hirdetés
mmamt5.jpg

Ridegebb és lényegretörőbb lesz a Mmamt második lemeze – itt az első dal róla

Egyedi Péter folytatja bensőséges hangulatú szólóprojektjét, a legújabb számnak Csikorog a címe.
Fotó: Marosi Viktor - szmo.hu
2020. június 06.


hirdetés

Új dallal jelentkezett Egyedi Péter, akit az Óriásból, a Rájátszásból vagy az Isten Háta Mögöttből is ismerhet a közönség. Bár már régóta fellép időről időre szólóban is, 2018-ban kezdett el komolyabban foglalkozni a Mmamt (eredetileg Mindenkinek megvan a maga története) névre keresztelt projekttel.

Első szerzői lemezét 2019 januárjában adta ki, ezzel párhuzamosan zenekart is szervezett maga köré. Akkoriban hosszabban is beszélgettünk vele:

A bemutatkozó album számos internetes orgánum szerint ott volt az év legjobb magyar megjelenései között, a Meztelen című dalra készült klipet Reisz Gábor rendezte, a főszereplője Scherer Péter volt.

A Mmamt második lemeze őszre várható, amelyről most debütált az első, Csikorog című dal.

hirdetés

„Egyelőre 7 új dallal készültem el, ezért is döntöttem el a közelmúltban, hogy ez bizony nagylemez lesz. Februárban kezdtem komolyabban foglalkozni az írással, elég intenzív és ösztönös eddig a munkafolyamat, magától gördül.

Nekem ridegebb, lényegretörőbb anyagnak tűnik az előzőnél, talán ezt is érzékelteti picit a Csikorog, ami időrendben is először született az új dalok közül.

Sőt, lehet, hogy az egész lemez időrendi dalsorrendet kap majd végül, és nem azért, mert tudtommal nem sokan csináltak még ilyet, hanem mert nagyon szép ívet adnak ki időrendben az új szerzemények” – mondta el Péter a premier kapcsán.

A Csikorog már az összes online zenei áruházban megtalálható.



hirdetés
KÖVESS MINKET:




Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
365nap.png

A nemi erőszakot dicsőíti sokak szerint, mégsem veszi le a 365 napot a Netflix

Túlságosan sokan nézik a filmet ahhoz, hogy csak úgy levegyék. A szolgáltató ilyenkor azt hangsúlyozza, hogy "meg kell adni nézőinknek a választás és a kontroll lehetőségét".
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 04.


hirdetés

Nem veszi le a műsorról a 365 nap című lengyel filmet a Netflix, bár többen felszólaltak ellene. Köztük volt az énekesnő, Duffy, aki szerint a film a nemi erőszakot, a szexkereskedelmet és a nők elleni szexuális agressziót élteti - írja a 24.hu. A walesi énekesnő néhány hónapja mondta el, hogy őt is elrabolták, bedrogozták és megerőszakolták. Mindezt és az aggodalmait a film miatt nemrég írta meg Reed Hastings Netflix-vezérigazgatónak.

Duffy levele nyomán petíció is született, amelyet már több mint hatezren írtak alá, és amelyben a film eltávolítását követelik. A Netfix szerint a filmnél egyértelműen jelezték, hogy erőszakot, szexet és meztelenséget ábrázol, ezen túl már a felhasználóra van bízva, hogy látni akarja-e.

"Hiszünk abban, hogy meg kell adni nézőinknek a választás és a kontroll lehetőségét a nézői élmény tekintetében. A felhasználók eldönthetik, hogy mit néznek meg, szűrőket állíthatnak be, és kizárhatják azokat a filmeket, amelyeket soknak éreznek"

– mondta a cég szóvivője.

A Netflix nem mindig áll így a problémás filmekhez: nemrég kivette a megnézhető filmek közül a Trópusi vihart, mert többen rasszistának gondolják. A 2008-as amerikai szatirikus akció- és komédiafilmben ugyanis Robert Downey Jr. feketére maszkírozva játssza el az egyik főszerepet, ami a streaming-szolgáltató szerint is sértő a feketékre nézve. Itt valahogy nem kell a választás és a kontroll lehetőségét megadni, igaz, nem is nagyon nézte már senki a filmet...

hirdetés

Viszont a 365 napot bár nem a Netflix gyártotta, ez egy lengyel film, amelynek csak a jogait vették meg, a cég ezt mindig hangsúlyozza, de azt kevésbé, hogy ez az utóbbi idők egyik legnézettebb filmje a stream-szolgáltatón.

hirdetés
KÖVESS MINKET:




hirdetés
pamkutya-mark_szolo.jpg

Megjelent Pamkutya Márk első szóló dala, és a YouTube élére repült

A dal néhány óra alatt közel százezres nézettséget ért el a YouTube-on, és szárnyal tovább. Nektek hogy tetszik az új szám?
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. július 03.


hirdetés

Először jelentkezett szóló dallal Márk a Pamkutya formációból.

Az ironikus, lendületes Rapper leszek én című számért teljesen odavan a YouTube közönsége, péntek estére, néhány órával a premier után már a százezret közelítette a nézettsége az 1,2 millió feliratkozóval rendelkező Pamkutya csatornán.

Pamkutya Márk - Rapper leszek én (Official Music Video)

Köszönjük az autókat a DRX Sportnak, a Meglepkéknek és az Élményvezetés.hu-nak! Itt ti is vezethetitek őket: http://www.drive-x.eu Köszönjük a rendőrruhákat ...


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
quimby.jpg

Jelenleg terápián vagyok és a felépülésemre koncentrálok - üzeni Kiss Tibi, a Quimby szünetel

A frontember maga írt arról, hogy kimerült, pihenésre van szüksége, a zenekar pedig türelmet és megértést kér. Jövő évi nagykoncertjük dátuma nyilvános már.
Fotó: Quimby/Facebook - szmo.hu
2020. július 03.


hirdetés

Fontos információt tett közzé Facebook-oldalán jövőbeni koncertjeikről a Quimby. Az együttes közleményét változtatás nélkül közöljük.

"Kedves Barátaink!

Mindig fontosnak tartottuk, hogy őszinték legyünk veletek, ezért szeretnénk megosztani, hogy mi zajlik a zenekar háza táján és mindez milyen következményekkel jár az elkövetkező hónapokra nézve.

Mivel az elmúlt időszak nagyon kimerítő volt Tibi számára, ezért úgy döntött, hogy pihenésre van szüksége és 2020 év végéig terápiás céllal visszavonul a nyilvánosság és a média elől.

A zenekar tagjai és menedzsmentje teljes szívvel támogatják ebben a döntésében, és erre kérnek titeket és a sajtó képviselőit is. Természetesen mindannyian azon vagyunk, hogy mielőbb teljes hangerővel térhessünk vissza hozzátok, addig pedig a háttérben rengeteget beszélgetünk, alkotunk és tervezünk. Ígérjük, hogy legkésőbb jövő év elején részletesen beszámolunk nektek és az újságíróknak arról, hogy mi a helyzet a Family Tugedör háza táján.

hirdetés

„A 2019-es év végén már teljesen kimerültem, de a legnagyobb gond az volt, hogy nem kértem segítséget a bajban, és egyedül akartam megoldani a problémáimat. Jelenleg terápián vagyok és a felépülésemre koncentrálok. Nagyon sajnálom, hogy ezt a koncertszezont ki kell hagynom és nem találkozhatunk személyesen, de bízom benne, hogy mielőbb újra együtt lehetünk és jókedvűen táncolhatunk az esőben. Addig is vigyázzatok magatokra, hamarosan jelentkezem és ne féljetek segítséget kérni, ha szükségetek van rá!

Megértésetekben és támogatásotokban bízva, Tibi”

A fentiek sajnos egyúttal azt is jelentik, hogy bár nagyon vártuk, hogy ismét élőben zenélhessünk nektek, le kell mondanunk az idei fellépéseket,

a Budapest Parkos koncertünk pedig egy új időpontra, 2021. április 24-re kerül.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
film-keszul-az-emmanuelle-filmek-sztarjarol.png

Filmen a szexszimbólum – tévésorozat készül az Emmanuelle-filmek sztárjáról, Sylvia Kristelről

Az erotikus filmekben játszott szerepe miatt a hetvenes évek egyik szexszimbóluma lett. Daganatos betegségben halt meg 2012-ben.
MTI, Fotó: Print Screen/Player.Fm - szmo.hu
2020. július 02.


hirdetés

Tévésorozat készül az Emmanuelle-filmek sztárjáról, Sylvia Kristelről, aki a hetvenes évek egyik szexszimbóluma volt - számolt be a Variety.com.

A Sylvia című tévésorozat a párizsi székhelyű Lincoln TV megrendelésére készül. A hatrészes sorozatot Kristel 2006-ban megjelent Nue (Meztelenül) című önéletrajzi könyve nyomán forgatják. A néhai színésznő a kötetben pályája felemelkedéséről és mélybe zuhanásáról is vallott.

A produkció jelenleg a forgatókönyv írásánál tart. Az epizódokat Bénédicte Charles és Olivier Pouponneau írják, akik az idén debütált Mirage című thrillersorozatot is jegyzik.

A Lincoln TV alapítói, két tapasztalt producer, Christine de Bourbon-Busset és Marc Missonnier, a Cherche-Midi kiadótól vették meg a Kristel-életrajz megfilmesítési jogait.

hirdetés

A producerek szerint Kristel története illik a MeToo-korszak leleplező produkciói közé. Sylviát gyermekkorában szexuálisan zaklatták. Húszéves korára azonban nemzetközi sztár lett belőle, a hetvenes évekbeli szexuális forradalom jelképévé vált.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


hirdetés
KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!