hirdetés
mkkp0.jpg

Mit akar plakátjaival a Kétfarkú Kutya Párt?

Azt mondják, soha nem lesz belőlük komoly párt, most az ellenzék helyett kénytelenek a szolidaritás mellett kampányolni.
Láng Dávid - szmo.hu
2015. június 15.


hirdetés

Az egész magyar internet felbolydult egy hete, amikor a Kétfarkú Kutya Párt a Vastagbőr bloggal közösen bejelentette, hogy ellenkampánnyal szeretnének reagálni a kormány bevándorlókról szóló plakátjaira. Eredetileg 3 millió forintot akartak összegyűjteni, de azóta már ennek a tízszeresét is túlszárnyalták. Kovács Gergővel, a párt alapító elnökével arról beszélgettünk, mi csaphatta ki ennyire a biztosítékot az emberek egy részénél, lát-e ma kormányképes alternatívát Magyarországon, és hogyan képzeli el az akció fényében az MKKP jövőjét.

– Mikor találtad ki az ellen-plakátkampányt, és miért pont a Vastagbőrrel együtt fogtatok hozzá?

– Úgy alakult, hogy egymástól függetlenül jutott eszembe nekem és nekik is. Gyakran szoktunk beszélni egymással az Átlátszó ügyei miatt, és mikor megemlítettem nekik az ötletet, mondták, hogy ők is kitalálták ugyanezt pár órával korábban. Így abban maradtunk, hogy csináljuk együtt, legalább meg tudjuk osztani a teendőket.

mkkp1

Gergő a Kutyapárt 2010-es "nagyonnaggyűlésén" a Kossuth téren

– Hogyan válthatott ki ez a téma ekkora aktivitást az emberekből?

– Ezek a dolgok jó ideje halmozódtak, és szerintem a nagy többségnél most telt be a pohár.

"
Gyakorlatilag évek óta különböző társadalmi csoportok utálatát próbálja meglovagolni a kormány, lassan nem marad senki az országban, aki ellen ne szítottak volna már gyűlöletet.

Voltak már célkeresztben a hajléktalanok, a drogosok, a melegek, most pedig a menekülteken a sor. Van viszont egy jelentős különbség: az eddigi csoportokkal szembeni negatív érzelmekre még viszonylag könnyen tudtak alapozni, hiszen sokakat zavar például a hajléktalanok szaga és ápolatlansága, a drogosok eldobott fecskendői, vagy éppen az, ha két férfit csókolózni látnak.

A menekültekkel ellenben más a helyzet, a magyarok jó része eleve nem is érintkezett még velük. Aki pedig igen, többnyire azt láthatja, hogy dolgoznak, iskolába járnak, szóval teljesen normális életet élnek. Tehát ezzel most alaposan mellélőttek, őket egyszerűen nem utálják az emberek, és ezen a plakátkampány sem változtat. Viszont sokatmondó, hogy a mai közhangulatban egy „Welcome to Hungary!” feliratú plakát már kormánykritikának számít. Elég kellemetlen helyzetbe sikerült lavírozniuk magukat.

Névjegy

Kovács Gergő 1980-ban született Budapesten. Egyetemistaként Szegedre került, 2005-ben jelentek meg első street artos munkái a város utcáin. Ekkortájt vált ismertté a kétfarkú kutya figurája, illetve az „örök élet, ingyen sör, adócsökkentés” szlogen is. 2009-ben költözött vissza Budapestre, azóta itt tevékenykedik. Ebben az évben szervezte meg a 4K!-val közösen az általános tüntetést, amelyre több százan mentek el, teljesen értelmetlen dolgokért demonstrálva. Később a politikusok jogaiért is tüntettek, nagy sajtóvisszhang mellett.

A Kétfarkú Kutya Párt 2010-ben még egyesületként megpróbált elindulni az önkormányzati választáson, de nem sikerült elég ajánlószelvényt gyűjteniük. Kampány viszont volt, ekkor készült például Mogács Dániel legendás beszélgetése Kálmán Olgával. Négy évvel később újra szerettek volna indulni, ekkor viszont a párt hivatalos bejegyzésének elhúzódása miatt nem volt rá lehetőségük.

– Mit gondolsz azokról a véleményekről, hogy ha valami ellen kell összefogni, egyből összezárnak a magyarok, valami mellett viszont sosem lennének képesek ilyen szinten kiállni?

– Fontos kiemelni, hogy

"
a kormánynak való beszólás nekünk nem a cél, hanem egy eszköz arra, hogy a társadalmi szolidaritás mellett kampányoljunk.

Az egész nem arról fog szólni, hogy óriásplakátokon szidjuk a Fideszt, fene fog egy gyűlöletkampányra egy másik gyűlöletkampánnyal válaszolni. Meg úgyis már eleve sokan utálják őket. Most viszont a Fidesz utálata mentén tudunk kiállni a társadalmi szolidaritásért, amit itthon egyébként elég kevesen vállalnak fel. Ez pedig szerintem már egy kimondottan jó cél.

– Számítasz arra, hogy megpróbálják valahogy megakadályozni a plakátok kihelyezését?

– Beszéltünk jogászokkal, annyi a lényeg, hogy nem lehetnek megtévesztőek a plakátok. Tehát nem beszélhetnek a kormány nevében, és nem lehet rajtuk az sem, hogy nemzeti konzultáció. De ezen túlmenően más akadályt nem látok. Egy évvel ezelőtt persze még lehetetlen lett volna keresztülvinni egy ilyen kampányt, hiszen minden plakáthely Fidesz-közeli arcok kezében volt. Azóta viszont, hogy Simicska szembefordult a párttal, elhárult az akadálya. Ebből a szempontból nekünk ez kimondottan jól jött. A konkrét terveket még nem küldtük el, de magára az ellenkampányra már rábólintott a cége.

mkkp3

– Mikor kerülhetnek ki a plakátok?

– A nagyobb kampányok általában minden hónap 1-jén és 16-án indulnak, úgyhogy első körben a július 1-jét célozzuk meg. De mivel a pénzgyűjtő akciót kéthetes időtartamra hirdettük meg, és még csak a félidőnél járunk, lesz majd egy második kampány is, ami július közepétől augusztus közepéig fut majd. Persze valószínűleg jövő héten már jóval kevesebb pénz fog bejönni, mindig az elején a legnagyobb a hullám, aztán fokozatosan kifullad a dolog.

– Mi lesz a területi eloszlás?

– Budapestre kerül körülbelül a fele-harmada, a maradék pedig elosztva az ország többi részében. Nyilván lesznek specifikus helyszínek, Felcsút például kihagyhatatlan, és szerencsére van is ott plakáthely. Vagy Pécs, ahol valahogy elfelejtettek konzultálni a helyiekkel arról, hogy a város mellé tervezik a paksi erőmű atomhulladék-lerakóját. Oda ezzel az üggyel foglalkozó plakátokat szánunk. Illetve lesz mutatóban egy-kettő a nyugat-európai nagyvárosokban is, például Londonban, Berlinben, vagy Bécsben. Ezt megígértük az ott élő magyaroknak, hiszen tőlük is rengeteg pénz jött be. De hogy azokon milyen felirat lesz, egyelőre fogalmam sincs.

Néhány plakátötlet (még nem a végleges tervek):

mkkp6

mkkp8

mkkp5

– Szerinted hogy tekintenek az emberek most az MKKP-re? Inkább a vicces, street artos vonal él még bennük, vagy már a komolyabb megnyilvánulásaiddal azonosítják?

– Inkább a vicces oldaláról, hiszen azért elég kevés komoly dolgot csináltam eddig. A plakátokat is igyekszünk humorosra venni, már amennyire ez lehetséges ebben a témában. Az biztos, hogy a szó valódi értelmében vett komoly párt soha nem lesz belőlünk. Persze sokan mondják, hogy ezzel a kampánnyal most fejest ugrottunk a mélyvízbe. Nekem is furcsa ez kicsit, de valakinek egyszerűen muszáj volt megcsinálnia, hiszen az ellenzék láthatóan képtelen bármit tenni.

Sőt, az igazán paradox az, hogy eleve nem is az ellenzék, hanem maga a kormány feladata lenne kiállni a társadalmi szolidaritás mellett. Ami itt zajlik, tehát hogy egy rakás pénzt elköltenek pont az ellenkezőjére, hosszú távon nagyon káros következményekkel jár.

Így sosem fognak normálisan állni egymáshoz az emberek, úgyhogy most kénytelenek vagyunk mi kampányolni érte.

– Mi volt a kiváltó oka, amikor a Facebook-oldalon nyíltan is elkezdtél politizálni, és komoly cikkeket megosztani?

– Ez azért elég ritkán fordult elő, igyekszem magam távol tartani a nyílt állásfoglalástól. A visszajelzésekből is látom, hogy nem ezt várják az emberek a Kutyapárttól. Persze volt rá példa, hogy eldurrant az agyam, például amikor Bajnai csatlakozott a Millához. Iszonyúan felidegesített, hogy végre lett volna egy normális civil mozgalom komoly támogatottsággal, amit egy módon lehetett tönkretenni: pont úgy, ami végül történt. Ennek kapcsán tényleg sokat posztoltam, de utólag már nagyon bánom, belátom, hogy nekünk nem ez a dolgunk – akkor le is iratkoztak egy hónap alatt legalább tízezren. Most már figyelek rá, hogy ne csináljak hasonlót. Szerencsére a legnehezebb témák többségét is meg lehet fogni a vicces oldaláról, és úgy már rögtön más a fogadtatás is.

mkkp2

– Sajnálod, hogy nem tudtatok elindulni tavaly a választáson?

– Persze, nagyon jó lett volna, de pont lecsúsztunk a határidőről. Nyilván soha nem fogom tudni bizonyítani, volt-e benne szándékosság, mindenesetre elég furcsa, hogy éppen a választás után két héttel jegyeztek be minket végül. És maga az indoklás is, amivel előtte elutasították: a Kúria azt írta, erkölcstelen képzettársításokra adhat alapot a nevünk. A KÚRIA szerint, érted… De én ráérek, fiatal vagyok, majd elindulunk három év múlva.

– Mit tippelsz, milyen eredményt érhettetek volna el?

– El se tudom képzelni. Részben emiatt is szeretnék elindulni, hogy kiderüljön. A mostani felhajtás viszont biztató, úgy tűnik, jól fogunk kijönni belőle, és népszerűbb lesz tőle a Kutyapárt. Ráadásul azt is láthatják az emberek, hogy nem csak idétlenkedés, amit csinálunk, képesek vagyunk értelmesebb dolgokra is.

– Maga a párt mennyire aktív most, hány tagja van például?

– Én kirakok naponta két képet a Facebookra, nagyjából ennyi az aktivitás. Tíz alapító tagunk van, még csak most intézzük a bankszámla- és az adószámot, illetve a többi hivatalos ügyet. Nyilván annyira nem is kell sietni vele, hiszen még bőven ráérünk a következő választásig. Az viszont már korábban is problémás volt, hogyan tudnánk országos szervezetet kiépíteni. Amikor még úgy tűnt, hogy időben bejegyeznek minket, lementünk pár vidéki nagyvárosba, de akkor is látszott, hogy nem egyszerű a dolog.

Leginkább attól félek, hogy a kommunikációt olyan emberekre bízzam, akiket adott esetben épphogy csak megismertem. Hiszen mi van akkor, ha első benyomásra jó fejnek tűnik, megtesszük helyi főnöknek, aztán két nappal később részegen nekiáll hülyeségeket beszélni? Ráadásul én sem tartom magam túl jó vezetőnek, választások között nyilván el tudom irányítani egyedül is a pártot, de kampányban egy országos szervezet élén állni teljesen más szituáció. Arról nem is beszélve, hogy elegendő aktív és lelkes tagot toborozzunk. Szóval lesz ezzel teendő bőven, ha egyszer belevágunk.

mkkp10

– Más párt keresett meg téged azzal, hogy legyél a jelöltjük, vagy a kampánytanácsadójuk?

– Nem, szerintem már tudják rólam, hogy minden párttól rosszul vagyok. Annyiszor elmondtam, hogy nem is próbálkoznak vele.

– Látsz most kormányképes alternatívát Magyarországon?

– Nem látok, sőt még olyat se, ami bármilyen szinten alternatíva lenne. A baloldali ellenzék helyzete kétségbeejtő, egyszerűen nem érezni rajtuk, hogy bármit előreléptek volna egy, vagy akár öt évvel ezelőtthöz képest. A legfőbb probléma, hogy azok, akik korábban kormányoztak, egyedül már képtelenek nyerni, viszont elvisznek annyi szavazatot, hogy az új szerveződéseknek sem megy nélkülük. Így muszáj velük összefogni, ezzel viszont több millió embertől alapból elvágják magukat.

Az MSZP-n ráadásul azt látom, hogy eleve semmi kedvük az egészhez. Abszolút nem érdekli őket, hogy még valaha hatalomra jussanak, 15 százalékos pártként el tudnának létezni még évekig. Van nagyjából ötszáz ember, aki ebből megél, és ennyivel meg is elégednek.

Azok között, akik az év eleji tüntetéseket szervezték, akadtak egész jó szónokok, akiket fel lehetne építeni. Ráadásul ezeknek a szervezeteknek tudtommal a vidéki bázisuk is szépen növekedett, több nagyvárosban jelen voltak. De ez az egész is valahogy elhalt, nem lett belőle semmi. És ha akkor nem nőtt ki egy új párt, amikor a körülmények a lehető leginkább adottak lettek volna hozzá, nem tudom, minek hatására alakulhatna másképp mondjuk egy év múlva.

mkkp9

– Mi lehet a kiút, és mit tehetnél te (illetve az MKKP) azért, hogy javuljon a helyzet?

– Jelenleg nem sok mindent látok, ami bizakodásra adhatna okot. A Kutyapártban viszont szerintem van potenciál. Amikor a végül meghiúsult kampányt terveztük, rengetegen jelentkeztek aktivistának, legalább 1500-an töltötték ki az ívet. Az ő adataik továbbra is megvannak, Kutyatov-listának neveztük el. Nyilván a valóságban jó, ha a tíz százalékuk csinálna valamit, de 100-150 ember is sok.

Az látszik most, hogy a projektalapú finanszírozásra – tehát hogy egy adott célra gyűjtünk pénzt – van fogadókészség. Ennek nyomán valószínűleg gyümölcsfa-ültetésre, gerilla-parkosításra, és más hasonló akciókra is be lehetne gyűjteni a szükséges pár százezer forintot. Én leginkább ebben az irányban képzelem el a párt jövőjét. Illetve tervezünk egy nyomtatott álhír-magazint is, aminek a részletei még kidolgozás alatt vannak.

Ha érdekes volt a cikk oszd meg!


KÖVESS MINKET:





hirdetés
abcug-roma-munkaerohiany.jpg

„Munkaerőhiány? A drogériában akkor se dolgozzon cigány!”

Sokan azt remélik, a munkaerőhiány végre megmenti a nincstelenségben tengődő tömegeket, köztük a romákat. Számos cégnél viszont még mindig ódzkodnak a cigány emberektől, még ha találni is pozitív példákat.
Szurovecz Illés írása az Abcúgon, címkép: illusztráció - szmo.hu
2019. július 09.



Sokan azt remélik, a munkaerőhiány végre megmenti a nincstelenségben tengődő tömegeket, köztük a romákat. A számok szerint ebben van igazság, egyre többen jutnak álláshoz, a helyzet mégsem ilyen egyszerű. A sikerhez jó felnőttképzés kellene, de az állami munkaügyi központok elvétve sikeresek, a civilek pedig kapacitás híján keveseknek tudnak segíteni. Közben sok cégnél még mindig ódzkodnak a cigány emberektől, még ha találni is pozitív példákat. Megnéztük, hogyan próbálják meglovagolni a munkaerőhiányt a szabolcsi Nagyecseden és a Pest megyei Csobánkán.

Varga Enikő halkszavú, szorgalmas és alázatos ember. Egyedül neveli 13 és 15 éves gyerekeit, miközben minőségellenőrként dolgozik egy mátészalkai multi gyártósorán, ahová a nagyecsedi romatelepről buszozik be hétfőtől szombatig, három műszakban. Enikő annyira csendes, hogy a főnöke egyszer rá is szólt, legyen kicsit merészebb, és nyugodtan kiabáljon, ha hibázik a gépkezelő. A kollégái persze pont azért szeretik, mert nem emeli fel a hangját. Mióta másik szalaghoz került, a régiek folyton kérdezgetik, mikor megy már vissza hozzájuk.

Havonta 240 ezer forintot keres, plusz 12 ezret kap SZÉP-kártyára, ami sokkal több az előző fizetésénél. Korábban egy konzervgyárban dolgozott 130 ezerért, ráadásul az csak szezonális munka, kevés embert vesznek fel tartósan. Sokak számára mégis ez az egyetlen út, ha fix bevételt akarnak, itt ugyanis nem várnak általános iskolai végzettséget. Márpedig 2016-ban 26 ezren voltak Szabolcs megyében, akik elmúltak 15 évesek, és nem végezték el a nyolc osztályt.

Enikő nem tartozik közéjük, mégis izgult, felveszik-e vajon Mátészalkára dolgozni. Azt mondja, ha Balázs Ferencné Vicu nem segít neki a felkészülésben, esélye sem lett volna.

Varga Enikő - Fotó: Végh László

"Az életcélom, hogy segítsek nekik"

Bár az évek óta tartó munkaerőhiány jókora bosszúságot okoz annak, aki építkezésre adja a fejét, bizonyos cégek akár egészen távoli országokból kénytelenek vendégmunkásokat behozni, ráadásul még a túlóratörvényt is bevezették, az éremnek két oldala van.

Sokak szerint a munkaerőhiány történelmi lehetőséget jelent a hátrányos helyzetű, alacsony iskolázottságú, évtizedek óta munkanélküliséggel küzdő embereknek, köztük a romáknak. A munkáltatók ugyanis kénytelenek olyan embereket is felvenni, akiket korábban interjúra se hívtak volna be. A számok ezt részben igazolják is, nemrég a G7 írt arról, hogy három év alatt majdnem felére csökkent a romák munkanélküliségi rátája, a foglalkoztatási rátájuk pedig közel 40 százalékkal nőtt. A lapnál beszéltek olyan gyárral, ahol sikeres a romák integrációja, és még egy nyugdíjas tanárt is felvettek, hogy “alap dolgokra” tanítsa őket.

A helyzet azonban a jó példák ellenére sem egyszerű, az önkormányzatok nem szívesen engedik el a közmunkásokat, akik a képzés hiányosságai, vagy éppen a rossz tömegközlekedés miatt maguk is nehezen mozdulnak.

“Valóban megnyílt egy kapu, a cégek egy része talán nem zárkózik el úgy, mint korábban. Találkozunk pozitív példákkal, mégsem mernék általánosítani”

– mondta az Abcúgnak Gaal Ilona, a Kiútprogram munkatársa.

A Kiútprogramban egy éve foglalkoznak azzal, hogy a Nagyecsed környéki álláskeresőket próbálják eljuttatni a környékbeli, betanított munkásokat kereső üzemekbe. A Polgár Alapítvány által létrehozott civil szervezet tíz éve van jelen Szabolcsban és Borsodban: saját vállalkozáshoz és ezáltal önálló jövedelemhez segíti a mélyszegénységben élő, főleg roma ügyfeleit. A támogatás egyik eszköze a mikrohitel, másik pedig a mentorálás, szaktanácsadás, hogy az uborkatermesztés valóban sikeres legyen és pénzt hozzon az ügyfeleknek. (Erről itt írtunk bővebben).

A Kiútprogram helyi munkatársa, a már említett Vicu egyesével készíti fel interjúra és tesztírásra azokat, akik a gyereknevelés és munka mellett hajlandóak logikai-számtani feladatok felett görnyedni.

“Nehezek ezek a tesztek, de ha kell, két napig ülünk bent. Aki itt hibátlanul kitölti, annak a gyárban is menni fog”

- mondta Vicu, aki néhány éve maga is uborkatermelőként került a projekt közelébe. Azelőtt saját mátészalkai ruhaboltját vezette, de unokája születése után abbahagyta, mert úgy érezte, lánya mellett a helye. Fábiánházán nőtt fel, édesanyja révén mégis kötődött Nagyecsedhez. “Mindig ők voltak a szívem csücskei. Az életcélom, hogy segítsek nekik”.

Hiába mennek a munkaügyi központba

Az elmúlt egy évben közel százan regisztráltak Vicunál, közülük több mint harminc embert ajánlottak ki munkahelyekre, és körülbelül egyharmaduk került be a megcélzott gyárba. A jelentkezők hatvan százaléka nyolc általánossal rendelkezik, és fele elvégzett valamilyen állami képzést a munkaügyi központnál, de egyikük sem dolgozik a szakmájában. Pedig van köztük targoncás, térkövező, pincér, parkgondozó, dajka, textigépszerelő és falusi vendéglátós végzettségű is. (Arról, hogy miért nem hatékonyak a milliárdokért folyó állami képzések, ebben a cikkben olvashat bővebben).

A kiutasok ennek ellenére próbáltak együttműködni a munkaügyi központtal, ahol nyitottak is voltak, de hiába.

“Amikor a munkaügyi központ kiközvetíti az álláskeresőt egy céghez, írnak egy közvetítőlapot. Ha nem fogadja el az állást, vagy el sem megy az állásinterjúra, három hónapra mindenféle juttatástól elesik. A közvetítőlapot a munkaügyi központ írja meg és küldi ki a céghez, ezért az álláskeresők nagyon kiszolgáltatottak. Ha bemennek a központba, és ott a munkaügyis rábeszéli egy állásra, nagyon nehezen mond nemet, akkor is, ha az állás számára nem megfelelő, mert mondjuk nem bírja a nyers hús szagát, vagy családi okokból nem tudja vállalni a 3 műszakot. Márpedig a munkaügyisnek az indikátor számít, nem az adott ember”

– mondta Gaal Ilona.

“A munkaügyi központtal először úgy állapodtunk meg, hogy odaviszünk négy embert, akiknek keresnek megfelelő munkát. Bíztunk abban, hogy ha valaki visszautasít egy munkát, mert például nem érne haza időben a gyerekhez, akkor ezt elfogadják, és nem töltik ki a közvetítőlapot. Amikor a részletekről akartunk egyeztetni, azt kérték, ne is menjünk be, egyszerűen csak küldjük át az emberek adatait, majd az alapján keresnek nekik munkát. Ezt nem tehetjük meg, egyrészt mert nem hatalmaztak fel minket, hogy továbbadjuk az adataikat, másrészt félnek, és mi is félünk, hogy a minimális ellátástól is elesnek”.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
csicska-.jpg

Szarvason mindenki név szerint ismeri a csicskákat

A csicskatartók nem csak az idősebb, magányos férfiakra utaznak, legfőbb célpontjuk a hajléktalanok.
Fődi Kitti riportja, Abcúg, Kép: Hajdú D. András - szmo.hu
2019. július 15.



Százötven embert tartanak modern kori rabszolgaságban, csicskaként Szarvason. Az egész város tud róla, mindenki név szerint ismeri a csicskákat, van, aki szökni segít nekik, de a boltból például kitiltották őket, amiért ételt lopnak. Az Ótemplomi Szeretetszolgálat 20 éve próbálja kimenteni ezeket az embereket, de évente csak egy-kettő olyat sikerül, aki nem tér vissza a tartóihoz. A csicskák inkább tűrik, hogy éheztessék vagy verjék őket, mert semmiképp nem akarnak visszakerülni a hajléktalanellátásba. A szarvasi családok az egész Alföldre kiterjedő hálózatot építettek ki, vidéki nagyvárosok hajléktalanszállóiról vadásszák össze az embereket. A rendőrség tehetetlen, Szarvason még soha senkit nem ítéltek el csicskáztatásért. Helyszíni riport.

Csak Szarvason hozzávetőlegesen 150 embert tarthatnak családok modernkori rabszolgasorban, csicskaként. A csicskák ingyen dolgoznak családoknak, akik elszedik az egyéb jövedelmüket, például munkanélküli segélyüket vagy nyugdíjukat, sokszor fűtetlen fészerekben, víz nélküli szobákban adnak nekik szállást, szinte éheztetik őket. Szarvason a munkacélú kihasználás nem a mélyben bújik meg vagy szóbeszéd formájában él, a városban mindenki kapásból tudja, hogy kik a csicskák, meg is nevezik őket. és azt is, hogy melyik családhoz tartoznak. A városban nincs hajléktalan, mert aki valaha az volt, mára biztosan csicska lett belőle. A csicskatartók olyan kiterjedt hálózattal bírnak, ami több száz kilométerre lévő nagyvárosok hajléktalanszállókig nyúlik, ahol a futtatóik szedik össze a mindenüket elvesztett, főként idős hajléktalan férfiakat.

Hiába van benne a Büntető Törvénykönyvben 2013 óta, hogy a munkacélú kihasználás bűncselekménynek, emberkereskedelemnek számít, mégsem tudják könnyűszerrel kimenteni ezeket az embereket a sorsukból, akik inkább élnek ezeknél a kizsákmányoló családoknál, minthogy visszamenjenek az utcára vagy a hajléktalanszállóra.

,,- Pénzt azt nem szoktam kapni, csak szállást kapok, kaját kapok, de pénzt én nem kapok soha.

– Nyugdíja sincs?

– De az van, rokkant nyugdíjam. De én azt nem költöm semmire, mert azt meg se kapom tőlük.

– És ez Önt nem zavarja?

– Dehogynem zavar, nincs nálam egy forint sem, még egy üdítőt se tudok magamnak venni. Ők veszik fel a nyugdíjamat, nem tudom miért. Talán, mert én nem tudnék rá vigyázni.

– De napi háromszor kap enni?

– Hát nem nagyon. Most mit mondjak Önnek? Most kaptam reggelit délben, aztán majd csak este kilenckor kapok vacsorát.

– Mi volt a reggeli?

– Olyan kis vajas kenyér.”

A férfival Szarvas központjában, a belvárosban futunk össze, a ruhái koszosak, kockás inge kigombolva, épp a lovakat készül megetetni egy, a város szélén lévő tanyán. A 42 éves férfi 15 éve csicska ugyanannál a családnál, még a házra is rámutat, hogy hol. Tizenöt évvel ezelőtt a békéscsabai buszállomáson szedték össze, hajléktalan volt. Most a családdal él egy házban, van egy saját szobája, minden nap a tanyán dolgozik, ahol a lovak gondozása a feladata. A férfi azt meséli, hogy néha meg is verik, ha szóvá mer tenni valamit, mégis amikor megkérdezzük tőle, hogy ki ő a családban, hogyan nevezi magát, akkor azt feleli, hogy családtag.

Az viszont mégsem tetszik neki, hogy elveszik a pénzét, ezért egy ideje már gondolkodik azon, hogy otthagyja a családot, de valamiért bizonytalan benne, aminek az okát nekünk se tudta megmondani.

A szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat többször is megpróbálta kimenteni a férfit, de mindig visszacsábították. Az ő története nagyon jól mutatja, hogy mennyire bonyolult helyzetben vannak a csicskák, akik a saját életsorsuk, a hajléktalanellátás, illetve a szociális ellátórendszer áldozatai.

Szarvason nincs hajléktalan, csak csicska

Az Ótemplomi Szeretetszolgálat munkatársaival és a Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetőjével beszélgetünk a szarvasi csicskatartásról és a jelenség okairól. A Szeretetszolgálat eredetileg az evangélikus egyház fenntartásában idősgondozással, szenvedélybeteg ellátással, támogatott lakhatással, házi segítségnyújtással és fogyatékos személyek nappali ellátásval foglalkozik. A tevékenységükön keresztül kerültek kapcsolatba csicskákkal is, ezért már évek óta a Család- és Gyermekjóléti Központ segítségével igyekeznek ezen a téren is tenni valamit.

Tóth Tamásné, a Szarvasi Család- és Gyermekjóléti Központ intézményvezetője már 20 éve foglalkozik a munkacélú kihasználással, ahogy ő fogalmaz Szarvason nincs olyan csicska, akivel ne találkozott volna vagy nem fog találkozni.

Összesen 150 emberről tudnak név és lakcím szerint csak Szarvason, akiket valamilyen formában kihasználnak magyar és roma családok egyaránt.

A csicskáztatás emberkereskedelemnek számít, de a jellege szinte családonként tér el és a legnagyobb végletek között mozog. Néhol a csicskákkal elhitetik, hogy a családhoz tartoznak, a családi házon belül kapnak egy szobát, de ingyen dolgoztatják őket, ha pedig van valamilyen jövedelmük, azt elveszik. Azonban van olyan is, aki fűtés nélküli magtárban alszik, nem kap rendesen enni, előfordul, hogy még testileg is bántalmazzák. Mivel a legtöbb család mezőgazdasággal foglalkozik a környéken, ezért ezeket az embereket legtöbbször a tanyák, állatok gondozásával, mezőgazdasági munkákkal, a háztartás vezetésével, házbontással bízzák meg. A csicskákat nem az udvaron láncra verve kell elképzelni, szabadon mozoghatnak a városban, de a család mindig szemmel tartja őket, ellenőrzik, hogy mikor, hol vannak. Ha pedig megpróbálnának elmenni, akkor a föld alól is előkerítik őket, utána pedig büntetésként meg is verik a őket, hogy többet ne próbálkozzanak meg a szökéssel. Egy családnak – általában attól függően, hogy mekkora a tanyájuk, mennyi állatuk van – több, akár 5-6 csicskája is lehet.

A legtöbb csicska 50 év feletti férfi, akiket különböző ajánlatokkal csábítanak a családok magukhoz. Sokszor lakáshirdetésekre vagy munkára jelentkeznek, de most a leggyakoribb, hogy párkapcsolati hirdetésekre érkeznek az áldozatok. A kihasználók a leggyengébb pontokat keresik, azt kínálják ezeknek az embereknek, ami a legjobban hiányzik az életükből. Először még korrekt feltételeket ígérnek nekik, szállást, ételt, sőt még egy kis fizetést is, de ez a beetetési időszak legfeljebb pár hónapig tart, és elkezdődik a tényleges kihasználás.

A csicska szó a börtönszlengből jön, és a jelentése nem pontosan fedi le a modern rabszolgaság jelenségét. Ugyanis csicska az, akit akarata ellenére dolgoztatnak, tehát jelenleg a magyar jogszabályban nincs is rendes kifejezés azokra az emberekre, akik a modern rabszolgaság áldozatai. Mivel a köznyelv csicskaként emlegeti ezeket az embereket, ezért a cikkben mi is ezt használjuk.

A Szeretetszolgálat szerint Szarvason olyan embereket is találunk csicskasorban, mint az egyik nagy dél-alföldi város piac tulajdonosának fiát vagy egy ismert, bedőlt pénzügyi cég volt igazgatóhelyettesét.

"Mindegyik eset nagyon különböző, de egy közös van bennünk, hogy mindegyiknek volt korábban családja és foglalkozása, de mindent elvesztettek. Ezek az emberek azonban nem a csicskatartók áldozatai, hanem annak a rendszernek és az életútnak az áldozatai, amibe annak idején belekerültek. Mindenki hibás a csicskák helyzeténél” – mondja Tóth Tamásné.

A csicskatartók azonban nem csak az idősebb, magányos férfiakra utaznak, legfőbb célpontjuk a hajléktalanok.

A hajléktalanokat más városok utcáiról, buszállomásairól szedik össze, és munkával, szállással, meleg étel ígéretével csábítják magukhoz.

Lázár Zsolt, az Ótemplomi Evangélikus Egyházközség esperese és a Szeretetszolgálat vezetője szerint Szarvason jelenleg egy hajléktalant sem lehet találni, mert mindenki valamelyik családnál csicska. Azonban nem csak az utcáról kerülnek csicska sorba a hajléktalanok.

"A családok olyan kapcsolati hálóval rendelkeznek, hogy amit a hajléktalanellátással foglalkozó call centerek kiépítették, kutya füle ehhez képest. Felhajtókat küldenek nagy városok hajléktalan szállóira, de képesek a saját emberüket is beküldeni a hajléktalanellátásba, aki aztán kihoz 2-3 embert” – mondja Oncsik János, az Ótemplomi Szeretetszolgálat szenvedélybeteg ellátásának vezetője, aki maga is aktívan részt vesz a csicskák kimentésében.

Nyílt titok a csicskáztatás a városban

A tizenhat ezer fős Szarvas kifejezetten egy gazdag békés megyei városnak számít, kedvelt turisztikai célpont az Alföldön élők körében. A város nagyon tiszta, tele van parkokkal, sétányokkal, a belvárosában pedig többszáz éves polgári lakásokat találhatunk, némelyik műemléknek minősül. Lázár Zsolt esperes a kocsijába ültet minket, és városnézésre invitál, de nem a szokásos turista látványosságokat készül megmutatni, hanem azokat a házakat, ahol biztosan tudja, hogy csicskák vannak. Az esperes szinte minden utcán rámutat egy-egy nagy családi házra, név szerint is megmondja ki ott a csicska, és azt is, hogy hány éve.

Egy darabig még az esperes kíséretében, de később már magunktól járjuk a várost, bemegyünk üzletekbe, közlekedési csomópontokhoz, megállítunk járókelőket és egy megdöbbentő kép kezd kirajzolódni előttünk. A városban mindenki tudja, hogy kik a csicskák, és csak mosolyognak, amikor magyarázni kezdjük, hogy mit is jelent ez a fogalom, hisz ez az ő szemükben egyáltalán nem szorul magyarázatra. A megszólított emberek félnek a csicskatartó családoktól, ezért a kifejezett kérésükre nem írjuk le pontosan, hogy milyen foglalkozási körben dolgoznak.

Először egy közlekedési csomópontra látogatunk el, ahol egy olyan nővel beszélgetünk, aki rendszeresen látja, amikor csicskák érkeznek vagy épp szöknek a városból, de egy kis beszélgetés után már azt is meg tudja mondani, hogy a Szarvasra érkezők közül kiből lesz csicska. Legutóbb egy terhes nőnek segített a szökésben, aki kicsit zavartan jelent meg, azt állította, hogy egy roma családtól szökött meg, de nem volt pénze jegyre, hogy elutazzon. A közlekedési csomóponton dolgozó nő felhívta a rendőrséget, hogy tudnak-e segíteni, de azt mondták, hogy nem, ezért végül a Szeretetszolgálatot hívta, akik elintézték, hogy az Ótemplomi Evangélikus Egyház kifizesse a nő jegyét.

Egy másik alkalommal viszont egy idős asszony érkezett a városba Budapestről, azt mondta, hogy házat szeretne venni, és lenne itt egy család, akiknek van egy eladó.

Addigra már több millió forintot fizetett a családnak lakásért. Az ott dolgozó nő azonnal felvilágosította, hiszen pontosan tudta, hogy melyik csicskatartó családról van szó és miért hívták az idős asszonyt. Rávette, hogy forduljon vissza inkább, mert a pénzét már nem fogja visszakapni, és azt is elmondta, hogy valószínűleg milyen sors várna rá itt.

Amikor megkérdezzük a nőt, hogy ezek a történetek meglepőek, újak voltak-e számára, hogy itt embereket csicska sorban tartanak, nevetve néz ránk: Itt Szarvason? Ugyan már!

A nő onnan ismeri fel a csicskákat, hogy általában valamilyen kis táskával vagy anélkül érkeznek, nagyon alulöltözöttek, koszosak, leggyakrabban idős férfiak.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
madarmentes-cimkep-1000x725.jpg

„Akkor az anyamadár vijjogva lecsapott rám” – a nap, amikor egy egész lakótelep madármentő lett

„Gubbasztott a járdaszélen, alig szuszogott, szárnyaival néha erőtlenül legyintett. Tudtam, hogy meg fog halni. Nem hagytam. És a lakótelep többi lakója sem.”
Szöveg és fotók: Hargitay Judit - szmo.hu
2019. július 16.



Azon a végigdolgozott, monoton nyári kedden álmomban nem gondoltam, hogy a nap végén átélem életem egyik legfurább és legszívmelengetőbb kalandját.

Csak levittem a tacsimat kakilni (mindig este szokott). Az egyik kedvenc kis parkrészünkbe mentünk, két panelprogramos kockaház közé. Népszerű kutyasétáltató hely, és a környék macskái is rendszeresen ott gyűlnek össze éjszakánként, mert valaki állandóan kaját rak ki nekik.

A kutyám eltűnt a bokrok között, én a mozaiksétányon bandukoltam, amikor észrevettem egy kis kupacot a járdaszélen. Ahogy odaértem, a pihés valami kitisztult: egy madárfióka. Csak arra figyeltem fel, hogy gyönyörű, tengerkék csík fut végig az oldalán, fekete sávokkal. Még soha nem láttam ilyet.

Csukott szemmel gubbasztott, alig pihegett, borzas szárnyait néha erőtlenül megemelte. Körbenéztem, nincs-e valami nagyobb “családtagja” arrafelé. Egy kicsit odébb, a fűben megláttam egy másik ugyanolyan fiókát. Benne több erő volt, csapdosott a szárnyával, botladozott az egyik kockaház pincebejárata felé.

Ekkor éles vijjogás ütötte meg a fülemet, és felnéztem. Egyértelműen az anyamadár körözött fölöttem, mert a szárnya ugyanolyan azúrkék volt, fáról-fára röpködött, aztán megint a fiókái fölé ívelt, idegesen, iszonyú hangzavart csapva.

Nem értek a madarakhoz, de ott, a kockaköves sétányon guggolva fél perc alatt kirajzolódott előttem a madárcsalád tragédiája. Aznap délután orkán erejű szél volt, csak úgy tépkedte a fákat, a fiókákat az sodorhatta ki a fészekből. Az anyjuk pedig nem tehetett értük mást, mint körözött fölöttük, és próbált elriasztani minden arra járót.

Amennyi kutya meg macska jár arrafelé, tudtam, hogy a két kicsi egészen biztosan nem fogja megérni a másnap reggelt. És én nem akartam, hogy meghaljanak. Visszarohantam a lakásba, guglizás, őrült telefonálgatás. Először a Fővárosi Állatkerthez irányítottak, ahol egy udvarias férfihang közölte a telefonban, hogy “az igazgató úr szigorúan megtiltotta a nyitvatartási időn kívüli állatbefogadást, az meg már fél órája letelt” (ezúton is gratulálok neki, mármint az igazgató úrnak).

Ekkor a Facebook nyilvánosságához fordultam, ahol egy barátnőm egy perc alatt átdobta nekem a Fióka- és Madármentés civil szervezet linkjét. Mivel a vonaluk túlterhelt volt, Messengeren írtam nekik, a két kismadár fotóját is átküldtem. Negyedóra múlva válaszoltak, hogy be tudom-e dobozba tenni a fiókákat, mert akkor egy önkéntesük értük jön. Válaszoltam, hogy megpróbálom.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
judy_46-jo.jpg

„46 és a halál közt” – 10 tipp, miért érdemes még egyáltalán felkelni az ágyból

Amikor utoljára írtam személyesebb cikket (az újévi fogadalmaimról), az egyik kommentelő vascsővel akart agyonverni. Úgyhogy most szólok: ezt csak az olvassa el, akit érdekel az én kis privát, 46. szülinapi életbölcselet-gyűjteményem.
Hargitay Judit. Fotó: Karaszi Miklós - szmo.hu
2019. július 18.



Hogy a vascsövet mivel érdemeltem ki, pontosan nem tudom, de gyanítom, az verte ki a biztosítékot, hogy újévkor megfogadtam: senkit nem köszöntök fel ezentúl a szülinapján a Facebookon. Mert nekem ne egy gép szóljon, hogy kit, mikor szeressek, rajongjak, ünnepeljek. Már az ciki, hogy amikor XY kollégám megérkezik a szerkesztőségi értekezletre, és leül MELLÉM, a Facebook kiírja: “XY a környéken van.” Tényleg? Cuki vagy, köszi.

Szóval: én sem várom el, hogy a barátaim százszámra online köszöntgessenek (igaz, páran megtették). Viszont ez a 46. születésnap merengésre késztetett. A 45-iken akkora banzáj volt, hogy erre nem volt időm. Most van.

És összeszedtem nektek, hogy mire jutottam így életem delén (ha egyáltalán ez a dél, nem az alkonyat), nyakig az életközepi válságban, amikor már lefőtt a kávé, jön a B oldal, és amúgy is, “nekem már csak az a kapa főd, gyerekeim...”

Szubjektív lista lesz, hogy miért is jó 45-ön túlinak lenni. Vagyis miért érdemes még felkelni az ágyból reggelente – a címet az egyik huszonéves szerkesztőm javasolta, ezúton is köszönöm neki.

1. Már pontosan tudod, hogy ha a reggeli kávéd után időben el tudsz menni a vécére, az bizony nagy dolog (szó szerint).

Tökéletesen tisztában vagy azzal, hogy a jó emésztés, csakúgy, mint a tenyeredet melengető csésze forró latte, a szobában játszadozó fáradt, hajnali fénynyaláb vagy az iszonyat makacs szobanövényeden végre kibukkanó új levélhajtás mind az élet ajándéka. És merengve, dünnyögve, megbocsátóan és belenyugvóan örülsz mindennek. Úgy, ahogy egy huszonéves még nem tud.

2. A sminkelés hat percig tart.

Maximum. Tisztában vagy azzal, hogy sem a preprimer, sem a primer, sem az alapozó, a bronzosító, a highligher, a korrektor, sőt az áttetsző, gyöngyfényű púderlabdák sem mentenek meg attól, hogy a szomszéd tinisrác a liftben “csókolomot” köszönjön. Azt is pontosan tudod, hogy olyan, hogy ránctalanító krém, NEM LÉTEZIK. Elég pénzt elcsesztél már rájuk ahhoz, hogy csak legyints, és komótosan lecsavard a legolcsóbb Nivea vagy babakrém fedelét.

3. Bár csajos nosztalgiából imádod megnézni az Alkonyat sorozatot meg a Szex és New York-ot, tudod, hogy szexi vámpírfiúk nincsenek.

Meg tíz évnyi szívatás és hintáztatás után hirtelen tökéletes férjekké átvedlő Mr. Bigek SEM. Akkor sem, ha helikopterük van, meg luxuskecójuk, meg mexikói ólinkluzívba visznek.

Túl vagy már a Nagy Ő 1- en és talán a Nagy Ő 2-n is, és őszintén megbecsülöd, ha egy férfi mellett gyomorfekély helyett nyugalomra, nagy, löttyös indulat és trubadúrkodás helyett pedig egy viszonylag megbízható, szeretetteljes, kellemes szövetségre lelsz. Főleg, ha vasárnap hajnalban ő viszi le a kutyát.

4. Beletörődtél, hogy a mekis menük gigabetűs kibogarászásához is szemüveg kell.

Sőt, mivel jó néhányan megdicsértek, hogy milyen jól áll, elhiszed, hogy sokkal intellektuálisabban festesz benne. Akkor is, ha nem.

5. Rég elkönyvelted már, hogy melyek az igazán értékes emberi (és állati) kötődések az életedben.

Kik azok, akikkel nincs hazardírozás, sumákolás, álbarátnősködés, hónapokra-évekre eltünedezés, “jajnemistudom”-ozás. Kik azok, akik száz százalékig biztosak abban, hogy téged akarnak, minden flikk-flakkoddal együtt. Lehet ő családtag, barát/nő, gyerek, rokon, szerető, kutya (bár ők ezt nem bonyolítják túl), a lényeg, hogy téged akar az életébe. És te is őt.

Ennek azért van egy apró hátulütője, de ekkorra már ezt is elfogadod: ilyen kötődésekből iszonyú kevés van, és nagyon ritkán jön új.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x