hirdetés
abcug-cimkep.jpg

„Minél több szörnyűséget tudtam meg, annál jobban szorongtam a klímaváltozástól”

A klímaszorongás egy nagyon is valós jelenség, és hasonlóan más típusú pszichés problémákhoz alvászavarokkal, gyomorgörccsel és pánikrohamokkal járhat. Az Abcúg riportja.
Mizsur András cikke az Abcúgon, címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. szeptember 20.


hirdetés

Az elmúlt években a klímaváltozás mindennapjaink részévé vált: nem telik el nap apokaliptikus erdőtüzekről és olvadó gleccserekről szóló hírek nélkül, hatásait saját bőrünkön érezhetjük. A híradások és a kataklizma időpontját kijelölő jóslatok mellett kevesebb szó esik arról, hogy a közelgő klímakatasztrófa mentális problémákat is okozhat. A klímaszorongás egy nagyon is valós jelenség, és hasonlóan más típusú pszichés problémákhoz alvászavarokkal, gyomorgörccsel és pánikrohamokkal járhat.

A nyugati országokban egyre több cikk és kutatás születik a témában, Magyarországon még kevésbé került előtérbe a klímaváltozás miatt érzett kóros félelem, pedig az első klímaszorongók már megjelentek a pszichológusok rendelőiben.

Nóra klímaszorongónak tartja magát. Eredetileg nem emiatt kezdett el pszichológushoz járni, idővel került elő a probléma. Nem tudja egy konkrét eseményhez kötni megjelenését: ahogy egyre komolyabban foglalkoztatta a klímaváltozás és a környezetvédelem kérdése, úgy vált egyre erősebbé a félelem.

“Minél mélyebbre jutottam, annál több szörnyűséget tudtam meg és annál jobban szorongtam az egésztől. Aztán valahol olvastam a ‘klímaszorongás’ kifejezést és megállapítottam, hogy ez bizony az, ami velem történik.”

A szorongás tehetetlen dühben, pánikrohamokban, sírásban és álmatlanságban ölt testet Nóránál. Nem lehet lehatárolni, hogy ezek kizárólag a klímaszorongás tünetei, mivel eleve hajlamos a szorongásra, és a problémák összeadódnak.

Nem az emberi civillizáció lehetséges végétől retteg, hanem attól, hogy az emberiség önzőségében mindent elpusztít maga körül. “Mintha csak a mi kényelmünkért lenne itt minden. Holott mi vagyunk a Föld szempontjából leghaszontalanabb és legkárosabb élőlények. És most, amikor már tényleg lehet tudni, hogy óriási a baj, mindenki vagy a homokba dugja a fejét, vagy másokra mutogat, de tenni inkább nem tesz semmit.” Sokat beszélnek a témáról a pszichológusával, vannak időszakok, amikor valamilyen formában minden terápiás ülésen előkerül. A szakember próbálja afelé terelni a gondolkodását, hogy a jó dolgokkal foglalkozzon, és ne a távoli sötét jövővel. “Nagyon támogató, és próbál segíteni, de nincs könnyű dolga, mert a szorongásom csak akkor múlna el, ha minden rendbe jönne, amire sajnos elég kicsi esély van.”

Segítenek megküzdeni a valósággal

Lassan nem telik el nap klímaváltozásról szóló hírek nélkül: olvad a grönlandi jég, erdőtűz tombol Szibériában és az Amazonasban, rekordmeleget mértek Alaszkában, hogy csak az elmúlt hetek legijesztőbb tudósításait idézzük. Arról, hogy az elkerülhetetlennek tűnő klímakatasztrófa komoly mértékű szorongást és stresszt okozhat az emberekben, kevesebbet hallani, pedig a klímaszorongás fogalma (climate anxiety vagy eco-anxiety) egyáltalán nem új, az Amerikai Pszichológiai Társaság (APA) már 2008-ban külön munkacsoportot szentelt a jelenségnek, amit a környezeti katasztrófától való krónikus félelemként definiáltak (“a chronic fear of environmental doom”).

A nyugati országokban egyre felkapottabb a téma, több cikk, kutatás foglalkozik a klímaváltozás pszichés aspektusaival. Már felmerült, hogy felkerüljön a mentális betegségek hivatalos listájára (Diagnostic and Statistical Manual), de erre kevés az esély. Igaz, a jelenság megnevezése korántsem egységes: ökodepresszióról, ökobűntudatről és ökogyászról is szokás beszélni. Magyarországra több éves késéssel gyűrűzött be a klímatéma, nincs még igazán szakirodalma, a szakemberek kis túlzással egymást kérdezgetik, hogy találkoztak-e hasonló esetekkel.

Nem Nóra az egyetlen idehaza, aki az elkerülhetetlennek tűnő klímakatasztrófa miatt érzett félelme miatt fordul segítségért, egyre több esetről hallani. Cikkünkben olyan pszichológusokkal beszélgettünk, akik munkájuk során találkoztak már klímaszorongókkal. Egyikük, páciensei védelmére hivatkozva, kérte, hogy ne szerepeljen neve a cikkben. A Budapesten praktizáló pszichológusnak eddig egy klímaszorongó páciense volt, aki kifejezetten ezzel a problémával kereste meg.

Az első találkozójukon elmesélte, hogyan próbálta enyhíteni szorongását, például azzal, hogy organikus anyagból készült termékeket kezdett el használni. Azóta viszont egyszer sem került elő a téma, mélyebb szinten beszélgetnek a félelmeiről. Esetében egy hozzá közel álló személy elvesztése indított be olyan lelki folyamatokat, amik aztán a klímaszorongás formájában kerültek felszínre. Akinek családi kapcsolatain keresztül az a benyomása alakult ki a világról, hogy az egy biztonságos hely, kevésbé hajlamos a szorongásra, viszont akinél ez a biztonságérzet sérült, érzékenyebb lesz a világ sorsát érintő fenyegetésre is, magyarázta a szakember.

Nem tartja valószínűnek, hogy valaki kizárólag a klímaváltozás miatt szorongjon, aki viszont természeténél fogva hajlamos az ehhez hasonló mentális zavarokra, előbb lesz fogékony a klímaváltozás okozta félelmekre is. (A Lancet Planetary Health-ben 2017-ben megjelent tanulmány is ezt állítja: a kutatás szerint a klímaváltozás nem előidézi, csak súlyosbítja a meglévő mentális problémákat: azokon a területeken, ahol gyakoriak a természeti csapások, a lakosság körében kevésbé nőtt a szorongás mértéke.)

Egyetlen terápiás beszélgetés nem elég a háttérben húzódó okok felderítéséhez, akár évek munkája szükséges ehhez. Csak akkor érdemes ezekkel a kérdésekkel foglalkozni, ha a problémák feldolgozása révén a páciens képes lesz megküzdeni az élet nehézségeivel, és elfogadni, hogy vannak dolgok, amik felett nincs befolyása. “Nem az a fontos, hogy a pszichológus tudja, mitől fél valójában a páciens, hanem hogy ő megértse, hogyan kapcsolódik belső világához a szorongás, és miként tudja kezelni.” Elképzelhetőnek tartja, hogy a terápia során arról beszéljenek páciensével, hogy milyen érzéseket ébreszt benne a műanyagvásárlás, viszont konkrét etikai iránymutatást nem adhatna. “Nem az a terápia célja, hogy meggyőzzem őt arról, amit én helyesnek gondolok.”

Az a normális, ha szorongunk bolygónk jövője miatt?

A probléma nagyon is valós, adódik a kérdés, hogy különálló betegségnek tekinthető-e a klímaszorongás. Mikortól válik kórossá a klímaváltozás miatt érzett aggodalmunk? A szorongás természetes velejárója az emberi psziché működésének, bizonyos szempontból a túlélési stratégiánk része. Akkor van baj, ha olyan mértéket ölt, ami már nem segíti a problémával való megküzdést, hanem gátolja a konstruktív cselekvést. A klímaváltozás különösen alkalmasnak tűnik, hogy szorongásunk tárgya legyen, hiszen olyan globális és komplex folyamatról beszélünk, ami felett nincs irányításunk, tehetetlennek érezzük magunkat.

Irracionális mértékű szorongást bármilyen ártalmatlan dolog kiválthat. Csakhogy a klímakrízis esetében nem könnyű eldönteni, hogy a klímaszorongás egy valós veszélyre adott túlzott válasz vagy teljesen normális emberi reakció, és akik ezzel küzdenek, csupán jobban tudatában vannak a veszélynek. Főleg, hogy nap mint nap saját bőrünkön érezzük hatásait. A LiveScience cikkében David Austern, a New Yorki- Langone Health klinikai pszichológusa úgy fogalmaz, ha nem vesszük komolyan a klímaváltozás veszélyeit, legalább annyira patológiás jelenség, mint a szorongás. Az egyik megkérdezett pszichológus úgy világította meg a kérdést, hogy az internet elterjedésének hajnalán paranoiás gondolatnak tűnhetett a személyes adatok ellopásán aggódni, manapság viszont természetesnek vesszük az óvatosságot.

Nem nézi a Facebookot, nem olvas híreket

Hátszegi Eszter tanácsadó szakpszichológus, pár- és családterapeuta jelölt csak az elmúlt két hónapban 4-5 klímaszorongóval találkozott praxisában. Többnyire 25-35 évesek keresték, ami azért lehet, mert maga is ehhez a kororsztályhoz tartozik. Páciensei úgy érzik, az egyén tehetetlen, mindenről a cégek és a politikusok döntenek. Aggódnak gyerekeik jövője miatt, megkérdőjeleződött bennük a gyerekvállalás. Hasonlóan más típusú szorongásokhoz, a lelki gyötrelmeket komoly testi tünetek kísérik: alvászavarok, gyomorgörcs, hátfájás.

# Csináld másképp

Te mit csinálnál másképp? - Csatlakozz a klímaváltozás hatásairól, a műanyagmentességről és a zero waste-ről szóló Facebook-csoportunkhoz, és oszd meg a véleményedet, tapasztalataidat!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
vekerdy-1.jpg

Vekerdy Tamás talán utolsó interjúja: „Ver minket az Isten, mert választott népe vagyunk”

A Szombat című lapba készült alig pár hete, és halála előtt három nappal hagyta jóvá – vagyis helyette már a felesége.
Várnai Pál cikke a Szombat című folyóiratban - szmo.hu
2019. október 10.



Az alábbi beszélgetés Vekerdy Tamással néhány hete készült, és három nappal ezelőtt – az akkor már nagyon legyengült interjúalany helyett – a felesége küldte vissza a javított változatot. Könnyen lehet, hogy a szerdán elhunyt író, pszichológus életében ez volt az utolsó interjú.

Nemrég egy étkezdében egy asszonnyal beszélgettem, és kamasz unokáját látva megemlítettem, hogy épp a napokban láttam Vekerdy Tamást a tévében. „Imádom Vekerdyt” – mondta az asszony, “annyira ért a gyerekekhez.” Honnan ért Ön annyira a gyerekekhez?

Első válaszom az, persze, hogy fogalmam sincs. A második pedig az, hogy van nálunk egy ilyen családi örökség. Nagyon sok óvónő, tanár, gyógypedagógus, gyámügyi jogász volt a családomban. Van egy olyan emlékem is, hogy Steiner Béla, zseniális gyermekorvosunk egyszer megérkezett hozzám, amikor 40 fokos lázzal, kanyaróban feküdtem.

Leült mellém, roppant elegánsan és frissen mosott kezével megfogta a pulzusom. Tüstént jobban lettem. Ebből látszott nekem, hogy ő egy varázsló. Akkor határoztam el, 4-5 éves koromban, hogy én is varázsló, én is gyerekorvos akarok lenni.

A mostani oktatásról sokszor elmondta, megírta a véleményét. Gyakran hangsúlyozza, hogy az oktatásnak védeni kell a gyerekek túlterhelésétől, a lexikális megközelítéstől, mert a tények hamar elfelejtődnek. Nagy súlyt helyez az érzelmi intelligenciára való nevelésre, a kreativitásra. Voltaképpen milyen iskolát szeretne?

A világ érdekes, az ember érdekes. Nem igaz, hogy halálosan unalmas és szorongató kell, legyen a világgal való találkozásunk. Amikor a gyerek találkozik a felnőttel, a tanítóval vagy a szülővel, annak boldog egymásra ismerésnek kéne lennie, ahol rácsodálkozunk együtt a világ nyilvánvaló titkaira, ahogyan Goethe szokta volt mondani.

Hogy hol tűnik el a világ érdekessége, ezt nagyon nehéz megragadni. Mindjárt maga a szó, kötelező, jelzi, hogy itt eltűnőben van, ami érdekes. Mert, ami kötelező olvasmány, az nem tetszhet. Érzelmi részvétel nélkül nincs hatékony tanulás, mondja ki 1996-ban az agykutatás, és hiába hívják fel erre a figyelmet kutatók, mint például Freund Tamás és mások, ezt mindmáig nem hisszük el nekik. Érdeklődés, öröm nélkül nincs hatékony tanulás. Sajnos csak a kényszerben hiszünk.

Visszatekintve az iskoláimra, egynek azért nagyon örülök, hogy rengeteg verset kellett kívülről fújnunk. „Nyelvében él a nemzet”.

Igen, a nyelv tesz bennünket valakivé, azon a helyen, ahol élünk. Ha tetszik, a nyelv tesz bennünket magyarrá, a nyelv tesz zsidóvá. A nyelvnek van egy sajátos hordozó géniusza, amely beavat minket a világnak olyan titkaiba, amelyekhez különben nem jutnánk hozzá. És ilyen értelemben a verseket inkább zenének tekinteném. Mert a vers érzelmileg megragadó, magával sodró, művészi élmény. És minden művészi élmény mélyen hat ránk.

Ön nem hisz az osztályozásban. Hogyan lehet másképpen felmérni egy tanuló felkészültségét?

Hogy miért rossz az osztályzás? Mert akkor nem az a fontos, hogy milyen az a kristály, milyen illata van a növénynek, milyen simogató az állat prémje, hanem, hogy hányasra felelsz belőle holnap. Nincs a világról, a vele való összefüggésünkről érzelemmel átjárt élményünk. Az osztályzás elterel a világtól.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x

hirdetés
vekerdy-tamas-nekrolog.jpg

Felfoghatatlan Vekerdy Tamás halála, és az, amit veszítettünk vele

Valóságos fáklyaként világítottak a szavai olyan helyzetekben, amikor azt éreztük, hogy sötét erdőben járunk, és nem találjuk a kivezető utat.
Szegedi Éva - szmo.hu
2019. október 09.



Évtizedeken át olvastam a Nők Lapját, még gyermekkoromban szoktam rá, mert a nagymamám járatta a magazint.

Hosszú, hosszú éveken keresztül azzal kezdtem az olvasást, hogy odalapoztam, ahol Vekerdy Tamás rovata volt. Olvasói levelekre válaszolt minden egyes héten, és a maga utánozhatatlan stílusával adta a gyakorlatias, józan tanácsait egy-egy élethelyzetre és nevelési problémára.

Imádtam Vekerdy írásait.

Még akkor is, ha nem értettem vele mindenben egyet.

És most Vekerdy Tamás meghalt - ahogy a Facebook-oldalán írták, csendben elment...

Szerettem azt, ahogyan megközelített egy témát, azt, ahogyan a gyerekekről – és a szüleikről – beszélt, ahogyan egy-egy kérdéshez hozzáállt. Soha nem éreztem nyomasztónak, fullasztónak azt, amit megfogalmazott.

Ranschburg Jenővel együtt Vekerdy Tamás is a huszadik század forradalmára volt abban az értelemben, hogy ő is szakított azokkal az irányzatokkal, amelyek a gyermek fegyelmezésére helyezték a hangsúlyt.

Igen, forradalminak számítottak azok a gondolatok, hogy nem a tanulás mennyisége számít, nem az, hogy miből kap jelest a gyerek, hogy népszerű és kemény követelményeket támasztó, egyetemre felkészítő „versenyistállók” nem valók mindenkinek, hogy a távolabbi, jó nevű iskola helyett lehet, hogy jobb a gyereknek, ha a közelből sétálhat haza órák után, és hogy egy ember életében nem az a legnagyobb siker, ha kitűnő a bizonyítványa. Hogy ne nyomjuk el a kicsik egyéniségét és kreativitását.

És forradalminak számított ez gondolat is Vekerdytől: „Jó volna, ha elfogadnánk a gyerek karakterét, és nem próbálnánk erőszakosan olyanná faragni, amilyen úgysem tud lenni. Tudom, félünk, hogy nem fog "érvényesülni" az életben. De kérdezem: egyáltalán mit jelent az, hogy "érvényesülni"? Kit irigyelünk? Tényleg csak egyetlen vonzó életsablont tudunk elképzelni, amelyiknek ráadásul mindig csak a csúcspontját ismerjük, a végét soha?”

De kiemelhetném azt is, amit a kamaszkorról és a fiatalokról megfogalmazott: Elképesztő, hogy az ifjúkor életkori sajátosságait a gótikus középkor mennyivel jobban felismerte (...), mint a mi modern korunk. Mi nem szeretjük, ha az ifjak vitatkoznak. A fejükbe akarjuk húzni saját véleményünket, mint valami avatási süveget (...). Ha pedig a gyerek lázadni kezd az iskola ellen – amelyik a szó szoros értelmében nem hagyja őt illetve képességeit kibontakozni -, gyorsan rákerülhet a kezelhetetlenség bélyege, sőt, láttuk ezt már, rossz képességűnek is bélyegezhetik.”

Ittam Vekerdy szavait. Később, amikor egy ideig tanítottam, illetve amikor megszülettek a testvérem gyermekei, majd az én kislányom, óriási hasznát vettem annak, amit tőle tanultam. Mert Vekerdy Tamástól rengeteget tanultam, pusztán abból, hogy rendszeresen olvastam a publikációit, a vele készült interjúkat, és hallgattam az előadásait.

(Még abból is tanultam, amikor magamban vitatkoztam vele egy-egy kérdésről, például a kétnyelvűségről, pontosabban a gyerekek kétnyelvűvé, többnyelvűvé neveléséről, vagy arról, hogy ugyan miért tanácsolja az anyáknak, hogy hagyják a csudába a vasalást, miért nem a férfiak vasalnak.)

De nem csak én fordultam hozzá, az írásaihoz, a tanácsaihoz, ha úgy éreztem, sötét erdőben járok, és nem találom a kivezető utat.

Generációk nőttek fel a tanácsain.

Generációk nyúlnak az általa alkotott szakirodalomhoz, ha egy-egy helyzetben segítségre vagy biztatásra szorulnak.

Felfogjuk a maga valójában, hogy halálával kit és mit veszítettünk el?


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
idos.jpg

Miért nem lehet ma Magyarországon méltóságteljesen megöregedni?

Rengetegen vannak, akik becsülettel végigdolgozták az életüket, gyerekeket neveltek, de életük alkonyán a teljes kiszolgáltatottság vár rájuk. Vélemény.
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. október 08.



86 év, 5 unoka, 2 dédunoka. Egy átdolgozott élet. Cukorbetegség, ennek következtében szemészeti problémák, nagyothallás, de teljesen ép tudat. Egy virágzó elme, amely a test börtönében ragad. Kertészkedne, de nagyon hamar elfárad, és fél, hogy esetleg megint elájul. Úgy, mint legutóbb. Látszólag ok nélkül. Nem volt semmi előjele. Csak megtörtént. Agyalapi törés. A kórházból paterolnák ki, ez már nem a traumatológia dolga, hiába vannak fájdalmai és képtelen jelen pillanatban az önellátásra.

Versenyfutás az idővel. Mi legyen? Hová vigyük? Kiszakíthatjuk-e otthonról?

Messze van, a ház, ahol egész életében élt, mindannyiunktól messze van, a napi munka mellett hetente néhány alkalommal tudjuk látogatni. Ez kevés.

Bűntudat gyötör mindenkit. Fontolgatjuk a lehetőségeket. A környéken alig néhány olyan otthon van, amely egyáltalán szóba jöhet – egyik sem önkormányzat által fenntartott intézmény. Egyébként azok sem lennének ám sokkal olcsóbbak, az intézményi térítési díjak eltérőek, de mindenütt jóval meghaladják a havi százezer forintot. Az átlagot meghaladó minőségű elhelyezési körülményeket biztosító otthonok esetén ez az összeg jóval magasabb. Vagyis nagyjából havi százezerért, finomkodás nélkül, egy lepusztult elfekvőbe költözhetnek a nagyszülők.

A jobb helyeken még beugró adomány is van, ezek összege is változó. Van, ahol 500 ezer, de van, ahol 2 millió forint.

És ez még messze nem a plafon, találtam olyan, önkormányzati intézményt, ahol az egyágyas lakrészért 6 millió forintos beugrót kérnek.

Na már most, önmagában a térítési díj komoly fejtörést okozhat a családoknak, tekintettel arra, hogy a Magyar Államkincstár adatai szerint mintegy 532 ezer idős ember havonta 50 ezer és 99 999 forint közötti öregségi nyugdíjellátásban részesül. Szóval ők le is mondhatnak arról, hogy idős éveiket nyugodtan, biztonságban tölthessék el valamilyen otthonban.

809 ezer idős valamivel jobb helyzetben van, ők havonta 100 ezer és 149 999 forint közötti öregségi nyugdíjjal gazdálkodhatnak. Ebből már elvileg finanszírozni tudnak valamelyik állami otthonban egy ágyat. Illúzióink ne legyenek, ennyi pénzért nagyjából kórházi állapotokat kapunk, ami tudjuk, mit jelent. Az utóbbi években egyre több, a szociális otthonokban tapasztalható problémára derült fény. Szóval azt is alaposan meg kell fontolni, egyáltalán melyik intézmény jöhet szóba. A jobbakban – de a legrosszabbakban is – akár több éves a várólista. A térítési díjak mellett pedig kalkulálni kell a gyógyszerek költségeivel, és a zsebpénzzel is. Vagyis

alsó hangon nagyjából havi 200 ezer forintot kellene előteremteni, hogy a szeretett hozzátartozónk biztonságban, jó körülmények között élhesse le hátralévő életét.

Erre pedig az ő nyugdíjából nem telik.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
foto-1000x668.jpg

„És ti mikor szaporodtok?” - Az élet szerves része lett, hogy szekálnak, mikor esek már teherbe

Ha nő vagy, és elmúltál harminc, számíthatsz rá, hogy kedélyes baráti csevegéseken, munkahelyi megbeszéléseken vagy nagy családi összejöveteleken a legintimebb dologra terelődik a szó: mégis mikor tervezel szülni? Vélemény.
Címkép: illusztráció (Unsplash) - szmo.hu
2019. október 16.



"És ti mikor szaporodtok?" – jött a kérdés az egyik rokontól egy nagy családi összejövetelen. Köpni-nyelni nem tudtam, lefagytam, miközben húszan meredtek rám kérdő és megvető tekintettel.

"Semmi közötök hozzá" – lett volna a megfelelő válasz. Ehelyett én évekkel ezelőtt annyit bírtam kinyögni, majd ha mi úgy érezzük, hogy eljött az ideje. Pedig már a kérdés is felháborító, és nem kellene magyarázkodni.

A gyermekvállalás aztán tényleg magánügy. A nőre tartozik, aki akár a partnerével, akár spermadonortól szeretne gyereket vállalni.

"Te sem leszel már fiatalabb, és nézd meg, az Ildikével is mi lett. Olyan sokáig vártak, hogy kifutottak az időből, szegénynek a héten mondta meg az orvos, hogy nem lehet gyereke" – esett nekem anyám pár hónapja egy szokásos anya-lánya este alkalmával, miközben egy kiváló étteremben vacsoráztunk. Nem mintha érveket kellene sorolnom a döntésem mellett, miszerint várni szeretnék még ezzel, de megteszem, majd a válasz arcul csap:

"Azt hiszed, nekünk könnyű volt? A gyerekvállalás nem könnyű. Rengeteg lemondással jár. A ti korosztályotok már túl kényelmes. Amikor én ilyen idős voltam, már két gyerekem volt. Mi nem utazgattunk ám apáddal, nem vettünk flancos cuccokat magunknak, de így is alig maradt pénzünk a hó végére, úgy kellett sakkozni a számlákkal. Nem tudjátok már ti, mi a fontos."

A téma pedig korántsem csak családi körben jön elő: felmerül a munkahelyen, baráti beszélgetéseken, kormányplakátokon. Az élet szerves része lett, hogy szekálnak, mikor esek már teherbe.

Közügy lett, ami korábban magánügy volt.

A KSH adatai szerint ugyanis Magyarországon a ’80-as évek óta folyamatosan fogy a magyar népesség. Egyre kevesebb gyerek születik, és a 2000-es évektől kezdve az elvándorlás is hatással van a népességszámra. A magyar kormány próbál mindent bevetni, hogy ezt a tendenciát visszafordítsa: lakástámogatások, babaváró kölcsön, adókedvezmény, autóvásárlási kedvezmény – csak hogy néhányat említsünk.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x




Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!