Lovász: a kormány elvenné a Magyar Tudományos Akadémia költségvetésének egy részét
Egészen pontosan azt mondja az MTA elnöke, hogy a 2019. első negyedévi teljes finanszírozás mintegy felét, a béreken felüli, dologi kiadásokra fordítható összeget tartják vissza.
MTI, Fotó: - szmo.hu
2018. december 06.


Az Innovációs és Technológiai Minisztérium vissza kívánja tartani az akadémiai kutatóhálózat első negyedéves finanszírozását - ezt mondta a december 6-án, csütörtökön délben tartott rendkívüli sajtótájékoztatón Lovász László, az MTA elnöke. Lovász az MTA közgyűlése után állt a sajtó elé, a közgyűlés legfontosabb témája a kutatóhálózat működése volt.

A Magyar Tudományos Akadémia arra kéri Palkovics László innovációs és technológia minisztert, hogy ne tartsa vissza az akadémiai kutatóhálózat 2019. első negyedévi finanszírozását - mondta Lovász László.

Azt mondta, hogy a miniszter jelenleg

a 2019. első negyedévi teljes finanszírozás mintegy felét, a béreken felüli, dologi kiadásokra fordítható összeget visszatartja az ITM és az MTA közötti teljes megállapodás megszületéséig arra hivatkozva, hogy egyébként az "akadémia nem csinálna semmit".

Ez a lépés méltatlan az akadémiához és a kormányhoz is - mondta az MTA elnöke. Felidézte, hogy az Országgyűlés által elfogadott 2019. évi költségvetési törvény az MTA korábbi költségvetésének mintegy kétharmadát, közte a kutatóhálózat fenntartásával kapcsolatos forrásokat az ITM-hez irányította át.

Lovász László hangsúlyozta azt is: a közgyűlés elvárja, hogy az átvilágítás próbáját kiálló akadémiai kutatóintézetek alapfinanszírozása hosszú távra biztosított legyen.

Az átvilágítást az MTA Kutatóhálózati Tudományos Elnöki Bizottsága végzi el március 31-ig, amelynek hét tagját az akadémia, hét tagját pedig az ITM delegálja.

A rendkívüli közgyűlés emellett nagy többséggel elfogadta Az MTA stratégiai koncepciója a tudomány szerepére a hazai innovációs rendszer megújításában című dokumentumot is, amely szerint lényeges változtatás csak akkor fogadható el az akadémiai kutatóhálózatban, ha azt a magyar tudományosság érdekeit szem előtt tartó alapos elemzés támasztja alá.

Lovász László a sajtótájékoztatón elmondta azt is: nagyon sajnálja, hogy Palkovics László távolmaradásával nem méltatta az akadémia legfőbb döntéshozó szervét, a közgyűlést arra, hogy közvetlenül is bemutassa elképzeléseit. "Nem az MTA élezte ki a viszonyt a kormánnyal" - mondta, és azt is: hamis az a vád, amely szerint az akadémiai kutatóhálózat nem elég hatékony, hiszen ha a eredményességet a finanszírozás nagysága függvényében vizsgáljuk, az MTA kutatóhálózata Európa leghatékonyabbjai közé tartozik.

Palkovics László innovációs és technológia miniszter az MTA csütörtöki rendkívüli közgyűlése kapcsán tartott sajtótájékoztatón azt mondta: A kormány fontosnak tartja, hogy a hazai kutatás-fejlesztési és innovációs rendszer átalakításakor az átmeneti időszakban is lehetővé tegye a Magyar Tudományos Akadémia zavartalan működését, hiszen alapelvünk, hogy értek nem veszhet el.

Azt is mondta, hogy a kormány biztosítani fogja a kutatóintézetekben dolgozók bérét mindaddig, amíg az új struktúra a tervek szerint jövő áprilisra létrejön, a működési költségeket pedig az akadémia biztosítja. A miniszter azt is kiemelte, hogy a jövő év elején kiírják az új pályázatokat a kutatócsoportok finanszírozására és ezek az innovációs ökoszisztéma valamennyi szereplője számára elérhetővé válnak.

"Az akadémia költségvetése 64 milliárd forint, ebből mindössze 17 milliárd a kutatás egy bizonyos támogatása, az akadémián megvannak a források a dologi költségek fedezésére a következő néhány hónapra." Palkovics László azt mondta, hogy az előzetes tervek ellenére azért nem ment el az MTA rendkívüli közgyűlésére, mert a testület elé olyan anyagok kerültek, amelyek méltatlanok az akadémia közgyűléséhez. "Ezek egyrészt tájékoztató, az eddigi tárgyalások eredményeit összefoglaló, a sajtóban is megjelent anyagok, másrészt az MTA elképzeléseit tartalmazza, de a közgyűlés nem munkaszervezet, ezek az anyagok nem tartalmaznak olyan pontokat, amelyekkel az akadémia köztestületét terhelni kellene."

Palkovics szerint a magyarországi innovációs rendszer jelenlegi állapota nagyon messze van azoktól a lehetőségektől, amelyeket a kutatói közösség el tudna érni, és az elmúlt harminc évben senki sem vette kellően komolyan a kutatás-fejlesztés és az innováció ügyét.

"A kormány nem elvenni, hanem adni akar, ezért jelentősen meg akarja változtatni a kutatásra fordítható összegeket, a kutatási feltételrendszert. Ehhez a struktúrát is át kell tekinteni, az MTA kutatási rendszere pedig lényegében nyolcvan éve nem változott"

- jelentette ki a miniszter.

Kérdésekre válaszolva Palkovics László szt mondta, hogy a rendkívüli közgyűlés előtt, hétfőn délután személyesen találkozott Lovász Lászlóval, az MTA elnökével és a beszélgetés után bizakodva álltak fel, aztán változott a helyzet.


KÖVESS MINKET:




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x