hirdetés
cimkep
"Mindig kérdezik: hogy bírod ezt?" – gyógyíthatatlan gyerekek ápolói meséltek
A törökbálinti Tábitha házban minden nap azon dolgoznak, hogy a súlyos beteg gyermekek és családtagjaik életét megkönnyítsék.
Szöveg: Szenes Laura, képek: Mervai Márk - szmo.hu
2017. szeptember 21.


hirdetés

A törökbálinti Tábitha Gyermekhospice házban járunk, ahol súlyos beteg, gyógyíthatatlan gyermekeknek nyújtanak segítséget - azaz ápolást, gondozást és sok-sok jókedvet.

A tiszta, rendezett előszobában Dr. Benyó Gábor főorvos fogad, továbblépve a tágas nappaliban már nővérek, önkéntesek és izgatottan rikácsoló gyerekek, de még egy gyönyörű spániel is minket figyel.

IMG_1381
IMG_1384

A háznak egyáltalán nincs kórház- vagy gyermekotthon-hangulata; olyan érzésem van, mintha csak ide beszéltük volna meg a találkozót, mert az itt lakó család kölcsönadta nekünk csinos, teraszos otthonát. Nem rosszak a megérzéseim: kiderül, hogy itt eredetileg tényleg egy szokványos családi hajlék épült. Azután valami ennél is sokkal hasznosabb funkciója lett.

A doktor úr magunkra hagy bennünket, és eltűnik a rendelője ajtaja mögött. Én pedig beszélgetésbe elegyedem Paróczi Zsuzsa önkéntessel, aki két és fél éve jár a Tábitha házba.

Amikor nyugdíjba ment hosszú pályafutása után, azt gondolta, rettentően fogja élvezni, hogy innentől pihenhet. Eltelt egy-két év, és egyre nagyobb ürességet kezdett érezni.

A Tábitha ház hirdetését olvasva jelentkezett nárciszosztogatásra - ugyanis ilyen rendszeresen van Budapest forgalmas pontjain: nárciszokat osztogatnak a járókelőknek, így hívják fel a figyelmet a felnőtt hospice fontosságára.

- Jelentkeztem, elmentem, és egy lánnyal beszélgetésbe elegyedtem, aki azt mondta, ez az önkéntes munka nekem való. Eljöttem, és itt ragadtam - mondja a kezdetekről Zsuzsa.

- Mi volt az, ami magával ragadta?

- Az, hogy kiszolgáltatottak a gyerekek, és szükségük van a segítségre. Aztán végül is rájöttem arra, hogy én itt nem is elsősorban a gyerekekért, hanem inkább a nővérekért vagyok. Rengeteg terhet le tudunk venni a vállukról: mosás, vasalás, főzés, és így tovább. Így többet tudnak foglalkozni a gyerekekkel. Persze abban is részt veszünk, ahogy őket gondozzák. Segítünk a pelenkázásban, vagy elmegyünk sétálni a kicsikkel... a nővéreknek pedig több energiájuk marad a szakmai értelemben vett ápolásra.

"
A világon mindenütt szükség van az önkéntesekre, nélkülük nem működnének rendesen a dolgok.

Van köztünk olyan, aki az informatikában jártas, ő abból veszi ki a részét. Vagy például itt van Erika, aki a kutyussal végez nagyszerű munkát.

IMG_1319

Oda is lépek a kanapén üldögélő Tuza Erikához, akinek lábánál csodaszép, bongyor szőrű spániele várakozik. Erika nyolc éve indult el a kutyaterapeuták útján, a házba négy éve jár. Két négylábúval, Fridával és Majával dolgozik - a jelenlévő a fiatalabbik, a szintén négyéves Frida.

- Mindkét kutyának le kellett tennie egy kétfordulós vizsgát: az egyik egy temperamentumvizsga, amiből kiderül, mennyire szívesen lépnek reakcióba az emberekkel, mennyi bennük az agresszivitás, mennyire tudom könnyen kezelni őket. A másik egy gyakorlati vizsga volt, gyerekekkel.

- Mi történik pontosan egy-egy itteni alkalommal?

- Általában 15-20 percet töltünk el, de soha nem tudom, ki fog ránk várni. Az első és legfontosabb az, hogy a gyerekek kedélyállapotát javítsuk, csökkentsük a szorongását. De mivel elég gyakran itt vannak a szülők is, ez egy borzasztóan komplex folyamat. Jöttünk már mentesítő, tranzitellátásra, jöttünk már életvégi ellátást csinálni - ilyenkor természetesen az a cél, hogy egy utolsó pozitív élményt kapjon a kicsi.

IMG_1190

- Van olyan élménye, amit kiemelne az elmúlt négy évből?

- Egy már nagyon rossz állapotban lévő kisfiú, akit életvégi ellátásban részesítettünk, állandóan a kutyákról kérdezgetett, de valami kimeríthetetlen mennyiségben. Festem-e a körmüket, kutyafagyit vettem-e már nekik, jártunk-e már kutyapékségben... Minden alkalommal, amikor kiléptünk az ajtón, megkérdezte: "De ugye még visszajössz?" Őáltala tapasztaltam meg, hogy ezek a kis betegek az utolsó pillanatig gyerekek maradnak.

"
Volt olyan kisgyerek, akihez pár nappal a halála előtt jöttünk be. Az édesanyja elsírta magát, és a kicsi vigasztalta. Azt mondta: Ne sírj, anya, nem lesz semmi baj.

Bakó Piroska még csak három hete érkezett, de korábbi főfoglalkozása már a másodállása lett.

- Nagyon szeretek gyerekekkel foglalkozni, ez nem munka, ez egy hivatás. Ha kell, jövök éjjel is, bármikor, amikor segíthetek nekik, itt akarok lenni. Mindig kérdezik: "hogy bírod ezt?" Ez olyan, mintha a kőművestől kérdeznék, hogy bírja, hogy betont kell keverni.

- Az ön számára nem is nehéz itt dolgozni?

- Dehogynem, érzelmileg nagyon nehéz. De ez egy csodálatos hivatás.

IMG_1167IMG_1227

Egy babakocsiban ülő kisfiúhoz lépek oda, aki már Erikával folytatott beszélgetésünk alatt is hangosan rikkantgatott, nyöszörgött. Ödönnek hívják. Megkérdezem a nővéreket, mivel kell ennek a négyévesforma kisgyereknek küzdenie. Gyengék a légzőizmai, nehezen nyel, szájon át nem is tud enni. Egy gasztrotubusba pumpálva kapja a tápszert, három óránként egy óra hosszán át. Emellett kétoldali csípőficama van, tehát figyelni kell rá, hogy a lábait ne nyújtsa ki - sajnos ez óhatatlanul is megtörténik, az imént is azért volt az a kis sírás.

IMG_1297IMG_1221

Egy másik kisfiúhoz, Mátéhoz épp most lép be az édesanyja, Ildikó. Odamegyek hozzájuk. Ildikó hallássérült: a számról olvas, úgy beszélgetünk.

Elmeséli, hogy egyedülálló anyaként neveli beteg gyermekét, és a Tábitha ház óriási megkönnyebbülést hozott az életébe: így van ideje egy kicsit pihenni is. Hihetetlen öröm volt számára, amikor először tudott újra átmenni a barátnőjéhez.

Máté mellett ott áll Hegedűs Judit, úgy látom, most épp nincs elhavazva, elcsípem hát egy pár kérdésre.

- Mióta van itt?

- Március óta. Az I. számú Gyermekklinikán kezdtem a pályafutásomat, ismertem az itt kinevezett főnővért, Marcsit, és Benyó doktort. A gyermekklinika után másfelé vettem az irányt, aztán viszont én kerestem meg Marcsit és a doktor urat a kérdéssel, hogy van-e itt hely. A mellékvágányokon töltött éveim alatt rájöttem, hogy gyerekek között érzem jól magam, és különösképp a súlyosan sérült gyerekek segítését érzem küldetésemnek.

"
A férjem is mondta már: Judó, amióta itt dolgozol, azóta teljesen más vagy otthon. Azóta minden nyugodt.

Persze eleve nem vagyok egy ideges típus, de ez a ház más perspektívába helyezi a dolgokat. Nagyon örülök, hogy itt dolgozhatok, nem tudok meghatódás nélkül beszélni erről a házról.

IMG_1245IMG_1260

Judittól elköszönve levezetnek minket a ház alsó szintjére, az életvégi apartmanba, ami most üres. Egy külön kis lakásba lépünk be, konyhával, mosdóval és nyugodt szobával azoknak a gyerekeknek és családjuknak, akik már nem sokat lehetnek együtt. Az életvégi apartman lényege, hogy a gyermek nyugalomban, családi körben tölthesse el utolsó heteit, miközben mind a szerettei, mind a szakmai segítség ott van, helyben. Természetesen a doktor úr, a nővérek és az önkéntesek minden teendőt ismernek azután is, hogy a beteg eltávozott.

Legutóbb egy népes család gyermeke feküdt az itt lévő ágyban. Mivel a család kultúrája szerint egy haldokló utolsó napjaira mindenki félredob minden mást, beleértve a munkát és az iskolát is, hogy együtt lehessen búcsúzni készülő szerettével, előfordult, hogy ebben a kicsi apartmanban 21-en voltak egyszerre. De nem okoztak fennakadást a ház életében.

IMG_1330

Az apartman mellett lévő kis közösségi teremben, ahol a különféle alkalmakat és összejöveteleket rendezik, Révész Renáta pszichológus szobájába jutunk. A kényelmes ülőhely mellett tesztek, játékok, bábok várakoznak a polcokon.

Renátával már készítettünk interjút korábban, de most is beszélgetésbe elegyedünk. A szakember elmagyarázza: ő azért van itt, hogy a helyzetből adódó lelki nehézségeken enyhítsen, akár a gyermek, akár az érintett családtagok esetében. Hiszen számtalan kérdés és fájdalmas vagy kétkedő gondolat van, amit a szülő, a nagyszülő vagy a testvérek nem tehetnek csak úgy szóvá beteg családtagjuk jelenlétében. Renáta hozzáteszi: magától értetődően ezek a beszélgetések nem rövidek.

- Mikor kezdett el itt dolgozni azon, hogy ezeket a pokolian nehéz élethelyzeteket, amennyire lehet, megkönnyítse?

- A Tábitha ház 2011-ben egy augusztusi napon nyílt, én pedig két hónapra rá már itt voltam.

- Önt is a küldetéstudat hozta ide?

- Az egyetemen a kulturális antropológia szakot végezve számomra a halálkutatás volt az, ami másoknak bármilyen kutatási terület. Azt láttam, hogy a halál témáján mindenki megdöbben, én viszont nem. Márpedig egy szakmát annak kell csinálnia, akinek megy, és nem annak, akinek nem. Adódott tehát a gondolat, hogy ez lehet az utam.

"
Például a játékok során, amelyeket itt játszunk, engem számtalan módon megölnek. Ez nekem természetes. Egy szülő ezt érthető módon nem igazán bírná.

Volt egy betegem, aki az onkológián fekve végignézte, ahogy egy másik beteg meghal. A körülötte lévők ezután egyre csak azt hajtogatták neki: ne gondoljon rá, mert neki a gyógyulására kell koncentrálnia. Ez nem helyes, a gyászt meg kell élni, és semmiképp se szabad elnyomni. Így én pontosan az elhunyt betegtársáról beszélgettem vele jó sokat, és hagytam, hogy mindent elmondjon, ami a szívét nyomja. Hálás volt érte.

IMG_1401

Lassan elköszönünk Renátától és a háztól. A doktor úr kísér ki minket, és a kertben még megmutatja az itt elhunyt gyermekek neveivel készült emlékköveket. Mindenkinek készül egy ilyen, aki a Tábitha házban hunyta le végleg a szemét.

A Tábitha házról szóló cikksorozatunk következő darabjában Dr. Benyó Gáborral folytatott beszélgetésünket olvashatod, aki a hospice ház működéséről adott pontosabb leírást: milyen úton kerülhet ide egy beteg, milyen vizsgálatok szükségesek hozzá? Mi az eljárás az életvégi apartmanban? És persze: hogyan született meg egyáltalán a Tábitha ház?


KÖVESS MINKET:




hirdetés
És ha Jacko esetleg pedofil, Alain Delon meg egy seggfej, akkor mi van?
Mikor fogadjuk már el, hogy a tehetség nem a jófiúságért kapott jutalomfalat, hanem születési “rendellenesség”? És nem kell hozzá jó embernek lenni. Vélemény Alain Delon életműdíj-botrányáról.
Hargitay Judit - szmo.hu
2019. május 14.



Tele van vele a világsajtó, mi is megírtuk, hogy kitört a botrány Alain Delon Cannes-i életműdíja körül. Az amerikai Women and Hollywood nevű szervezet eddig 16 ezer aláírást gyűjtött össze egy petíción azért, hogy "a rasszista, homofób és nőgyűlölő" Delon ne kapja meg munkásságáért a tiszteletbeli Arany Pálmát a kedden kezdődő filmes seregszemlén.

Bevallom őszintén, nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel a legújabb trenddel, miszerint nagy és elismert művészek kizárólag gáncs nélküli lovagok lehetnek, hótiszta erkölcsi bizonyítvánnyal, és rózsafüzérrel átfont, imára kulcsolt kezekkel. A most 84. életévében lévő Alain Delont még csak nem is tartom kiemelkedően zseniális színésznek (a Rocco és fivéreiben tetszett talán a legjobban), csak jónak, de azt be kell látni, hogy elképesztő mennyiségű filmmel és hat évtizednyi szex-szimbólum kultusszal a háta mögött ez a pali tényleg tud valamit.

Egész életében szerelmes volt belé a kamera, és rajta keresztül több tízmillió nő. Igen, ha a fiatal Delon rám néz a vászonról, én is egy kicsit szerelmes leszek, mert úgy érzem, hogy Isten megteremtette a Férfit, angyali szemeiből egyszerre sugárzik rám a nagy kékség meg a nagy szépség, nyegle, gyönyörű és elérhetetlen, imádom, elhiszek neki mindent, és a világ végéig is vele mennék. De legalábbis a végefőcímig.

EZT akarja most Cannes-ban egy életműdíjjal megköszönni neki a filmvilág, és teljes joggal. Mi köze van ennek ahhoz, hogy elég sok róla terjengő pletyka, sőt a saját nyilatkozatai alapján is a vásznon kívül jó eséllyel egy seggfej? Aki szerint az asszony verve jó, a homoszexualitás gáz (mellesleg anno állítólag ő maga is felfedezője, a meleg rendezőzseni, Luchino Visconti szeretője volt), és élete során háromszor nyomoztak utána gyilkosságért (!), mert három testőre is rejtélyes körülmények között “tevődött el láb alól”, az egyikük a gyanú szerint épp azért, mert elszerette Delon akkori feleségét?

Amikor kijött a Michael Jackson állítólagos pedofíliájáról szóló Leaving Neverland című dokumentumfilm – én is írtam róla – valami elképesztő világfelháborodás tört ki amiatt, hogy Jackót, a 20. század egyik legnagyobb zenei géniuszát holtában bemocskolják. Az emberek döbbenetesen nagy része egyszerűen képtelen volt elfogadni még a halvány teóriát is, hogy Jackson esetleg tényleg gyerekeket molesztált, ÉS KÖZBEN zseniális művész is volt. A kettő ugyanis bőven megy együtt, bármilyen sajnálatos is ez a tény.

Természetesen nem azt mondom, hogy köztörvényes bűnözőket, pedofilokat, gyilkosokat istenítsünk és mentsünk fel csak azért, mert sztárok. Én csak azt mondom, hogy a 21. században ideje lenne végre felhagyni ezzel az ájult, szektás bálványimádattal, amellyel kétségbeesetten kapaszkodunk vadidegen idolokba, zenészekbe, színészekbe, fotómodellekbe, és el akarjuk hinni róluk, hogy egyszersmind tökéletes emberek, mert annak KELL lenniük.

Mert ha nem azok, akkor a mi összezavarodott, sérült kis lelkünk még tovább zavarodik, úgy érezzük, elvették életünk értelmét, imádatunk tárgyát, az emberi, művészi és erkölcsi tökély egyszemélyes megtestesítőjét.

Tökély egy fenét. Nőjünk már fel, és józan, paraszti ésszel gondolkodva válasszuk szépen szét a kettőt.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
Pont attól üt ekkorát a Csernobil című sorozat, hogy tudod: az atomkatasztrófa megtörtént
Miért következett be? Hogyan fordulhatott elő? És mi minden történt? Erről volt szó a sorozatot berendelő HBO sajtórendezvényén.
Szegedi Éva, Fotó: HBO/Czabán Máté - szmo.hu
2019. május 16.



A radioaktív sugárzásban az a legsunyibb, hogy semmilyen módon nem érzékeled. Nem hallod, nem látod, nincsen szaga. Alattomos és veszélyes gyilkos. Nem olyan látványos, mint az erdőtűz, az árvíz vagy a jégtáblák olvadása. Vagy az, amikor kiömlik néhány tonna kőolaj. Éppen ezért a radioaktív sugárzást vagy ennek veszélyét könnyebb elbagatellizálni.

Az atomkatasztrófákról pedig, mint általában azokról a hírekről, amelyek valamikor nagy port vertek fel, egy idő után hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Az ember így működik. A valaha volt legsúlyosabb atomszerencsétlenség, a csernobili katasztrófa több mint 30 éve történt, a sztorit a fiatal generációk tagjai közül sokan már csak elbeszélésekből, az évfordulókon megjelenő cikkekből, meg a Pripjatyban készített, Instagramon megosztott fotókból ismerik.

Éppen emiatt jó, hogy pont most jelent meg az HBO Csernobil című minisorozata. Most, amikor David Attenborough is kongatja a vészharangot, amikor milliószámra pusztulnak és tűnnek el a méhek, amikor lassan belefulladunk a műanyag hulladékba, és amikor kiderül, hogy legalább egymillió fecske hiányzik Magyarországról.

A Csernobil című sorozat magasra tartott mutatóujj, ami arra figyelmeztet: emberek, itt van még ez is, a katasztrófa, amelynek a következményei máig hatnak.

Mi történt pontosan az atomerőműben? Hogyan lehetséges, hogy ez a borzalmas eseménysorozat megtörténhetett? Hogy egyáltalán ilyesmi a huszadik század végén előfordulhatott? És miért kell még ma is számolnunk a hatásaival? Ezekre a kérdésekre kereste a választ az HBO sajtóbeszélgetése szakértők segítségével.

A szakértők: Perger András/Greenpeace; Bedő Iván, a Magyar Rádió munkatársa, aki az első Csernobilról szóló hírt annak idején beolvasta; Dr. Rácz András, a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa; Szabó M. István, a Napi.hu újságírója, a beszélgetés moderátora

Az egyik legfontosabb, hogy az atomenergia a nyolcvanas években a haladás és a modern élet jelképe volt. Az erőltetett szovjet iparosításnak ráadásul hatalmas volt az energiaigénye. Békés, barátságos forrásnak ismerték az atomenergiát, amely az emberekért dolgozik. Nem alakult ki félelem az emberekben az atomenergiával kapcsolatban, és a későbbi csernobili katasztrófához hasonló precedens sem volt még, amelyről tudtak volna – mondta Dr. Rácz András, a Stratégiai Védelmi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem egyetemi docense.

A nyugat-európai országokkal ellentétben nem szerveztek gyakorlatokat arra az esetre, ha mégis történne bármilyen incidens, nem próbálták le, nem volt forgatókönyv sem a különféle esetekre, és a lakosságot sem gyakoroltatták be ilyen incidensekre készülve.

Maga a szerencsétlenség nem egyetlen dolgon múlott. Perger András, a Greenpeace klíma- és energiakampány-felelős munkatársa arra hívta fel a figyelmet, hogy

a balesetek mindig többfaktoros történetek.

Egyrészt a rendszerbe bele van kódolva az, hogy előfordulhatnak különféle incidensek. Ha műszaki problémák is adódnak, az súlyosbítja a helyzetet. Balesetek és katasztrófák pedig jellemzően akkor történnek, ha valamire nem vagyunk felkészülve, nem figyelünk oda, olyan helyzet áll elő, amellyel még nem találkoztunk.

Perger András szerint a csernobili eleve rossz típusú reaktor volt. Olyan rendszer, amelyik fel tud robbanni; az amerikaiak nem is engedélyezték ennek a típusnak a használatát.

Ráadásul tudatlanságból, sorozatos hibák elkövetése miatt sikerült fel is robbantani a csernobili reaktort. A történteket és az ezt követő fejetlenséget elég élethűen sikerült bemutatni a sorozat első két részében. Mielőtt megnéztem volna, azon gondolkodtam, szabad-e ilyen katasztrófát tévésorozatban feldolgozni, színészekkel, díszletek közt megjeleníteni. Nem számít-e szentségtörésnek? Nem bagatellizáljuk-e ezzel az események súlyát és következményeit. Arra jöttem rá, nem hogy nem baj, de egyenesen kellenek az ehhez hasonló témák, amelyek szinte arcul csapják és gyomron ütik a nézőket. Egyszerűen nem lehet elégszer beszélni Csernobilról és az ökológiai katasztrófákról.

A balesetet egy rosszul megtervezett és a biztonsági rendszabályok sorozatos, súlyos megszegésével végrehajtott kísérlet okozta. Ennek során lecsökkentették volna a reaktor teljesítményét, majd leállították volna. A kísérletet viszont késleltette a teherelosztó kérése, ami miatt a reaktor fél napig alacsony teljesítményen üzemelt. Ez instabil állapotba juttatta a reaktort.

Az operátorok ezután számos biztonsági berendezést kiiktatva próbálták előkészíteni a blokkot a tervezett kísérletre, ami az instabil reaktorban megszaladáshoz, vagyis a láncreakció ellenőrizetlen felgyorsulásához vezetett. Emiatt hatalmas energiamennyiség szabadult fel a reaktorban gőzrobbanást okozva, tönkretéve az üzemanyagot és a hűtőcsatornákat, hatalmas mennyiségű vízgőzt, hidrogént és metánt termelve.

A robbanékony gázok berobbanása után a moderátorként alkalmazott grafit meggyulladt, ez pedig a magasabb légkörbe juttatta az atomerőműből kiszabaduló radioaktív anyagokat.

A katasztrófa után is sorozatban hibákat követtek el a döntéshozók, a mentés szervezői.

Ennek oka pedig a Szovjetunió nehézkes, lomha, bürokratikus tervgazdálkodási rendszere volt, illetve az, hogy a pártapparátus megpróbálta a végsőkig titkolni, mi történt és mekkora is valójában a baj. 1985-86-ban Mihail Gorbacsov, a kommunista párt főtitkára egyáltalán nem volt reformer, még arról beszélt, hogy a szocialista rendszer alapjában véve jó, csak hatékonyabban kellene működtetni – mondta Dr. Rácz András.

A Szovjetunió, az akkor még velünk szomszédos pártállam óriási adminisztratív munkaerőt mozgatott. Az ország lakói közül csak 2 millióan a pártapparátusban dolgoztak. Dr. Rácz András azt is elmondta, hogy a katasztrófával szembesülő funkcionáriusok csoportja 1986-ban még nem reformerekből, hanem ortodox kommunistákból állt, és a helyzetet külön szerencsétlenné tette, hogy Ukrajnában a párt élén az a Vlagyimir Scserbinszkij állt, aki kezdettől fogva ellenzett bármiféle pánikkeltést, és kisebbíteni próbálta a katasztrófa jelentőségét.

A baleset után nem azonnal ürítették ki a néhány kilométerre fekvő Pripjaty városát, és a legdurvábban érintett területet, csak április 27-én. A sajtó nem számolhatott be tényszerűen a történtekről, csupán akkor jelentek meg az első hírek, amikor a légkörbe kerülő radioaktív szennyeződés eljutott nyugat-Európába és ottani szervezetek, médiumok egymás után kezdtek beszámolni a veszélyről.

Az HBO Csernobil című sorozata ezt is plasztikusan szemlélteti. A vitákat, a kritikus hangok elhallgattatását, a hitetlenkedést. A hitetlenkedést a párt és a döntéshozók részéről, azt, hogy először maguk is képtelenek elhinni, hogy ez tényleg megtörténhetett, és hogy a helyzet sokkal súlyosabb, mint azt gondolták.

Végezetül néhány tény – nyilván leegyszerűsítve és érthetőbbé téve – amit érdemes ma is észben tartani. Nem csak a csernobili atomerőmű 30 kilométeres körzetében veszélyes tartózkodni. Egy ennél nagyobb sugarú körben még mindig az egészségügyi határértéknél jóval magasabb a háttérsugárzás.

A reaktort borító betonszarkofág – a 2017-ben felhelyezett új is – csak ideig-óráig, úgy 100-120 évre nyújt valamiféle megoldást. A szarkofág akkora, hogy beférne alá a Notre-Dame. Csak 1994-ben Belorussziában 200 ezer (!) terhességmegszakítást rendeltek el a csernobili baleset következményei miatt. Ma is léteznek olyan területek Európában, amelyeket nem lehet művelés alá vonni a radioaktív szennyeződés miatt. Az érintettség mértékével és a katasztrófa összes következményével máig nem vagyunk teljesen tisztában.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Rettegve várják a törökszentmiklósi romák a szélsőjobbosokat
Van, aki már most elvitte a gyerekét rokonokhoz, mások aznap terveznek bezárkózni, és van, aki még az orvoshoz kapott időpontját is lemondaná, csak ne kelljen kimennie az utcára.
Szurovecz Illés írása az Abcúgon, fotó: Végh László - szmo.hu
2019. május 19.



Félelemmel eltelve várják a törökszentmiklósi romák a Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalom kedd esti tüntetését. Bár a rendőrség kétszer is betiltotta a romatelepre tervezett vonulást, a belvárosban ettől függetlenül demonstrálhatnak, és ez a helyieket sem nyugtatta meg. Van, aki már most elvitte a gyerekét rokonokhoz, mások aznap terveznek bezárkózni, és van, aki még az orvoshoz kapott időpontját is lemondaná, csak ne kelljen kimennie az utcára. A telepen pattanásig feszültek az idegek és rémhírek terjednek, pedig azt mondják, eddig semmi baj nem volt romák és nem romák közt. A jobbikos polgármester szerint Toroczkai csak arra várt, hogy újra kijátszhassa a cigánykártyát.

Jöjjenek, ha nem zavarja magukat a lótrágya!

Vékás Róberték portáját semmi sem választja el a poros földúttól, csak közvetlenül a ház mellett húztak fel egy sort színes falécekből. A tövében apró virágoskert, mellette nagy hajtásban nő a szamóca. Valaha végigért a kerítés, aztán ellopták, de Róbert csak a vállát vonogatja: békés természetűnek mondja magát. Ha jó az idő, és éppen otthon van, szívesen dohányzik régi, szakadt bőrfoteljében ülve, pár lépésnyire sógora lovaitól. Nyugodt, de határozott és beszédes embernek tűnik. Megvan a véleménye arról is, hogy a Jobbikból kiszakadt, Toroczkai László-féle Mi Hazánk Mozgalom rendfenntartó vonulást tartana a törökszentmiklósi romatelepen, így az ő háza mellett is.

A Szolnok megyei település azután került a figyelem középpontjába, hogy egy helyi férfi néhány héten belül kétszer is, minden ok nélkül összevert embereket a városban. Amikor egy trafikban erőszakoskodott, Toroczkaiék azonnal cigányterrort kiáltottak, és elégtételt követeltek. A pártelnök azt írta “ha ez a terror Ásotthalmon történne, már a főtéri kalodánkba lenne zárva ez az előember, az egész kompániájával együtt”, és ha kormányon lennének, a hasonló bűnelkövetőket Szibériába küldenék. Nem sokkal később bejelentették, hogy Nemzeti Légió néven új, egyenruhás szervezetet hoztak létre, felidézve a Jobbik régi, mára feloszlatott félkatonai szervezetét, a Magyar Gárdát.

Úgy tűnik azoban, hogy a törökszentmiklósi vonulás mégsem fog összejönni, legalábbis törvényesen biztosan nem, mivel a rendőrség kétszer is megtiltotta, hogy a romák lakta házak közt meneteljenek. Harmadik próbálkozásra már csak állódemonstrációt jelentettek be a városközpontba jövő keddre, amit a rendőrség is tudomásul vett. Árgyelán János, a tüntetés mihazánkos szervezője kérdésünkre azt írta, vonulni csak akkor fognak, ha a bíróság mégis engedélyt ad rá.

Ha ártó szándékkal jönnek, a válasz is agresszív lesz

A Mi Hazánk felhívása nagy port kavart a húszezer fős város romatelepén, ahol a rendőrségi tiltás híre sem csillapította a kedélyeket. Pénteken néhányan azt mondták, már most elvitték a gyerekeiket a környéken élő rokonokhoz, mások pedig aznap terveznek bezárkózni a házba.

“Miért akarnak rendet rakni itt? Kik ők?”

“Tegyenek rendet saját maguknál!”

János és felesége szinte egymásra licitáltak Toroczkaiék szidalmazásakor, még ha “abban igaza is van, hogy vannak romák, akik lopnak vagy koszban élnek. Én is azt mondom, legyen tisztaság mindenkinél, mert a szomszédok miatt, ha akarnám se tudnám eladni a házam. De aki a szemétben él, azt Toroczkai László se fogja tudni megváltoztatni. Ha olyan rangom lenne mint neki, inkább segítenék a romáknak, nem elnyomnám őket. Ő viszont nem úgy tekint ránk, ahogy a magyarokra”.

Szerintük megfélemlítés helyett inkább a kábítószerfüggőket kellene “megsegíteni, felkarolni”, hogy négy gyerekük és öt unokájuk ne úgy nőjön fel, hogy a környezetükben szinte mindenki drogozik. “De nem félünk, nincs félnivalónk. Mi rendes család vagyunk, rendezett az udvarunk”.

Róbert szerint a trafikos balhé csak ürügy volt Toroczkainak, hogy megmutathassa magát, pedig nem szabadna egyetlen ember cselekedete alapján megítélni az összes romát. “A cigányok 99 százaléka itt dolgozni jár mezőgazdaságba, gyárakba, már ahová felvesznek minket”. Azzal nem is lenne baja, hogy néhányan odamennek a telepre, akár Toroczkai Lászlót is szívesen látná. “Ha idejönne tíz emberrel, megvendégelnénk egy kis szegényes birkapörkölttel vagy valamivel”.

“Ha békés szándékkal jönnek, bárkit behívok egy kávéra. De ha ártó szándékkal jönnek, és a rendőrség sem tud megvédeni minket, a válasz is agresszív lesz”. Hozzá hasonlóan minden más roma ember azt mondta, szeretnék megőrizni a békét, és nem is akarnak bemenni a belvárosi tüntetésre, de “a gyerekeket senki sem bánthatja”.

Beindult a pánik

Péntekre annyira pattanásig feszültek az idegek a telepen, hogy már meg sem lehet állapítani, melyik rémhírnek van valóságalapja, és melyik puszta riogatás. Szinte mindenki megerősítette például, hogy csütörtök éjszaka idegen autók, a romák szerint “gárdista” felderítők járták az utcákat, hogy felmérjék a házakat, udvarokat. Többen azt mondták, egész éjszaka nem aludtak, hajnali háromkor-négykor feküdtek csak le, mire sikerült megnyugodniuk.

A többség úgy emlékszik, az ismeretlen emberek nem szálltak ki az autóikból, így szóváltás sem történt, néhányan viszont betört ablakokról és levágott áramvezetékekről is beszámoltak, szerintük az idegenek még némelyik portára is bemerészkedtek. Mások egyenesen úgy értesültek, hogy több száz “betyársereges” érkezett a városba, akik helyben készülnek a keddi megmozdulásra.

Jól leírja a hangulatot, hogy az aHang nevű, nyílt levéllel tiltakozó kampányplatform csütörtöki közleménye szerint “szerdán az iskolából hazatérő gyerekek útját állták el helyi kopaszok, és a városban több helyen ‘párban és kisebb csoportokban járőröznek’ a Mi Hazánk és a Betyársereg szimpatizánsai”.

Nem tudni támadásról

Ilyen járőrözésnek pénteken nyomát sem láttuk, a belvárosban csak gyerekeiket tologató anyukákkal és olvasgató idősekkel találkoztunk, jó néhányan közülük nem is hallottak a jövő keddi eseményről, és kopaszokkal sem találkoztak. Egy középkorú nő szerint a romák valódi katonákat láthattak péntek reggel, őket keverhették össze a szélsőségesekkel. “Én is láttam őket munkába menet, leszálltak egy buszról, elsőre ijesztőnek tűnhettek, de szerintem csak a pékséget keresték. Utána továbbmentek”.

Markót Imre polgármester szerint szó sincs róla, hogy százával érkeztek volna ismeretlen emberek a városba, hiszen arról biztosan értesült volna. “Éppen húsz perce beszéltem a rendőrkapitány helyettesével. A rendőrségen sem tudnak róla, hogy csütörtök este támadás érte volna a romákat. Éjszaka több bejelentés is érkezett hozzájuk, mindent ellenőriztek, és semmit sem találtak” – mondta, amikor pénteken délután találkoztunk a polgármesteri hivatal impozáns, szecessziós épületében.

Szerinte azért terjednek ilyen hírek, mert sokan a romák közül is gerjesztik a hangulatot azzal, hogy “fogjunk össze, féljünk együtt, védjük meg magunkat”. Ezt teljesen feleslegesnek tartja, de hiába próbálta múlt szombaton egy roma fórumon megnyugtatni a helyieket, sikertelen volt. “Elmondtam, hogy a rendőrség jelen lesz, és a gyülekezési törvény szigorú előírásai miatt biztosan nem fogják engedélyezni a vonulást”.

“A romáknak szerintem le kellene nyugodniuk, meg kellene várniuk a keddet, és nem szabadna odamenniük a belvárosi demonstrációra. Otthon kellene maradniuk, a közbiztonság védelmét pedig a rendőrségre kell bízni”.

Cigánykártya

“Most mondjam azt, hogy megint előhúzták a cigánykártyát?” – kérdezte Markót, aki 2014-ben pártonkívüliként, de jobbikos jelöltként lett polgármester. Éppen ezért személyesen is ismeri Toroczkai Lászlót, akit mobilon próbált elérni, hogy lebeszélje a vonulásról, de hiába, nem vette fel neki, és nem is hívta vissza. “Ezt a kártyát a Jobbik használta a kétezres évek közepétől a néppártosodásig. Szerintem tavaly a pártból kiszakadt radikálisok csak az alkalomra vártak, hogy újra megjelenhessenek. Lehetett volna ez Dunaújvárosban, Ózdon, vagy bármelyik másik magyar településen is. Az, hogy épp nálunk történt, lehetőséget ad számukra a Jobbik bírálatára is“.

Éppen ezért úgy látja, “ez a történet már nem Törökszentmiklósról szól, hanem a Mi Hazánk Mozgalomról és azokról, akik politikai hasznot akarnak ebből kovácsolni. Valamint azokról az országos roma vezetőkről is, akik éveken át nem kérdezték meg a telepen élőktől, hogy miben segíthetnének nekik, de most hirtelen megjelentek Törökszentmiklóson” – utalt arra a szerdai roma fórumra, amelyen több ismert roma vezető és aktivista is megjelent, és ahol a RomNet beszámolója szerint félelemmel teli volt a légkör.

Szerinte ha nem jelenik meg a felvétel a trafikos támadásról, néhány nap elteltével mindenki elfelejtette volna az esetet. “A látottak brutalitása viszont sokkolta a közvéleményt, és Toroczkaiék erre a jogos felháborodásra tudtak ráugrani. Törökszentmiklóson, éppúgy, mint máshol, előfordul, hogy romák követnek el bűncselekményt, és előfordul, hogy magyarok. Eddig semmilyen roma-magyar ellentét nem volt, kérdés, hogy 21-e után lesz-e. Ezt az aznapi események is befolyásolhatják, de bízom a törökszentmiklósiak bölcsességében és önmérsékletében”.

Bezárkózom, és kész

“Harminc éve itt vettünk házat a férjemmel, azóta ők a szomszédaink. Jóban vagyunk, sőt, ők segítenek rajtam” – mondta egy telepen élő, nem roma nő. Nincs ezzel egyedül, a környéken többen emlegették, milyen gyakoriak a vegyes házasságok. Két fiatal roma nővel is találkoztunk, akik nem roma férjet választottak, és vannak más nem romák is, akik beköltöztek a telepre. Szerintük ezek az esetek mind azt bizonyítják, hogy mostanáig mindenki jól megfért egymás mellett.

Az előbb idézett nő származása ellenére is annyira fél a jövő keddi tüntetéstől, hogy még a keresztnevét sem engedte leírni. “A gyerekeim félcigányok, és ott vannak az unokáim is. Féltem őket”.

“Nekem itt van a két kutyám, ők megvédenek” – nevetett, és hozzátette, hogy esténként nincs egyedül, hiszen olyankor jön haza a férje és az egyik lánya is. “Aznap délutánra van időpontom az orvoshoz, de lehet, hogy lemondom, inkább nem járkálok. Amit lehet, bevásárolok előre, aztán bezárkózom, és kész”.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
Igazolhassanak-e a szülők 3 napnál többet a gyereknek az iskolában?
Petíció indult azért, hogy a kisebb betegségek, egyebek miatt ne kelljen orvoshoz rohangálni a szülőknek, hanem igazolhassanak ők is jóval több napot az iskolának, mint eddig. Vélemény.
DPMG cikke, címkép: Pixabay - szmo.hu
2019. május 19.



Nagyon sokrétű témakör az, amiről most szülők petíciót indítottak országszerte. Arról folyik a véleménycsata, vajon igazolhasson-e le egy szülő 3 napnál többet is iskolás gyereke számára. A jelenlegi szabályozás 3 napot engedélyez a szülői igazolásra (családi okból, betegségből, utazásból eredően), ami további 3 nappal kitolható, ha a szülő kérelmet nyújt be az igazgató számára.

Ez az a téma, amit ha így nézünk, így igaz, ha amúgy nézzük, amúgy is igaz - egy a biztos, hogy újra kell reformálni ezt a kérdést is, mert ami most van, sehogyan sem jó, ráadásul senkinek nem az.

Akik ellenzik és azt mondják, ezzel túl nagy volna a szülő hatalma, csupán egyetlen ellenérvet tudnak felhozni. Azt mondják, egy ilyen módosítással, engedéllyel kvázi legalizálni lehetne szülői egyetértéssel az iskolakerülést. Bennem - szülőként - azonnal felmerül a kérdés,

vajon miért gondolja azt bárki is, hogy a szülőnek érdekében áll, ha a gyereke kamu indokkal lóg?

Megmondom: nem áll érdekében. Ha valami miatt tarthatatlan a helyzet, nem jó az osztályközösség, nincsenek egy hullámhosszon a tanárral, bárkinek jogában áll iskolát váltani és

az nem megoldás, ha egy tankötelezett gyerek szülői támogatással kerüli az iskolát.

Ezt az ellenérvet tehát elvetettük. Mondok viszont néhány példát, csak hogy lássuk, mennyire komoly ez az egész.

Ismerős családnál az édesanya feladta a harcot a rettegett kórral szemben. A gyerekek 3+3 napig nem mentek iskolába, 3 napig azért, mert ezt megtehette az apa, plusz 3 napra pedig kérvényt írt az igazgatónak, aki ezt engedte.

Vajon elegendő idő egy szülő elvesztését kiheverni egy iskolás gyermeknek ez a hat nap?

Az édesapa orvosi segítséget kért, így elintézte az igazolást és a gyerekek három hétig, az édesanya temetése utáni egy-két napig otthon maradhattak.

Mondok egy olyan példát, amely szintén a környezetemben történt, de itt az igazgató nem adott plusz három napot. A külföldön dolgozó édesapa balesetet szenvedett. Az itthon élő család úgy döntött, kisiet hozzá, de az anya csak három napot igazolhatott volna, így az iskolás korú gyereket nem vitte magával, mert ennél több napot már nem kaptak.

Anyuka két hetet töltött kint, mire apukát hazaengedték a kórházból, de a nagyinál táborozó gyerek nagyon nehezen viselte ezt az időszakot, mivel rettegett ő is és nem volt vele az édesanyja, hogy elmesélje, hogyan van apuka.

Telefonon, skype-on azért valljuk be, nem ugyanaz.

Jövök a saját példámmal is. Én gyerekként migrénes voltam, de nagyon - és most itt van a lányom, aki szintén zenész. Havonta, két havonta átesik azon, hogy rendre elájul, vagy leginkább az egész napot magzatpózban töltené el az ágyában. Mit tudok tenni ilyenkor, ha már novemberben leigazoltam a három napomat? Semmit.

El tudom őt zavarni az iskolába, hogy gyerekem, ezt a 6-7 órát kibírod, majd délután fetrengsz, hátha addig el is múlik.

Nem kommentálom.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:







Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x