban azt mondja, ilyenre (tehát az ellenzéki szervezkedők és a KISZ együttműködésére) elvileg lehetett példa.

Rainer M. János szkeptikusabb: szerinte a KISZ befolyása a ‘80-as évek közepére már erősen visszaszorult, a mozgalom enyhén szólva az apály állapotába került, az egyetemeken eljelentéktelenedett. Ott is voltak ugyan értelmes emberek, akik kereshettek kapcsolatokat, de partnerként biztosan nem kerültek szóba az ellenzék köreiben.

Azt is fontos kiemelni, hogy nem volt egyetlen központi alakja az ellenzéknek: az egyetemi hallgatói mozgalmakat ad hoc csoportok, baráti körök alkották, nem emelkedett ki senki közülük.

„Persze dramaturgiailag jó döntés az egész mozgalmat egy arccal ellátni, de a valósághoz ennek nem sok köze van” – fogalmaz Rainer, aki szerint a ‘80-as években már rajtaütésekre, tömeges letartóztatásokra sem igen volt példa. Így a sorozatnak azok a jelenetei se mondhatók hitelesnek, amikor több tucat rendőr szállja meg a kollégiumot, miután „izgató jellegű röpiratokról” kapnak bejelentést.

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Hogy lehet egy 20 éves lány velejéig romlott, nekrofil és leszbikus sorozatgyilkos?
Jancsó Ladányi Piroska kegyetlensége, perverzitása és gátlástalansága megrázta az ’50-es évek Magyarországát. Hogy leszbikus vágyai vagy szovjet katonák miatt ölt-e, az máig rejtély.

Link másolása

El lehet képzelni, hogy mennyire volt döbbenetes az a gyilkosságsorozat, amelynek a helyszínlelésekor alapvető hibákat követtek el a hatóságok, és a sokktól a legalapvetőbb vizsgálatokról is megfeledkeztek. 1953 októbere és 1954 augusztusa között öt kiskorú leány tűnt el a törökszentmiklósi Vöröshadsereg útja 171. szám alatt található házban. Nem sokkal később le is tartóztattak egy mindössze húsz éves lányt, Jancsó Ladányi Piroskát, akit halálra is ítéltek, mivel bevallotta, hogy ő ölte meg az összeset, a telken található, használaton kívüli kútba lökve – édesanyja, Borbála segítségével – a testeket. A vallomást az előzte meg, hogy egy lány bejelentette a rendőrségen, Piroska ellopta a ruháit és arra eszmélt, hogy fojtogatja őt.

Az alacsony, törékeny termetű lányt a közeli nagyvárosba, Szolnokra szállították kihallgatásra, de az teljes káoszba torkollott, mivel minden szakmaiságot nélkülözve kérdezgette az egész nyomozói állomány, még a gépírónő is. Nem csoda, hogy először a mindössze öt elemit végzett Piroska teljesen zavaros történetet mesélt el, két olyan bűnsegédet is megemlítve, akiknek alibijük volt. Orosz katonákat okolt a tragédiákért, főként Nyikolaj Bogacsovot, aki azzal hitegette Piroskát, hogy magával vinné a Szovjetúnióba második gyermeke apjához, azzal a tinilánnyal együtt, aki tetszik neki, csak segítsen becserkészni őt. De a katona a kiszemeltjét szép szó helyett megerőszakolta, amíg Piroska italért ment, mire az áldozat fenyegetőzni kezdett, ekkor döntött Piroska a gyilkosság mellett – és megfojtotta szegény leányt egy villanydróttal, utána (!) pedig az arcára ült. Állítólag a többi gyilkosságot is katonák erőszakoskodása előzte meg, Piroskát pedig arra használták, hogy odacsalja a házba a gyanútlan, fiatal és szűz áldozatokat – bár a lány a vallomásában hangsúlyozta, hogy az utolsó esetet leszámítva a gyilkosságokat saját elhatározásából, egyedül követte el.

Másnapra már egy teljesen új verzióval állt elő a rendőrségen, abban már nem szerepeltek orosz katonák, hanem csak ő maga és a saját leszbikus vágyai. A jegyzőkönyv szerint ilyen mondatok hagyták el a száját:

„Szégyelltem bevallani azt, hogy elferdült nemi igényem kielégítése végett öltem meg a lányokat. … a hullák látása nem váltott ki bennem különösebb érzést, nem irtóztam tőlük, mindenáron a kielégülést kerestem", és kitért arra is, hogy áldozataival csak a gyilkosság után létesített orális kapcsolatot.
A lányt egyáltalán nem zavarta a rezzenéstelenül elmondott, részletes vallomása során, hogy áldozatai szülei is jelen voltak.

Az elsőfokú ítélet után Piroska az utolsó szó jogán ezt mondta: "Szeretném, ha megváltoztatnák az ítéletet, bár tudom, nagy bűnt követtem el. Szeretném a kisfiamat magam nevelni, nem csinálok többet ilyent." Majd az ítélethirdetés előtt hirtelen megváltoztatta az addigi vallomását, és közölte, hogy „anyám is tudott a tetteimről. A második esetnél mondotta nekem azt, hogy lehetőleg olyant hozzak a piacról, akinek jó ruhája és pénze van. … Akármennyit kerestem, anyám mindent eltékozolt. Férfiakba, cukrászdába, italba ölte a pénzemet. Én teljesen meztelen maradtam, így gondoltam ruhát szerezni magamnak. Anyám folyton pénzért hajtott, és üldözött engem."

Már gyerekként is voltak intő jelek

Az anyja-lánya párost prostituáltként tartották számon a környéken – Piroska a szovjet katonákra, Borbála pedig a helyiekre szakosodott aprópénzért –, a házuk pedig olyannyira rendezetlen, koszos, bolhás, egeres és ürülékes volt, hogy az ritkaságszámba ment. Ahogyan sanyarú sorsuk is, amelynek fényében mindez már nem olyan meglepő. Borbála 8 éves volt, amikor meghalt az apja, tizenöt testvéréből tizenkettő ekkor már nem élt. Iskolába sohasem járt, írni-olvasni nem tudott. Terhességei rendszerint csecsemőhalállal végződtek, aki pedig életben maradt, sokszor végignézte anyja alkalmi légyottjait. Borbála mégis neheztelt már a kezdetektől Piroska lányára, aki szerinte a többi gyerekkel kéjörömmel ok nélkül gonoszkodott, és vele is agresszív volt, illetve a nemtetszése ellenére szovjet katonáknak kínálta magát, emiatt született pár törvénytelen gyereke, de azokat sem nevelte.

Borbála vallomásából kiderült, hogy bár eleinte azt hitte, hogy Piroska legalább az állatokat szereti, azért fogadja be őket, végül mindegyik elpusztult – egyértelműen a lánya keze által.

Olyan szégyenletes esetekre is fény derült, hogy Piroska előszeretettel evett teljesen nyers húst, illetve egyszer rajtakapták, amint orális szexre kényszerítette a tulajdon hatéves kisöccsét.

Amikor erre leszidták, majdnem belehalt egy öngyilkossági kísérletbe, annyi gyógyszert vett be. Amikor kihallgatták az ízig-vérig aberrált Piroskát, az állatkínzásokat és öccse megrontását rezzenéstelenül bevallotta („a testvéremmel történt fajtalankodás során igen kellemes érzést éreztem”), azonban nem tartotta magát prostituáltnak, mivel ingyen, kedvtelésből közösült a szovjet katonákkal.

A feltáratlan ügy

Mivel a holttestek megtalálása napján Jancsó Piroska beismerős vallomást tett, őt nyilvánosan kivégezték, anyja – aki azonban tagadta, hogy tudott volna a gyilkosságokról – pedig életfogytiglant kapott. Rubin Szilárd író megpróbálta kibogozni a szálakat, de neki sem sikerült, pedig négy évtizeden át írta a törökszentmiklósi gyilkosságokról szóló, Aprószentek című (tény)regényét, de a végére csak még több kérdés merült fel. Az író Jancsó Piroskával már nem tudott beszélni, mert mire megismerte a históriát, addigra felakasztották, Borbálával viszont a zalaegerszegi börtönkórházban beszélgetett. Megkereste továbbá az érintett ügyészt, bírót, nyomozókat, az áldozatok hozzátartozóit és a szomszédokat is. Az általa összegyűjtött információk csak arra szolgáltattak bizonyítékot, hogy Piroska nem egyedül követte el az öt gyilkosságot, de az igazságra nem sikerült fény derítenie. Ráadásul az aktát államtitokká minősítették, és arra sincsen vonatkozó adat, hogy miféle kommunikációt folytattak a nyomozás során a magyar hatóságok a szovjetekkel, ha egyáltalán történt ilyen. Rubin a rendszerváltás után is próbálkozott, de azt a választ kapta, hogy a kért dokumentumot egyszerűen nem találják. Úgyhogy a rejtély megoldatlan maradt, a történelemben pedig először fordult elő, hogy nő ölt meg nőt szexuális indíttatásból.

Források: 1,2,3,4,5


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Az orosz maffia háborús felszereltséggel és kegyetlenséggel csapott volna le egy magyar pénzszállítóra a 90-es években
A Blikk videósorozatában a korszak nyomozói arról meséltek, hogy a szovjet katonák kivonulása után hogyan vették át az uralmat a magyar alvilág egy része felett az orosz maffiózók.
Fotó: Carlos Andrés Ruiz Palacio / Pixabay (illusztráció) - szmo.hu
2023. október 07.


Link másolása

A Szeretlek Magyarország podcastja, az Emlékszem, amikor... utolsó két adásában mi is igyekeztünk bemutatni, hogy milyen volt az 1990-es évek Magyarországának vérzivataros alvilága.

Ennek egyik szegmense mindenképpen a nemrég kivonuló szovjet katonák után itt maradó vagy éppen akkor Magyarországra jövő orosz maffiózókhoz köthető. Ők először csak itt élő honfitársaiktól szedtek be védelmi pénzeket, de „munkájukat” hamar kiterjesztették.

„Mindennapos volt az életveszély, az orosz maffia emberei nem tornából felmentett gyerekek, hanem az afgán hadszintért megjáró veteránok voltak, tele fegyverekkel”

– mesélte el a Blikk Nyomon vagyunk című sorozatának Orosz István nyugalmazott rendőr alezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda szervezett bűnözés elleni egységének egykori parancsnoka.

Az oroszok egy gigantikus akciót szerveztek az akkori vezető pénzszállító vállalat bázisa ellen is: be akartak hatolni az értéktárba, majd az oda befutó összes páncélautót ki akarták üríteni. Mindehhez páncéltörő gránátokat és gépfegyvereket használtak, és rendőröknek álcázták magukat.

A rendőrök csak egy véletlen folytán szereztek tudomást a támadásról, és így sikerült még akkor lecsapni a bandára, amikor azok éppen felvették a golyóálló mellényeiket, betárazták a fegyvereiket egy parkolóban, a mai Teve utcai rendőrpalota közelében. Így sikerült megelőzniük egy nagyobb vérontást.

Teplán Tibor egykori nyomozó, az egység oroszul beszélő tagja titkos nyilvántartást is vezetett az oroszajkú maffiózókról, tudását, ismeretanyagát még külföldön is elismerték.

„Bekerítettünk egy bandát, tudtuk, bent vannak egy lakásban, mivel minden orosznak volt fegyvere, nem voltunk biztonságban az ajtójuk előtt állva. Engem ismertek az oroszok, tudták, hogy beszélem a nyelvüket, hogy a kihallgatásokon emberségesen viselkedünk. Amikor nem akartak kijönni a lakásból, a többiek megrökönyödésére bedobtam a rendőrigazolványom. Két perc múlva feltartott kézzel jöttek elő, hogy nem a csapatnak, hanem nekem adják meg magukat”

– mesélte elképesztő sztoriját Teplán.

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Krúdy az Ó utcai bordélyház törzsvendége volt, a madame miatta ugrott le az emeletről
A Kakasos házba járt Ady és Jókai is, amelyet azért hívtak így, mert a baromifudvar kakasait a törzsvendégeiről nevezte el a kuplerájt vezető nő.

Link másolása

A 20. század eleji lapok csak bűnös utcának hívták a város legrövidebb nevű utcáját, az Ó utcát. Amit először Neu Gasse-nak hívtak, de amikor megépült a mai Zichy Jenő utca 1786-ban, akkor már átnevezték Alt Gasse-nak, és az 1800-as évek névmagyarosítási hulláma alatt lett Ó utca. Az sem mentette meg a hírnevétől, hogy a 3. szám alatt lakott Zwack József likőrmágnás, kicsit odébb pedig három szerkesztőségben is serényen folyt az értelmiségi munka (a 12. szám alatt az Európa Irodalmi és Nyomdai Rt., a 16-ban Barta Mór és Guth Jenő nyomdájában készültek a könyvek, a 17. szám alatt pedig a Magyar Estilap írói és szerkesztői dolgoztak).

Azonban a bűn forrása a 29. házszámban volt keresendő, az akkoriban Kakasos háznak hívott kuplerájban. A hírhedt helyet Marinovics Jolán vezette, aki meglepően kulturált hölgy volt. A kakasos becenév úgy ragadt az örömtanyára, hogy a ház baromfiudvarában tartott kakasokat a főnökasszony a számára legkedvesebb vendégeiről nevezte el. Az udvarlásra utaló ’kakaskodik’ ige pedig ennek nyomán ivódott bele a köznyelvbe.

A madame-ról Krúdy Gyula több művében is megemlékezett Johanna, Steinné és Jánoska néven is, az Ady Endre éjszakái című dokumentumregényében viszont a valódi nevén említi: ,,A legszenvedélyesebb hitvitázók is csak akkor nyitották ki a házában a szájukat, ha erre Jolántól engedelmet kaptak. Jolán még abban a világban tanulta megbecsülni a sajtót, amikor a hírlapíró urak (különösen azok, akik a rendőrségi hírek után jártak) a policájjal mindenféle intimebb dolgokat is elintéztek. (…) Hősünknek szabad bejárása volt a ház összes szobáiba, mert udvarias, finomkodó szóval kedvében tudott járni Jolán asszonynak, aki semmit sem becsült olyan nagyra egy férfiben, mint a jó modort. (»Pénze, egy hordárnak is lehet – ha nyer a lóversenyen –, de jó nevelése csak az íróembernek van« – mondogatta a különös asszonyság.)

Igen ám, de honnan ismerte ilyen jól Krúdy ezt a hölgyet, akit beszédesen, utalva a törzsgárdára, a sajtó öreganyjának is neveztek? Természetesen onnan, hogy törzsvendég volt nála, ahogyan sok szakmabeli kollégája is, például Ady Endre és Révész Béla.

Benézett sokszor az idős Jókai Mór is, akiről portré is lógott az egyik falon, bár állítólag csak a jó koszt miatt – és inkább örökbe akarta fogadni a fiatal lánykákat, mintsem hogy mást kezdett volna velük.

Valóban a remek konyhájáról is ismert volt a Kakasos, nem csak az örömlányairól. Éjjel-nappal főttek a finom étkek a tűzön.

Krúdy amúgy a mai Zichy Jenő utcában vette ki első pesti lakását, de egy ideig lakott a Kakasos házban is, és jó barátságot ápolt Jolánnal (a leírások szerint azért némi „extrával”), nem beszélve arról, hogy mennyi ihletet gyűjtött a regényeihez az ott zajló események hatására. Sajnos azonban Jolán többet érzett barátságnál, sőt, őrülten belehabarodott az íróba, és amikor az nem viszonozta szerelmét, kiugrott az emeleti gangról, de szerencsére túlélte. Krúdy ugyanis köztudottan egy másik luxusbordély tulajdonosnőjéhez, a szemtelenül fiatal Pilisy Rózához vonzódott.

Akkortájt, 1867-től egészen 1926-ig egyébként legálisan, intézményesített keretek között működhettek Budapesten a bordélyházak – akadt is belőlük bőséggel. Az 1867-es rendelet olyan szigorú előírásokat tartalmazott a bordélyok működéséről, mint például, hogy a tulajdonosnő nem lehet 30, a kéjnő pedig 17 év alatti, és utóbbiaktól megkövetelték az egészségügyi tanúsítványt, négynaponkénti vizsgálattal. Ez a megengedő törvénykezés azért szűnt meg, mert a prostitúciót nem sikerült bordélyházi keretek közé terelni. A prostitúciót 1926-ban országos hatállyal kezdték szabályozni, amelynek egyik következménye a bordélyházak felszámolása lett. De az Ó utcai falak ma is őrzik a pajzán históriáikat, amelyeket az irodalom sem hagy feledésbe merülni.

Források: 1, 2, 3, 4, 5

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Szörnyűségek és kincsek bukkannak elő egy restaurálás során – Így születnek újjá a szinte megsemmisült könyvek
Ellátogattunk az ELTE Egyetemi Könyvtár restaurátor-műhely bemutatójára, ahol bepillanthattunk a kódexek és ősnyomtatványok restaurálásának rejtelmeibe.

Link másolása

Szalaváry Miklós restaurátor vezetésével ízelítőt kaptunk a papíröntés és a könyvfűzés technikájából, megismerkedtünk a könyvfertőtlenítés folyamatával és a régi könyvkötészeti eljárásokkal. Ráadásul azt is megnézhettük, milyen szörnyűségekre és milyen kincsekre bukkant egy-egy könyvrestaurálás során. Mutatjuk az izgalmas részleteket!

A műhelylátogatás elején Szalaváry Miklós a restaurálás alapszabályairól beszélt. Mint elmondta, restauráláskor mindig törekedni kell arra, hogy a könyvet csak annyira bontsák meg, amennyire elengedhetetlen a felújításhoz. Hiszen maga a könyv kötése is művészettörténeti értéket képvisel.

Másik fontos alapelv, hogy a folyamat visszafordítható legyen. Természetes eljárásokkal kell helyreállítani a könyvet, hogy az eredeti állapot bármikor visszaállítható legyen. Illetve nagyon fontos az is, hogy mindig készüljön a restaurálásról dokumentáció.

A károsodások lehetnek fizikai és kémiai eredetűek. Fontos alapszabály azonban az is, hogy a legsúlyosabb állapotú könyveket kell előre venni a restaurálásban.

A penészes könyvek mindig elsőbbséget élveznek, hiszen ilyen esetben folyamatos a károsodás.

A műhelyben Szalaváry Miklós megmutatta az egyik penésszel fertőződött ősnyomtatványt, amin éppen dolgozik. Ezen a szinte megsemmisült könyvön keresztül mi is megismerhettük a restaurálás folyamatát.

Miért néznek ki különbözően az egyszerre nyomtatott ősnyomtatványok?

A műhelyben megtudtuk, hogy az ősnyomtatványokat a kódexek mintájára készítették. Ívekben árusították, és minden vevő a saját ízlése és pénztárcája szerint díszíttette iniciálékkal, keretdíszekkel és borítóval. Így lehetséges az, hogy az egyszerre nyomtatott ősnyomtatványok különbözőképp néznek ki.

Fertőtlenítéstől a lefűzésig, avagy a restaurálás folyamata

Az ilyen rossz állapotban lévő könyveknél elkerülhetetlen, hogy a könyvet lapjaira szedje a restaurátor. Ezt követően az oldalakat különböző vegyszerek segítségével kádakban fertőtlenítik, majd tisztítják és savtalanítják.

Ezek után kezdődhet el a papír helyreállítása. Alapvetően kétfajta módszert alkalmaznak: a papíröntéses módszert és az úgynevezett kasírozást. Szalaváry Miklós mindkettőt bemutatta az épp restaurálás alatt álló ősnyomtatványon.

A papíröntéshez papírpépet készítenek, amivel tulajdonképpen befoltozzák a sérült könyvet egy speciális áteresztő asztalon. A pépet keverésekor mindig a papír eredeti színéhez próbálják megfesteni. A szín azonban csak hasonló lehet, fontos alapszabály ugyanis a restaurálásban, hogy megkülönböztethetőnek kell lennie az eredeti és a helyreállított részeknek.

Hogyan maradtak hófehérek az ötszáz éves könyvek?

A restaurátor elárulta, hogy a középkori könyvek fehérségének titka a rongypapírban van. A középkorban úgy készültek a könyvek, hogy rongyokat meszes vízben bomlasztottak szét rostokra, ebből készült a papír. A savtalanító hatású mész pedig olyan jól beépült a rostok közé, hogy ha helyesen tárolják a belőle készült könyveket, akkor ezek nem savasodnak, nem sárgulnak meg.

A helyreállítás másik módszere a kasírozás, melynek során egész vékony fátyolpapírt ragasztanak a lapra, amitől az szinte teljesen átlátszó marad. Ezt főként akkor használják, ha egy könyv el van repedve. A fátyol- vagy más néven japán papír ugyanis összetartja a lapot anélkül, hogy a szöveg olvashatatlanná válna.

A helyreállítás után állványokon száradnak a papírok. Ez után következik a nedves préselés filcek között, hogy megmaradjon a papír eredeti textúrája, majd a lefűzés és a könyvkötés.

Hajmeresztő “helyreállítások”

Szalaváry Miklós megmutatta azt is, hogy a múlt században készült “helyreállítások” milyen károkat okoztak könyvekben.

Körbevágott, csonkított, enyvvel vastagon bekent, szakszerűtlenül átfűzött könyveket is láthattunk.

Rávilágított arra is, miért nagyon fontos, hogy mindig legyen dokumentáció. Elmesélte, hogy találkozott olyan 1958-ban restaurált herbáriummal, ami elkezdett “hajszálgyökereket eregetni”. Dokumentáció híján pedig ő sem tudott rájönni, milyen kezelőanyagot használt az előző restaurátor, akinek kontár munkája hatására kezdtek szálasodni a lapok.

Kincsek a borítók között

Mindig izgalmas, ha különböző tulajdonosi bejegyzések, aláírások szerepelnek egy könyvben. A herbáriumban például a tulajdonos annak idején magyarul is odaírta a növények nevét, és azt is, mire használhatók.

Szalaváry Miklós megmutatta az egyik legmeghökkentőbb bejegyzést, ami a súlyosan mérgező hatású mandragóránál szerepel:

Vénembernek való béadatni

Megtudtuk, hogy vannak olyan könyvek, amelyek kötése értékesebb, mint ami a két tábla között van. A könyvekből ugyanis a restaurálás során sokszor előkerülnek kézirat-maradványok. Ezek lehetnek pergamencsíkok, amiket a gerincre ragasztottak megerősítésként, de a könyvtábla is készülhetett összeragasztott selejtnek ítélt nyomtatványokból.

Ezeket további kutatás céljából a restaurátornak mindig mellékelni kell az elkészült könyvhöz.

A restaurátor-műhelyben további érdekességeket is megnézhettünk. Láthattunk hatalmas, súlyos kódexet, amit lánccal erősítettek a könyvtár polcaihoz

Megcsodálhattunk egy restaurálás alatt álló különleges háromdimenziós térképet is. A zászlókkal kiegészített magyar történelmi térképet Bertalan Gyula erdélyi történelemtanár szabadalmaztatta 1902-ben, és használta oktatási segédanyagként.

Ha te is ellátogatnál a restaurátor-műhely bemutatójára, akkor a Múzeumok Őszi Fesztiválja idején több időpont közül is választhatsz november 10-ig. A program ingyenes, részletek az ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár, illetve a Múzeumok Őszi Fesztiválja honlapján.

Link másolása
KÖVESS MINKET: