hirdetés
tanar.jpg

Minden tanár táppénzre ment a kecskeméti Waldorf-iskolában, miután az új igazgató kirúgta két kollégájukat

A tanítás akadozik, mert nincsenek pedagógusok, ezért a gyerekek többsége sem jár be az iskolába.
[Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. március 28.


hirdetés

Két napja nem vagy csak részben folyik tanítás a Mihály Kertje Kecskeméti Waldorf Iskolában, amióta leváltották az eddigi igazgatót. Utódja érkezése után rögtön felmentettek két pedadógust, egyikük az iskola egyik alapító tagja.

Ezután a tantestület többi tagja táppénzre ment, így jelezve a támogatásukat az elbocsátott kollégáik felé, de a diákok közül is csak kevesen járnak be az iskolába a konfliktus óta.

A Hiros.hu beszámolója szerint nyár óta belső problémák vannak az intézmény vezetőségében, amikor új elnöksége lett a Gyermekkert Kecskeméti Waldorf Egyesületnek. A múlt vasárnapi ülésen döntöttek Balla Beáta intézményvezető leváltása mellett, aki két éve töltötte be az igazgatói posztot, bár csak idén kapja meg az intézményvezetői diplomáját. Lévai Zoltán elnök azzal indokolta a felmentést, hogy Balla Beáta nem rendelkezik a jogszabályok által előírt végzettséggel, és mivel megbízott igazgatóként maximum egy évet dolgozhat, nem tarthatta meg a pozícióját. Balla Beáta szerint viszont azért vátltották le, mert a döntései nem egyeztek az egyesület döntéseivel és elképzeléseivel.

Az új igazgatónő, Farkas Zsuzsanna két további pedagógust bocsátott el, akikről Lévai Zoltán egyesületi elnök azt mondta, külsős szakértők őket azonosították be az iskolai konfliktus kirobbantóiként.

Ha kíváncsi vagy a részletekre, lapozz!

hirdetés

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>



hirdetés
KÖVESS MINKET:





Címlapról ajánljuk
x


hirdetés
gyorfi-tiktok.jpg

Orbán Viktor is megosztotta Győrfi Pál TikTok-videóját

A rövid klipben az OMSZ szóvivője a fiával együtt kéri az időseket: maradjanak otthon!
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 27.


hirdetés

Napok óta fut a YouTube-on is a kormány koronavírus-ellenes kampánya, amelynek Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az arca.

Most pedig Dani nevű fia is beszállt a figyelemfelhívásba: a fiatalok körében nagyon népszerű TikTokra töltött fel egy rövid videót, amiben apjával együtt szerepel.

A klipben először ő is belefut az említett hirdetésbe a YouTube-on, majd miután kijelenti, hogy ezt már ezerszer hallotta, élőben is megjelenik Győrfi Pál, hogy elmondja: nem baj, ez nagyon fontos.

A videót csütörtök délután még Orbán Viktor is megosztotta hivatalos Facebook-oldalán, a következő kommentárral: "Tizenhatodik nap. Nem lehet elégszer elmondani #vigyázzunkegymásra"

@gyorfidani

Nézd végig!!! ##gyorfipal ##fyp ##foryou ##foryoupage

hirdetés
♬ eredeti hang - gyorfidani

A miniszterelnök posztja pedig itt látható:

Orbán Viktor

Tizenhatodik nap. Nem lehet elégszer elmondani #vigyázzunkegymásra


hirdetés
KÖVESS MINKET:





hirdetés
wizz-wiki.jpg

Van olyan utas, aki egymillió forintot próbál meg visszaszerezni a WizzAir-től

A légitársaság szerint mindenki visszakapja a pénzét, akinek törölték a járatát, de az ügyintézés hosszú ideig tarthat.
Illusztráció: Wikipédia - szmo.hu
2020. március 27.


hirdetés

Van, aki 1 millió forintot próbál meg visszaszerezni a Wizzair-től, mert törölték a járatát, de a pénz visszafizetése helyett átfoglalást ajánlottak neki.

Az illető a bolgár-magyar Eb-selejtezőre utazott volna a szurkolói különjárattal, amire 9 jegyet vásárolt, de mivel a meccset cégül törölték, értelemszerűen a gép sem indult el.

Sokan jelentkeztek az RTL Híradónál olyanok is, aki szerint csak klubkártyán való jóváírást ajánl fel a rendszer.

A légitársaságnál azt mondják: mindenki visszakapja a pénzét, akinek törölték a járatát, de az ügyintézés hosszú ideig tarthat.

Közlésük szerint először mindenkinek a 120 százalékos jóváírást kell elfogadnia a Wizz-számlájára, és ha oda megérkezett az összeg, akkor kérvényezheti, hogy inkább valódi pénzben szeretne visszautalást – ebben az esetben az eredeti összeg 100 százaléka jár.

hirdetés

Részletek itt:


hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
torokgabor.jpg

Előrehozott választás is jöhet akár a járvány után Török Gábor szerint

„Minden, ami most történik, az részben 2022-ről is szól” – jelentette ki az elemző.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 26.


hirdetés

Interjút adott Skype-on Török Gábor politológus az ATV Egyenes beszéd című műsorának a felhatalmazási törvénnyel és a jelenlegi helyzettel kapcsolatban.

A beszélgetés során azt mondta hogy minden, ami most történik, az részben 2022-ről is szól.

Török Gábor szerint, miután Orbán Viktorék feleszméltek a járvány okozta sokktól, arra gondolhattak, mi lesz így a 2022-es választási esélyekkel.

"Minden, ami most történik, az részben 2022-ről is szól" - jelentette ki.

hirdetés

A helyzetet elemezve azt is mondta, hogy a válságkezelés nem könnyű. Az is nyilvánvaló, hogy a válság után nagyon nehéz helyzetbe fog kerülni az ország, így a a kormány is. Nekik tehát most kell előnyt szerezniük, a válságkezelés ezen szakaszában, amikor a probléma és a probléma következménye sem akkora.

Török Gábor úgy véli, a jelenlegi helyzetben nem a rendeleti kormányzás Orbán Viktorék célja, hanem a választói támogatás megtartása.

"Nyilván ehhez az a látszat kell is, hogy jól kezel egy válságot. Ez azonban kevés lesz. Azon is kell gondolkodni, mi lesz utána" – mondta a politológus.

"Én azon sem lepődnék meg, hogy ha ezután a kormány már azon gondolkodna, nem fogja tudni kihúzni a 2022-es választásokig a népszerűségének megtartásával, és mondjuk egy sikeres válságkezelés után előrehozott választások irányába vinné az országot."

hirdetés
KÖVESS MINKET:






hirdetés
palinkabol-kezfertotlenito-koronavirus-aba.jpg

Pálinkából készítenek házi kézfertőtlenítőt Abán

Két napja már a saját készítésű szert használják az orvosi rendelőkben, az idősotthonban és a polgármesteri hivatalban is, és, ha szükséges, a boltok is kapnak majd belőle.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2020. március 26.


hirdetés

Pálinkából, házilag készítik a kézfertőtlenítőt Abán - számolt be az RTL Híradó. A polgármester szerint akkor kezdtek el agyalni a házi kézfertőtlenítőn, amikor az egész országban készlethiány volt.

70 fokos alkohol, glicerin és illóolaj

- a Fejér megyei település polgármestere szerint ezek a hozzávalók szükségesek. Az alkoholt, vagyis a pálinkát az abaiak ajánlották fel az önkormányzatnak. Az első főzet kedden készült el, egy egyszerű pálinkafőzővel.

Két napja már a saját készítésű szert használják az orvosi rendelőkben, az idősotthonban és a polgármesteri hivatalban is, és, ha szükséges, a boltok is kapnak majd belőle.

Jelenleg zajlik a második adag készítése, 104 liter pálinka gyűlt össze, amiből a polgármester szerint 70-80 liter kézfertőtlenítő lesz. A két főzetből készült fertőtlenítő pedig másfél, két hónapig elég lesz majd nekik.

hirdetés

Az RTL Híradó riportja:


hirdetés
KÖVESS MINKET:








Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!