MÚLT
A Rovatból

A merényletek és a halál éve: 1981

Az év, amikor majdnem meggyilkolták a világ két leghatalmasabb vezetőjét, és rettegést hozott az AIDS.
Forrás: Tó-retró blog - szmo.hu
2020. március 04.


Link másolása

A régi, balatoni nyarak illata Pálma gumimatraccal és bambival, a SZOT üdülők strandján... Ezt mind újraélheted vagy megismerheted a Tó-retro blog írásaiból.

Számmisztika, jóslatok, halálos vírus

Bár a számmisztikában semmi nyomát nem találtuk annak, hogy 1981 különösen szerencsétlen év lett volna,

az asztrológusok állítólag sejtettek valamit a sötétség évéről.

Elisabeth Tessier például, a Chanel-modellből Mitterand francia elnök kedvenc asztrológusává avanzsált jósnő napra pontosan megmondta, hogy mikor követnek el merényletet az amerikai elnök és a pápa ellen.

A baljós horoszkóp pedig szóról-szóra bevált.

Sőt a két gyilkossági kísérlet mellett ebben az évben hunyt el a buddhista világ második legjelentősebb egyházi méltóságának számító 16. Gyalva Karmapa is, és ekkor ölték meg Egyiptom nyugatbarát elnökét, Anvar Szadatot. Az pedig csak tovább borzolta az emberek kedélyét, hogy nyáron bejelentették a halálos AIDS betegséget, ami rohamosan terjedt és nem volt ellene gyógymód.

Merénylet az amerikai elnök ellen

1981 januárjában még senki nem sejtette, hogy milyen tragikus év kezdődik, ami sokak számára szomorúságot és fájdalmat hoz majd Amerikától kezdve Európán keresztül egészen Ázsiáig.

De március 30-án megtörtént az elképzelhetetlen, egy őrült merénylő lelőtte az amerikai elnököt, Ronald Reagant.

John W. Hinckley - aki saját bevallása szerint már az előző amerikai elnököt is le akarta lőni, de akkor nem volt hozzá bátorsága - nem is politikai indokokból követte el tettét, hanem Jodie Foster színésznőt szerette volna ezzel elkápráztatni. A kissé zavart Hinckley szerencsére nem volt igazán jó lövész, így az elnök helyett annak sajtótitkárát és a testőröket sebesítette meg komolyabban.

Az egyik lövés azonban a new yorki Hilton előtt, az éppen megérkező elnöki limuzinról olyan szerencsétlenül pattant vissza, hogy a golyó Reagan elnök tüdejébe fúródott. A merénylet végül szerencsésen végződött és

mind az elnök, mind pedig az agyi sérüléseket szenvedett szóvivő és a testőr is felépült.

A Hinckley-t az amerikai bíróság végül nem találta beszámíthatónak, így kényszer-gyógykezelésre ítélték élete végéig.

Egy év - három merénylet. Balról-jobbra: Ronald Reagan, II. János Pál és Anwar Szadat

1981 következő áldozatai: a pápa és a buddhista vezető

A világ közvéleménye és Amerika fel sem ocsúdott a meglepetésből, hogy majdnem meggyilkolták első számú vezetőjüket, és újabb gyilkossági kísérlet történt.

1981. május 13-án II. János Pál pápa ellen követett el merényletet egy török fanatikus a vatikáni Szent Péter téren.

Mehmet Ali Ağca négy lövést adott le a pápára, aki súlyos hasi sérüléseket és kézcsonti töréseket szenvedett. A keresztény egyházfő hetekig kórházban volt, és rengeteg műtéten esett át, de az orvosok szerencsére megmentették az életét.

Állítólag ezt a merényletet a fatimai gyermekeknek maga Szűz Mária jósolta meg az egyik jelenés alkalmával, és II. János Pál élete végéig úgy tartotta, hogy a szűzanyának köszönheti az életét. Hálája és tisztelete jeléül később ellátogatott Fatimába is, ahol a testéből kioperált egyik golyót ma is láthatja a nagyközönség ereklyeként, Szűz Mária koronájába építve.

A pápa egyébként később megbocsátott a merénylőnek és a börtönben is meglátogatta, sőt segítette és támogatta a családját is.

A keresztény világnak így végül nem kellett gyászolnia, nem úgy, mint a buddhistáknak, akik szintén ebben az évben vesztették el szeretett vezetőjüket a XVI. Gyalva Karmapát, bár az ő halála legalább természetes volt.

A halálos vírus

A baljós eseményeknek a nyár sem vetett véget, hiszen

az Amerikai Egyesült Államokban ekkor jelentették be hivatalosan az AIDS felfedezését.

Addig ugyanis csak egy kaposi szarkómát és titokzatos tüdőgyulladást okozó halálos kórról beszéltek, amely főként a homoszexuális férfiak körében szedte áldozatait. 1981-re viszont felfedezték, hogy a ritka betegségek mögött a test általános immunhiányos állapota áll, és hogy az immunrendszer teljes megsemmisülését valószínűleg egy vírus okozza.

kalhh képe a Pixabay -en.

Ezután kezdődtek el a rettegés évei, amikor az emberek nemigen tudták, hogy miként védekezhetnének a 100%-os halálozási rátával járó AIDS ellen.

S legalább 40 évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy az orvostudomány eljusson odáig, hogy ma már egy HIV fertőzött ne legyen automatikusan gyors halálra ítélve.

Még mindig 1981: meggyilkolták Egyiptom elnökét

Az ősz pedig tovább rontotta 1981 negatív történési statisztikáját, ugyanis

a saját emberei meggyilkolták Anvar Szadatot, Egyiptom több, mint 10 évig hivatalban lévő elnökét.

Szadat pedig a demokráciát pártolók között egy pozitív figura volt, aki bevezette Egyiptomban a többpárt-rendszert és számtalan intézkedésével nyitott a nyugat felé.

Ugyanakkor az iszlám hívei nem nézték jó szemmel ezt a politikát, és végül egy katonai felvonuláson az elébe járuló tisztek közül, Halid Iszlambuli megölte. A hadnagy három gránátot dobott Szadat felé, melyek közül csak a harmadik robbant fel, majd pedig az őt kísérő fegyveresek is lövéseket adtak le az elnökre, aki azonnal életét vesztette.

Az év pedig még cifrább lett volna, ha nem a naptári esztendőt vesszük, hanem a Szadat előtti 12 hónapot, ugyanis ebbe még John Lennon tragikus halála is belefért volna, 1980. december 8-án.

Végül csak lezárult 1981 sötét krónikája, amelyre azóta sincs semmilyen misztikus vagy reális magyarázat, egyszerűen sokan voltak rossz időben, rossz helyen.

Ha a múlt században imádtál a Balatonnál nyaralni vagy szeretnéd tudni, hogyan nyaraltak a szüleid, neked írták a Tó-retró blogot. Ha pedig szeretnél visszaemlékezni a régi ízekre, kíváncsi vagy, hogy milyen kreatív recepteket lehetett konzervekből összeállítani, vess egy pillantást a Tó-retró Kádár-kori receptkártya-gyűjteményére!

Link másolása
KÖVESS MINKET:

Népszerű
Ajánljuk
Címlapról ajánljuk


MÚLT
A Rovatból
Így nézne ki Petőfi Sándor ma a mesterséges intelligencia szerint
Az 1848-as forradalom hős költőjéről csak egy hitelesnek mondott kép maradt fenn, annak alapján készültek el a mai, modern Petőfi-portrék.

Link másolása

Milyen lenne Petőfi Sándor, ha ma sétálna Budapesten? Az Énbudapestem a mesterséges intelligencia segítségével rekonstruálta az 1848-as forradalom hősének portréját.

A képek alapja az egyetlen hitelesnek tartott dagerrotípia volt.

A lap még hozzáteszi, hogy Sass Imre orvos 1879-ben azt írta a költőről: "alig is fogunk hozzá teljesen hasonló arczképet leírni, mert — akik mint jól ismertük őt — kedélyének végtelenszerű csapongásai szerint a naponkénti találkozás, összejövetel s kedélyes mulatságaink közben is akárhányszor más alakba szedődtek vonásai".

Egressy Gábor(?): Petőfi Sándor portréja (dagerrotípia, 1844 vagy 1845) Escher Károly fotográfus kémiai úton regenerált és az eredeti dagerrotípiához képest oldalfordított (vélhetően a valós helyzetbe került) reprodukciója - Forrás: Wikipédia
Képek: Midjourney/Énbudapestem


Link másolása
KÖVESS MINKET:

MÚLT
A Rovatból
Csak egy pillanatra engedte el kétéves kisfia kezét a bevásárlóközpontban, soha többé nem látta élve
Bár az eset 31 éve történt, máig az egyik legnagyobb közfelháborodást kiváltó ügy marad Nagy-Britanniában. Az elkövető két tízéves fiú volt, akik brutális kegyetlenséggel gyilkoltak – máig nem tudni, miért.

Link másolása

1993. február 12-én a kétéves James Bulger eltűnt édesanyja mellől egy népes bevásárlóközpontban, a nagy-britanniai Bootle-ban. Pár nappal később vonatsíneken bukkantak kettévágott holttestére, de az világos volt, hogy a halálát nem gázolás okozta.

Pokolban köttetett barátság

Robert Thompson és Jon Venerables 1993-ban mindössze tíz évesek voltak. Ugyanabba a liverpooli iskolába jártak, és hasonlítottak abban, hogy nem volt példamutató a magatartásuk, de kisebb bolti lopásoknál nem merészkedtek messzebb. Csak a balhé kedvéért loptak, mert az elemelt tárgyakat gyakran még az üzletben behajították a liftaknába.

Egyiküknek sem volt otthon szerető családja: Thompsont és hat testvérét az anyjuk egyedül nevelte, aki depressziós volt, és gyakran nyúlt az üveg után. Venables-t is elhagyta az apja, az anyja pedig durván bánt a fiával, és számtalan férfi fordult meg náluk.

Thompson és Venables a gyilkosság napján – mint annyiszor máskor – az iskolakerülés mellett döntött. Szokás szerint a bootle-i bevásárlóközpontban ütötték el az időt, ám ezúttal valami újat terveztek.

Mint utólag kiderült, nem a későbbi áldozatuk volt az első, akit aznap megpróbáltak elcsábítani és magukkal vinni. Egy anyuka felfigyelt rá, hogy két fiú megpróbálja felhívni magára a gyerekei figyelmét. Pár pillanattal később hároméves kislányának és kétéves kisfiának nyoma veszett. Az anyuka gyorsan megtalálta az egyiket, aki azt mondta, hogy az öccse kiment egy fiúval. Az anya kiszaladt, és meg is találta őt Thompson és Venables társaságában, akik gyorsan eltűntek a színről.

Aztán addig lődörögtek tovább, amíg meg nem látták James Bulgert. Bár az anyukája fogta a kezét, csak egy pillanatra, amíg fizetett, elengedte. Mire ismét lenézett, a fiának már hűlt helye volt. Később azt mondta:

„Nem kellett volna elengednem a kezét. Ez volt a legnagyobb hiba, amit valaha elkövettem.”

A biztonsági kamerák rögzítették, amint a három gyerek 3 óra 42 perckor elhagyja a bevásárlóközpontot. Akkorra már az édesanya értesítette a biztonsági szolgálatot, és számtalanszor bemondták a hangosbemondón, hogy eltűnt egy gyerek. 4 óra 15-re világossá vált, hogy értesíteni kell a rendőrséget.

Festéket öntöttek a szemébe

Eközben Thompson és Venables messzire vitték prédájukat, egy másik város felé. Akik látták őket az utcán, azt hitték róluk, hogy testvérek, de volt, akinek feltűnt a két idősebb agresszív viselkedése.

Utólag jelentkeztek a hatóságoknál szemtanúk, akik szerint Thompson és Venables durván bántak a gyerekkel, rángatták és ütötték. Néhányan meg is állították és kérdőre vonták őket, de aztán abban a hiszemben engedték őket tovább, hogy a kicsit hazaviszik, de volt, akinek azt mondták, hogy a rendőrségre. A járókelők közül később sokan mélységesen bánták, hogy nem avatkoztak közbe.

Thompson és Venables Waltonba, egy vasúti sín közelébe terelte az áldozatát.

Kék festéket öntöttek a szemébe, hogy megvakítsák. Téglákkal és kövekkel ütötték, rugdosták, a szájába elemeket tömtek. Végül egy tízkilós vasrúddal fejbe vágták.

Csak ettől az ütéstől tíz helyen repedt meg a koponyája. James Bulger összességében 42 súlyos sérülést szenvedett. Utolsó szavaival az anyukáját hívta.

A gyilkosság után a kisfiú testét a vonatsínre fektették, mert azt hitték, hogy ezzel balesetnek álcázzák. Egy vonat valóban kettévágta az apró holttestet, de világos volt, hogy nem ez okozta a halálát. Két nap múltán talált rá egy csapat környéken játszó tinédzser.

Névtelen telefonáló és utóélet

A biztonsági kamera felvétele alapján a rendőrök eleinte 13-14 éves elkövetőket kerestek, de elkezdtek utánajárni annak is, hogy aznap ki hiányzott a közeli iskolákból. Végül egy névtelen bejelentőnek köszönhetően bukkantak nyomra. A telefonáló megnevezte Thompsont és Venables-t, akinek ugyanaz a kék festék maradt a kabátján, amit Bulger kínzásához használtak. A nyomozók nemcsak a lopott kék festéket találták meg, hanem Thompson cipőjén vérnyomokra is felfigyeltek.

A két fiút február 18-án vették őrizetbe. Thompson eleinte mindent tagadott, de Venables rövid idő elteltével vallomást tett. „Én öltem meg. Megmondanák az anyukájának, hogy sajnálom?” – kérdezte. A kihallgatást végző nyomozó, Phil Roberts utólag azt mondta: „azon a napon magával az ördöggel néztem szembe, a barátságuk a pokolban köttetett”.

A szakértők a tárgyaláson úgy nyilatkoztak, hogy mindkét gyerek különbséget tudott tenni jó és rossz között, és egyikük sem szociopata. A pszichiáterek azonban a motivációjukat nem tudták megnevezni, és

a mai napig nem derült ki, mi vitte rá a fiúkat arra, hogy gyilkoljanak.

Thompson és Venables lett a legfiatalabb gyilkosságért elítélt elkövető a modern brit történelemben. Javítóintézetbe kerültek, az elzárást 18 éves korukban lehetett felülvizsgálni.

2001-ben ki is szabadultak, és az országos felháborodás miatt, amely az ügyüket övezte, új személyazonossággal kezdhettek új életet. Bár mindig is Thompsont sejtették a gyilkosság értelmi szerzőjének, neki többé nem volt dolga a törvénnyel. Venables azonban ma is rács mögött ül. Többször is pedofil képek és gyermekbántalmazásról készült felvételek birtoklásáért ítélték el. Utoljára tavaly decemberben vizsgálták felül kegyelmi kérvényét, és elutasították azt.

(Forrás: ATII, Guardian)


Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Ferdinand Porsche egy magyartól lopta a bogárhátú terveit
Barényi Bélának, a magyar-osztrák mérnöknek bő 2500 találmánya volt, többek között az autós fejtámla és a biztonsági kormánykerék, illetve ő vezette be az első töréstesztet a Mercedesnél.

Link másolása

Uraim, Önök mindent rosszul csinálnak!” – ezzel a mondattal kezdte állásinterjúját a Mercedes-Benznél a magyar származású Barényi Béla, de utána olyan jól érvelt, hogy mégis felvették. Ez az autógyártó cég talán legjobb döntésének bizonyult később, de hogy jutott el egyáltalán a Mercedesig? Az osztrák Hirtenbergben született 1907-ben, és a közeli Bécsi Műszaki Főiskolán végzett gépészmérnökként dicsérettel, és már a tanulmányai alatt elkezdett dolgozni vízióján, a Volkswagenen, azaz az olcsó „népautón”. Diplomája után publikálta a központi csöves alvázú, az utasok biztonsága érdekében az első tengely mögé helyezett kormányművű autót, de mivel nem kavart nagy port a szakmában, nem is szabadalmaztatta az ötletét.

Több autógyárnak is dolgozott, Ferdinand Porsche azonban nem vette fel. Az ötletét azonban elvette, ugyanis mint kiderült, nem csupán lemásolták a Porsche-gyárban az öt évvel korábban publikált találmányát, hanem el is kezdték nagy sikerrel a Bogár sorozatgyártását, csakhogy kihagyták belőle többek közt a kéttengelyes pedálokat, amelyeket direkt azért tervezett úgy, hogy védjék az utasok lábait. Sokkal később állt csak neki pereskedni, miután két könyvben is hazudtak vele kapcsolatban, de szerencsére a pert végül meg is nyerte, és a Volkswagen fizetett – jelképesen egy márkát, amennyit az ötletgazda kért.

A 30’-as évek végén Barényi egy olyan „cellajárművet” tervezett, amelynél az utastér erősebb anyagból készül, mint az autó többi része, ezzel feltalálta a gyűrődési zónát. Ennek ellenére először nem vette fel a Mercedes-Benz, de amikor egy volt kollégája ajánlólevelével érkezett, mégis meghallgatták. Ekkor bár két percet kapott a vezérigazgatótól, huszonkét percen keresztül kritizálta a jelenlegi rendszert, méghozzá olyan alapossággal, hogy adtak neki egy esélyt – valamint saját műhelyt, szabad kezet, és forrást is a kísérleteihez. Bele is vetette magát a tervekbe, és a második világháború után olyan fontos ötleteket valósított meg a gyakorlatban, mint a frontális és oldalirányú ütközésnél is összecsukódó kormányoszlop, vagy a nyugalmi állapotban rejtett, biztonságosabb és kedvezőbb légellenállású ablaktörlő.

Az első legyártott biztonsági megoldása az oldalütközések ellen is védő alváz volt az 1953-es Ponton Mercedesben (W120), az első olyan autó pedig, amit biztonságos jelzővel illettek, az 1959-ben debütáló W110 lett, amely az S osztály elődjének számít. Ennek az volt a lényege, hogy ütközés esetén a jármű első és hátsó részénél a kocsi deformálódása irányított, és a karosszéria elvezeti az ütközési energiát, miközben az utasok egy stabil és biztonságos utascellában érezhették magukat. Sőt, ebben volt először biztonsági kormánykerék is, amely később minden Mercedesben megjelent.

Ekkoriban szinte kaszkadőri munkának is számított a töréstesztelés, mivel nem voltak tesztbábuk: a mérnökök védőruhában próbálgatták a különféle szituációkat. A gőzrakétákkal kilőtt autókat hol egymásnak, hol a falnak, hol a levegőbe navigálták, vagy éppen több tonnát tettek az autó tetejére, hogy mit bír el. Úgyhogy lényegében a Mercedes Bélának köszönheti, hogy a márkát a biztonsággal azonosították.

Barényi Béla élete végéig nekik dolgozott: hosszú évtizedekig volt főosztályvezető, de nyugdíjba vonulása után is tanácsadóként alkalmazták. Ezalatt bő 2500 szabadalmat tulajdonítottak neki, például a puha műszerfalat süllyesztett és rugalmas gombokkal, a könnyen letörő visszapillantókat, a fejtámlákat, a gyalogosok védelme érdekében elhajló Mercedes-csillagot, a megerősített üléseket, és az erős, kiesést megakadályozó biztonsági zárat az ajtókon. A W 113-as SL-ek kupéváltozatainak pagoda alakú teteje is a nevéhez köthető, amelyről a sorozat a becenevét kapta.

A passzív biztonság atyja 90 évet élt, és még életében bekerült az autózás meghatározó ikonjait felsorakoztató, genfi European Automotive Hall of Fame tagjai közé. Megkapta a szakmájában legtekintélyesebb elismerést, a Rudolf Diesel aranyérmet, valamint az aacheni Nemzetközi Károly-díjat, és több országban utcát is elneveztek róla – jó kérdés, hogy Magyarországon miért nem övezi általános ismertség. Utolsó interjújában arra a kérdésre, hogy hogyan volt képes ennyi minden feltalálni, Barényi így reagált: „Egész életemben csak racionálisan próbáltam gondolkozni!

Források: 1,2,3

Link másolása
KÖVESS MINKET:


MÚLT
A Rovatból
Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap?
A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. A többi érdekes részlet is kiderül a videóból.

Link másolása

Még egy ebédszünet is belefért a forradalomba 1848 március 15-én - hogyan is zajlott a valóságban ez a nap? A Szeretlek Magyarország Tik-Tok videójában ennek járt utána.

Az 1848-as forradalom a legbékésebb forradalom volt Európában, hiszen nem folyt vér. A magyarok leginkább egy kicsit szabadabb életet szerettek volna, nem a függetlenségre törekedtek. Az elején még a jelszavuk is ezt tükrözte. Hogy mi volt ez? Kiderül a videóból.

Ahogy az is, hogy Petőfi Sándor a leírt versét otthon felejtette, ezért soronként kellett lediktálnia. A hosszas folyamat miatt az utcán várakozó több ezer embert emiatt Jókai hazaküldte ebédszünetre.

A hős forradalmárok a Nemzeti Múzeumnál sem tudtak egyből a lépcsőkre jutni, mert marhavásár volt a környező területen. Így aztán előbb teheneket tereltek. Petőfi itt nem szavalta el a versét, hanem beszédet mondott, a verset pedig egy ifjú színész szavalta el.

A videóból az is kiderül, hogyan jutottak fegyverhez, és mi történt Táncsics Mihállyal a kiszabadítása után.

VIDEÓ: Hogy zajlott március 15.?

@szeretlekmagyarorszag.hu Te ismerted ezeket a történéseket a forradalmunkról? Az 1848-as március 15-i események nem teljesen úgy zajlottak, ahogy az a köztudatban is benne van. #forradalom #március15 #szeretlekmagyarorszag #petőfi #nekedbe #magyartiktok ♬ eredeti hang – Szeretlek Magyarország.hu - Szeretlek Magyarország.hu

Link másolása
KÖVESS MINKET: