hirdetés
26426.jpg

Minden, amit úgy imádtunk régen a varázslatos balatoni nyarakban

Mennyi csodálatos gyermekkori emlék fűz bennünket ide! Téged is?
SzÉ - szmo.hu
2019. augusztus 07.


hirdetés

Több mint egy évszázada az egyik legnépszerűbb nyaralóhely a balaton környéke. Szinte mindannyiunknak fűződnek hozzá valamilyen emlékei.

Bár a tó környékén - elsősorban Balatonfüred miatt - már a XVIII. századtól kezdtek megjelenni a fürdőtelepek, a tavon csak a XIX. században jelentek meg a fürdőházak, és igazán azután bontakozott ki, hogy rendszeres gőzhajójáratok indultak és felépült a Déli vasút.

A XIX. században és a századfordulón épült fel egy sor szálloda, vendéglátóhely, kirándulóhely és nyaralótelep. Az első világháború után rohamos fejlődésnek indult a balatoni idegenforgalom, a következő nagy lendület pedig a második világháború után, az 1960-as évektől kapta.

A szocializmus évtizedei alatt új szállodák, üdülők épültek, kempingek létesültek és sokaknak volt kis faházuk, egyszerű nyaralójuk a Balatonnál.

A balatoni nyarakhoz fogható azóta sem akadt. Imádtuk minden percét.

Az izgalommal teli utazást, a faház kitakarítását és birtokba vételét, az első csobbanást a tóban, a napfényt, a hajózást, a sétát a mólónál, a tihanyi kirándulást, a vitorlások látványát, éjszakánként a csillagos eget...

A Fortepan fotóinak a segítségével elevenítjük fel az emlékeinket.

A balatonalmádi strand egyik stégje 1957-ben

Ó, azok az egyszerre érdekes és ronda gumikrokodilok!

Külön műfaj volt a balatoni vadkempingezés, amikor sokan nem kijelölt táborhelyen vertek sátrat, random módon hanem valahol a vízparton vagy lehetőleg a tó közelében.

Kihagyhatatlan volt a hajókirándulás vagy komppal átkelni Tihanyba

Léteznek még egyáltalán Matula bácsik?

Már nagyszüleink is imádtak ilyen fotókat készíteni úszógumival

Természetesen egy-egy ebédet vagy vacsorát ilyen hangulatos kerthelyiségben fogyazstottunk el, mint amilyen a balatonalmádi Tulipán Étterem terasza volt

Sokan stopoltak, hogy ezzel spórolják meg az útiköltséget - a stoppolás a kilencvenes évekig volt elterjedt utazási forma

Gumicsónak és gumimatrac - még ma is az orromban érzem a szagukat

Háttérben a tihanyi apátság

A zamárdi úttörőtábor 1970-ben

A zánkai úttörőtábor. Az a karóra! És a fényképezőgép! Na, meg a nyakkendő és a csatos öv!

Imádtunk vízibiciklizni, órákat tudtunk volna rajta tölteni

A balatonboglári gömbkilátó, sokunk kedvence

Fagyi hagyományos ostyatölcsérben

Építőtábor: a Kádár-rendszerben a táborokban a fiatalok dolgoztak (jellemzően valamilyen mezőgazdasági munkát végeztek), mellette társadalmi felelősségvállalásra próbálták nevelni őket. Persze a szórakozásra, bulizásra is maradt idő

Dollárbolt egy szállodában - útlevéllel, valutával csak ilyen üzletekben lehetett "márkás nyugati" cigarettát, parfümöt, csokoládét venni

Napközben gyakran a tipikus strandkajákat ettük: főtt kukoricát, palacsintát, lángost

Tipikus balatoni büfé

Emlékeztek még ezekre a régi fagylaltosplutokra?

Kártyacsaták a családdal - ez is a programok közé tartozott


KÖVESS MINKET:





hirdetés
lake-balaton-1166951_1920.jpg

Ilyen az űrből nézve a „magyar tenger”, nem, nem kék a Balaton - vagy mégis?

A fotót a Copernicus Sentinel-2 műholdnak köszönhetjük. Ti milyen színűnek látjátok?
Címkép: illusztráció (Pixabay) - szmo.hu
2019. július 26.



Mondhatni egyik nemzeti büszkeségünk és egyben kedvenc üdülőhelyünk a Balaton - legyünk északi vagy déli parti pártiak, ezt azért kijelenthetjük.

Ugyanakkor igazán átfogó valójában leginkább csak a madártávlatos drónfelvételek segítségével gyönyörködhetünk benne - ritkán nyílik alkalmunk arra, hogy például az űrből szemléljük.

Persze apróbb pontként máskor is láthattuk már, de hála az Európai Űrügynökségnek, most egy kis ideig valóban az űrfelvételek reflektorfényét élvezhette a "magyar tenger".

Nemrég ugyanis minket, magyarokat, vettek górcső alá - egészen pontosan egy ikonikus helyszínünket, a Balatont fotózták odafentről.

Közleményük szerint a remekmű akkor született, amikor a Copernicus Sentinel-2 nevezetű műhold Nyugat-Magyarország felett cirkált - egészen pontosan február 27-én.

Ha kíváncsi vagy a felvételre, lapozz!

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:



hirdetés
red_bull_air_race_2019_kéttornyú_templom.jpg

A Balaton csodái: két Red Bull Air Race-pilóta körberepülte és lefotózta őket

A kétnapos világverseny előtt a bajnokság két pilótája - François Le Vot és Ben Murphy - repülővel barangolta be a Balaton partvidékét.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 14.



A Red Bull Air Race történelmének első balatoni futamát tartja július 13-14-én Zamárdiban. Az elit pilóták közül ketten is a Balaton-part felderítésével ismerkedtek az új helyszínnel. François Le Vot (FRA) és Ben Murphy (GBR) versenyrepülőikből csodálhatták meg többek között a Hévízi-tavat, a Festetics-palota barokk szépségét és a Tihanyi-félsziget lélegzetelállító látványát. De nem csak a természetvédelmi területet barangolhatták be madártávlatból a pilóták, a Bencés Apátság területén található Kéttornyú templomot is egy nem mindennapi szemszögből láthatták a versenyzők.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>


KÖVESS MINKET:




hirdetés
balaton.jpg

Megbillent a Balaton vize, olyan hatalmas szél tombolt szombaton

Késő délután Siófokon és Balatonfűzfőn alig 100, Keszthelyen viszont 140 centiméteres volt a vízállás.
Szeretlek Magyarország - szmo.hu
2019. július 29.



Ritka jelenségnek lehettek tanúi a balatoni szakemberek szombaton:

"Olyan erővel fújt a Balatonnál az északkeleti szél, hogy a tavon kelet-nyugat irányú áramlás alakult ki. Délutánra szabályosan átnyomta a Balaton vizének egy részét a nyugati medencébe" – nyilatkozta Horváth Ákos, a Balaton meteorológusa a Hírbalaton portáljának.

A szakember elmondta: így fordulhatott elő az a ritka jelenség, hogy hosszanti irányban megbillent a Balaton víztükre.

A vízügy munkatársai 18 órakor 40 centiméternyi különbséget mértek a siófoki és a keszthelyi vízszint között.

Szombaton 18 órakor Siófokon és Balatonfűzfőn 100, Keszthelyen 140 centiméteres volt a vízállás.

Míg Keszthelyen közel negyven centiméterrel lett mélyebb a Balaton, Siófok partjainál a csökkenő vízszint miatt a part kövei szabályosan kizöldültek, amikor az algával borított, víz alatti részek ugyanis átmenetileg szárazra kerültek.


KÖVESS MINKET:




hirdetés
urbatyu3.jpg

Szuper légi felvételeket készített az „űrbatyu” a Balatonról

Ajkáról indult, 26 532 méter magasságig jutott, majd Tihanynál esett a vízbe.
MTI, SZM - szmo.hu
2019. július 21.



Magaslégköri ballon emelte fel a Bakonyi Csillagászati Egyesület "űrbatyuját", amelyet a Holdra szállás 50. évfordulója alkalmából indítottak útjára Ajkán még szombaton. A berendezés légi felvételeket készít és légköri adatokat rögzít. Ötven éve, 1969. július 21-én lépett először ember, az amerikai Neil Armstrong a Hold felszínére.

Az egyesület a Facebook-oldalán azt írta, hogy Ádánd település felett 26 532 méter magasságig jutott az űrbatyu, és csodás képeket készített Balatonról! A berendezés még aznap visszatért a Földre és Tihanynál pottyant a vízbe!

Az Ajkai Szó Online kiposztolt két légi fotót.


KÖVESS MINKET:






Szeretlek Magyarország
Letöltés
x
Töltsd le a Szeretlek Magyarország mobil alkalmazást, hogy elsőként értesülhess a legfrissebb hírekről!
x