News here
hirdetés

MÚLT

A roswelli UFO-baleset, az amerikaiak egyik kedvenc konteója

75 év után sem világos, mi is történt az Új-Mexikói légibázis -közelében.

Link másolása

hirdetés

Mielőtt Bill Clintont 1992-ben megválasztották az Egyesült Államok elnökévé, ígéretet tett arra, hogy egyszer s mindenkorra tisztázni kívánja a „roswelli UFO-baleset” néven elhíresült ügyet, hogy ország-világ előtt kiderüljön: valóban meglátogattak-e bennünket 1947 júliusában földönkívüliek, vagy pedig tényleg csak az amerikai légierő meteorológiai léggömbje esett-e le, ahogyan azt annak idején hivatalosan állították.

A nagy „feltárásból” semmi sem lett, sem Clinton, sem pedig a hasonló ígérettel előálló Barack Obama elnöksége idején.

2016-ban Hillary Clinton is, Donald Trump elnökjelölt riválisaként megpróbálta kijátszani a Roswell-kártyát, és valószínű, hogy nem emiatt bukta el a Fehér Házat. A 75. évforduló előtt néhány héttel azonban Bill Clinton egy tévés talk show-ban elmondta, hogy elnöksége idején egy szakértő csoportot küldött a szupertitkos nevadai körzetbe, az Area 51-be, ahol a közhiedelem szerint a lelőtt UFO-t és utasainak maradványait őrzik, és bizton állíthatja, hogy ott nincsenek földönkívüliek. Ezt azonban elnökként nem mondhatta el, mert a közhangulat nem ezt várta. Azt azonban elárulta, hogy a csoport vezetője egykori nemzetbiztonsági tanácsadója, Sandy Berger volt, aki viszont 2015-ben elhunyt. Tehát az összeesküvés-elméletek gyártói és hívei háromnegyed évszázad után is elégedetten dörzsölhetik a tenyerüket: a Roswell-ügy rendíthetetlenül őrzi helyét az amerikaiak konteó top 10-jében, John F. Kennedy meggyilkolása, a „hamisított” Holdra szállás, 9/11 és Elvis Presley halála között.

A 20. század leghíresebb UFO-sztorija 1947. június 26-án kezdődött. Az egész amerikai médiában megjelent Kenneth Arnold polgári pilóta története, aki „repülő csészealjakat” látott, tőle származik az elnevezés is.

Ezt követően több mint 800 hasonló bejelentés érkezett a hatóságokhoz. 1947. július első napjaiban a Roswelltől 50 km-re lévő Foster farm gondnoka, William Brazel ismeretlen eredetű romokat talált a birtokon. Ezt jelentette a roswelli seriffnek, George Wilcoxnak, aki a helyi légibázis hírszerző tisztjét, Jesse Marcel őrnagyot értesítette. Július 7-én Brazel elvezette a ranch-re a bázis különítményét, amely összeszedte az ominózus roncsokat, és elvitte azokat Roswellbe. Másnap Walter Haut tájékoztatási tiszt sajtóközleményt adott ki, amely szerint a 8. légi hadosztály 509. egységének tűzszerészei egy ”repülő csészealjat” találtak egy Roswell közeli farmon. A hírre azonnal lecsapott a sajtó, de a hadsereg gyorsan megállj parancsolt.

A 8. hadosztály parancsnoka, Roger M. Ramey tábornok elrendelte a tárgy maradványainak a texasi Forth Worth-i főhadiszállásra való szállítását, és első véleménye az volt, hogy olyan, mint egy meteorológiai ballon, földi radar reflektorával. Az FBI-nak adott július 8-i tájékoztatás szerint egy 6 méter átmérőjű ballonhoz volt kötve egy hatszög alakú „lemez”. Másnap a lapok a tábornokot idézték, aki egy sajtótájékoztatón a maradványok bemutatásakor megerősítette: egy meteorológiai ballon zuhant le.

hirdetés

Úgy tűnt, a „roswelli incidens” története ezzel le is zárult, és csak 1978-ban bukkant fel újra, amikor Stanton Friedman UFO-kutató interjút készített Jesse Marcellel, az egyetlen személlyel, aki végigkísérte a maradványokat a ranch-től Forth Worth-ig. 1979 novemberében mutatták be ezt a beszélgetést Friedman UFOs Are Real című dokumentumfilmjében.

Igazi visszhangja három hónappal később lett, amikor a National Enquirer bulvárlap felhívta rá a figyelmet. A nagy bomba azonban 1980 szeptemberében robbant, amikor tv-s dokumentumsorozatban Marcel elmesélte, hogy részt vett azon a bizonyos 1947-es sajtókonferencián, de nem hagyták szóhoz jutni.

„Ramsey tábornok azt mondta az újságíróknak, hogy csak egy meteorológiai ballon volt, felejtsük el. Persze mindketten tudtuk, hogy mi az igazság” – mondta az egykori tiszt.

Egy hónappal később megjelent Charles Berlitz és William Moore könyve, a Roswelli incidens, benne Marcel nyilatkozatával és első ízben esett szó benne „testmaradványokról”, amelyet egyébként Marcel élete végéig tagadott. A könyv szerint egy földönkívüli gép repülte át az Új-Mexikói sivatagot, hogy megfigyelje az amerikai hadsereg nukleáris fegyvereit, de villámcsapás érte, lezuhant és a fedélzetén lévő összes lény meghalt. Mindezt a kormány természetesen eltitkolta. Ez a felfogás uralkodott a témában egészen a 80-as évek végéig.

A könyvben a roncsokat Marcel és Brazel fia úgy írják le, hogy azok „semmi földön készült dologra nem hasonlítanak”, sőt, arra is történik utalás, hogy a Marcel által összegyűjtött anyag „különleges erővel rendelkezett” és hogy az első fotókon látható törmelékeket „kicserélték és elrejtették”. A hadsereg ugyanis mindenképpen le akarta állítani a repülő csészealjak körüli hisztériát. Voltak, akit állítólag megfélemlítettek, Brazelt pedig még egy időre őrizetbe is vették. A szerzők 7 tanúja jelentette ki, hogy látta a roncsokat, és ötüknek az volt a véleménye, hogy manipulálták azokat.

Ugyancsak a könyv kapcsán születtek meg a Roswelltől 300 km-re talált humanoid holttestek mítoszai is. Itt említik meg először Grady Barnett mérnök másodkézből való elbeszélését, mely szerint egy meg nem nevezett egyetem régészhallgatói találkoztak „földön kívüli” ronccsal és holttestekkel az Új-Mexikói San Agustin-síkságon, mielőtt a katonák kivezették őket a körzetből. A földre szállt idegenekről egyébként már 1949-50-ben tényként írt egy Frank Scully nevű újságíró, de néhány év múlva kiderült róla, hogy „dokumentumai” hamisítványok.

1991-ben Kevin Randle és Donald Schmidt UFO-baleset Roswellben című könyvükben már olyan tanúkat is találtak, akik szerint a Foster-ranch körül szigorú katonai kordont építettek a roncsok összegyűjtése idején, és hogy egy közel 150 méter hosszú „mélyedést” láttak a farm területén. Ekkortájt szólalt meg Thomas DuBose, a légierő nyugalmazott tábornoka, aki 1947-ben a roncsokkal pózolt a sajtónak, és elismerte, hogy valóban kicserélték az eredetieket. Ez a könyv azt is állítja, hogy Brazel a ranchen a balesetnek egy másik helyszínére is elvezette a katonákat, akik megdöbbenve tapasztalták, hogy ott már civilek is nézelődnek.

Randle és Schmidt felidézi, hogy 1989-ben az Unsolved Mysteries (Megoldatlan rejtélyek) című tv-műsorba, amely éppen Barnett sztorijával foglalkozott, élő adásban betelefonált egy Glenn Dennis nevű temetkezési vállalkozó, és azt állította, hogy több hívást is kapott akkoriban a légibázisról. Ezek során a holttestek konzerválásáról, valamint kis méretű, hermetikusan zárható koporsókról érdeklődtek tőle. Azt is elmondta, hogy egy helyi ápolónő beszámolt neki egy „földön kívüli boncolásáról”. Dennis 1991-ben az egykori sajtótiszt Walter Hauttal UFO-múzeumot is alapított Roswellben és több dokumentumfilmben is szerepelt. Randle viszont megkérdőjelezte a temetkezési vállalkozó szavahihetőségét, miután kiderült, hogy általa említett ápolónő nem is létezik. Ennek ellenére ez lett a legnépszerűbb elbeszélése a feltételezett UFO-balesetnek.

Ezután egyre vadabb elméletek láttak napvilágot. Friedman 1992-ben arról írt, hogy két repülő csészealj zuhant le, a nyolc földön kívüliből ketten életben maradtak, de őket a kormány őrizetben tartja. Randle és Schmitt 1994-ben már úgy tudták, hogy az idegenek holttesteit egyenesen a Fehér Házba szállították.

Nem késtek a hivatalos válaszok sem, miután a légierőnél belső vizsgálatot rendeltek el. Ennek nyomán két jelentés látott napvilágot: az 1994-es szerint az 1947-ben összegyűjtött anyagok a nagy magasságban végzett, katonai ellenőrzést célzó Mogul-program részét képezték, míg az 1997-es leszögezte: a földön kívüli holttestekről szóló beszámolókban minden bizonnyal ártatlanul összekeveredtek a katonai áldozatok és katonai gyakorlatokhoz használt emberalakú bábuk képei.

Mindez nem nyugtatta meg sem a közvéleményt, sem a kutatókat, akiknek többsége úgy vélekedett, hogy a lezuhant gép valójában az akkortájt kezdődött szovjet nukleáris kísérletek megfigyelésére szolgált.

A Time magazin és a CNN 1997-ben készült felmérése szerint a megkérdezettek többsége úgy vélte: valóban leszálltak „földön kívüliek” Roswellben, csak a tényeket a kormány hétpecsétes titokként kezeli. A 75. évforduló előtt néhány héttel készült egyetemi kutatásból pedig az derült ki, hogy az amerikaiak egyharmada ma is hisz az „idegenek” látogatásában.

Közben újabb világszenzációt okoztak Ray Santilli brit videóvállalkozónak 1995-ös felvételei, amelyeket állítása szerint egy amerikai katonai vezető készített egy földön kívüli boncolásáról. Santilli 2006-ban beismerte, hogy a film nagy része rekonstrukció, de kitartott amellett, hogy eredeti, azóta többségükben elveszett felvételek alapján készült.

2007-ben egy újabb könyvben a két évvel korábban elhunyt Walter Haut „eskü alatt tett vallomását” tették közzé, mely szerint ő látta a földön kívüli testeket. Ennek hitelességét viszont az tette kérdésessé, hogy a „vallomás” idején Haut már súlyos demenciában szenvedett és aligha lett volna képes a látottak részletes és pontos felidézésére.

A legőrültebb sci-fiket is felülmúlta azonban Annie Jacobsen amerikai újságírónőnek az Area 51 című könyve, mely szerint Joszif Sztálin felbérelte az egykori auschwitzi orvost, Josef Mengelét, hogy gyermek méretű, furcsa külsejű pilótákat „gyártson”, akiknek távirányított gépeik leszállnak Amerikában és pánikot keltenek. Jacobsen agyrémét azonban senki sem vette komolyan.

Bár semmi sem bizonyítja a mai napig a roswelli UFO-incidenst – sem pedig az ellenkezőjét –, hívei máig hangoztatják, hogy Washington rejtegeti az igazságot. A legkisebb „jelet” is bizonyítékként könyvelik el, miközben a városi legendák nyomán egyre szaporodik azoknak a helyszíneknek a száma, ahol a „leleteket” megtalálták.

Az idők során arra is fény derült, hogy az évtizedek során felkutatott több száz „tanú” többsége másoktól hallott történetet adott elő sajátjaként. Ez különösen a földön kívüliekkel való találkozásokra igaz. Az egyik szakértő, Karl T. Pflock meg is állapította, hogy mindössze négy olyan ember van, aki első kézből láthatta őket, ha egyáltalán léteztek, az összes többi vallomás az események után több mint 30 évvel hangzott el.

Megfontolandó megállapítást tett a Roswell-ügy és az éppen Amerikában vagy az egész világban uralkodó közhangulat összefüggéseiről két antropológus, Susan Harding és Kathleen Stewart. Szerintük például az 1980-as éveket jellemző bizonytalanság, a hidegháborús félelmet erősítő titkolózás pontosan megfelelt az akkoriban megjelent Roswell-könyvek sugallta összeesküvés-elméleteknek. Egyes szociológusok viszont a mítoszgyártás folyamatának az iskolapéldáját látták benne az incidenstől és az első demisztifikációtól a 30 éves hallgatáson át a mítosz újra felbukkanásáig és a média által gerjesztett „lavinahatásig”.

Három évvel ezelőtt a közösségi média is bekapcsolódott. A Facebookon indult el a Storm Area 51 mozgalom, amelyre alig egy hónap alatt 1,9 millióan jelentkeztek. Az ufológiai és a katonai titkok iránt érdeklődők 2019. szeptember 20-án találkoztak volna a nevadai sivatagban a földönkívüliek felkutatására. A kezdeményezés mögött egy magát vallási szervezetnek nevező csoport, a Shotposting állt, amely 87 ezer tagot mond magáénak és mindenben a természetfelettiséget keresi. A poszt elindítója végül feladta magát, mert félt, hogy az FBI is rászáll, és azt állította, hogy viccnek szánta az egészet.

Természetesen a moziban (A függetlenség napja, Indiana Jones és a kristálykoponya királysága) és a népszerű tv-sorozatokban (X-akták, Űrszekerek) is rendszeresen felbukkant Roswell. A szerzők gyakran folyamodtak az „időutazás” fogásához, például a Futurama sorozat egyik epizódjában, ahol a 31.századból visszatérők okozzák a balesetet, de például az 1999-es Roswell: Támadnak az idegenek című tv-ben az incidens túlélői pusztítják el a Földet. Mindez azonban csak fikció, a teljes igazságot valószínűleg soha nem tudjuk meg.

Mindenesetre Roswell a mai napig jól megél a sztoriból: immár a város címerében hivatalosan is benne van egy „kis zöld ember”, és évtizedek óta vonzza a tántoríthatatlan ufológusokat. Ezekben a napokban a 75. évforduló kapcsán tudományos előadásokkal, gyermekprogramokkal, űrlény-vadászattal, koncertekkel és lézer show-kkal tarkított fesztivállal vonzza a város a látogatókat. Közben Nick Pope, a brit védelmi minisztérium UFO-kutatója arra hívta fel a figyelmet, hogy az egyik helyi, ma már megszűnt lap, a Roswell Morning Dispatch akkori számaiban, ha figyelmesen olvassuk, benne lehet a rejtély megoldása. Kérdés, hogy minek örülnének jobban a rajongók: a mítosz fenntartásának vagy esetleg végleges lerombolásának?


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

Címlapról ajánljuk

Címlapról ajánljuk


hirdetés
MÚLT
Hátborzongató képek egy elhagyott kórházból: emberi csontok is maradtak a boncasztalon
Egy fotós ellátogatott az olaszországi kórházba, ami több mint tíz éve vált használhatatlanná egy földrengés miatt.

Link másolása

hirdetés

2009-ben pusztított földrengés az olaszországi Abruzzo régióban. A katasztrófában 308 ember vesztette életét, 65 ezren váltak hajléktalanná, ugyanis több ezer épület vált lakhatatlanná. Többek között a L’Aquila-i városi kórház is javíthatatlan károkat szenvedett, ide látogatott el Ben James fotós. Most közzé tette a képeket, amiket a helyszínen készített.

Kép: Northfoto/Mediadrumimages/Ben James
Kép: Northfoto/Mediadrumimages/Ben James
Kép: Northfoto/Mediadrumimages/Ben James
Kép: Northfoto/Mediadrumimages/Ben James
Kép: Northfoto/Mediadrumimages/Ben James

hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:

hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés
Tényleg drága ma a balatoni lángos?
Összevetettük és táblázatba foglaltuk pár strandétel árát az 1970-es árukkal és meglepődtünk. Mégsem volt minden olcsóbb a régi szép időkben?
Forrás: Tó-retró blog, címkép: Büfé-falatozó és Halsütő a Fövenyfürdő strand előtt. Fortepan/Bauer Sándor - szmo.hu
2022. július 26.


Link másolása

hirdetés
A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Már a cikk elején szeretnék tisztázni valamit: a cikkben szereplő árakat 1970-ben és idén is a nettó átlagkeresethez viszonyítom. Nem a mediánbérhez, nem a saját keresetemhez és nem az „egyszer már hallottam olyanról, aki ismert olyat aki egy hónapban...” mesefigurákéhoz. Miért? Rettentően egyszerű: mert a KSH adatsor csak ebben a kategóriában összevethető, mivel 1970-ben nem számoltak mediánbért (aminél pont annyian keresnek kevesebbet, mint többet).

A saját fizetés megítélését pedig jócskán torzítja az a tény, hogy hány olyan ismerősünk van, aki többet vagy éppen kevesebbet keres nálunk. Csalóka lesz-e így az eredmény? Igen, de ugyanannyira lesz téves a mai árak esetében, mint az 1970-eseket szemlélve. Oké így?

Lángos

Most, hogy ezen túlestünk, csapjunk a lángostésztába és tudjuk meg végre, hogy valóban drága-e a balatoni lángos. A pontos(sabb) összevetés érdekében a legyakoribb árakat vetem össze, és kerülöm a 3 ezer forintot közelítő szélsőségeket. Ennek megfelelően ma többnyire 750 és 1500 forint közötti árat kell leszurkolni, ha egy jófajta, magyar lángosra áhítozunk a Balaton partján.

A hivatalos, kedvezmények nélküli nettó átlagbér jelenleg 337 500 Ft, amiből (az ártól függően) 450-225 darab ilyen finomságot lehet vásárolni. Ez valóban brutálisan drágává teszi az olajos-fokhagymás illatot árasztó lepényt, hiszen 1970-ben teljesen máshogy néztek ki az adatok. Akkor az átlagbér 2222 Ft volt, amiből kijött 1851 – 1481 darab, 1,2-1,5 forintos lángos. A további árakat vizslatva azonban közel sem ennyire ijesztő a helyzet.

Szörp, hekk és az áremelkedés

Noha lehet azon vitatkozni, hogy „szörp” néven mi került akkoriban és mi kerül ma az üvegekbe és a poharakba, ma lényegesen olcsóbban szörpözhetünk a magyar tenger mellett, mint 1970-ben. Akkor ugyanis 3 forintot kértek egy jaffa- vagy málnaszörpért, így az átlagbérből 740 3 decis pohárra futotta volna.

hirdetés

A mai 300 forintos szörpökből több, mint 1100 3 dl-est vehetnénk, ha éppen erre vágynánk. Hasonlóan olcsóbban vásárolhatjuk meg ma a legnépszerűbb argentin-balatoni halat, a hekket. Ma 10 dkg hekk 600 Ft (562 db/ átlagbér), míg a hetvenes években 6,6 Ft volt (336 db).

Persze az eltérő árakat néha meglepő gazdasági folyamatok okozzák.

Siófok, Matróz büfé a hajóállomásnál. 1971. Fortepan/Bauer Sándor

1970-ben például megkérdeztek egy maszekot, hogy miért emelte meg a lángos árát, noha semmilyen összetevője nem drágult (még a helyiségbérlet sem), mire ő így felelt:

„Öt éve 300 ezer forintért tudtam volna építeni egy nyaralót, ma pedig 500 ezerért. Az ár majdnem a duplájára emelkedett. Nekem a lángosból kell kitermelnem a nyaralóm árát, így tulajdonképpen nem is emeltem sokat”.

Fagyi és kukorica

Komolyra fordítva a szót: emlékszünk még az ötven filléres fagyira? Hát persze, hiszen sokáig került ennyibe a jeges finomság, legalábbis az ország nagy részén. A balatoni strandokon az ár többnyire 2,5 Ft volt, így ott az átlagbérből csak 888 gombóc jött volna ki, nem pedig 4444 gombóc, mint az 50 filléres esetén.

Ha a balatoni árat hasonlítjuk a mai tóparti árakhoz, akkor a különbség nem is olyan komoly (400-450 Ft, 843-750 gombóc). Persze ide is van egy sztorim, ami sok mindent megmagyaráz:

– Mondja miből áll össze a fagylalt, amit árul?

– 10% cukros víz, 15% jég, 75% nyereség

Ilyen volt az 1970-es árkalkuláció. Persze voltak olyan termékek is, melyeket a hiénák hajtottak fel a csillagos égbe. Bár ez a jelenség ma sem ismeretlen, talán nem annyira jellemző, mint az állandó nyersanyag és élelmiszerhiány sújtotta 70-es években. Akkoriban, aki nem akart a csodára várva, hosszú órákat sorba állni például a főtt kukoricáért, kockáztatva a felesleges időpazarlást, az bizony fizetett a magánzóknak.

Balatonlelle. 1980. Fortepan/Umann Kornél

A csöves finomság ára így elég nagy szórást mutatott, hiszen hivatalosan 3 forintba került, de az ügyeskedő maszek ennek dupláját is bekasszírozta érte. Ezekkel az árakkal számolva 740 és 370 darabra futotta volna az átlagbérből. Ma egy csőért 600-800 forintot kell leszurkolni, így egy átlagbér 562-453 csőre elegendő. A további tipikus strandételek árait egy táblázatba gyűjtöttem össze. Jó böngészést!

Étel neveÁr '70-ben, Ft     db/ átlagbér 1970  Mai ár, Ftdb/ átlagbér 2022
Lángos1,2 - 1,5
1851 – 1481
750 - 1500
450 - 225
Palacsinta
1,7 - 2,6
1307 – 854
400843
Hekk6,6 (10 dkg)336600 (10 dkg)562
Szörp3 (3 dl)740300 (3 dl)
1125
Vattacukor3740800
422
Sültkolbász
8 (10 dkg)2773100109
Rétes3740
700 - 800
482 - 453
Fagylalt
0,5 - 2,5
4444 - 888
400 - 450
843 - 750
Főtt kukorica3 - 6
740 - 370
600 - 800
562 - 453
Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a 70-es, 80-as évekre, és vannak fotóid, amiket szívesen megosztanál, csatlakozz a Retró Insta-csoporthoz!

Ha szívesen olvasnál további meglepő tényeket, izgalmas, rejtélyes sztorikat a Balatonról, nézd meg a Tó-retró blog szerzőjének új könyvét! További részletek és megrendelés itt.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés
A Hitler halálát bejelentő üzenet eddigi egyetlen példányát találták meg egy tengeralattjáró romjai között
Mellette pedig többek között náci óvszereket és cigarettákat is találtak.
Címkép: Wikimedia Commons - szmo.hu
2022. augusztus 06.


Link másolása

hirdetés

Egykori náci tárgyakat, köztük cigarettákat, óvszereket, kódolt üzeneteket, sőt a Hitler halálát bejelentő feljegyzés egyetlen ismert példányát is megtalálták egy 80 évvel ezelőtt elsüllyesztett tengeralattjáró romjai között – írja a LADBible.

Az 534-es tengeralattjárót 1945. május 5-én süllyesztette el a Brit Királyi Légierő egy dán sziget partjainál. Csak 1993-ban emelték ki a tengerfenékről, azt azonban, hogy miket találtak a romok között, egészen mostanáig nem fedték fel.

A tengeralattjárón talált tárgyakat és dokumentumokat most egy kiállítás keretében mutatták be.

A kiállítás ötletgazdája, a Big Heritage nevű szervezet alapítója elmondta, hogy a tengeralattjáróban számos érdekességet találtak, a titkos dokumentumoktól kezdve a személyes levelekig. Utóbbiak közül az egyikben például arról panaszkodnak, hogy a tehenek a farmjukon nem adnak elég tejet.

„Amikor a kilencvenes évek elején kiemelték a tengeralattjárót, a dán csapat gyorsan konzervált és megmentett mindent, amit csak tudott, de nem nézték át dobozról dobozra, miket találtak. Csak biztonságban tartották őket” – mondta Dean Paton.

Hozzátette: sok olyan dokumentumot találtak, amikre egykor azt hitték, üresek, pedig csak nagyon elhalványult a tartalmuk.

hirdetés
„Sok új dokumentumot most látunk először a '40-es évek óta – egészen hétköznapi bevásárlólistáktól és levelektől kezdve egészen olyanokig, mint az Enigma által kódolt üzenetek, amelyek közül az egyik egy új Führerről tájékoztatja a legénységet – vagyis arról, hogy Hitler meghalt, és most már új főnökük van”

– fogalmazott.

Hangsúlyozta, hogy ez az egyetlen ismert papíralapú példánya ennek az üzenetnek a világon.

„Az érdekes dolog az lesz, hogy a következő néhány évben, ahogy egyre több információ kerül napvilágra, hogyan rakjuk össze ezt az egészet. Nem csak a tárgyakról van szó, hanem a mögötte lévő történetről is, amit most először tudunk igazán összerakni” – mondta.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET:


hirdetés
MÚLT
A Rovatból
hirdetés
60 éve hunyt el Marilyn Monroe – Még többet tudunk a végzetes éjjelről és a Kennedy-fivérekről
Újabb bizonyítékok kerültek elő: egy dokumentumfilmet és egy könyvet mutatunk be a témában.

Link másolása

hirdetés

96 éves lenne. Marilyn Monroe halálában minden ott kulminálódott, ami a személyiségében is megvolt, de legfőképp fő vonzereje, a titokzatosság. Ahhoz azonban, hogy Monroe szexszimbólummá és örök amerikai nőiség-ikonná tudjon változni, "szükség volt" a halálát megelőző pár évtizedre, amit a Föld nevű bolygón töltött.

Nem adatott neki sok idő, ami alatt bejárta a legnagyobb filmcsillag és a leginkább félreismert színésznő útját a karrierjében, valamint az egyik legtragikusabb sorsét a show-businessben. 1926-ban született, vagyis tragikusan korán, 36 évesen hunyt el, 1962 augusztus 4-én.

Az egyik kedvenc vígjátékom gyermekkorom óta a Van, aki forrón szereti. Billy Wilder klasszikusában Monroe a bájos szőkét hozta, de azt csak az éles szemű filmbarát látta, hogy a törékenysége mennyire átütött a játékán, és milyen finomságokkal toldotta meg az amúgy naiv szőke cicababa szerepét, valamint hogy milyen ritmusérzékkel és laza humorral oldotta meg a nehéz vígjátéki helyzeteket (a ritmusérzék az egyik legfontosabb, ha a komikus műfajról van szó). A Niagarában is erős volt a jelenléte, ahogy Norman Mailer írta róla gyönyörű, képekben és egyéb forrásokban gazdag életrajzi könyvében: szerelmes volt belé a kamera.

Marilyn olyan jelenség volt, akire nem lehetett nem odafigyelni, érzékenysége, élete tragikus fordulatai, valamint a megfelelő, szerető, támogató háttér hiánya taszították a gyógyszerfüggőségbe. Hogy halála valóban mindennek következménye volt-e, vagy egy nagyobb konspiráció, esetleg egy aljas gyilkosság áldozata lett – máig nincs hivatalos pecséttel ellátva. Három férje közül talán egy volt, aki valamennyire is értette komplex személyiségét, amit platinaszőkeség, vörös rúzs és széles, szexi mosoly mögé rejtett.

Ezzel sok nő azonosulhat, mármint nem a platinaszőke részével: Marilyn a külvilág számára egy jól működő csábjelenség volt, pontosan időzített, gombnyomásra működő mosollyal és a túlzástól milliméterre meghúzott, komponált dekoltázzsal. Hogy belül mi égette, már kevesebbeket érdekelt. Amikor megjelent, Amerikának épp egy ilyen ikonra volt szüksége - nem véletlenül ívelt felfelé a csillaga nagyjából akkor, amikor a zene irányából érkező Elvisnek is, aki szintén szexszimbólummá vált.

hirdetés

Az USA politikai káoszából, a vietnámi háború okozta traumákból, a létbizonytalanságból a lázadásba, a filmek, a rock'n'roll és a fülledt vonzerő irányába menekülni akaró fiatal generáció ezekkel a csillagokkal tudta feledtetni kollektív nyomorát. Mára mindketten állócsillagok, halálukkor talán még hullócsillagnak tűnhettek, de nem véletlenül kapták meg a közönségtől a halhatatlanok státuszát.

Monroe-ról pár hónappal ezelőtt jelent meg magyarul egy könyv, Marylin Monroe utolsó éjszakája - A gyilkos: Bobby Kennedy címmel. A könyv azon a bizonyos éjszakán lejátszódó eseményeket igyekszik felfejteni egy volt nyomozó és egy tényfeltáró újságíró tolla segítségével. Kegyetlenül megdöbbentő olvasmány. A könyv címében sem titkolja, mi az állítása a feltételezett gyilkosról. Szemtanúja is volt az írók szerint az eseményeknek, aki pontról pontra, percről percre a könyv lelkileg legnehezebben feldolgozható szakaszában visszaidézi, mi történt azon az éjszakán. Az éjszakán, aminek másnapján a hivatalos állásfoglalás szerint a színésznőt altató-túladagolás következtében holtan találtak. 

A könyv és az állítólagos szemtanú szerint nem ez történt, hanem a Kennedy-klán feltörekvő tagjának állt útjában Marilyn, aki kóros szeretethiánya miatt elhitte, hogy először JFK, majd az öccse "tényleg" akarnak tőle valami komolyat. Hitt a szavaknak, amiket azért a két fivér közismerten jól tudott forgatni. És amikor szembesült vele, hogy a Kennedy fiúk ígéretei puszta szavak maradnak, elkeseredettségében kapkodni kezdett: ki akarta teregetni a Kennedyk mocskos magánéleti szennyesét.

A leírt gyilkossági jelenet hátborzongató, nem részletezném, akit érdekel, olvassa el a könyvet. A lényeg, hogy  narratíva szerint a Kennedyk sötét oldalát pont a világos hajú, ártatlan kisugárzású színésznő erősíti fel. Mert szerintük nem tudja, hol a helye (az ágyban), és ezért útban van. 

Az is érdekes, az ügyben állhatatosan nyomozó, minden aktát az elejétől végignyálazó nyomozót állítása szerint hogyan próbálták félreállítani. Mégis megszületett ez a könyv, ami elég következetesen és számos megdöbbentő bizonyítékot összegyűjtve tálalja, mire jutott az újságíró és a nyomozó. Utóbbi a könyv alapján örülhetett, hogy élt, amikor papírra vetette, miket ásott elő.

Aki egy picit is otthon van a hatvanas évek amerikai kül- és belpolitikájának, ezek társadalmi vonzatainak súlyos történetében, az sejtheti, hogy a korrupció és az önérdek akkor is mindent átitatott. Ami most már közhely, hiszen a történelem ismétli önmagát. Mindenestre a könyv alapján még inkább gyanakodhatunk, hogy a Kennedyk és a FBI sem feltétlenül a róluk kialakult képnek megfelelően cselekedtek a színfalak mögött.

A könyv szerint ennek áldozata lehetett Marilyn is, aki a szemükben csak útban volt, az állítólagos szemtanú szerint egyetlen mozdulattal ki lehetett iktatni. Csak azért, mert volt igazságérzete, és megpróbált emberként, nőként és egyáltalán, hiteles, nem elsöpörhető entitásként kiállni magáért. Ezért is várhatjuk a Blonde című filmet, és a további, a jövőben kinyíló aktákat, mert Marilynnek is kijárna a hely, ahová tartozik, meg a történetének is. Fontos lenne, hogy ne egy értelmetlenül szétesett, drogos színésznő kisiklásaként gondoljunk a halálára. Hanem úgy, ahogy ténylegesen történhetett, a valós háttérrel, a tényleges okokkal és következményekkel.

De ehhez még nagyon sok mindennek kell megtörténnie. Ha egy gyönyörű nőt nem legitimál a tehetsége és az elért eredményei, sem az, hogy egy Arthur Miller látta benne a spirituszt, sem pedig az, hogy okos volt, mennyi időnek kell vagy kellett eltelnie, hogy a halálából sikerüljön visszaüzennie, nem egy üres ékszerdoboz volt, gyógyszerekkel teletömve?

A Netflix is megragadta az alkalmat, hogy dokumentumfilmet készítsen a témáról. A Marilyn Monroe rejtélye: A soha nem hallott szalagok igényes doksi, amelyben szintén a filmsztár halálával – és azt megelőző rövidke, de annál viharosabb életével – foglalkozik Emma Cooper rendező és főszereplője, az oknyomozó újságíró. Utóbbi az 1982-ben újraindított nyomozás után beleásta magát az ügybe és ennek nyomán több száz órányi hangfelvétel szolgált a munkája alapanyagául. Hogy mire lyukad ki a doksi, nem spoilerezzük el, a könyv esetében ezt már maga a cím megtette, az viszont tuti, hogy érdemes megnézni. Eszköztárában igényes, színészek adják az arcukat az eredeti hangokhoz. Kivéve Marilynét, mert őt lehetetlen lett volna újra életre hívni egy dokumentumfilm keretei között. Az akkori technika vizualitásával irányítja a figyelmünket a mozi - mintha épp akkor és ott lennénk, a korabeli szemtanúkat hallgatva.

Hogy a legfelsőbb köröknek és a Kennedyknek valamiképp köze lehetett Marylin korai halálának minimum eltussolásához, mára ezeknek az állhatatos oknyomozói munkáknak hála, egyre kevésbé kétséges. „Volt benne valami sebezhető, valami, amin érződött, hogy könnyű elpusztítani” – mondja az egyik férfihang a szalagokról. Elpusztítani, mondja a szimpi mellékszereplő hang, miközben egy másik emberi lényről beszél. Erre rímel Marilyn válasza, aki akár önpusztítóan tette tönkre magát, akár gyilkosság, akár egy tragikus baleset áldozata volt, akinek valami miatt elkendőzték a halála körülményeit, tökmindegy: „Az igaz dolgok ritkán terjednek el. A hazugságok annál inkább.” Mondta nem sokkal a halála előtt a "naiv" szőke, aki sokkal többet tudott, mint amit elbírt – vagy amit a többiek elbírtak.

Reméljük, hogy egyszer majd a fordítottja is érvényes lehet annak a szomorú állításnak, ahogy Marilyn látta a világot, és azt, ahogy az őt tükrözi, mert megérdemli, hogy ne úgy gondoljanak rá, ahogy a filmipar a pályája elején beskatulyázta: a butus, szexi, csillogó szemű, jóhiszemű lányként, hanem egy többször elvetélt nőként, aki anya akart lenni, hogy  a sosem volt családját pótolja – meg ragyogó tehetség, ahogy utolsó filmjében, a Kallódó emberekben is láthattuk.


hirdetés
Link másolása
KÖVESS MINKET: