hirdetés
barbesz1-Copy-1.jpg

Mire számíts, ha Kambodzsában kórházba kerülsz? – vloggerünk a saját bőrén tapasztalta meg

Megfázásnak indult, de nagyobb gond lett belőle. Mire elég egy magyar biztosítás, milyenek a kinti viszonyok?
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 31.


hirdetés

Barbesz hónapokat tölt a Távol-Keleten, így az út előtt már kötött biztosítást magának arra az esetre, ha orvosi kezelésre szorulna. Sajnos ez be is következett, mert egy náthának tűnő betegség végül már komoly problémákat okozott neki, és végül kórházba került Kambodzsában.

A helyiek nagyon segítőkészek voltak, és közölték, hogy mindent megtesznek érte - ha fizet a biztosítója, vagy ő maga. A kezelési költség igen tetemes volt, így meg kellett várni, amíg a hazai biztosító engedélyezi az összeg kifizetését.

A háromórás procedúra után végül mindenki bólintott, és megkezdődhetett a gyógyítás. Az ellátás flottul ment, és a végén még ingyen forró csoki és a recepciós által hívott "taxi" is rendelkezésére állt. A személyzet udvarias volt, sőt, az egyik ápoló egészen az ajtóig elkísérte Barbeszt, akinek igazából csak anyukája tejbegríze hiányzott.

Hogy milyen egy kambodzsai kórház, milyen kezelést kapott, és milyenek voltak Barbesz benyomásai, arról szól a most következő videója.

VIDEÓ: Kórházba kerültem Kambodzsában, avagy erre számíts magyar biztosítással egy ázsiai kórházban

Milyen az elefánttal fürdős, karácsony Kambodzsában? Lapozz, és megtudod!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
tengerpart-vlog-1000x590.jpg

A legveszélyesebb tengerpartok, ahová soha ne menj nyaralni

Lehet, hogy csábítóak, de többféle veszélyt tartogathatnak...
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 14.



Most, hogy berobbant a nyár és vele együtt a kánikula, az iskolások számára pedig hivatalosan is elkezdődött a nyári szünet, másra sem tudunk gondolni, mint arra, hogy egy homokos tengerparton süttetjük a hasunkat, csobbanunk a kellemesen hűsítő vízben és kortyolgatjuk a jéghideg italokat a napernyők alatt.

Vannak azonban olyan tengerpartok, amelyek nem nyugalmat és kellemes kikapcsolódást kínálnak, hanem különböző veszélyeket, amikkel senki sem szeretne találkozni a nyaralása során. Valahol például a hatalmas hullámok vagy áramlatok tartják vissza a turistákat, máshol viszont a helyi lakosok kell félniük.

A LEGJOBB [MAGYAR TOP 10] most a legveszélyesebb, nyaralásra semmiképpen sem ajánlatos tengerpartokat vette sorra új videójában.


KÖVESS MINKET:



hirdetés
csaj-2.png

Véletlenül lefilmezhetett egy holttesttel teli ládát ez a vlogger az egyik utazós videójában

Fogalma sem volt az egészről a videó készítése közben.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 05.



Egy fiatal vloggerről szól a Mashable egyik friss cikke, aki jó eséllyel felvett egy holttestet egy ládában, miközben utazós videóját forgatta.

A bőrönd egy cipusi sorozatgyilkos után való nyomozáskor bukkant fel, majdnem két évvel a videó forgatása után. A gyanúsított gyilkos végül elismerte, hogy hét embert gyilkolt meg, és

elmondta nyomozóknak, hogy néhányukat bőröndben egy influenszerek által sokat látogatott tóba dobta.

Évekkel korábban a New York-i székhelyű vlogger, Sarah Funk meglátogatta Ciprus Mitsero Red Lake-jét, ahol akkor legfrissebb videóját forgatta. A filmen körülbelül 2:08-nál látható egy felvétel Funk-ről, amelyen egy dobozféle látszik a vízben. Az az objektum lehet a női maradványokat tartalmazó bőröndök egyike.

Lapozz a videóért:

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
tojas.jpg

Kamu kínai termékek, amiket soha ne vegyél meg

A mesterségesen előállított élelmiszerek vagy oltások akár súlyos következményekkel is járhatnak.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. május 04.



Sokan vásárolnak kínai árut, még a köztudott hamisítványokat is. Ez nagy hasznot hoz a termék előállítójának, a vásárló pedig olcsón jut látszatra értékes holmikhoz szerte a világon.

A ruha-, cipő-, illatszer-utánzatok mellett azonban egyre több kamu tojás, kamu rizs, kamu védőoltás is forgalomba került. Ezek elfogyasztása pedig akár a fogyasztók életébe is kerülhetnek.

A garnélarákokat például lefejezik, kiszedik a valódi belsejüket, és a páncéljába étkezési zselatint töltenek. Az átverés csak főzéskor derül ki, mert a hő hatására a zselatin megolvad és kifolyik.

A tojással is vigyázni kell. A műtojás héja érdesebb, a fehérje megfőzve olyan mint a gumi, és a jégzsinór hiányzik belőle. Ha ilyet tapasztalsz, jobb ha kidobod, mert semmi köze a tyúkhoz.

Ha megnéznéd a videót és egy másik hasonlót is, akkor lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





hirdetés
csernobil-mutans-allatok.jpg

5 mutáns állat, amit Csernobilban találtak az atomkatasztrófa után

A nyak és szarvak nélküli jávorszarvas még a leghétköznapibb mind közül...
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. június 18.



Az HBO sorozatának köszönhetően hetek óta az érdeklődés középpontjában van az 1986-os atomkatasztrófa. Sorra jelennek meg szívszorító, bizarr, vagy éppen meglepő cikkek, videók és visszaemlékezések a témában.

Egy fiatal vlogger, Pinghorizon olyan felvételeket gyűjtött össze youtube-csatornáján, amikor a tiltott zónába és környékére látogatók egészen meghökkentő kinézetű, mutáns állatokat örökítettek meg.

Van köztük nyak és szarvak nélküli jávorszarvas, emberfejű kismalac, de a jó részükről még csak el sem lehet dönteni, milyen fajhoz tartozhat.

Íme a videó, amit inkább csak erős idegzetűeknek ajánlunk:

Ha érdekel egy korábbi videó arról, milyen hatásai lehettek a robbanásnak Magyarországon, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x